Dóka Zoltán
a hévízgyörki ev.gyülekezet lelkésze/MagyarországNYÍLT LEVÉL
Josiah KIBIRA elnök úrnak,CARL MAU főtitkár úrnak,
a LVSZ végrehajtó bizottságának,
és mindazoknak, akik a LVSZ-ben felelősséget éreznek a Magyarországi Evangélikus Egyház iránt.
Kedves Testvéreim!
Bocsássák meg, hogy megterhelem Önöket ezzel a levéllel. Lelkiismeretem kényszerít reá. Tovább nem halasztható kötelességemnek érzem, hogy azt, amit a Magyarországi Evangélikus Egyházban (továbbiakban: MEE) oly sokan gondolnak, de nyíltan kimondani nem mernek, tudomására hozzam Önöknek. Kérem, hogy az itt leírtakat vegyék fontolóra Isten előtt, a MEE iránti felelősséggel, amely engem is szorongat.
A MEE vezetősége mind a mai napig félrevezette a világ evangélikusságát, amikor azt állítja, hogy a MEE lelkészei és gyülekezetei egységesen magukénak vallják az ún. "diakóniai teológiát" (továbbiakban: DT). Ezzel szemben az igazság az, hogy a DT koncepciója el sem jutott a gyülekezet tudatáig és a lelkészek közül is csak egy kisebbség helyesli azt. Sőt a helyeslők nagy része is csak érdekből vagy félelemből mond rá igent a nyilvánosság előtt, de bizalmas körben kritizálja és elveti. Ez a belső meghasonlás az egyik legjellemzőbb és legszomorúbb vonása a MEE mai teológiai és lelki helyzetének.
A következőkben szeretném közelebbről megvilágítani a MEE valóságos helyzetét, mint aki évtizedek óta mindmáig közvetlen tanúja vagyok mindannak, ami a MEE-ban történt és történik. Három kérdésre bontva teszem ezt: 1. Mik a fő okai az említett belső meghasonlásnak? 2. Mi vezetett a mai helyzetig? Mik a legfőbb jellemzői a jelenlegi helyzetnek?
1./ Mi okozza a MEE belső meghasonlását? Két dolog: a./ a DT teológiai hibái és b./ a DT egyházkormányzati alkalmazása.
a./ Köztudott, hogy a "diakónia" nem centrális teológiai fogalom az Újszövetségben, sem a szinoptikus, sem a jánosi, sem a páli irodalomban. Már maga ez a tény is kérdésessé teszi, szabad-e egy teológiai koncepciót, amely hangsúlyozottan "biblikus" akar lenni, egyetlen periferikus újszövetségi fogalomra felépíteni. Még fontosabb felismerés, hogy a "diakónia" az Újszövetségben formális fogalom, amely egészen különböző tartalmakat vehet fel magába - az asztalnál végzett felszolgálástól Jézusnak önmagát sokakért váltságul adó szolgálatáig. Éppen ezért nagy a veszélye annak, hogy valaki ezeket a tartalmakat teológiailag inkonzekvens, sőt illegitim módon összevegyíti és egy kategóriába sorolja. Véleményem szerint ez történik a DT-ban. Ennek illusztrálására egy eklésiológiai szempontra szeretnék utalni.
Arra a kérdésre, hogy mi az egyház feladata a világban, a DT így felel: az egyház feladata az evangélium hirdetése (beleértve a szentségek kiszolgáltatását is) és a diakónia gyakorlása. Az utóbbinál különös hangsúlyt nyer, hogy nem elég az egyesek felé végzett diakónia, hanem annak ki kell szélesednie szociáletikai irányban, a hazai társadalom és az egész emberiség égető kérdései felé, ami önmagában csak helyeselhető. Mégis azonnal feltűnik ebben a definícióban - lutheránus fülek számára különösen is -, hogy miért kell a diakóniát külön említeni, hiszen az az evangélium gyümölcse, etikai következmény azok életében, akik az evangéliumra hittel igent mondanak. A DT-ban azonban külön hangsúlyt nyer, hogy a diakónia nem csupán az evangélium által ébresztett hit gyümölcseként feladata az egyháznak, hanem az evangéliumtól elkülönítve, azzal egyenrangú és önálló módon is az. Ezt a megkülönböztetést azzal szokták igazolni, hogy Jézus a szinoptikus evangéliumok szerint nemcsak Isten országa közelségének hirdetésére küldte ki tanítványait, hanem arra is, hogy ördögöket űzzenek ki és betegeket gyógyítsanak. Annak, aki az újszövetségi exegézisben némiképpen is járatos, nem kell magyarázni, hogy ez az exegézis téves.
A fenti definíció alapján többször is kritika tárgyává lett az Ágostai Hitvallás "egyházról" szóló tétele, mint amelyet még ki kell egészíteni a diakónia gyakorlásának feladatával. E kritika szerint sem Melanchton, sem Luther nem adott teljes választ az egyház feladatának kérdésére, mivel ők csak az evangéliumot és annak hirdetését tartják az egyház egyetlen kincsének és feladatának. Meggyőződésem szerint éppen ez a "kiegészítendő" evangélium a DT legalapvetőbb tévedése és egyúttal az egyháztörténet legrégibb, sőt tulajdonképpen egyetlen tévtanítása. Ez a hamis teológia u.i. nem tesz különbséget Isten cselekvése és az emberi cselekedetek között, hanem összekeveri és egyenrangúvá teszi azokat, sőt mivel Káldy püspök ismételten hangsúlyozza, hogy "az egyház, amely csak evangéliumot hirdet, nem egyház", nyilvánvaló, hogy a DT az evangéliumot alárendeli a diakóniának, azaz egy szociáletikai koncepciónak. Az evangéliumnak ez az etikai ideológizálása megfosztja az evangéliumot - mint élő Isten végső és kegyelmes megszólítását a bűnös ember számára - annak minden emberi cselekvéstől független szabadságától és megerőtleníti azt. Ugyanakkor a keresztyén erkölcsi cselekvést megfosztja annak forrásától és cselekedetkegyességgé, érdemkegyességgé torzítja azt. Ez a hibás teológiai alapvetés bizonytalanná teszi a lelkészek teológiai gondolkozását és igehirdetését egyaránt és az a bizonytalanság kihat egyre inkább a gyülekezetek kegyességére is.
b./ Az evangéliumnak ezt a szociáletikai manipulációját különösen is nyilvánvalóvá teszi a DT egyházkormányzati alkalmazása. Az LVSZ tagegyházaiban bizonyára kevesen tudják, hogy a MEE-ban nincs vallásszabadság. Hangsúlyozom: a MEE-ban nincs vallásszabadság! A politikai kormányzat egyházpolitikája ma - ha valakit meg is lepne ez - sokkal lojálisabb a lelkészek és gyülekezetek felé, mint az egyházvezetésé. Annál felháborítóbb és elviselhetetlenebb, hogy az egyházvezetés a DT-t a MEE hivatalos és kötelező teológiájává nyilvánította! Aki ennek a kényszernek a legkisebb mértékben is ellene mond, existentiális fenyegetettségnek teszi ki magát, ahogy ezt Káldy püspök mindig újra hangsúlyozza a lelkészek előtt, megfélemlítő fogalmazásban.
Kedves Testvéreim! Önöknek azt tudniok kell és nem mehetnek el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a MEE-ban teológiai terror van! Ez az igazság, amit azonban az egyházvezetés tagjai és képviselői minden módon igyekeznek elleplezni, különösen a külföldi egyházak előtt. Ezt a terrort az egyházvezetés azáltal tudja fenntartani, hogy azokat, akik a DT-t kritizálni merik, az állami hatóságok előtt úgy állítják be, mint az állam ellenségeit! Így a szakszerű, valódi teológiai eszmecsere politikailag válik lehetetlenné. Ez ám az igazi és életveszélyes rágalmazás!
Sok lelkésztársammal együtt kész vagyok türelemmel és megértéssel elismerni, hogy az állam számára nem könnyű feladat olyan egyházpolitikát kiépíteni, amelyben hű marad saját ideológiai álláspontjához és ugyanakkor érvényesíteni az egyetemes emberi jogokra épülő humanitás elvét. De 32 éve, amióta egyházi szolgálatban állok, egyre világosabbá lett számomra, hogy éppen az az egyházvezetés, amely magát az állam iránt lojálisnak nyilvánította, nem adott valódi segítséget az állam egyházpolitikájának kialakításához.
Néhány éve Káldy püspök különösen sokszor hangoztatta szóban és írásban: nem elég, ha a lelkész jól végzi munkáját a gyülekezetben! Nem elég, ha egy lelkész engedelmes állampolgár és a helyi állami szervekkel jó kapcsolatot tart fenn! A MEE lelkészei akkor végzik helyesen, korszerűen a szolgálatukat, ha a szocializmust (leszámítva az atheizmust) magukévá teszik és az állam szocialista célkitűzéseit aktívan és közvetlenül támogatják. Ilyen nyilatkozatok azonban nem jelennek meg idegen nyelven, csak a magyar egyházi sajtóban!
Itt egy személyes megjegyzést kell tennem. Mindig érzékeny voltam és vagyok a szociális igazság kérdéseire, mert szegény családból származom. Őseim nagyrészt agrárproletárok és napszámosok voltak. A szocializmus igazságát én nem könyvekből tanultam meg, hanem anyám könnyeiből, aki apámmal együtt egy korrupt rendszerben öt gyermeket nevelt fel és taníttatott. De hogy Káldy püspök - éppen mint püspök - nekünk lelkészeknek a maga DT-ját, mint kötelező teológiát és a szocializmust, mint kötelező ideológiát előírja, az ellen tiltakozom és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ehhez joga van!
2./ Mi vezetett a mai helyzetig?
1958-ban az állam Káldy Zoltánt ajánlotta a gyülekezetnek, hogy püspökké válasszák, A gyülekezetek a javaslatot elfogadták. A lelkészek és gyülekezetek többsége várakozással tekintett az egykori pietista evangelizátor tevékenysége elé, mivel beiktatásakor az egyház életének igazságos és az evangéliumnak megfelelő rendezését ígérte. Akkor még szó sem volt a mai kötelező DT-ról, sőt a teológiai munka szabadságát hangoztatta.
Viszont kezdettől fogva voltak ellenfelei az egyházban, akik támadni kezdték. Szégyenletes hatalmi harc kezdődött, amely a MEE igen sok erejét emésztette fel. E harcok során Káldy püspök ötféle módon igyekezett megerősíteni pozicióját:
a./ A nyilvánosság előtt vádolta és elítélte Ordass püspököt és munkatársait, mint akik az állam ellenségei és az egyház szekerét árokba döntötték. Ez gyakran és mindig durva, fenyegető hangnemben történt anélkül, hogy a vádlottaknak és elítélteknek módjuk lett volna szabadon védekezni. Az ún. "Ordassügy" mindmáig elintézetlen ügye a MEE-nak. Az Ő haláláig tartó megaláztatása sokak lelkiismeretét terheli!
b./ Egy másik eszköze az volt, hogy igyekezett az állam bizalmát megnyerni és így magánál az államnál védelmet találni ellenfeleivel szemben. Saját kifejezésével élve: igyekezett ellenfeleit az államnál "lekörözni". Itt van egész politikai szereplésének egyik legerősebb motívuma.
c./ Különösen fontos eszköze volt külföldi kapcsolatainak kiépítése. Ennek során - ahogy egy balatoni lelkészkonferencián nyilvánvalóvá lett - Káldy püspök kétféle nyelvet használt és használ. Otthoni politizálásának a nyelvét külföldi útjaira nem viszi magával, hanem ellenfeleit jellemzi ezzel, amíg önmagát úgy állítja be, mint az egyház védelmezőjét. Ezzel a módszerrel sikerült számos külföldi egyházat, püspököket, sőt magát a LVSZ-t is megnyernie a maga számára.
d./ E hatalmi harc összefüggésében érthető Káldy püspök egyházi sajtómunkája is. Beiktatása után hamarosan átvette az egyházi sajtó vezetését és azóta minden kiadványon az ő neve a "nihil obstat". Hatalma erősödésével egyre inkább feljogosítva érezte magát, hogy cikkeket, tanulmányokat, sőt könyveket is cenzurázzon, azaz mondatokat, vagy akár hosszú részeket is kihagyjon, viszont a saját véleményét egyszerűen beleírja a szövegbe. Számos cikkemmel és Márk-kommentárommal is ezt tette. És nincs fórum, ahol ez ellen tiltakozni lehetne, mert a sajtóhatalom az ő kezében van.
Sajtómunkája egyébként felszínes és felelőtlen. Bizonyos kiadványoknál nyilvánvaló, hogy a megjelenés a szerző személye és nem a mű tartalma miatt történt. Valóban fontos dolgok viszont nem, vagy csak kis példányszámban jelennek meg. Ennek legutóbbi példája, hogy az 1982-ben megjelent és kötelezővé tett új énekeskönyv nem kapható. A kevés példány hamar elfogyott és Káldy püspök bejelentette, hogy évekig nem is várható újabb kiadás.
A lelkészeknek szégyenkezve kell elküldeniük a gyülekezeti tagokat, akik énekeskönyvet akarnak vásárolni. Az ilyen sajtómunka már közvetlenül destruálja a gyülekezeteket.
e./ Mint később kiderült, Káldy püspök utolsó és legjobb fegyvere ellenfeleivel szemben a DT koncepciójának kidolgozása lett. Ennek csak részben és nem is elsősorban volt az a célja, hogy tisztázza az egyház helyét a szocializmusban. Ezt ő lényegében már megtette, még mielőtt püspök lett, különben az állam nem tudta volna őt megválasztásra ajánlani a gyülekezeteknek és akkor még szó sem volt DT-ről. E koncepció fő célja az volt, hogy általa teológiailag is függetlenítse magát néhány teológiai professzorral szemben, őket "lekörözve", mivel az ő kritikájukra nem tudott politikai vádakkal és megfélemlítéssel válaszolni. Miután pedig sikerült neki a DT-t a MEE hivatalos és kötelező teológiájává nyilvánítani, kétségtelenné vált, hogy ellenfeleit minden ponton, politikailag és teológiailag egyaránt legyőzte.
3./ Mik a legfőbb jellemzői a MEE mai helyzetének?
a./ A teológiai nyomás természetes módon jár együtt a személyi kultusszal. Ennek legutóbbi megnyilvánulása volt az elmúlt év őszén a 25 éves püspöki jubileum sokrétű ünneplése. Egy hónapon át ez volt a fő témája az egyházi sajtónak. De Káldy püspök egyébként is a tévedhetetlenség elérhetetlen magasából néz le a lelkészekre magabiztosan és megvetően. Számukra nincs ideje és nincs velük testvéri kapcsolata. Így a lelkészeknek nincs lelkipásztora és ezért közülük sokan lelki elhagyatottságban élnek, belső keserűséggel és egyre gyengülő munkakedvvel. A havonkénti lelkészgyűlések "erkölcsileg" kötelezők. Minden előadást 3 példányban be kell adni. A hozzászólásokról jegyzőkönyv készül és ennek alapján a hozzászólók időnként utólagos püspöki feddésben részesülnek. Emiatt az együttlétek hangulata nem őszinte és csak ritkán jelentenek valódi segítséget a gyülekezeti munkában.
b./ A teológiai terror és a személyi kultusz legsúlyosabb következménye az, hogy a MEE teológiai munkája egyre alacsonyabb színvonalra süllyed. Tudományos munka lehetetlen ott, ahol hiányzik a kutatás szabadsága és a kutatónak előre megadott eredményeket kell igazolnia. Már pedig a teológiai tanárok legfőbb feladata a DT igazolása. Ez azt is jelenti, hogy a MEE teológiai munkájának nincs tudományos világperspektívája, mert nem tud lépést tartani a külföldi kutatással. Ezt a helyzetet Káldy püspök még külön is konzerválja, amikor hangoztatja: DT a legjobb teológiai koncepció a világon és ezért nincs szükségünk külföldi, különösen nem "nyugati" teológiára.
Nem lehet tudni, hogy ez az önigaz teológia mennyi kárt fog még okozni a MEE szellemi és lelki életének. De már az eddigi károk is nagyok, s ezért mindennél fontosabb lenne a MEE teológiai, egyházkormányzati és egyházpolitikai helyzetét teljes szabadsággal és nyíltsággal újra átgondolni, mielőtt az átgondolásra alkalmas lelkészek elfogynak, mielőtt a gyülekezetek szétszélednek vagy szektákba süllyednek, mielőtt a MEE belső élete végképpen összeomlik.
Az LVSZ azzal tenne nagy szolgálatot a MEE-nak, ha abban segítene, hogy egy ilyen szabad, testvéri beszélgetés mielőbb megindulhasson benne. Addig minden kapcsolat - az anyagi segítség kivételével - csak látszat, amely segíti elleplezni a MEE valóságos, belső helyzetét. E segítség nélkül a budapesti nagygyűlés csak további súlyos károkat fog okozni a MEE-nak, mert segíti konzerválni a romlást. A résztvevők kellemes heteket fognak ugyan eltölteni Magyarországon. Élvezni fogják a magyar vendégszeretetet. Látni fognak még viruló gyülekezeteket. Hallani fognak szép üdvözléseket, "minden-rendben"-beszédeket sok bibliai idézettel és divatos szociáletikai, teológiai jelszavakkal díszítve. És mégis bekötött szemmel és bedugott füllel fognak hazatérni és talán egyetlen szálkát sem fognak észrevenni abból a keresztből, amit a MEE valóban hordoz.
Kérek mindenkit, aki ezt a nyílt levelet olvassa, ne tekintsék ezt támadásnak Káldy püspök személye ellen. A MEE lelkészeinek segélykiáltása ez a levél, amelyet ők - bizonyos vagyok benne - szívükben helyeselni fognak még akkor is, ha a félelem miatt azt nyilvánosan megtagadni kényszerülnek.
Bocsánatot kérek, hogy ezzel a levéllel Káldy püspöknek fájdalmat kellett okoznom. Ő jól tudja, hogy többször is bírálóan nyilatkoztam a DT-val szemben és azzal a móddal szemben is, ahogyan azt az ráerőlteti. Ő azonban mindig visszautasított, vagy szóra sem méltatott. Ezért vagyok kénytelen a nyilvánosság előtt kritizálni. Közben tudatosan mondtam le arról, hogy működésének személyes életemet érintő hatásairól szóljak. Ha tevékenysége csak engem sértene, továbbra is szótlanul viselném. De itt nem csupán személyekről van szó, hanem mindenekelőtt Isten evangéliumának szabadságáról, amely ha elvétetik tőlünk, mindnyájan elvesztünk!
Isten irgalma maradjon velünk! Testvéri köszöntéssel
Kuchen, 1984. július 10.
Dóka Zoltán
Megjelent a Keresztyén Igazság 3. számában (1989. szeptember)