A magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének,
az Északi és Déli Egyházkerület Elnökségének,az egyházmegyék és a gyülekezetek Elnökségeinek,
a Teológiai Akadémia tanárainak és hallgatóinak
Székhelyükön
Kedves Testvéreink!
Istennek adunk hálát azért, hogy egyházunkban egyre általánosabbá válik a megújulás szükségességének tudata. Neki köszönünk meg minden már megtett és induló lépést megújulásunk felé. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy a megújulás munkálása terhet is jelent. Levelünkkel és a benne foglalt javaslatokkal egyfelől részesedni kívánunk e teher hordozásában, másfelől a csoportosulás és széthúzás látszatát is elkerülve együttgondolkodásra, országos beszélgetésre szeretnénk serkenteni. Kérjük Testvéreinket, hogy ilyen lélekkel olvassák írásunkat; örülnénk, ha megírnák véleményüket, és azt az aláírók bármelyikéhez eljuttatnák. Az elnökségeket ezen felül arra is kérjük, hogy ismertessék levelünket az általuk képviselt testületekben. Imádkozzunk együtt a teremtő Szentlélekért, mert csak Ő újíthat meg bennünket és egyházunkat!
1. Valljuk, hogy a Szentlélek az evangélium által újít meg bennünket. Jézus Krisztus evangéliuma az az isteni erő, amely hitet ébreszt bennünk a kegyelmes, bűnbocsátó Isten iránt. Ez a hit, vagyis az Istennel való személyes közösség az a forrás, amelyből a keresztény - a Krisztust követő - erkölcsiség fakad a földi élet minden területén.
2. Egyházunk megújulásának folyamatában döntőnek tartjuk az imént vázolt összefüggések állandó teológiai vizsgálatát és gyakorlati érvényesítését. Az egyházban minden, ami lényegéhez tartozik, az evangéliumból születik. Ezért az egyház romlásának gyökere mindig az evangélium eltorzításában, vagy központi jelentőségének mellőzésében van. Viszont megújulásának egyetlen lehetősége is az evangéliumhirdetés primátusához való visszatérésben rejlik. Ezért örülünk, hogy egyházunk vezetősége a megújulás érdekében különböző szintű megbeszéléseket tervez alapvető teológiai kérdéseinkről.
3. Mivel az egyház maga is az evangéliumból születik, ezért az egyházi élet súlypontjának is ott kell lennie, ahol az evangéliumot hirdetik. Az egyházban minden akkor van a helyén, - belső rendje, szervezeti felépítése, egész életvitele akkor jó - ha minden a gyülekezetben folyó evangéliumhirdetésre tekint és azt szolgálja.
Meggyőződésünk szerint egyházunk és benne önmagunk megújulását csak evangélium- és gyülekezetcentrikus irányban remélhetjük és munkálhatjuk!
4. Fenti meggondolásaink indítanak bennünket arra, hogy javaslatot tegyünk egyházunk szervezeti felépítésének evangélium- és gyülekezetcentrikus átalakítására.
Gyülekezeteink életkörülményeit vizsgálva két ellentétes tendencia fedezhető fel. Egyfelől a gyülekezetek élete specializálódik. Az eltérő társadalmi, gazdasági sajátosságok hátterén (ipari- és mezőgazdasági vidékek, falu, város, főváros) nő a különbség az egyes gyülekezetek életfeltétele között. Másfelől viszont - főként a szórványosodás miatt - egyre több gyülekezet szorul jelentős segítségre mind lelki, mind anyagi tekintetben. E tendenciák következtében egyre inkább csökken a központi vezetés hatékonysága és nő az az objektív szükség, hogy minden gyülekezet a saját tényleges viszonyai szerint részesedjék a közegyház lelki és anyagi támogatásában, a vele való törődésben.
Ez a helyzet egyre elkerülhetetlenebbé teszi a vezetés közelítését a gyülekezetekhez, vagyis a decentralizálást. A folyamatok ezt előbb-utóbb ki fogják kényszeríteni, de jobb lenne, ha elébe mennénk e várható kényszernek.
Javaslatunk az, hogy egyházunkban a vezetés súlypontját helyezzük át egyházmegyei szintre. Mit jelentene ez az egyházmegye, a gyülekezetek és a felsővezetés számára?
a. Egyházmegyei szinten megváltoznék az esperesi szolgálat profilja. Törekedni kellene arra, hogy az esperes minél kisebb mértékben legyen a felsővezetés közvetítő adminisztrátora. Így fokozottabban lehetne a rábízottak pásztora, aki jól ismeri a lelkészeket és a gyülekezeteket, és velük testvéri közösségben tanácsolná és segítené szolgálatukat. Minden adminisztratív jellegű munkát egy, az esperes mellé beosztott egyházmegyei adminisztrátor végezne.
Szükséges lenne a nagyobb egyházmegyék megosztása, hogy egy-egy espereshez reális számú, területileg is reálisan elérhető, azaz ténylegesen pásztorolható gyülekezet tartozzék.
b. A gyülekezetek között új kapcsolatrendszer alakulna ki. Megvalósulna a "testvérgyülekezetek" tényleges értelme: szomszédos gyülekezetek alkotnának egy családot, amelyben mind a lelki, mind az anyagi feladatokat és terheket közösen, egymásért felelősen hordoznák. Például: saját lelkésszel nem bíró gyülekezetekben, de általában is, a szolgálatok elvégzése közös gond lenne; építkezési és egyéb beruházási ügyekben a gyülekezetek egymást támogatnák; a lelkészi fizetések arányosítását már ezen a szinten lehetne kezdeni és a lelkészeknek az általuk pásztorolt gyülekezetektől való közvetlen anyagi függőségét megszüntetni.
Törekedni kellene arra, hogy a presbitérium feladata ne csupán az anyagi és technikai ügyek intézése legyen, hanem - mint a lelkész munkatársi közössége - a gyülekezetek lelki életének szervezésében és irányításában is aktívan vegyen részt. A presbitérium két tagja tarthatná a kapcsolatot az egyházmegyei adminisztrátorral.
E változások alapvető célkitűzése az lenne, hogy a lelkészek minél inkább felszabaduljanak az igehirdetői és pásztori munkára és minél jobban elmélyedjenek a teológia művelésében. A lelkészi munkaközösségeknek tudatosan igyekezniük kellene a lelkészek testvéri közösségének erősítésére és az egymást lelkileg és gyakorlatilag segítő, közös szakmai továbbképzésre. A kisebb létszám mindkét feladatnak kedvezne.
c. Az evangélium- és gyülekezetcentrikus egyházszervezet kialakítása szükségessé tenné, hogy a két egyházkerületi és az országos egyházi hármas adminisztráció helyébe egyetlen központi adminisztráció lépjen.
Vezető testületként az Országos Presbitérium működnék, amelynek tagjai a püspökök, az egyházmenyei elnökségek és az egyházmegyei adminisztrátorok lennének. Ez az Országos Presbitérium meghatározott időre, visszahívhatóan Intéző Bizottságot választana. Az Intéző Bizottság tagjainak számát a szükséges részletfeladatokhoz igazodva kellene meghatározni; mégpedig úgy, hogy minden területnek külön felelőse legyen. Ebben a szervezeti felépítésben a püspökök felszabadulnának sajátos püspöki szolgálatuk végzésére.
5. Az evangéliumra koncentráló új egyházszervezetben az eddiginél is nagyobb figyelmet kellene szentelni a lelkészképzésnek. Már az akadémiai felvételnél jelentősen emelni kellene az alkalmassági vizsga mércéit. A lelkészhiányt nem a színvonal csökkentésével kellene enyhíteni, hanem a kellőképpen felkészített, a lelkészek irányításával és segítségével működő laikus munkások vagy levelező teológiai tanfolyamot végzettek szolgálatba állításával.
A Teológiai Akadémia számára biztosítani kellene a tudományos kutatás teljes szabadságát, ugyanakkor fokozni szellemi kapcsolatát a lelkészekkel. Tartozzék a tanárok feladatkörébe, hogy a teológia minden ágáról szakkönyv jelenjék meg és a nemzetközi kutatással lépést tartó rendszeres tájékoztatás. A lelkészképzés tudományos színvonala érdekében bővíteni kellene az Akadémia világméretű tudományos kapcsolatait. Ugyanakkor ezek javára csökkenteni kellene a reprezentatív jellegű külföldi kapcsolatokat, mivel egyfelől igen költségesek, másfelől többnyire a személyes összeköttetés szintjén maradnak és nem jelentenek valóságos nyereséget a gyülekezetek számára.
Az Akadémiát a tanári kar egyik tagja hivatalból képviselné az Intéző Bizottságban.
6. Egyházunk sajtó- és kiadói munkáját is újra át kellene gondolni a gyülekezeti evangéliumhirdetés szempontjából és érdekében. Erőteljesen és tervszerű következetességgel kellene érvényesülnie benne a tudományos-informatív és a hitébresztő-kérügmatikus szempontnak, megszűntetve a személyi kultusz maradványait és jelentősen redukálva a reprezentatív közléseket. Fontos lenne egyfelől a szerkesztés technikai és teológiai szakszerűségének magasabb szintű biztosítása, másfelől a tudományos és missziói feladatokra figyelő időszerűség. Az ilyen egyházi sajtó csak széles információs bázisra támaszkodó kollektív munka eredménye lehet.
7. Egy minden szempontot és javaslatot szóhoz jutni engedő zsinat tartására érettnek látjuk az időt. Küldetésünk és egész egyházi életünk alapos teológiai és egyházjogi átgondolása nélkül ismét csak a személycentrikus egyházi élet útvesztőibe tévedünk, és elodázzuk, sőt akadályozzuk a mindnyájunk által szükségesnek tartott valóságos megújulást.
Isten adjon mindnyájunknak erőt, kedvet, világosságot és szeretetet, hogy az evangélium hirdetésére elhívott egyházunk megújulásáért tudjunk együtt imádkozni, együtt gondolkodni és együtt cselekedni!
Budapest, 1987. augusztus hava
Testvéri köszöntéssel: 16 aláírás
Megjelent a Keresztyén Igazság 10. számában (1991. nyár)