D. dr. Vető Lajos - akit szintén félreállítottak, amikor ennek "eljött az ideje" -, még idős és beteg korában is feltűnően ragaszkodott ahhoz, hogy ő az utolsó törvényesen megválasztott és 1948. december 22-én beiktatott püspök magyar honi egyházunkban. Ezzel tulajdonképpen elismerte azt, hogy az 1966-os zsinattal sem sikerült a törvényes rendet helyreállítani egyházunkban. Pedig már az 1948/53-as zsinattal is a törvényesség látszatát akarták kelteni.1) Amikor a négy egyházkerületből kettőt kreáltak,2) annak nem volt fontosabb célja, mint a két, valóban törvényesen megválasztott püspök3) félreállítása. Igaz, voltak törekvések az egyházon belül is, amelyek területi kiigazítást szorgalmaztak4) és voltak olyan hangok is, hogy több, de kis püspöki kerületet kell kialakítani.5) A lépéseket azonban már az államhatalom diktálta. Ahogy erre katolikus egyháztörténészek is rámutatnak, a szovjet megszállási területen és az egész kommunista zónában, átgondoltan kezdték meg az egyház leépítését kezdve Horvátországgal, folytatva az egykori Szovjetunió területén élő görögkatolikusokkal, majd a többi katolikus és protestáns egyházzal. Formája országonként és felekezetenként változhatott, de a cél egy és ugyanaz maradt. Szembeötlő a különbség a katolikus és protestáns egyházzal szemben alkalmazott formákban. A katolikus egyház számára előnyös volt, hogy központja, Róma, a megszállási területen kívül esett, míg a protestánsok számára a helyi központ hátránynak bizonyult és a régi elv is, ami szerint a világiaknak is részt kell venniük az egyház kormányzásában. Az evangélikus egyház törvényes rendjének szétverése is az egyházi vezetőkön keresztül kezdődött.6) Az állam először az egyetemes felügyelő személyén keresztül, megválasztásakor, nyúlt az egyház belső életébe.7) A püspökválasztások manipulálása pedig éppen a tiszai egyházkerület utolsó püspökválasztásakor történt, ahogy erre D. Ordass Lajos egyértelműen rámutat.8) Az ő véleményét idézi dr. Herényi István könyvében,9) ill. hasonló véleményen van Terray László Ordass Lajos életéről írt könyvében.10) További tanúk felsorakoztatása helyett kíséreljük meg feltárni az eseményeket, ami sajnos egy lépésben nemigen sikerülhet, mert a dokumentumok felkutatása nem megy egykönnyen. Hitelesített jegyzőkönyvet korábban az 1948. december 22-iki püspökiktató közgyűlésről láttam, ami azonban az eseményeket nem világítja meg számunkra.
Magyarországon, ahogy a harci cselekmények megszűntek, szinte az óvóhelyről kezdődött meg a romok eltakarítása. A hallatlan tragédiák, testi-lelki sebek ellenére, mindent áthatott az élni akarás. Sztálin, a generalisszimus, a világtörténelem eddigi legvéresebb figurája világuralmi álmokat szövögetett. Ennek rendelte alá a bolsevik-kommunista ideológiát. A megszállt területeket is ennek érdekében "hasznosította". 1947. febr. 10-én a Párizsban aláírt békeszerződés ezzel szemben védelmet nem nyújtott, sőt márc. 12-én H. Truman nyilatkozata nyomán11) nyíltan indul meg a hidegháborús korszak. Magyarországon a parlamentarizmust felszámolják s demokrácia helyett totális diktatúra épül ki.12)
1947-ben az országgyűlés a XXXII. tv. cikkben a felekezetek egyenjogúságát biztosította, mégsem valósult meg a vallásszabadság, sem az állam-egyház demokratikus szétválasztása.13) A megfélemlítés,14) az államosítás és a társadalmi egyesületek megszűntetése,15) mind érinti az egyházakat. Ravasz László nyugdíjba kényszerül, ami a ref. egyházban jelentett gyengülést. Mindszenty József esztergomi érseket letartóztatták.16) Az újságokon keresztül ment az uszítás az egyházak ellen. Amikor Ortutay Gyula lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hatalmas harcot indított a hitoktatás és az egyházi iskolák ellen.17) Az egyházakkal kötött egyezmények az állam érdekeit szolgálták.18) Az egyházakat külföldi testvéreiktől elszigetelték.19) Az egyház ellen hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt.20)
Ilyen körülmények között az evangélikus egyház helyzete sem lehetett más, mint a többi felekezeté.21) Jól vizsgálható ez a tiszai kerület történetében.
Jelentős károk keletkeztek a háború alatt templomokban, s egyéb épületekben.22) De az igazán nagy kár és tragikus veszteség emberéletekben történt. Jólsván Remete Lászlót, Jolsvatapolcán Szivák Emilt még a nácik tartóztatták le és vitték el, Kolozsváron már a szovjetek hurcolták el 1944. okt. 13-án Járosi Andort. Hasonló sorsra jut több lelkész, tanító és tanár: Kovács István Tornaalján, Szíjas Pál Nyíregyházán, Lajos Árpád Miskolcon, Aradvári Béla, Bogár András, Lippa András, Barcs Rezső, dr. Schárbert Ármin, Szilágyi László, Soltész István és Szepesvári Béla Nyíregyházán, Titesz György felügyelő Tokajban. Több lelkész fogságba került - azok közül is, akik nem voltak tábori lelkészek -, így Opfermann Ernő, Dönsz Tivadar, Nikodémusz János, Jurányi István, Sólyi Géza, Tarján Béla, a pedagógusok közül sokan.23) Letartóztattak sokakat: Marcsek János esperest (több napon át vallatták és bántalmazták); Bándy Györgyöt, Baltazár Jánost, Palkovics Pált, Egyed Bertalant, Smid István esperest, Smid István Lehelt (súlyosan bántalmazták); Nagy Istvánnét, Máczay Lajost (végül 15 évi fegyházra ítélték); dr. Belehorszky Ferencet (10 évi fegyházra ítélték), vagy az elcsatolásra ítélt területekről kiutasították: Amminger Ferencet, Barát Károlyt, Solti Károlyt, Molnár Jánost, Remete László feleségét és családját, Fábián Vilmos gimnáziumi igazgatót (kényszermunkára vitték a Szudéta vidékre), Krecsák Kálmánt, Sexty Zoltánt, Matthaeidesz Gyulát, Terei Endrét, Józsa Mártont és Veczán Jánost, Túrmezei Sándor esperest, valamint Steicher Andor felügyelőt.24) Nem feledkezhetek meg arról, hogy az egyház népe - lelki vezetőivel együtt - mindezt végigszenvedte.25) A szenvedés nem ért véget a háborúval, nem szüntette meg a romok eltakarítása, hanem a diktatúra és az idegen megszállás kiépülésével tartóssá vált. A tiszai kerületet a háború után lefejezték: elnökségét letartóztatták. 1945. tavaszán vették őrizetbe Túróczy Zoltán püspököt Nyíregyházán s még a nyár folyamán a kerület felügyelőjét, homorogdi Lichtenstein Lászlót Miskolcon.26) a háború utáni első lépések nélkülük, de nem ellenükre tétettek meg.27)
1945. szept. 27-én Marcsek János hegyaljai esperes és Margócsy Emil tiszavidéki egyházmegye felügyelőjének az elnökletével tartottak kerületi közgyűlést. A püspökhelyettesi jelentésből is világos, hogy a kerület harcot kezdett püspökéért (vezetőiért).28) Nem hagyott kétséget afelől sem, hogy minden eshetőségre fel kell készülni.29)
1946. október 10-én tartott közgyűlésen már tükröződik az egyház harcának beindulása.30) És a következő közgyűlés is még az egyház egységét tükrözi.31)
1948 elején Túróczy Zoltán átvehette a kerület vezetését, az egyházzal szembeni harc azonban tovább fokozódott. A Pócspetriben történt tragikus eseményekkel az állam az egyházi iskolák elszocializálását akarta siettetni.32) Az egyházegyetem életében is egyre nyilvánvalóbbakká válnak az államhatalom törvénytelen beavatkozásai, az a szándék, hogy az állam és egyház kinyilvánított szétválasztása mögött az egyház betonba taposása áll, valamint az a szándék, hogy a hatalom eszközével kiskorúságban tartsa, s nehogy engedje társadalmi szempontból alakító tényezővé válni az egyházat.33)
D. Kapi Béla püspök szerette volna, hogyha visszavonulása után Túróczy Zoltán követi a dunántúli egyházkerület püspöki székében. Ehhez azonban Túróczy Zoltán szabadonbocsátása és a dunántúli egyházkerületbe való visszatérése kellett. A terv kivitelezésére csak 1948-ban kerülhetett sor. 1948. október 24-én hívták vissza Túróczy Zoltán püspököt a megüresedett győri lelkészi állásba.
Ilyen körülmények között jött össze 1948. november 4-én, a tiszai egyházkerület közgyűlése. Az új kerületi felügyelőt, Margócsy Emilt iktatták be, ahogy erről a közgyűlési meghívó is megemlékezik, de mindenki sejtette, hogy a közgyűlés drámai súlyát az a körülmény adja, hogy a kerület megválasztott püspöke a háború után először elnökölhet kerületi közgyűlésen. A hangulatot az is felforrósította, hogy a közgyűlést megelőző napon már sorsdöntő tárgyalások folytak.34)
A tárgysorozatnak megfelelően, megtörtént Margócsy Emil új felügyelő beiktatása,35) a felügyelő székfoglalójából az elismerés és köszönet hangjai mellett megszólal az, hogy az egyházkerületben meg kell változnia az életnek.36)
A püspöki jelentés a kerület helyzetének bemutatására szorítkozott.37) Megvilágította helyzetét és az egyetemes egyházét.38)
A pótlólag beérkezett ügyek között, ill. a következő évi közgyűlés helye és ideje tárgysorozati pont helyett,39) hangzik el Túróczy Zoltán püspök bejelentése lemondásáról.40) A közgyűlési anyagnak az ezzel kapcsolatos része elég kusza s alapos elemzést igényel. Az azonban egyértelmű, hogy lemondása a bejelentéssel egyidőben lép életbe s a kerület közgyűlése - bár nagy fájdalommal - tudomásul veszi a lemondást. Azt is sejteni lehet, hogy a lemondott püspöknek továbbra sem közömbös a kerület sorsa, sőt nagyonis szívén viseli: azonban semmiféle további egyházkormányzati munkában nem akar résztvenni a tiszai kerületben. Szinte semmi nyoma az új helyzet kezelésére tett törekvésnek. A következő időszakok jegyzőkönyveit még meg kellene találni. Az 1948. december 22-iki püspökbeiktató ünnepi közgyűlés jegyzőkönyve ezt az időszakot úgy mutatja be, mint amiben semmi probléma nem merült volna fel a püspökválasztással kapcsolatban. Az 1948. nov. 4-iki közgyűlés után a püspökhelyettes vette át az irányítást.41) Egyelőre a tervekkel kapcsolatban további adatot nem találtam, ill. adatok vannak azzal kapcsolatban, hogy az 1948 végén beiktatott püspök megválasztását nagy harc előzte meg, ami nem a megválasztott püspök személyét érintette, hanem az egyház törvényes kereteinek megőrzéséért, megmentéséért folyt.
A tiszai kerület levéltárába később került a kerületi felügyelő iratainak egy része. Ebben mindjárt van egy visszadatált levélnek tűnő irat.42) Amiből az tűnik ki, hogy 1948. nov. 4-én mégis volt püspökválasztás, aminek még a törvényes keretét tisztázni kell.
Az irat ezen kívül is több kérdést vet föl: hogyan írhatta a felügyelő 1948. nov. 4-én Diósgyőrvasgyárban, amikor őt ezen a napon Nyíregyházán iktatták be hivatalába; hogyan írhatta Túróczy Zoltán püspöknek Győrbe, amikor Nyíregyházán tartózkodott ebben az időben, hiszen a közgyűlést ő vezette. Lehetséges, hogy eredetileg 1948. december 22-ére másnak a püspöki beiktatását készítették elő?
Ezen kívül megtalálható a püspökhelyettes levele a felügyelőhöz, amiből olyasmi derül ki, hogy a püspökválasztás megismétlése elé semmiféle akadályt nem fog gördíteni.43) Ezek a csatározások pedig - ahogy előbb láttuk a kapcsolódó iratokból - az államhatalom közbelépéseivel történtek. Mégpedig erőszak alkalmazásával.44)
Első lépésben tehát idáig jutottam a tényfeltárásban. Istent kérem, hogy ő adjon erőt, időt és lehetőséget a további tényfeltáró lépések megtételére.
JEGYZETEK:
1) Dr. Boleratzky Lóránd: A magyar evangélikus egyházjog alapjai és jogforrásai (Budapest, 1991) c. könyvének I. köt.-ben az 1934/37-es zsinattal foglalkozik s látható, hogy a háború után valóban szükséges új törvénykönyv alkotása. Ilyen komoly előkészítő munkát dr. Sólyom Jenő és dr. Schulek Tibor végzett. 1948. jún. 16-án kért zsinattartási engedélyt egyházunk az államfőtől, s szept. 9-re meg is kapta. Az egyház törvényes kereteinek leépítése már akkor jelentkezett, amikor Miskolcon megszüntették az ev. jogakadémiát, a jogi fakultásokról eltűnt az egyházjog s az egyházjogászokat folyamatosan félreállították.2) Az 1952. I. tvc. 1.§. foglalkozik az ev. egyház területi beosztásával, a 4.§. a két kerületté történő átalakítással.
3) Szabó József dunáninneni püspököt 1948. márc. 18-án iktatták be; Túróczy Zoltán, miután 1948. nov. 4-én lemondott a tiszai kerület püspöki tisztéről, a dunántúli ker. választotta meg. 1952-ben állították félre őket. Túróczy Zoltán hosszabb ideig Nagygeresden gyakorlatilag házi őrizetben volt s utána is elszakítva az egyházi és gyülekezeti élettől volt kénytelen élni.
4) D. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, szerk. Szépfalusi István, Bern, 1985. I. 236. k. l.
5) Dr. Herényi István: Az Evangélikus egyház az egyházjogtörténet tükrében (1945-1990), Velem, 1991. 122. l.
6) Ahogy bele tudtak szólni a felügyelők és püspökök kinevezésébe. Az egyház védtelen maradt a törvénytelen erőkkel szemben.
7) Így pl. dr. Reök Iván (Ordass: im. 358. l.), majd Mihályfi Ernő és utána hosszú még a sor.
8) "A tiszai egyházkerületben a lelkészek egyhangúlag Rőzse István esperes püspökjelöltsége mellett foglaltak állást, Rőzsét azonban félreállították,... Püspökválasztás esetében ez volt az első alkalom, amikor nem az egyház híveinek bizalma nyilatkozhatott meg, hanem a menetet a helyi pártszervezetek diktálták." (Ordass, im. 358. l.)
9) Herényi, im. 27. és 106. l.
10) László G. Terray: In königlicher Freiheit Bischof Lajos Ordass 1901-1978. Erlangen, 1990. - 143. l. Magyar változatban: Nem tehetett mást. Budapest, 1990. 119. l. Itt névtelenül utal az esetre.
11) 1947. március 12-én H. Truman az USA elnöke a kongresszushoz intézett üzenetében meghirdeti, hogy az Egyesült Államok saját biztonsága érdekében támogatni fogja a kommunizmus ellen küzdő államokat.
12) A megszálló hatalom a kommunista pártot akarja hatalomra juttatni. Az országgyűlési képviselők ellen támadásokat indítanak. Így kényszerül külföldre pl. Varga Béla képviselő, rk. pap. 1948. július 30-án Tildy Zoltán köztársasági elnök lemond. Megindul a kirakatperek egész sora. 1948. szeptember 6-án létrejön az Államvédelmi Hatóság Péter Gábor vezetésével.
13) Választási csaláson, pártok beolvasztásán keresztül végül a kommunista párt marad fenn. Minden hatalom az ő kezében összpontosul. A Népfront állít jelölteket s a parlamenti választásokból kötelező szavazás lesz. Rákosi-Gerő-Révai, valamint Farkas Mihály és Péter Gábor a hatalom igazi gyakorlói.
14) 1946-ban Futó Dezső képviselő interpellált a gyömrői kommunista gyilkosságsorozat ellen. Hasonlók az ország különböző területein is történtek.
15) 1946. július 4-től két hét alatt Rajk László belügyminiszter rendeleti úton több mint 1500 társadalmi egyesületet és egyházi ifjúsági szervezetet oszlatott fel.
16) 1948. december 23-án tartóztatták le. 1949. február 8-án ítélték el, életfogytig tartó fegyházra - törvénytelenül. Sok helyen az országban arra kényszerítették az embereket, hogy halált kérjenek rá. Sokan, akik nem tettek ennek eleget, elveszítették az állásukat, gyermekeik nem tanulhattak tovább.
17) 1947. március 12-én lett Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter - aki saját bevallása szerint már korábban is a Független Kisgazdapártban, mint kommunista tevékenykedett - és megkezdte az összehangolt támadást a hitoktatás és az egyházi iskolák ellen. Ápr. 30-án az egyházi iskolákban is fakultatívvá akarta tenni a hitoktatást, május 16-án, "pünkösdi beszédében" pedig minősíthetetlen hangon becsmérelte az egyházi iskolákat és követelte államosításukat. Felhasználva a sajtót, az egyházi intézményekben oktató pedagógusokat akarta az egyház ellen fordítani. Különösen azokat macerálták, akiket az egyház taníttatott. Ugyanakkor becsmérelték az oktatás színvonalát. 1948. június 16-án fogadta el az országgyűlés XXXIII. tvc.t az egyházi iskolák államosításáról, ami 6505 egyházi iskolát érintett. 1949. szeptember 5-én tv. erejű rendelettel megszűntetik a kötelező iskolai hitoktatást. Ezután a szülők, akik hittanra beíratták gyerekeiket s a gyerekek, állandó zaklatásnak voltak kitéve. Azokat a pedagógusokat is zaklatták és hátrányosan megkülönböztették, akik elfogadták a fakultatív hitoktatásra való jelentkezést. Ezen felül különböző adminisztratív nehézségeket is támasztottak; a szülőkkel szemben a munkahelyen is eljártak. Ha mégis akart valaki hittant tanulni, akkor a hittanórákat lehetetlen időpontba állították be. A lelkészek közül csak az oktathatott, aki erre külön engedélyt kapott. A nagy városokban később nem is engedték az iskolákban a hitoktatást.
18) 1948. október 7-én kötött egyezményt a református és az unitárius, december 14-én az evangélikus, 1949. január 4-én tárgyalást kezdett a római katolikus egyházzal. A megállapodást 1950. augusztus 30-án kötötték meg. Az evangélikusokkal kötött egyezmény betűjében vallásszabadságról, két gimnáziumról és kötelező vallásoktatásról, az egyház teljeskörű működéséről beszélt. Rövid idő alatt kiderült, hogy az állam ebből (a kongruán kívül) szinte semmit sem tartott meg.
19) Amikor egy-egy egyházfőt letartóztattak, akkor a külföldi egyházak vagy egyházi szervezetek tiltakoztak. Az állam azonban gondoskodott olyan egyházi emberekről, akik külföldi útjuk alkalmával a vallásszabadság garantálásáról beszéltek - a végén már csak ilyenek mehettek külföldre. A külföld nem is alkothatott tiszta képet az egyház helyzetéről. 1950. július 18-án a nyugati hatalmak panaszát, amit az egyház elnyomásával kapcsolatban nyújtottak be - többek között a magyarországi helyzettel kapcsolatban is - a hágai bíróság elutasította. Rendőrségi vagy bírósági eljárást vonhatott maga után, ha valaki nyugati teológiai szakirodalmat, vagy hitmélyítő iratot olvasott, de megbüntették azt is, aki lemásolta vagy magyarra fordította.
20) 1951 májusában alkotta az országgyűlés azt a törvényt, ami az Állami Egyházügyi Hivatal felállításáról rendelkezett. Az alkotmány ugyan az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkezett, a gyakorlatban azonban gyámsága alá akarta vonni. 1957. március 24-én tették közzé az Elnöki Tanács 57:22. sz. tv. erejű rendeletét, amely szerint az egyházi vezető állások esetében a kinevezéshez, az áthelyezéshez, és az elmozdításhoz - sőt a lemondáshoz is - az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.
21) Túróczy Zoltán püspököt már 1945-ben letartóztatták, Ordass Lajos püspököt 1948. szeptember 8-án viszi el a rendőrség, elítélik. 1950. április 1-én az egyházi bíróság a törvénytelenséget azzal tetézte, hogy elmozdította püspöki tisztéből. 1950. május 30-án szabadult a váci fegyházból. Ordass Lajos Önéletrajzi írások c. könyve átfogó képet nyújt az evangélikus egyház életéről. Ezért most csak két mozzanatot szeretnék kiemelni egyházunk tragikus történetéből. Az egyik a gyömrői kommunista vérengzés, ami bestiális módon oltotta ki Csaba Gyula alesperes életét, amiről meggyalázott holtteste is tanúskodott. A másik Böröcz Sándor derékba tört életpályája. Fiatalon az egri gyülekezetben végzett helyettesítő szolgálatot. 1948. augusztus 19-én az ÁVH vitte el. A vorkutai koncentrációs táborban raboskodott, és csak 1956. november 1-én, a jászberényi börtönből szabadult. Még annyit, hogy a totális diktatúrának az egyházzal szembeni fellépésében (v. ö. az előbbi jegyzettel!) a fokozatos és végleges megsemmisítés a célja ("szalámi-politika").
22) Pl. a kerületi levéltárat, pénztárat kifosztották és feldúlták, a kézdivásárhelyi építés alatt álló templom építési anyagát megsemmisítették, több parókiát belövés ért, így a püspöki lakást is. Nem készült felmérés arról, hogy mi mindent zabráltak el "jóvátétel" ürügyén. (Mind a mai napig nincs tisztázva, hogy mi volt ez az akció-sorozat!).
23) Az evangélikus pedagógusi állományt is érzékenyen érintette a behívás. Közülük Benkő Sándor és Buna István életét oltotta ki először a világháború. Dr. Solt Gedeonnét a harci cselekmények alatt ölték meg. Id. Szalay Sándort az utcán lőtték le. Ők ketten polgári áldozatok voltak. Szeretnék teljes névsort közölni a hadifogságra jutottakról, de nincs teljes névsor. (Sokan haza se kerültek.) Agárdi József, Arany György, Ambrózi Gyula, Huray Gyula, Margócsy József Voltak, akiket politikailag akartak lehetetlenné tenni - letartóztatások stb. -, mint pl. Maróthy Lászlót. A népbírósági perek nagyrésze már kirakatper volt s ezért a rájuk sütött bélyeget egyszer meg kellene vizsgálni. A legtöbb tanítót kirendelték leventeoktatásra, s ez lett bűnük.
24) A szenvedések láncolatát szeretném bemutatni: kezdődhet a náci deportálásokkal, utána a szovjetek által elhurcoltakkal, a jóvátétel ürügyén elhurcolt német származásúakkal, az elcsatolt területeken élő magyarok kiutasításával, német származásúak kitelepítésével, folytatni lehet a magyarok deportálásával (a Szudéta vidékre, v. Szibériába), a magyarok kitelepítésével Csehszlovákiából (és máshonnan), ami a szlovák nemzetiségűek számára lakosság csere volt. Ezek után történtek a politikai-ideológiai okokból végrehajtott deportálások (Hortobágy, Ormospuszta és Rudolftelep). A menekültek áradatát egész keleteurópából csak éppen megemlítem. Végül a megfélemlítések különböző változatai (a hadifogságból hazakerülés manipulálása, bélistázás, egészen a nyilvános akasztásokig). Mindez 56-ig éppenhogy végetért, 1956. november 4-ike után már kezdődött újra.
25) Az egész egyházkerület területéről történtek elhurcolások s ezeknek az embereknek nagy része soha többé nem tért vissza. Teljes névsor nem készült (tudtommal más egyházkerületre nézve sem), emlékezetemből és dr. Fazekas Árpád: Elhurcoltak - Nyíregyháza, 1944-1948 (Nyíregyháza, 1989.) c. könyve segítségével közlöm a korántsem teljes névsort: Aczél András és István, Antal Mihály, Augusztini János, Bácskai Károly, Bánszki András, Bányai András, Bártfai Mihály, Bartha Mihály, Barzó István, Baruha Pál, Bencs Pál, Benke László, Benkei Mihály, Berecz Mihály és Pál, Bodák András, Bodnár József, Boros János, Brezina János, Buskó István, Csákányi János, Csémi László, Csorba Mihály, Dankó János, Drenyószki Pál, Fábry István és Károly, Fazekas János, Fekete Pál és Péter, Ferkó János, Figeczki András, Gabulya Pál, Garay András, Gerda János, Gincsai József, Gutyán János, Gyebrószki József, Gyurkó József, Helebrant András, Hock István, Hook András, Hornyák Pál, Huczmann Mihály, Hudák András és Mihály, Hulvej Mihály, Huray Kálmán és József, István József, Jánószki János, Jeszenszky András, Jolsvai András, Kalapács Péter, Kerekréti András, Kiss József, Kiszely János, Koczka András, Kocsis János, Kojtovics Árpád, Korbély János, Kovács András és József, dr. Kovács Győző, Kulcsár Ferenc, Kurucz János, Kusnyerik József és Károly, Labbancz Sándor, Ladányi Mihály, Leskó József, Leszkoven Pál, Lipcsei Péter, Lippa Béla, Liskány János, Lukácskó István és Pál, Magyar András, János és Mihály, Márkus István, Melich Mihály, Mihalik János, Mikler Sándor, Molnár István, Moravszki József, Márton, Mihály és Pál, Mráz István, János és József, Nádassy András, Nagy János, Németh Mihály, Ocsenás János, Orosz János, Paulinyi Mihály, Petrikovics András, Pilinszki Mihály, Pristyák József, Racskó József és Mihály, Rácz András, Reményi József, Rohály András, Rozgonyi György, Sajben András és József, Schatz Lajos, Sinka Sándor, Sipkai Béla, Sipos Mihály, Sirman Antal, Siska András és Mihály, Smidt János, Soltész András és József, Spisák László, Stevanyik Pál, Sulek János, Szabó József, Szabolcsi János, Szalai Mihály, Szikszay János és József, Sztankó András, Szuhánszki János, Takács András és György, Tímár József, Tomasovszky István, Tornai János, Tóth János, Tölgyesi József, Török Mihály, Turcsán András, Váczi Antal, Vareha János, József és András, Varga Béla, Vaskó János és Pál, Vesszelli Pál, Vidoven László, Zajácz András és Mihály, Zelenyánszki József, Zombori András, Zvara Pál, Zsiros György.
26) Túróczy Zoltánt 1945. május 22-én vették rendőri őrizetbe, június 9-én szabadon bocsátották, de sem püspöki, sem lelkészi hivatását nem gyakorolhatta. Újból letartóztatták és június 25-én 10 évi börtönre ítélte a nyíregyházi népbíróság. A püspöki jelentések és előadásainak egy-egy részletét háborús uszításnak minősítették. Az egyházegyetem sokat fáradozott kiszabadításán. Amikor betegsége miatt klinikán helyezték el, a szabadulás feltételéül püspöki hivataláról való lemondást nevezték meg, ezt azonban a püspöki konferencia nem javasolta, mivel őt igazságtalanul bebörtönzött embernek tartotta - így gondolt rá az egyház népe is - és a hivataláról való lemondás elismerése lett volna a vádaknak. (Ordass: im. 181. l.) A tiszai kerület is fellebbezett, tiltakozott s imádkozó szeretettel állt mellé. Október 4-én tartották a fellebbviteli tárgyalást. 1946. március 1-én helyezték szabad lábra, de a püspöki hivatalának gyakorlásától eltiltották. Ebben az esetben is kitűnik, hogy az államhatalom a lemondás erőszakkal történő kikényszerítésében látta annak lehetőségét, hogy a törvényesség látszatát fenn tudja tartani. Több esemény is mutatja, hogy ha ez nem sikerült, más módszereket (kirakatpereket) alkalmazott és mint Ordass püspök esetében is az egyházi fegyelmi bíróság felhasználásával célját el tudta érni. Különben csak a helyhiány gátol meg abban, hogy Túróczy Zoltán beszédeinek megtámadott részeit ismertessem. 1948. január 6-ától vehette át a tiszai kerület irányítását. Homorogdi Lichtenstein László kerületi felügyelőt nem sokkal Túróczy Zoltán letartóztatása után vették őrizetbe, majd internálták. 1945 őszén kiengedték, de rendőri felügyelet alatt tartották. Kerületi felügyelői hivatalát nem gyakorolhatta. Egészségi állapota megromlott. Felesége bele is halt a megpróbáltatásokba. Végül lemondott felügyelői tisztéről. Így került sor 1948. november 4-én az új kerületi felügyelő megválasztására.
27) Az Ökumenikus Bizottság a harci cselekmények megszűnése után adott ki nyilatkozatot. Ünnepélyes hangvételével az Istentől kapott élet lehetőségért ad hálát és bátorít az élet újrakezdésére. 1945. május 27-én a két protestáns egyház memorandumot adott ki az egyházi szolgálat teljességéről, fellépett a polgári hadifoglyok (értsd.: elhurcoltak) érdekében. Felajánlja a formálódó új államnak az egyház jóindulatát s kéri ennek kölcsönösségét. Az egyház a maga részéről kéri, hogy ne elsietett lépéseken keresztül (lsd. pl. Túróczy Zoltán letartóztatás) bontakozzék ki az állam és egyház új viszonya s az egyház új helyzetét ne permanens kultúrharc jellemezze.
28) (A közgyűlés jegyzkv.e alapján a püspökhelyettesi jelentésből): "A földi és mennyei igazságszolgáltatás előtt van ügye; az utóbbinak az igazságos volta iránt nincs kétség, reméljük, hogy az előbbi nyomán is megnyugvás fog keletkezni."
29) (Uo.) "Készüljünk azonban elő minden eshetőségre, mert lehetséges, hogy az állammal való évszázados kapcsolatunk gyökeres változáson mehet keresztül. Bizonyos, hogy az anyaszentegyház túléli a történelmi megpróbáltatásokat,..."
30) A Nyíregyházán tartott közgyűlésen Marcsek János püspökhelyettes és Margócsy Emil kerületi felügyelőhelyettes elnökölt. Az egyházi elnök megnyitó beszédében felvázolta a kerület helyzetét. A földek kisajátítása csak a vanyarci püspökbirtok 100 kat. holdját nem érintette. Az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozó gyűléseket rendeztek. Marcsek kitért az inflációra, a nagy nyomorra. Beszélt arról a három országos memorandumról, amely a német kitelepítésekkel volt kapcsolatos, de hatástalan maradt. A túlkapásokon sem tudott változtatni. Jelentéséből: "A rendkívüli időkben a kilengések, erőszakosságok gyakori kísérői a forradalmi megnyilvánulásnak, de ennek elfogadása nem teszi feleslegessé a pirulás közben felvetett kérdést, miért kell éppen nálunk ilyen méretűeknek lenniük..." Az események megértése szempontjából alapvetően fontos ennek a két -kijelentésnek szemünk előtt tartása: "miért... éppen nálunk" és miért "ilyen méretűeknek". Az eddigi elemzésekben ezt ugyanis nemigen vették elég súllyal figyelembe. Mert akkor kitűnt volna, hogy az egyetemes egyház nyomorúsága milyen nagy s ebben a tiszai kerületnek "kitüntetett" hely jutott. (Megszüntetésében találták meg a megoldást.) Ami a politikai helyzetet illeti, annak a kornak a megfélemlítéséhez tartozott, hogy sokat beszéltek a tiszántúli terület elcsatolásáról (Sztálin: Magyar-kérdés, vagon kérdés), de még 56 után is arról, hogy Kelet- és Nyugat-Magyarországot akarnak létrehozni. Ez beleivódott az emberekbe. (V. ö. Ordass, im. 1957 novemberében az északi kerület lemondott püspöke dr. Vető Lajos Moszkvában tárgyalt. 720. l.)
31) Az 1947. október 6-iki közgyűlést, amelyet változatlanul Marcsek János és Margócsy Emil elnökletével bonyolítottak le, Duszik Lajos tb. esperes javaslatára és fogalmazásában felirattal fordultak a köztársasági elnökhöz Túróczy Zoltán érdekében. Margócsy Emil felügyelőhelyettes megnyitó beszédéből: "e kérdések tárgyalásánál higgadtság, megfontoltság vezessen bennünket... a személyi érdek megvédése... nem lehet alapja a magasabb erkölcsi célt szolgáló s ebben az irányban haladó nagyobb értékű szabályok kialakulásának".
32) Országos visszhangot keltett 1948. június 3-án, Pócspetriben kezdődött eseménysorozat. A római katolikusok egyházi iskolájuk védelmében tiltakoztak és tüntettek. Takács Gábor rendőr őrvezető pánikba esett, s amikor fegyverét használta, önmagát lőtte meg halálosan. A belügyminiszter maga szállt ki és irányította a nyomozást. A megfélemlítés minden eszközét felhasználták. A rögtönítélő bíróság nagyon súlyos ítéleteket hozott. Ürügyet találtak arra, hogy egész Szabolcs-Szatmár megye területén fokozzák a terrort. Az egyház ellen általában is fokozták a rágalomhadjáratot.
33) Az egyház kiszorítása a társadalomból a tárgyi feltételek megszüntetésével kezdődött. Birtokok, iskolák és egyéb javak az evangélikus egyházban sohasem az egyház hatalmi tényezőinek az eszközei voltak, hanem a társadalmi méretű belmissziót és külmissziót erősítették. Az állam csak a szeretetszolgálatot akarta meghagyni az egyháznak úgy, hogy a személyi feltételeket megvonta (szakemberképzés, diakonissza anyaház megszüntetése, diakónus státus eltörlése).
34) Az 1948. november 3-iki tárgyalások jegyzőkönyvével még nem találkoztam.
35) A közgyűlés 7. tárgysorozati pontja: Túróczy Zoltán püspök felügyelő-iktatása. Igehirdetése Ez 39, 27/b. alapján hangzott el. Befejezése: "Nincs időszerűbb, mint az időfeletti örök Ige. Én hiszem, hogy Isten Lelke, aki az igében és azon keresztül munkálkodik, meg tudja neked, Margócsy Emil, tiszakerületi megválasztott felügyelőnek mondani azt, ami ebből az igéből elsősorban és egyedül neked szól úgy is, mint ígéret, úgy is, mint tanítás, úgy is, mint felelősség keresztjének reád nehezedése, de úgy is mint csodálatos evangélium, amelytől kiegyenesedik a gerinc és könnyel telik meg a szem és mégis indulni tud Isten erejével, hogy szent legyen Isten kegyelméből, Isten embere legyen egy egyházkerület élén sok nép szeme láttára. Ámen."
36) A közgyűlés 7. tárgys.i pontja az újonnan beiktatott kerületi felügyelő beköszöntő beszéde, amelyből kiérződik, hogy "szellemekkel" és a látható történés mögött zajló eseményekkel hadakozik: 2Tim 2,3.22-t idézi, majd folytatja: "Alázatos, szerény vitéze óhajtok lenni Krisztusnak, fanatikus az igazságkeresésben, példát adó a hitben, s mindenkor a szeretetben és békességben dolgozó. Kérlek Benneteket Kedves lelkész, felügyelő és presbiter testvéreim, hogy velem együtt imádkozzatok értem, hogy ezt a fogadalmat meg is tudjam tartani." "Beköszöntőm első szavai hasonlítanak Túróczy Zoltánnak 1939. május 16-án elmondott püspöki beköszöntője első szavaihoz" "... s elmondhatjuk, hogy az úttörés fárasztó munkáját elvégezte. Kemény ugar volt, hol a szántást megkezdte, s hogy többet nem tudott elérni, annak magyarázata a nehéz körülményekben rejlik. Nem valósult meg teljesen, amit kitűzött magának, a hitvallók frontjának teljes kiépítése. Oly szépen fejti ki beköszöntőjében "Ha ezt az egyházi ideált tiszai egyházkerületünkben meg akarjuk valósítani, ehhez szükséges, hogy szervezett rendekbe sorakozzunk, s fegyelmezett csatasorba állítsuk mindazokat, akik Luther szerint komolyan akarnak keresztények lenni. A hitvallók frontjában ott van helye minden hívőnek. Hordjon bár Luther kabátot, vagy sem. Szolgáljon akár oltár előtt, akár tanítói, vagy tanári katedrán, vagy íróasztal mellett, vagy az ekeszarv, vagy az üllő, vagy akár kereskedő pult mellett." Ebből a részletből felsejlik, hogy az igen tisztelt püspök pályafutását a kerületben befejezettnek tekinti - talán már a politikai körök azt is eldöntötték, hogy a szántónak mennie kell s a vetőnek jönnie. De mivel hivatalosan ezt még nem jelentették be kissé változik a folytatás: "Ó mily boldog lehet az egyházkerületi felügyelő, aki Túróczy Zoltánnal dolgozhat együtt!"
Lichtenstein László 13 évvel korábbi közgyűlésen mondott szavait is idézi: "Mennyire illik a mai napokra is megállapítása, hogy 'minél közelebb állunk a megfeszített Krisztushoz, annál közelebb jutunk mi gyarló emberek egymáshoz, s hogy a vallásosság az a fix pont, melyben a keresztyén ember megnyugvást és enyhülést találhat'."
Feladatát mintha püspök és felügyelők felettinek látná:"... meg kell ismernem egyházkerületünk összes egyházát, ezért tervbe vettem, hogy rövid időn belül látogatást tegyek főleg azoknál a gyülekezeteknél, ahol még nem voltam... Nem gondolok én Kanonika visitáció szerű látogatásra, vagy ünnepélyes kiszállásra... De arra gondolok, hogy egy vasárnap délelőtt előzetes megtárgyalás alapján meghallgatnám a templomban a lelkész igehirdetését, utána barátságos megbeszélést tartanánk az egyház vezetőivel, presbitereivel, s legszegényebb egyháztagokkal is, akik elmondanák terveiket, óhajaikat, esetleges bajaikat. Közben alkalom volna megismerni a lelkész hitvesét, családját, hogy lássam milyen az a fészek, honnan a lelkész nehéz feladatának elvégzésére naponként kiindul." "Kerületünk kiváló lelkészi gárdája a fokozottabb követelményeknek is szívesen fog eleget tenni."
Általános, egyházat érintő kérdésekkel foglalkozva, beszélt, hogy az egyház önellátása - állami támogatás, egyházi vagyon nélkül - menni fog ott, ahol hívő egyház van. Az egyház-állam viszonyának a kérdésénél sokkal fontosabb, hogy milyen az egyház viszonya Krisztushoz. Szorgalmazta ugyanakkor a kormánnyal való mihamarabbi megegyezést, hogy az összeülő zsinatnak több elavult rendelkezést meg kell változtatnia. Reformációt kell itt is végrehajtani! A "Szentlélek kiáradására van szükség, ez majd elsöpri a régi kereteket."
Fejtegetéseiben hátborzongató egyvelegét találhatjuk a biblikus örök igazságoknak és az abszolút téves helyzetfelismeréseknek. Kísérteties a hasonlóság dr. Reök Iván nyilatkozataihoz. Kívülről valószínűleg ugyanazok az erők hatnak rájuk: a pártpolitikusok, az államhatalom és a talán közvetlenül, a megszálló hatalom.
A teljes hamis helyzetfelismerés tükröződik annak a szatmári kis faluban végzett evangélizációnak az elbeszélésében, amikor észrevette, hogy a lelkész előre mondja soronként az ének szövegét, mert "az emberek olyan szegények, hogy analfabéták". Azért idézi, mert kifejtette annak a feladatnak a nagyszerűségét, hogy a presbitériumnak rövid időn belül meg kellene azokat tanítani írni-olvasni, akik önhibájukon kívül analfabéták. Beszél erről éppen azon a közgyűlésen, amikor határozottan tudomásul veszik az egyházi tanintézetek államosítását, az evangélikus pedagógusi státusz és egyesületek megszűntetését; és mindenki tudja, hogy a miskolci jogakadémia végórája is ütött. Teszi ezt abban a tiszai egyházkerületben, amelyben a reformáció után az első evangélikus (protestáns) iskola szerveződött (az eperjesi kollégium, ami később teológiával, tanítóképzővel és jogakadémiával bővült és jogutódaiban, a történelem viharai ellenére is, tovább élt egészen az államosításig). Mondja ott, ahol az ev. egyház mindhárom anyanyelvű (német, szlovák és magyar) híveinek tartott fenn iskolát, mégpedig olyan viszonylagos modern hálózatban, amit az állam változtatás nélkül fenntartott és használni tudott a 60-as évek végéig (akkor is inkább a körzetesítési rögeszme szűntette meg).
Arról nem is beszélve, hogy ebben az egyházkerületben minden szegénység ellenére 8 éven felül egyetlen evangélikus analfabétával nem találkoztam. Még akkor sem, ha több földművesnek csak 4 elemije volt. Ennyi iskoláztatás mellett mégis mintagazdaságot alakítottak ki, amit a Tszesítés is alig tudott tönkretenni (s, amikor jött a kuláküldözés, a kényszerkollektivizálás, elvárták volna az egyház vezetőitől az új felügyelőtől s az új püspöktől, hogy melléjük álljanak). Az evangélikus diplomásokról (orvosokról, tanárokról és mérnökökről) valamint iparosokról akkoriban is az a hír járta, hogy nem analfabéták.
Későbbi példát is szeretnék hozni a téves helyzetfelismeréssel kapcsolatban: 1950. április 1-én, amikor a Különfegyelmi Bíróság elítélte Ordass Lajos püspököt, akkor, mint a bíróság tagja - nyílt szavazást követelt. Mint előadó pedig arról beszélt, hogy a papok az angol rádiót hallgatják, meg az "Amerika Hangját" és belmissziói munkájukat elhanyagolják. Akkor, amikor a tét az egyház törvénytelenség állapotába való még mélyebbre süllyedése volt, amikor egy hamisan vádolt püspök ügyében kellett dönteni úgy, hogy ezzel személyes és családi, valamint az egyház további sorsát pecsételték meg. A feldobott vád súlyát ma már nem érzékelik, de akkor ennyi is elegendő volt házkutatás elrendelésére, letartóztatáshoz és deportáláshoz. A név nélküli vád hangoztatása pedig alapot nyújthatott bármelyik tiszakerületi pap elleni eljárás beindításához, sőt bármelyik evangélikus pap esetében is. (Vö. Ordass: im. 499. l.).
37) A 10. tárgysorozati pont volt ezen a közgyűlésen. Nagy lelki erőre vallott, hogy a megszokott formában és alapossággal számolt be a kerület életéről.
38) (A püspöki jelentésben Zak 3,4. alapján beszélt. A Josua ellen emelt vád hazug. "Vegyétek le róla a szennyes ruhát!" Végezetül beszélt arról, hogy átmenetileg az egyetemes felügyelő ügykörét vette át.) Az egyházegyetemet, mint vezető nélkül maradt egyházat mutatta be. Beszélt az egyház megítéltetéséről, amit személyek és az egyház által képviselt igazság bírálatának "bátorságában" látott.
39) Kusza javítások teszik kibogozhatatlanná. Ezek a javítások kéz- és gépírásosak és az is lehet, hogy nem egy időből származnak. A következő közgyűlés időpontja körül nemcsak azért marad bizonytalanság mert a közgyűlési anyagban nem található, hanem mert visszaemlékezők is beszélnek december 22. előtti közgyűlésről. Közgyűlési anyagot még nem találtam.
40) A közgyűlés javított 44. tárgysorozati pontjaként szerepel Túróczy Zoltán bejelentése:
Mélyen tisztelt Egyházkerületi közgyűlés!
A háborús cselekmények után részvételemmel megtartott első egyházkerületi közgyűlés egyben e minőségben az utolsó is számomra. A győri gyülekezet ugyanis 1948. október 24-én visszahívott lelkipásztorának. A körülmények kényszerítő alakulásában Isten akaratát látva, a hívó szóra engedelmesen igent kellett mondanom. Ennek következtében tisztelettel hozom az Egyházkerületi Közgyűlés tudomására, hogy a tiszai egyházkerület püspöki tisztéről s az ezzel rögzítetten egybekapcsolt nyíregyházi lelkészi állásról 1948. november 13-i hatállyal lemondok. Kérem lemondásom elfogadását annak tudomásulvételével, hogy már a mai naptól kezdve nem gyakorlom a püspöki jogokat és nem végzem a püspöki kötelezettségeket, hogy így törvényes helyettesem az egyházkerületi közgyűlés napjának régi munkaévet amúgyis lezáró s új kezdetet jelentő határától vezethesse már az egyházkerület ügyeit.
Nem könnyű számomra ez a bejelentés. Nehézzé teszik érzelmi szempontok is. Ennek az egyházkerületnek a földjén szolgált nagyapám, édesapám, keresztapám. Az én bölcsőm is itt ringott. Rendes lelkészi szolgálatomat is itt kezdtem el. Ez a kerület tisztelt meg bizalmával, mikor elhívott püspöki székébe s hűségesen kitartott mellettem nehéz időkben is. Tudom, hogy ma sokan fölösleges, sőt káros, életbénító szentimentalizmusnak tekintik az ilyen elérzékenyedést, de a keresztyén ember, különösen ha lassacskán öregedik is már, nem tudja csak úgy egyszerűen túltenni magát ezeken az érzéseken.
Nehézzé teszik számomra ezt a lépést lelkiismereti meggondolások is. Nem tudom azt mondani, hogy mindegy nekem, mi lesz távozásom után a tiszai egyházkerülettel. Egy pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy pótolhatatlan vagyok, de egy pillanatra sem hessegetem el magamtól a felelősséget azért, ami e lépésem után itt történik.
De hát én is hatalmasság alá vetett ember vagyok s ha az én Uram így rendelkezik: "Eredj el!" (Lk 7:8), nekem el kell mennem.
Azért hát bocsánatot kérve mindenért, mit rosszul cselekedtem, megköszönve minden szeretetet és hűséget, amit kaptam, imádkozva azért, hogy ez a számban kicsiny kerület lehessen mindig minőségben nagy, példamutató a hitben, szeretetben és a reménységben... kérem az egyházkerületi közgyűlést, bocsásson el engem békességgel.
Ezzel a tiszai evangélikus egyházkerületben kilenc és fél éven át végzett püspöki szolgálatomat befejezettnek tekintem. Püspöki tisztem jelvényét, a püspöki keresztet leteszem, s megőrzés végett átadom törvényes helyettesemnek azzal a kéréssel, hogy aki majd újra a nyakába veszi ezt a "gyönyörűséges igát" (Máté 11:30), annak kiválasztásában találkozzék az egyházkerület bizalma és az egyházalapító Szent Lélek Úristen kiválasztó tetszése (Ap.csel. 15:28).
Áldjon meg minket az Úr és őrizzen meg minket.
Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját mirajtunk és könyörüljön mirajtunk.
Fordítsa az Úr az Ő orcáját mireánk és adjon békességet nékünk.
Erős vár a mi Istenünk!
Nyíregyháza, 1948. évi november hó 4. napján
Túróczy Zoltán püspök
41) Rőzse István.
42) XXXIII. 4. - III. 26/a. sz. iratcsomó (doboz). Egyházkerületi felügyelő iratai = EKF
Iktatószám nélkül, aláírás nélkül, az írógép jellegzetes hibájával (a nagybetűs magánhangzók az írássor alá süllyednek): A tiszai evangélikus egyház felügyelőjétől.
Diósgyőrvasgyár, 1948. november 4.
Főtisztelendő
Túróczy Zoltán püspök úrnak Győr.
Itt vagyok Diósgyőrvasgyárban, s Vető Lajossal beszélgetünk jövő terveinkről.
Bár még korai a dolog, de ismerve, püspök Úr, a Te felfogásodat is, hogy szeretsz mindenről, előre gondoskodni, azért Vető nevében is arra kérlek, hogy a december 27-ikén tartandó beiktatást légy szíves Te magad vállalni, mint ahogyan azt már Nyíregyházán is kilátásba helyezted. Azt tartjuk ugyanis, hogy utódát Túróczy Zoltánnak magának kell beiktatnia.
Előre is hálásan köszönjük szíves készségedet, és maradok
tiszteletteljes üdvözlettel: egyházkerületi felügyelő.
43) A visszaemlékezők közül vannak, akik úgy emlékeznek vissza, hogy a választás megtörtént, de törvénytelennek mondták ki és ezért kellett megismételni.
1948. nov. 19-én kelt levél a kerületi felügyelőhöz Rőzse István esperes, püspökhelyettestől (EK.F 23/1948. - 1086-3/ III/1948. számon, részlet): "személyemet illetőleg megnyilatkozó állásfoglalás alól az egyes egyházközségeket feloldom. Kérem a kérdést újra tárgyalás alá venni". A fogalmazás nagyon idegen, valószínű, hogy a szabolcsi főispáni hivatalban született. Ehhez (elmosódott ikt. sz.): Szabolcsvármegye főispáni hivatalából, Németh Balázs főispáni titkár aláírásával. "Felkérem Felügyelő Urat, hogy folyó évi november hó 19-én de. 9 órára a Főispán Úrhoz... felfáradni szíveskedjék. Nyíregyháza, 1948. évi november hó 17." EKF 21/1948. sz. levelében a kerületi felügyelő püspök jelölés tárgyában értekezletet hív össze 1948. november 24-ikére, mert Rőzse István esperes, "szükségesnek tartja, hogy az értekezletet és a gyülekezeteket feloldja a maga részéről a mellette hozott határozat alól". Kelt: Nyíregyháza, 1948. november 19-én!
E. K. F. 24/1948. sz. a szabolcsi főispántól: "Kérem Felügyelő Urat, hogy a birtokában lévő Rőzse István féle nyilatkozatot küldje meg Mihályfi és Oltványi miniszter Uraknak. Nyíregyháza 1948. november 20. Szíves üdvözlettel: Pálfy Ernő főispán." A november 24-ikére hirdetett "értekezletet" több gyülekezet elnöksége lemondta.
Dr. Vető Lajos levele a kerületi felügyelőhöz (E. K. F. 37/ 1948. dec. 3. sz.): "Kötelességszerűen hozom nb. tudomására, hogy Ózdon november 21-ikén a lelkész a kerületi elnökség által elrendelt november 28-iki püspökválasztó közgyűlést, ill. képviselőtestületi ülést nem hirdette és nem hirdettette meg. Mindezeket kérem a szavazatbontó bizottság tudomására hozni, s megfontolás tárgyává tenni az ózdi egyházközségnek a jelenlegi püspökválasztással kapcsolatban beküldött szavazata érvényességét."
A korábbi püspökválasztással kapcsolatban Rőzse Istvánon kívül Joób Olivér, Marcsek János, Duszik Lajos és dr. Vető Lajos személye is szóba került.
44) Az erőszakhullám lement egészen a gyülekezetek szintjéig, s az időpontja kapcsolódik 1948. november 19-ikéhez! Az újcsanálosi lelkész levele a kerületi felügyelőhöz: (171/ 1948. - E. K. F. 28/1948. nov. 24. sz. alatt, részlet): "Értésemre adták illetékes helyről, hogy a kormányzat dr. Vető Lajos püspökké választását kívánja Rőzse Istvánnal szemben, aki(t) Mindszenty pártinak minősítenek. Mivel úgy vannak értesülve, hogy én Rőzse István mellett foglaltam állást, hangadó híveimmel is közölték a kormány kívánságát. Minden gyülekezet informálása folyamatban van.
Kérek sürgős értesítést, mi a helyzet? Hogyan értelmezik a gyülekezetek a kormányzat kívánságát?"
Mády Zoltán egyetemes felügyelőhelyettesnek 1948. december 1-ikén a tiszakerületi felügyelőhöz intézett leveléből (36/ 1948. sz. alatt): "Még lenne egy nagy kérésem, de nem szeretném, ha valamiképpen félreértenél. Nagyon szomorúan érintett a legutóbbi választás körül lezajlott dolog. Ez egész egyházunkat érinti. Nagyon jó lenne, ha máskor az ilyen ügyeket... Testvéri szívvel ajánlom fel a jövőben segítségemet és imádságomat."
Hogy az erőszak milyen formában és milyen mértékben valósult meg, azt csak sejteni lehet az országos elmarasztaló visszhangból, de nehéz kiásni 42 év hordaléka alól és nehéz bevilágítani a feledés homályába.
Zomborszky János Nyíregyházi evangélikust letartóztatták és azért bántalmazták, hogy valljon (?) Rőzse István ellen, hogy ne lehessen püspök.
Zelenyánszky András azok közé tartozott, akiket kulákoknak és árufelhalmozóknak minősítettek és börtönbe vetettek. A tőle elkobzott javakat Nyíregyháza főterén kiállították - néha őt magát is közszemlének tették ki -, mint a középkori pellengér esetén. (A bokortanyák népe a 18. sz. óta a heti piacon, "nagypiacon", vásárolta meg, amire 1-2 hét folyamán szüksége volt, vagy a vásáron és országos vásáron szerezte be, amire egész éven át szüksége volt. Üzletbe csak ezek után ment.) Azt ígérték neki, hogyha hajlandó Rőzse Istvánt rágalmazni, akkor könnyíthet helyzetén.
Az én emlékezetemben a további idők szenvedései, amikor pl. papgyerekeket munkaszolgálatra vittek (Labossa Lászlót), nem engedték tovább tanulni őket, vagy lelkészeket kényszerből helyeztek el (Joób Olivért), vagy egyszerűen az egyház népének a szenvedése hitéért (anyagi hátrány, tovább tanulási nehézségek, kényszernyugdíjazás, állásvesztés vagy rendőrségi kihallgatások) egybekapcsolódnak mindazzal a korábbi szenvedéssel, amit említettem vagy zárósorként most írok le lelkész és pedagógus menekülőkről (Megyer Lajos, Schulek Tibor, Margócsy Józsefné), vagy akik a harci cselekmények miatt nem foglalhatták el szolgálati helyüket (Abaffy Gyula, Tekus Ottó), vagy a megszálló hatalom feketelistáján szerepelt (Koren Emil), mind egybekapcsolódnak. Az egykori tiszai egyházkerületet, püspöki székhelyével együtt sikerült megszüntetni, de az Anyaszentegyházat, ezen a területen sem sikerült megsemmisíteni. Ezután sem sikerülhet, ha Jézusban marad s akármennyire sikerült összetörni, ha Isten kegyelméből él és a Szentlélek által, még növekedhet is.
Megjelent a Keresztyén Igazság 16. számában (1992. tél)