Déli Evangélikus Egyházkerületi Bíróságnak
BudapestPuskin u. 12.
1447 Pf. 500
Tisztelt Egyházkerületi Bíróság!
Alulírott D. Ordass Lajos evangélikus püspök özvegye és egyben jogutódja "Az 1938 és 1990 között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvánításáról" szóló törvény alapján a törvényes határidőn belül
keresetet
terjesztek elő a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma ellen, melyben annak az 1958 júniusában hozott egyházkormányzati döntésnek ítélettel történő semmissé nyilvánítását kérem, melynek alapján férjemet másodízben is püspöki tisztségéből törvénytelenül eltávolították.
Indokaim:
Bár megítélésem szerint nem nekem kellene semmisség iránt keresetet előterjesztenem, hanem etikailag hivatalból kellett volna a törvénysértő intézkedést hatálytalanítani, mivel - előttem érthetetlen okból - a fenti törvény erre nem nyújt lehetőséget, így én kényszerülök a kereset előterjesztésére.
Ismeretes, hogy Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter 1990. április 23-án hozzám és az egyház vezetőségéhez intézett levelében hivatalosan megkövetett bennünket, "mert a rendelkezésre álló iratok és adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az Evangélikus Egyház illetékes testületének 1958-ban tett intézkedései, amelyek végső soron D. Ordass Lajosnak a püspöki székből történt elmozdítását eredményezték, az akkori kormányzati szervek politikai megfontolásokon alapuló nyomására születtek, amelyhez felhasználták a hatályos jogszabályokat is."
A miniszteri határozat indokolásában nyilvánvalóan az 1957. évi 22 tvr.-re utal, melynek értelmében a forradalom után a magasabb egyházi tisztségeknél bekövetkezett személyi változásokhoz utólag az állami szervek jóváhagyását kell kikérni. Ez a jogszabály azonban nyilvánvalóan nem vonatkozott férjemre, nemcsak azért, mert erről őt Miklós Imre értesítette, hanem azért, mert az 1956. évi októberi állami és az október 8-i egyházi rehabilitációról szóló ítéletek megállapították, hogy püspöki tisztének a betöltését folyamatosnak kell tekinteni, tehát nem a forradalomtól újra kezdődőnek s így tehát állami hozzájárulásra nincs szükség. A tvr. alkalmazása legfeljebb Dezséry lemondásának tekintetében volt csak alkalmazható, de ez nem okozhatta automatikusan férjem részéről a püspöki hivatal elvesztését.
Az állami szerveknek férjem politikai lehetetlenné tételére vonatkozó lépései -köztük miniszteri biztos kinevezése az egyházkerület élére - az egyházi szervek előtt is ismeretes volt, mégis tiltakozás nem hangzott el az állami beavatkozás ellen, sőt együttműködés alakult ki az Állami Egyházügyi Hivatallal, melynek jeleként megürültnek jelentették ki a déli kerületi püspöki tisztséget és új választásokat írtak ki.
Végül azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogy megtörtént-e férjem teljes értékű rehabilitációja? Kétségtelen, hogy történtek ebbe az irányba mutató lépések, de olyan egyházi határozat nincs a birtokomban, amelyet rehabilitációként lehetne értékelni.
1991. december 20-án felkeresett az egyház elnöksége és a 185/1991. É. számú iratot adta át, amelyben arról értesített, hogy a mellékelten csatolt 1990. május 17-i déli kerületi és az ezt követő 1990. június 12-i országos presbiteri határozat szerint megtörtént férjem rehabilitációja és egyidejűleg anyagi jóvátételt is felajánlanak, ami meg is történt.
A hivatkozott két melléklet átadására valójában nem került sor.
De ha sor került volna erre, csak az tűnt volna ki a déli kerületi presbiteri határozatból, hogy férjem 1978. augusztus 14-én bekövetkezett haláláig a egyházkerület törvényes püspöke volt, ezen túl azonban nem terjeszkedett a határozat, hanem csak arról intézkedett, hogy tovább kell terjeszteni az országos presbitériumhoz ezt a döntést, amely azt tudomásul vette.
Ezt a határozatot lényegében csak munkajogi állásfoglalásként lehet értékelni, amely folyamatos munkaviszonyra utal. Arról egyáltalán nincsen szó, hogy férjem püspöki tisztsége milyen jogcímen szűnt meg, hisz sem fegyelmi eljárás, sem nyugdíjazási eljárás nem volt folyamatban, így jogcím nélkül, az egyházi törvények felrúgásával, durva állami beavatkozás eredményeképpen, egyházi közreműködéssel került ki hivatalából.
Úgy gondolom, a semmisséget megállapító ítéletben mindenképpen tényként kell megállapítani azt, hogy a Déli Egyházkerület, amikor elmulasztotta a törvénytelen állami beavatkozás elleni tiltakozást és megállapította a déli kerületi püspöki tiszt megürülését és új választást írt ki, törvénytelenül járt el és ettől az eljárástól az egyháznak el kell magát határolnia.
Befejezésül megjegyzem, hogy 1994 tavaszán levelet írtam a két püspöknek kérve a rehabilitáció mielőbbi lebonyolítását, mivel az eddigieket nem tekintem teljes értékű rehabilitációnak - választ azonban nem kaptam. Egyébként az Oslói Ordass Alapítvány és az Ordass Lajos Baráti Kör is több ízben szót emelt a teljes értékű rehabilitáció érdekében, melynek mielőbbi lezárása az egyháznak is érdeke.
Budapest, 1995. január 25.
Tisztelettel:
D. Ordass Lajosné1126 Bpest, Márvány u. 23.
--------------------------------------------------------
Tisztelt Egyházkerületi Bíróság!
Édesanyámnak: D. Ordass Lajosnénak a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma alperes ellen "Az 1938 és 1990 között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvánításáról" szóló törvény alapján 1995. január 25-én benyújtott keresetének
pontosítását
jogi képviselőm útján az alábbiakban terjesztem elő és ennek alapján kérem megállapítani az eljárt egyházi szervek határozatainak és eljárásának törvénytelen voltát és ezeket semmisnek kimondani.
I. Jogszabályt sértett a Déli Egyházkerület presbitériumának 1958. május 27-re Darvas József részéről történt összehívása -, aki egyébként felügyelői tisztét a forradalom kitörése óta nem gyakorolta és így hallgatólagosan arról lemondottnak volt tekintendő -, de azért is, mert Ordass Lajos édesapám püspöki tisztét ellátta és az időpontot nem találta megfelelőnek. Így jogszabállyal ellenkezett Koren Emilnek az egyházi elnöki tiszt ellátására való felkérése és annak ellátása is.
De ugyancsak törvénysértőnek tekinthető, hogy ennek a presbiteri gyűlésnek a határozata alapján az Elnöki Tanácsot felkérték, hogy személyi ügyekben foglaljon állást, holott édesapámra nem vonatkozott az 1957. évi 22 tvr., nemcsak azért, mert ezt Miklós Imre közölte vele, hanem azért is, mert a kettős rehabilitáció értelmében püspöki szolgálata 1945 óta folyamatosnak volt tekinthető, s újabb állami hozzájárulásra nem volt szükség.
II. Mihályfi Ernő "egyetemes felügyelő" -, aki egyébként 1956 októberében szóbeli üzenet formájában egyetemes felügyelői tisztéről lemondott és azt 1958 nyarán állami intézkedés alapján vette át -, 1958. június 19-én kelt (451-4/1958 sz.) levelében arról értesítette édesapámat, hogy az Elnöki Tanács nem járult hozzá Dezséry László lemondásához, mert az állítólag kényszer hatása alatt történt, amit egyébként az is cáfol, hogy kényszer fennforgása esetén nem szokás hosszú, mea culpázó levelet írni, - és ennek folyományaként a szükséges intézedések megtételére kényszerül.
Így nyilvánvaló, hogy az Elnöki Tanács törvénytelen határozatát Mihályfi Ernő és Darvas József hajtotta végre.
III. A Déli Egyházkerület Presbitériumának 1958. június 24-én tartott ülésén Darvas József bejelentette, hogy az Elnöki Tanács nem járult hozzá Dezséry lemondásához (436/1958 sz. határozat) és ennek alapján állapította meg, hogy a Déli Evangélikus Egyházkerület tanácsának 1956. december 12-én hozott határozata hatálytalan és az egyházkerület tényleges püspöke Dezséry László. Ezért a kerületi elnökség felkéri édesapámat a püspöki hivatal átadására. Közismert, hogy Dezséry néhány órára átvette a püspöki tisztséget, minősíthetetlen hangú beszédet tartott, majd bejelentette végleges lemondását, amit a presbitérium elfogadott.
IV. A Déli Egyházkerület tanácsának 1958. szeptember l-jén tartott ülésének az a határozata, mellyel megállapította a Déli Egyházkerület püspöki tisztének a megürülését a fentiek szerint szintén jogszabályba ütköző volt és az is, mellyel új választást rendelt el, mert jogszerint továbbra is édesapám volt az egyházkerület törvényes püspöke. Ezt az a tény is igazolja, hogy püspöki tisztéről sohasem mondott le, fegyelmi eljárást sem indítottak ellene, nyugdíjazási határozat sem született ellene.
Kérem az I-IV. alattiaknak az indokolásban való részletezését.
Tisztelettel:
Czellecz ZoltánnéOrdass Sára
--------------------------------------------------------
Magyarországi Evangélikus Egyház
Déli EgyházkerületÜgyésze
1/1995. Üsz.
Összefoglaló indítvány
néhai D. Ordass Lajos püspök rehabilitációjának ügyében
Tartalom:
I. A jelen eljárásrólAz ügy előzményeiről
II. A történeti tényállás
III. A jogi minősítés
IV. A következtetések
Az indítvány
I.
I.1. A jelen eljárásról
D. Ordass Lajosné, mint néhai D. Ordass Lajos püspök özvegye és jogutódja keresetet terjesztett elő a Déli Egyházkerület Bíróságánál a Zsinat által 1994. június 25-én hozott "Az 1938. és 1990. között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvánításáról" szóló törvény (a továbbiakban: Snyt.) alapján. Keresetében kérte a néhai D. Ordass Lajos püspök ellen 1958 júniusában a Déli Egyházkerület Tanácsa (Presbitériuma) által hozott egyházkormányzati döntésnek semmissé nyilvánítását.
Keresetében a felperes kifejtette, hogy az állami szervek politikai nyomása, Ordass püspök lehetetlenné tételére irányuló lépései ellen a korabeli egyházi szervek nem tiltakoztak, sőt az egyház tisztségviselői együttműködtek az államot képviselő ÁEH-val. Ennek jegyében jelentették ki egyházi részről "megürültnek" a déli püspöki tisztséget és rendeltek el új választásokat.
A felperes a továbbiakban kifejezésre juttatja, hogy a rendszerváltás óta eltelt öt év alatt nem történt meg Ordass püspök rehabilitációja.
A Bíróság felhívására az alperes Déli Egyházkerületi Presbitérium, mint a sérelmet okozó egykori egyházkormányzati szerv jogutódja - a képviseletében eljáró kerületi elnökség útján - a keresetlevélre nyilatkozatot tett. Az alperes - nyilatkozata szerint - maga is kéri a kereset teljesítését.
Alulírott egyházkerületi ügyész - az Egyházi bíráskodásról szóló törvény 26. § szerinti - előkészítő eljárás keretében iratok beszerzése iránt intézkedtem. Megkerestem az egyházkerület felügyelőjét, majd püspökét, hogy a felperes keresetében említett iratokat küldje meg. Ez hosszabb idő után is csak részben teljesült. Megkerestem továbbá az Országos Egyházi Levéltár vezetőjét, hogy a sérelmezett 1958. júniusi presbitériumi jegyzőkönyv kivonatát, illetőleg az 1956-os világi, majd egyházi rehabilitációt kimondó ítéleteket küldje meg hiteles formában. A Levéltár vezetője a megkeresésnek azonnal eleget tett.
További iratok beszerzése céljából alulírott ügyész személyesen eljártam az Országos Levéltárban és ott a néhai D. Ordass Lajos püspökre vonatkozó teljes 1950-es, 1956-os és 1958-as iratanyagot áttanulmányoztam, és abból részben jegyzeteket, részben másolatokat készítettem. Ennek eredményeképpen az alábbi tényállást, illetőleg jogi minősítést adom.
I.2. Az ügy előzményeiről
Az alperes nyilatkozatában külön kérte, hogy a Bíróság az ítélete indokolásában említse meg az 1990. május 17-i egyházkerületi presbitériumi határozatot, továbbá a Egyházkerületi Presbitérium határozatának megerősítését kimondó 1990. június 12-i országos presbitériumi határozatot, "...melyekkel a Déli Egyházkerület, bár nem törvényileg, de elhatárolta magát az 1958. évi intézkedésektől és bűnbánatot tartott."
Az utóbbi határozat szerint "Az Országos Presbitérium Isten iránti hálával és örömmel állapítja meg, hogy D. Ordass Lajos rehabilitása ezennel lezárult."
A rehabilitáció kérdésében az egyházvezetés ambivalens álláspontja - hogy ti. egyáltalán szükséges-e az egyháznak rehabilitálnia O. L-t, vagy ezt az államtól kell várni, és ha szükséges ezt megtenni, akkor ez már meg is történt, vagy még nem - az elmúlt hét év alatt többször változott:
- az 1990-es presbitériumi határozatok önmagukat "rehabilitációnak" aposztrofálják (ld. Ü/9. és Ü/11.)"...rehabilitálása ezennel lezárult"
- az egyetemes felügyelő 1991-es nyilatkozata két, egymással összeegyeztethetetlen állítást tartalmaz:
A rehabilitáció "már 1988 augusztusában, a Deák téri templomban megtörtént", másrészt viszont nincs is miért rehabilitálni Ordasst 1958-cal kapcsolatban, mivel "...1958-ban az állam akadályozta meg a püspököt szolgálata teljesítésében", így "nem volt megváltoztatandó döntés. ...A rehabilitáció azért összpontosult az állami oldalon, mert bár az egyház az 1958-ban... cserbenhagyta püspökét, de nem foglalt állást az ügyben". (ld. Ü/14.)
- a már ismertetett alperesi nyilatkozat viszont maga is szükségesnek mondja az 1958-as egyházi intézkedések megsemmisítését.Álláspontom szerint e tekintetben a felperesnek van igaza: az 1990-es kerületi, illetőleg országos presbitériumi határozat s e m m i k é p p e n sem tekinthető rehabilitálásnak, mivel
1. azért nem, mert sajnos a felelősség kérdését megkerüli és ismét csak az állam, a világi politika mögé bújik, amikor is a határozatot a Köztársaság Igazságügyminiszterének, dr. Kulcsár Kálmánnak 1990. április 23-i leveléből vezeti le. ("..a presbitérium... a levél alapján... megállapítja...; a Kormány illetékes minisztere nyilatkozatának birtokában a presbitérium megállapítja a fentieket...") (Ü/9. és Ü/11.)
A presbitérium ismét úgy járt el, mint az 1950-es állami elítéléskor, mint az 1956-os rehabilitáció és az 1958-as ismételt elmozdítás kapcsán: közvetlenül az állami politika döntését követte. Az Egyház vezetői - még 1990-ben is! - úgy tüntették fel, mintha csak az állam nyilatkozatának függvényében hozhatnának határozatot a rehabilitáció kérdésében!
2. azért nem, mert nem mondják ki a "határozatok" egyértelműen, hogy egy bizonyos, konkrétan megnevezett egyházkormányzati döntés törvénysértő és semmis.
3. nem szerepel sehol a "rehabilitáció" kifejezés.
4. tényállításként szerepel ugyan, hogy mindvégig "egyházunk törvényes püspöke volt", ám ennek konzekvenciáit nem bontja ki a szöveg, így kérdéses, hogy
5. Ordass és Dezséry, illetőleg Ordass és Káldy püspök egyidejűleg fennálló tisztsége közül melyikük püspöki tisztségét kell egyházjogilag érvényesnek tekinteni. (A püspöki tisztet egyidejűleg érvényesen nem tölthetik be többen is!)
6. nem nevezik meg a sérelem okozóit, az azért felelős egyházi személyeket, árulkodónak érzem a "megakadályozták" szó eufemizmusát! E kifejezés használata lehetővé teszi, hogy az ige alanyai, az elkövetők megnevezetlenek maradhassanak!
A rehabilitáció problémáját e presbitériumi jegyzőkönyvek inkább csak felvetették, de nem oldották meg.
Szembeötlő a különbség az egyház 1956. októberi eljárása és az 1988-94. közti kötélhúzás között: nem lehet megérteni, hogy ha a hivatalos egyház akarta ezt a rehabilitációt, akkor miért nem kezdeményezett - mint 1956-ban - bírói eljárást, hogy az Országos Egyházi Bíróság ítélete mondja ki semmisnek a jogsértő intézkedéseket!
Annál kevésbé lehet ezt megérteni, hogy ugyanekkor - 1988-ban, ill. 1992-ben -folytak bírósági eljárások ilyen ügyekben, pl. a dr. Schulek Tibor lelkész ellen, 1962-63-as jogsértő ítéleteket az Országos Bíróság megsemmisítette (ld. Ü/15.)
1992 májusában - két évvel a Zsinat által alkotott Snyt. előtt! - Ismét folytak a Bíróság előtt semmisségi eljárások, Ordass ügyével azonban ekkor sem foglalkoznak! (ld. Ü/16.)
Dr. Nagy Gyula püspök 1989. december 6-án az Országos Közgyűlésen azt mondta, hogy
"A Déli Egyházkerület végzi a vizsgálatot az eltávolítás egyházi kísérőkörülményeinek (sic!) megállapítására. A közeljövő fontos feladata - az Országos Egyházi Bíróságon keresztül - más volt püspökeink..., lelkészeink félreállításának megvizsgálása".
E vizsgálatról, ill. annak eredményéről az egyházi közvélemény nem értesült. Úgy tűnik, nem is folyt ilyen eljárás! [Az idézet jól tükrözi az egyház felelősségének tagadását (kísérőkörülmények)].
Jól illusztrálja, az Ordass-probléma ambivalens kezelését az, hogy az 1990 tavaszán, illetve nyarán meghozott presbitériumi határozatot a néhai püspök özvegyének, a felperesnek másfél évvel később, 1991. december 20-án kísérlik meg kézbesíteni az egyház vezetői, de ez - a felperes keresetlevele szerint - ekkor sem, és azóta sem történt meg! (ld. Ü/12.)
Az igazsághoz tartozik, hogy a szintén 1990. május 17-én meghozott egyházkerületi presbitériumi bűnbánó nyilatkozat viszont tartalmazza azokat a kitételeket, melyeket a felperes joggal hiányol az un. rehabilitációt célzó határozatból:
"...bűnbánó szívvel tekint vissza... egyházunk mulasztásai, bűnei tehertétel rajtunk... a rendszer kiszolgálója lett... mintha minden rendben lenne, sőt teológiailag is igazolta... a magasztalás hangján szóltunk a rendszer mellett... a félelem légköre... egyesek a hatalom kiszolgálói voltak, mások áldozatai... e testületek nevében számtalan igazságtalan döntés született... sok méltánytalanságot követtek el, s hoztak szégyent egyházunkra... kérjük Isten irgalmát..." (ld. Ü/10.)
Megállapítható tehát, hogy a jelen eljárást megelőzően D. Ordass Lajos püspök rehabilitációja nem történt meg, így az jelen eljárásra vár.
II.
A történeti tényállás
Néhai D. Ordass Lajost a Bányakerület gyülekezetei 1945-ben törvényes eljárásban püspökükké választották, így 1945. szeptember 27-i beiktatásától ő volt a Bányakerület (a későbbiekben a Déli Egyházkerület) törvényes püspöke egészen haláláig, 1978. augusztus 14-ig.
A néhai püspököt az állami önkény 1948. szeptember 8-án letartóztatta és október l-jén a Budapesti Uzsorabíróság Különtanácsa 15 495/1948/5. sz. ítéletével devizabűntett miatt 2 évi fegyházra, 5 évi hivatalvesztésre és mellékbüntetésekre ítélte.
Büntetéséből 1950. május 30-án szabadult.
1950. április l-jén az Egyházegyetem Külön Fegyelmi Bírósága 452/1950. sz. ítéletével püspöki hivatalától elmozdításra ítélte. (ld. Ü/1.)
Az így "megüresedett"-nek nyilvánított püspöki tisztségbe 1950 júniusában D. Dezséry Lászlót választották meg.
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1956. október 5-én B. törv. I. 1584/1956/2. sz. határozatával a Budapesti Uzsorabíróság fent említett, 1948-as ítéletét törvénysértőnek mondta ki, az ítéletet hatályon kívül helyezte, és D. Ordass Lajost bűncselekmény hiányában felmentette. (ld. V/2.)
Az államhatalom intézkedése után kullogva az Egyetemes Egyház Törvényszéke 798/1956. szám alatt hozott ítéletével 1956. október 8-án az 1950. április 1-jei egyházi fegyelmi ítéletet jogszabálysértések miatt törvénysértőnek nyilvánította és hatályon kívül helyezte. Nevezettet minden joghátrány alól mentesítette, kimondta teljes rehabilitációját és azt, hogy egyházjogi szempontból úgy kell tekinteni, mint aki ellen nem volt folyamatban egyházi fegyelmi eljárás. (ld. Ü/3.)
1956. október 30-án D. Dezséry László lemondott törvénytelen püspöki tisztéről. (ld. Ü/4.)
Levelében többek között az alábbiakat írja:
"A magyar ifjúság véres, gyönyörű küzdelmének... fénye ragyog be most mindent. .. hozzá akarok járulni a szabadsághoz azzal, ami tőlem telik... nehéz és rossz esztendőkben voltam az egyház egyik felelős vezetője... amelyben az államnak... az egyházi életet korlátozó intézkedéseit sokszor tudomásul kellett venni... az igazi szocializmus oldalán állottam, ott állok most is... vétkeimet és tévedéseimet bocsássa meg Isten... 1950. június 27-én szenteltek püspökké, miután az egyházkerület gyülekezetei megválasztottak az igazságtalanul elítélt D. Ordass Lajos püspök akkor üresnek t u d o t t helyére. (Őt) rehabilitálták... Most semmi sem tartja vissza többé egyházunkat... hogy neki az utat magunk között megnyissuk a tényleges püspökséghez. A mai napon átadom tehát neki a... püspöki széket."
E lemondás nyomán D. Ordass Lajos 1956. október 31-én visszatért püspöki székébe.
1958. június 19-én Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő arról értesítette őt, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 43/1958. sz. határozatával D. Dezséry Lászlónak a püspöki állásáról való lemondásához - "mivel az az ellenforradalmi események kényszere alatt történt" - nem járul hozzá. (ld. Ü/5.)
Ezen állami-politikai döntésnek a hatására ült össze 1958. június 24-én a Déli Egyházkerület Tanácsa (Presbitériuma) és ott a hiteles másolatban mellékelt határozatot hozta. (ld. Ü/6.)
Megállapította, "hogy D. Dezséry László püspöknek püspöki tisztéről történt lemondása érvénytelen", továbbá, hogy saját 1956. december 12-i határozatuk "hatálytalan", továbbá megállapította, "hogy az egyházkerület tényleges püspöke az 1956. október 1-jei állapotoknak megfelelően D. Dezséry László". A Presbitérium
"felkérte nevezettet a püspöki hivatal átvételére, D. Ordass Lajos püspököt pedig a hivatal átadására."Ezen intézkedésével az egyházi hatóság véglegesen megakadályozta néhai D. Ordass Lajos püspököt tisztének ellátásában, mely önkényes, jogtalan állapot a néhai püspök haláláig, 1978-ig folyamatosan fennállott!
D. Dezséry László "püspök" teljes két óra hosszára visszaült a déli püspöki székbe, majd még ugyanezen a június 24-i presbitériumi ülésen ismételten - most már állítólag önszántából, nem kényszer hatására - lemondott állásáról. Ezt a lemondást az Elnöki Tanács elfogadta!! (ld. Ü/7.)
Ezt követően az Egyházkerületi Presbitérium szeptember l-jén ülést tartott, amelyen ismertették az Elnöki Tanács 62/1958. sz. határozatát, amellyel a NET hozzájárult D. Dezséry "püspök" második, június 24-én kelt lemondásához. (ld. Ü/8.)
A tanácsülés megállapította a Déli Egyházkerület püspöki tisztségének megüresedését és elrendelte a püspökválasztást.
1958 szeptemberében a Déli Egyházkerület "püspökévé" - a NET előzetes hozzájárulásával - Káldy Zoltán pécsi esperest választották meg, aki D. Ordass Lajos 1978-as haláláig, illetőleg azt követően is, mint a Déli Kerület "püspöke" működött.
III.
A keresettel támadott egyházkormányzati döntés jogi minősítése
A kereset által sérelmezett 1958. június 24-i egyházkerületi presbitériumi határozat - valamint a keresetben nem említett 1958. szeptember 1-jei határozat - súlyosan törvénysértő:
A) Az állam szempontjából, az állami jogszabályok tükrében:
1. D. Dezséry László 1956. október 30-i lemondása önmagában véve - tehát az alábbi érvelést most nem tekintve - sem a világi jog, sem az egyházjog megítélése szerint nem tekinthető érvénytelennek.
A lemondó levélből a fentiekben részleteket idéztünk, melyekből egyértelműen megállapítható, hogy szó sem volt semmilyen "ellenforradalmi" kényszerről! A szövegezés arra utal, hogy D. Dezséry Lászlót a forradalom tisztasága, a rá is átragadt lelkesedés lelkiismeretvizsgálatra késztette és kényszer nélkül jutott arra a végkövetkeztetésre, hogy az addig uralkodott önkény bukásával ő is utat enged az igazságnak és az általa bitorolt püspöki széket átadja annak, akit az joggal megillet.
D. Dezséry László 1958. június 24-én az Egyházkerületi Presbitérium előtt hosszú beszédet mondott. Ebben nem tért ki arra, miben állt volna az október 30-i lemondásához vezető ellenforradalmi kényszer.
Sőt. Az "én is meginogtam" kitétel épp az ellenkezőjére utal, ti., hogy időlegesen ő is azonosult a forradalommal. (Ugyanerre utal Darvas József ezt követő kommentárja: Dezséry "megbotlott, s tévedett...") (ld. Ü/7.)
2. Az 1957. évi 22. tvr. alkalmazhatósága:
D. Ordass Lajos püspöki tisztségét az állam - az 1956. október 5-i felmentő ítélet szerint - visszamenőleges hatállyal, 1945-től folyamatosan érvényesnek tekintette. Így őrá az 1957. évi 22. tvr. - melynek időbeli hatálya az 1956. október 1. utáni választásokra és felmentésekre terjedt ki - nem vonatkozott.
D. Dezséry László lemondása - időpontját tekintve - a tvr. hatálya alá tartozna, azonban a tvr. a lemondás esetét nem tartalmazza. (A magasabb egyházi "állások betöltéséhez", illetőleg az azokból történő "felmentésekhez" követelte meg az előzetes állami hozzájárulást.) D. Dezséry László lemondása így nem tartozott a tvr. hatálya alá.
Az állam eljárása (a Népköztársaság Elnöki Tanácsának politikai döntése) szigorúan világi jogi szempontból sem nevezhető jogszerűnek.
"...az akkori kormányzati szervek politikai megfontolásokon alapuló nyomá-sa..."-nak nevezte ezt - okkal - dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter, 1990. április 23-án kelt levelében.
B) Az Egyház szempontjából, az egyházi jog tükrében:
A vizsgált presbitériumi határozatnak hiányzik az a l a p j a:
D. Ordass Lajos püspöki tisztségének jogi megítélése ugyanis nincs logikai kapcsolatban azzal a kérdéssel, hogy D. Dezséry László "püspök" érvényesen vagy érvénytelenül mondott le!
Az 1956. október 8-án hozott egyházi ítélet alapján megállapítható, hogy az 1950-es egyházi elítélést meg nem történtnek kell tekinteni, így 1950 júniusában az egyházi hatóság megalapozatlanul, tehát törvénysértő módon állapította meg, hogy a bányakerületi püspöki tisztség "megüresedett", így sem szükség, sem jogi lehetőség nem volt új püspök választására, hiszen az egyházkerületnek volt püspöke.
Ily módon D. Dezséry László püspöki tisztsége, annak kezdetétől annak végéig, tehát 1950. június 27-i beiktatásától 1956. október 30-i lemondásáig, mindvégig érvénytelennek, illegitimnek tekintendő.
A fentiekből levonható a következtetés:
D. Ordass Lajos püspök eltávolításának semmilyen jogilag védhető indoka nem volt!
Álláspontom szerint ki kell mondani, hogy 1950. és 1956., 1956. és 1958., illetőleg 1958. és 1978. között a látszólag párhuzamosan, egyidejűleg betöltött két püspöki tisztség közül D. Ordass Lajos püspöki tiszte törvényes és érvényes volt, míg D. Dezséry László, majd Káldy Zoltán püspöki tisztsége, működése mindvégig érvénytelen volt!
IV.
IV.1. A következtetések
1. Az egyház szuverenitása ekkor is kötelezően megkövetelte volna minden felelős egyházi tisztségviselőtől és testülettől, hogy a konkrét ügyet - jelen esetben a püspöki tisztség kérdését - kizárólag az egyház saját belső joga, törvényes rendje alapján ítélje meg és csakis ennek megfelelően tegyen, vagy ne tegyen intézkedéseket!
A vizsgált presbitériumi döntés meghozói személyes felelősségüket úgy próbálják meg elkenni, hogy az állami politika mögé bújnak és úgy tüntetik fel, hogy az állam döntéséből - esetünkben a NET határozatából - az egyház intézkedései közvetlenül, mintegy automatikusan következnek, holott ilyen automatizmusról szó sem lehet!
Ha a Kerületi Presbitérium a kérdést az egyház belső joga alapján vizsgálta volna, minden külső politikai befolyást elhárítva magától, akkor nem hozta volna meg a sérelmezett határozatokat.
2. A határozat meghozói még a jogszerűség látszatára sem ügyeltek, amiből nyilvánvaló, hogy maguk sem hittek az intézkedés törvényességében:
Erről árulkodik, hogy saját határozatukat nem hajtották végre, nem vették komolyan.
A Presbitérium "felkéri őt (Dezséryt) a Püspöki Hivatal átvételére és a püspöki tényleges szolgálat ellátására". Nem ez történt. D. Dezséryt még ezen a gyűlésen lemondatták, hogy az "üres" püspöki székkel szabadon rendelkezhessenek. Ebből is látszik, hogy Dezséry lemondásának kérdése csak ürügy - méghozzá igen átlátszó ürügy - volt arra, hogy az útjukban álló Ordass Lajost eltávolítsák!
Cselekedetük nem tekinthető csupán tévedésnek vagy hibának, hanem erkölcsi vétségnek, bűnnek - mert tudatosan tették, amit tettek.
3. Álláspontom szerint a jelen eljárás csak akkor tekinthető rehabilitációnak, akkor tekinthető erkölcsi értelemben elégtételnek - márpedig az egész zsinati törvények, a semmisségi eljárásoknak az elégtétel a végső célja! - ha a törvénysértésekért felelős személyeket, a joghátrány (az erkölcsi és anyagi kár) okozóit megnevezzük:
Felelősek az 1958. június 24-i, ill. szeptember 1-jei döntésért:
Darvas József egyházkerületi felügyelő, Koren Emil esperes, püspökhelyettes, Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő, Benczur László lelkész, püspöki titkár, Mekis Ádám lelkész, Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár, Vető Lajos püspök, Káldy Zoltán lelkész, Pálfy Miklós teológiai dékán.
[Horváth János és Grnák Károly megítélése külön kérdés: ők az állam képviselőiként (ÁEH) felelősek tetteikért.]
Nem lehet a felelősség kérdését megkerülni, amire az elmúlt hét évben több kísérlet is történt az egyház vezetőinek részéről.
"Sírjánál nem az a feladatunk, hogy egyházunk történelmi, nehéz útkeresése közben hite és lelkiismereti meggyőződése szerint hozott döntéseiről ítéletet mondjunk. Isten az, aki minket megítél, egyedül Isten." (ld. Ü/17.)
"...Ami pedig az ilyen nehéz történelmi időszakokban szinte elkerülhetetlen, eközben kölcsönösen történtek tévedések és téves megítélések is. Történtek sérelmek is, melyek Ordass püspököt és családját is súlyosan érintették, és ezeknek terhét haláláig hordozta...
Ilyen helyzetben tekintünk ma vissza a 3-4 évtizeddel ezelőtti eseményekre, arra az útkereső, nehéz történelmi időszakra... élete végéig hordozta a útkeresés küzdelmes éveinek sebeit... egyházunk ma is kötelességének érzi, hogy ezt a megbecsülést kifejezze, és ...tőle telhetően erkölcsi elégtételt nyújtson...
új viták és szembenállás helyett... teljes egységben fordulhasson oda a ma reá váró sokféle és sürgető feladat felé..." (ld. Ü/18.)
Nem lehet a felelősség kérdését azzal elkenni, hogy nehéz idők voltak, nem lehetett másként stb., mert voltak, akik nemet tudtak mondani! Például az 1950-es, a politikai hatalom által megrendelt, koncepciós elítéléshez egyházi törvényszéki bírákat idéztek be a tárgyalásra. Ifj. Prőhle Károly sopronbánfalvai lelkész és Scholz László budapesti lelkész inkább lemondott bírói tisztségéről, mintsem hogy lelkiismeretével szembekerüljön!
4. Elszomorítónak találom, hogy a felperesre maradt a feladat, hogy a jelen rehabilitációs eljárást megindítsa! A Snyt. 4.§ (2) bekezdése lehetővé tette, hogy Ordass Lajos egyházközsége, tehát a Deák téri Gyülekezet megelőzze az özvegyet a jelen eljárás megindításával. Sajnálatos és jellemző, hogy nem így történt.
IV.2. Az indítvány
1. A Snyt. 1.§ (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "az 1938. június 28. és 1990. május 2. között megszületett minden olyan egyházkormányzati döntés, amely joghátrányt alkalmazott a Magyarországi Evangélikus Egyház bármely tagjával szemben, annak
származása,társadalmi helyzete,
politikai nézete,
erkölcsi meggyőződése, illetve
keresztény hite megvallása
miatt
törvénysértő, alaptalan, s ezért semmis."
Egyértelműen megállapítható, hogy D. Ordass Lajost politikai nézete és erkölcsi meggyőződése miatt érte joghátrány: emiatt távolította el őt az egyházi testület püspöki tisztségéből.
2. A felperes keresete a fentiek szerint
alapos,ezért azt
indítványozom
a tisztelt Egyházkerületi Bíróságnak, hogy
2.1.
a Snyt. 1.§ (1) bekezdése és 2.§ (1) bekezdése alapjánállapítsa meg,
hogy a néhai D. Ordass Lajos püspök ellen 1958. június 24-én, illetve szeptember l-jén meghozott egyházkerületi presbitériumi határozat
törvénysértő, alaptalan,
s ezért
s e m m i s.
2.2.
Indítványozom, hogy a tisztelt Egyházkerületi Bírósága Snyt. 5.§ (1) bekezdés szerint az ítéletet - a jogerő bevárása után - küldje meg minden evangélikus egyházi sajtószervnek, így az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor, a Hang, a Keresztyén Igazság szerkesztőségének, és - a felperes engedélyével
rendelje el
az ítélet soron kívüli
közzétételét.
2.3.
Küldje meg továbbá mindkét egyházkerületnek (Püspöki Hivatalnak), minden egyházmegyének (Esperesi Hivatalnak), azt kérve, hogy az ítélet rendelkező részét a lelkészek hirdessék ki szószékről a vasárnapi istentiszteletek keretében.
Kelt Budapesten, 1995. június 6-án
Dr.Boros Péter
egyházkerületi ügyész--------------------------------------------------------
Déli Evangélikus Egyházkerület Bírósága
1/1995 sz. ügyA Déli Evangélikus Egyházkerület Bírósága Budapesten, az 1995. október 5-én megtartott tárgyaláson az időközben elhunyt D. Ordass Lajosné felperesnek, illetve Czellecz Zoltánné sz. Ordass Sára és Dedinszky Gyuláné sz. Ordass Zsuzsanna felperesi jogutódoknak, a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma alperes ellen, az alperesnek 1958 júniusában, illetve szeptemberében hozott egyházkormányzati döntései semmissé nyilvánítása iránti perében meghozta a következő
ítéletet:
A Bíróság megállapítja, hogy a néhai D. Ordass Lajos püspökkel szemben, a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma által, 1958. június 24-én, illetve szeptember l-jén hozott határozatok törvénysértőek, alaptalanok és ezért mindkét felhívott határozat semmis.
Ennek alapján D. Ordass Lajos az 1978. augusztus 14-én bekövetkezett haláláig a Déli Evangélikus Egyházkerület törvényes püspöke volt.
Megállapítja a Bíróság továbbá, hogy a semmissé nyilvánított határozatokhoz kapcsolódó összes joghátrány érvénytelen.
Kötelezi a Bíróság az alperest, hogy az ítéletet - annak jogerőre emelkedését követő 30 napon belül - valamennyi országos evangélikus sajtótermékben saját költségén tegye közzé.
Felhívja a Bíróság mindkét egyházkerület Elnökségét annak elrendelésére, hogy a lelkészek a vasárnapi istentiszteletek keretében hirdessék ki a jogerős ítélet rendelkező részét a szószékről.
Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül az Országos Egyházi Bíróságnak címzett, de a Déli Evangélikus Egyházkerületi Bíróság Elnökségéhez benyújtott, a határozat végrehajtására nézve halasztó hatályú fellebbezésnek van helye.
INDOKOLÁS
D. Ordass Lajosné felperes 1995. január 25-én kelt kereseti kérelmet terjesztett elő, melyben kérte néhai férjére, D. Ordass Lajos püspökre vonatkozó és 1958 júniusában, illetve szeptemberében kelt, egyházkormányzati döntések semmissé nyilvánítását.
A felperes időközben elhalálozott és gyermekei Czellecz Zoltánné sz. Ordass Sára valamint Dedinszky Gyuláné sz. Ordass Zsuzsanna, mint felperesi jogutódok változatlan tartalommal fenntartották édesanyjuk kereseti kérelmét.
A Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma - mint a per alperese - beadványában nem ellenezte a felperesi kérelmet. Kérte a Bíróságtól, hogy a hatályos törvény alapján ítélettel állapítsa meg a felperes által sérelmezett egyházkormányzati döntések törvénysértő és semmis voltát, illetve az ezen döntésekhez kapcsolódó joghátrányok érvénytelenségét.
A Bíróság felkérte az ügyészt összefoglaló indítvány megtételére. Dr. Boros Péter egyházkerületi ügyész az 1995. június 6-án kelt összefoglaló indítványát a Bíróság elé terjesztette, és abban a kereseti kérelem szerinti ítélet meghozatalát javasolta.
A Bíróság a felperesi keresetben, az alperesi beadványban, az ügyész összefoglaló indítványában foglaltak alapján, továbbá az 1995. október 5-én megtartott nyilvános tárgyaláson elhangzottak alapján a következő tényállást állapította meg:
Néhai D. Ordass Lajost a Bányakerület gyülekezetei 1945-ben törvényes eljárásban püspökké választották.
A néhai püspököt az állami önkény 1948. szeptember 8-án letartóztatta és október l-jén a Budapesti Uzsorabíróság Különtanácsa 15 495/1948/5. számú ítéletével devizabűntett miatt 2 évi fegyházra, 5 évi hivatalvesztésre és mellékbüntetésekre ítélte. Büntetéséből 1950. május 30-án szabadult.
1950. április 1-jén az Egyházegyetem Külön Fegyelmi Bírósága 452/1950. számú ítéletével püspöki hivatalától elmozdításra ítélte. Az így megüresedettnek nyilvánított püspöki tisztségbe 1950 júniusában D. Dezséry Lászlót választották meg.
A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága 1956. október 5-én B. törv. I. 1584/1956/2. számú határozatával a Budapesti Uzsorabíróság fent említett, 1948-as ítéletét törvénysértőnek mondta ki. Az ítéletet hatályon kívül helyezték és D. Ordass Lajost bűncselekmény hiányában felmentették.
Az államhatalom intézkedését követően az Egyetemes Egyház Törvényszéke 798/1956. szám alatt hozott ítéletével 1956. október 8-án az 1950. április 1-jei egyházi fegyelmi ítéletet jogszabálysértések miatt törvénysértőnek nyilvánította és hatályon kívül helyezte. Nevezettet minden joghátrány alól mentesítette, kimondta teljes rehabilitációját és azt, hogy egyházjogi szempontból úgy kell tekinteni, mint aki ellen nem volt folyamatban egyházi fegyelmi eljárás.
1956. október 30-án D. Dezséry László lemondott püspöki tisztéről. E lemondás nyomán D. Ordass Lajos 1956. október 31-én visszatért püspöki székébe.
1958. június 19-én Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő arról értesítette a püspököt, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 43/1958. számú határozatával D. Dezséry Lászlónak a püspöki állásáról való lemondásához - "mivel az az ellenforradalmi események kényszere alatt született" - nem járul hozzá.
Ezen állami - politikai döntésnek a hatására ült össze 1958. június 24-én a Déli Egyházkerület Presbitériuma és többek mellett Darvas József felügyelő, Koren Emil püspökhelyettes és Benczúr László püspöki titkár jelenlétében megállapította, "hogy D. Dezséry László püspöki tisztéről történt lemondása érvénytelen", továbbá, hogy saját 1956. december 12-i határozatuk hatálytalan. Megállapította továbbá, "hogy az egyházkerület tényleges püspöke az 1956. október 1-jei állapotoknak megfelelően D. Dezséry László". A Presbitérium felkérte D. Dezséry Lászlót a püspöki hivatal átvételére, D. Ordass Lajost pedig a hivatal átadására.
Ezen intézkedésével az egyházi hatóság véglegesen megakadályozta néhai D. Ordass Lajos püspököt tisztének ellátásában.
D. Dezséry László teljes két óra hosszára visszaült a Déli Kerület püspöki székébe, majd még ugyanezen a június 24-i presbitériumi ülésen ismételten lemondott hivataláról. Ezt a lemondást az Elnöki Tanács elfogadta.
Ezt követően az Egyházkerületi Presbitérium szeptember l-jén ülést tartott, amelyen ismertették az Elnöki Tanács 62/1958. számú határozatát. E határozattal járult hozzá a NET D. Dezséry László második, június 24-én kelt lemondásához.
A tanácsülés megállapította a Déli Egyházkerület püspöki tisztségének megüresedését és elrendelte a püspökválasztást.
A fenti tényállás alapján a Bíróság megállapította, hogy a néhai felperes által előterjesztett és a felperesi jogutódok részéről fenntartott kereseti kérelem megalapozott, a keresetben felhívott alperesi határozatok törvénysértőek és alaptalanok.
A néhai D. Ordass Lajos püspök a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke volt 1945. szeptember 27-i beiktatásától egészen 1978. augusztus 14-én bekövetkezett haláláig. Ezt a tényt a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma az 1990. május 17-i ülésén hozott határozatában egyértelműen megállapította, és egyidejűleg elhatárolta magát a felperes által sérelmezett korábbi döntéseitől.
A határozatban foglaltakat az 1990. június 12-i ülésén a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma is elfogadta.
A Bíróság ítéletének meghozatalakor az 1938. és 1990. között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvántartásáról szóló törvény 1.§ (1), (2) bekezdésében, valamint az 5.§ (1), (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazta.
Az eljárás során költségek megállapításának igénye nem merült fel, ezért a Bíróság perköltséget nem állapított meg.
Budapest, 1995. október 5.
Ifj. Detre János bíró s. k.
Dr. Török Zoltán bíró, a Tanács elnöke s. k.Kovács Pál bíró s. k.
A kiadmány hiteléül:
Jankó Katalin1995. okt. 26.
Megjelent a Keresztyén Igazság 28. számában (1995. tél)