Ötven évvel ezelőtt - 1948. december 14-én - írták alá állami és egyházi vezetők azt a dokumentumot, mely 41 éven át meghatározta egyházunk helyzetét és szolgálatát. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy megismerjük azt a szöveget, melyet megszületése után szinte sohasem idéztek, viszont szinte állandóan hivatkoztak rá. A kirajzolódó képet néhány fontos megnyilatkozással egészítjük ki, annak érdekében, hogy a mai olvasó is érzékelni tudja a külső és belső erők együttes romboló munkájának hatását.
1948
A dokumentum szövegét sajtónk azonnal közölte "Egyezmény a kormány és az evangélikus egyház között" címmel. A kiemelések az olvasók számára rögzítették a különösen fontos, illetve az egyház számára előnyösnek vélt részleteket.
"A magyar köztársaság kormánya és a magyarországi evangélikus egyház zsinatának 1948. december 8-án hozott határozatával kiküldött bizottság az állam és az egyház közötti viszony kérdésének mindkét részről óhajtott békességes és helyes rendezése céljából az alábbi megállapodást kötötte:
1. A magyar köztársaságban az egyház helyzetének új rendezése céljából a magyar köztársaság kormánya és a magyarországi evangélikus egyház állandó közös bizottságot küld ki az új vallásügyi törvények - köztük elsősorban a gyermekek vallására vonatkozó törvény - javaslatának kidolgozására. Az új országos vallásügyi törvényeknek megfelelő módosításokat az egyházi törvényeken az egyházi törvényhozás végre fogja hajtani. A közös bizottság tagjainak számát az egyház részéről az egyház állapítja meg. A bizottság szakértő albizottságot jelölhet.2. A magyar köztársaság kormánya ez alkalommal is kifejezi, hogy elismeri és minden lehetséges és szükséges eszközzel biztosítja a vallásgyakorlat teljes szabadságát. A magyarországi evangélikus egyház pedig ez alkalommal is megállapítja, hogy a magyar köztársaság törvényhozása és a kormány a szabad vallásgyakorlatot mindezideig biztosította, védelmében részesítette, sőt azt az 1947. évi 33. tc. megalkotásával jelentősen kiszélesítette, az egyház személyi és dologi kiadásaihoz adott segélyezéssel pedig lehetővé tette az egyházi élet eddigi kereteinek fenntartását.
3. A magyar köztársaság kormánya az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekinti az egyház minden, a fennálló jogszabályoknak megfelelő hitbeli tevékenységét, így az istentiszteletek tartását templomban, más erre alkalmas középületben, családi otthonokban és szabad téren; bibliaórák tartását templomban, iskolákban, családi otthonokban, gyülekezeti házakban; az egyházi lapokban és önálló sajtótermékekben folytatott missziót; a biblia- és iratterjesztést; gyülekezeti és országos egyházi konferenciák, evangélizációs összejövetelek tartását, a kötelező iskolai vallásoktatást és a szeretetmunka végzését.
Evégből megengedi, hogy az egyház mindenütt, ahol annak szüksége mutatkozik, az állami iskolák tantermeit és egyéb arra alkalmas helyiségeit, a tanítás szabályszerű idején kívül, az iskolai hatósággal való megegyezés szerint és az átengedés folytán esetleg felmerült károk megtérítési kötelezettsége mellett, istentiszteletek, vasárnapi iskola, bibliaórák, énekkari és egyéb vallásos és egyházi összejövetelek és gyűlések céljára használhassa mindaddig, amíg az egyházközségek e célra szolgáló más épületekről gondoskodni tudnak.
4. A magyar köztársaság kormánya az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekinti továbbá az egyház önkormányzati tevékenységét (kormányzás, törvényhozás, közigazgatás és bíráskodás) azokban a keretekben és módon, amelyekben és amiként azt a tevékenységet a mindenkori államfői jóváhagyással ellátott egyháztörvények szabályozzák.
A magyar köztársaság kormánya tudomásul veszi, tiszteletben tartja és tiszteletben tartatja a magyarországi evangélikus egyháznak ama kötelezettségét, amely híveinek jócselekedetekre buzdítására, különösen a szegények, elhagyottak, árvák, aggok gondozására vonatkozóan Krisztus parancsa és az egyház hitvallásai szerint reá hárul. Ezért szeretetintézmények fenntartásának, fejlesztésének és szeretetadományok gyűjtésének jogát biztosítja a fennálló törvényes rendelkezések keretében.
5. A magyarországi evangélikus egyház kinyilvánítja, hogy anyagi tekintetben az 1848:20. törvénycikk alapján áll. A magyar köztársaság kormánya viszont kinyilvánítja készségét, hogy arra az időre, amíg az evangélikus egyház anyagi tekintetben megerősödik, a mindenkori állami jogszabályoknak megfelelő egyházi adózásból és gyűjtésekből származó jövedelmek kiegészítéseként egyházi államsegélyt folyósít az alábbiak szerint:
(a) A személyi államsegély eddigi, a köztisztviselői fizetésekhez viszonyított mértékét a magyar köztársaság 1948. évi június hó 30-tól december hó 31-ig és onnantól kezdve 5 éven át biztosítja. A személyi járandóságoknak ez az összege 25%-kal csökken 1954. január 1-ével, a fennmaradó 75%-nyi összeg folyósítását biztosítja a kormányzat 1958. december 31-ig. 1959. január 1-től 1963. december 31-ig a jelenlegi államsegély 50%-át kell folyósítani, 1964. január 1-től pedig 1968. december 31-ig a jelenlegi államsegély 25%-át. 1968. december 31-ével minden államsegély megszűnik.
(b) Rendkívüli kiadásokra szolgáló segélyként a kormányzat a személyi jellegű államsegély ezutáni évenkénti összegének ugyancsak évenként 10%-át biztosítja.
(c) A magyar köztársaság kormánya 1946. augusztus l-e és 1948. július 31. között dologi államsegélyként az evangélikus egyház egyházi épületeinek helyreállítására, felszerelésére, építésére fordított államsegélynek egy évre elosztott összegét továbbra is folyósítja kizárólag egyházi épületek, tehát templomok, gyülekezeti házak, lelkészi lakások építése és karbantartása céljára. A dologi jellegű államsegély is az előbbi kulcs szerint öt évenként csökken és 1968. december 31-ével teljesen megszűnik.
(d) Az esetleges egyéb címen eddig is folyósított államsegélyeket a fenti alapelvek szerint degresszív arányban kell folyósítani.
(e) Az evangélikus egyházegyetem nyugdíjintézete tagjainak, ezek özvegyeinek és árváinak ellátására adott összegeket ugyancsak a köztisztviselők illetményének mértéke szerint, valamint az 1953. december 31-ig nyugellátásban részesítettek nyugellátását az állam viselni fogja.
6. A magyar köztársaság kormányának azt az elhatározását, hogy a nem állami jellegű iskolákat és a velük szervesen összefüggő internátusokat törvényhozás útján államosítja, a magyarországi evangélikus egyház tudomásul veszi. Az evangélikus iskolák államosításának végrehajtása tekintetében az alábbi megállapodás lesz irányadó:
(a) A kormány az átvett iskolák és a velük szervesen összefüggő internátusok mindegyikénél szolgáló tanítói és az eddigi egyéb személyzet valamennyi tagját a szolgálati idejének megfelelően 1948. évi július hó 1. napjával kezdődő hatállyal állami szolgálatba átveszi.
(b) Az állam által átvett iskola és a vele szervesen összefüggő internátus épülete és az illetményföld az állam tulajdonába megy át, az 1948. évi május hó 15. napjáig keletkezett, bekebelezett vagy más módon kétségtelenül bizonyított terheivel együtt. Az ekörüli vitás kérdésekben az 1. pont szerint alakított bizottság meghallgatása után a vallás- és közoktatásügyi miniszter dönt.
(c) A kormányzat hozzájárul ahhoz, hogy a tanítói személyzetnek kántori funkciót ellátó tagjai a megállapodást követő két évig az eddigi feltételek mellett kántori munkakörüket továbbra is ellássák. A kántortanítói javadalomnak a kántori feladatokért járó földilletménye az egyház tulajdonában marad.
(d) Az államosítás nem érinti a kizárólag egyházi célú nem közoktatási jellegű tanintézeteket, így a teológiai főiskolákat, lelkészképző intézeteket, diakónus- és diakonisszaképző intézeteket, misszionárusképző és bármiféle más egyházi munkásokat képző intézeteket.
A soproni teológiai fakultás és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium között az eddigi jogviszony változatlan marad.
(e) A magyar köztársaság kormánya részben az evangélikus egyháznak a magyar közoktatás terén szerzett érdemei megbecsüléseként, részben pedig az újabb lelkésznemzedék előképzésének biztosítására hozzájárul ahhoz, hogy a legerősebb történelmi hagyományokkal rendelkező iskolák közül a budapesti VII. kerületi evangélikus gimnázium és a IV. kerületi Deák-téri evangélikus leánygimnázium az eddiginél nem nagyobb keretben továbbra is egyházi iskola maradjon. Az elkövetkező évek során az eddigi keret eseti bővítéséről az 1. pont szerint alakított bizottság hivatott a kormánynak javaslatot tenni. E felekezeti iskola fenntartását az államsegélyes időszakban a magyar köztársaság kormánya ugyanúgy biztosítja, mint a jelen megállapodás 5/a pontjában biztosított személyi államsegélyeket, az államsegélyes időszak végeztével pedig fenntartása teljes egészében az egyházat terheli.
(f) A magyar köztársaság kormánya elismeri és biztosítja az evangélikus egyháznak azt a jogát, hogy az állami jellegű iskolákban a kötelező vallástanítás továbbra is teljesen szabadon történjék.
(g) A magyar köztársaság kormánya gondoskodik, hogy oda, ahol evangélikus istentiszteletet tartanak, az egyház előterjesztésére a lehetőséghez képest kántori, vagy levita teendők végzésére képesített és vállalkozó evangélikus tanítót vagy tanítónőt nevez ki, vagy helyez át.
(h) A miskolci jogakadémia esetleges megszűnése esetén az ott jelenleg működő tanárok jelenlegi helyzetüknek megfelelő elhelyezéséről az állam gondoskodik.
7. A magyarországi evangélikus egyház Isten szentírásbeli parancsolatának megfelelően istentiszteleti rendtartásában a jövőben is gondoskodik a Magyar Köztársaságért, az államfőért, a kormányért, az egész magyar nép jólétéért és békességéért mondandó könyörgésekről, továbbá állami ünnepeken Isten igéjével és az egyház hitvallásával megegyező istentiszteletek tartásáról, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy énekeskönyvének új kiadásába ilyen alkalmakkor használható énekek is felvétessenek.
8. Az egyház a közoktatási ügyre vonatkozó törvényét az új állami törvényeknek megfelelően átalakítja.
9. A még fennmaradó függő kérdések rendezésére vonatkozó javaslatok tárgyalása és előkészítése az 1. pont szerint alakított közös bizottság hatáskörébe tartozik".(1)
Az aláírás aktusának bejelentése is megtörténik. A cikkben szerepel az Egyezmény ünnepélyes aláírásának pontos ideje: 1948. december 14. "Délután fél négy órakor fényképészek és újságírók között helyezkedtek el az aláírásra jogosítottak a vallás- és közoktatásügyi miniszter dolgozószobájában. Az Egyház részéről Túróczy Zoltán püspök és Mády Zoltán egyetemes felügyelő-helyettes voltak jelen, a Magyar Köztársaság részéről Ortutay Gyula miniszter és Kovács Máté államtitkár, valamint a jogügyi osztály vezetője."
Túróczy Zoltán püspök szólt először. "Örömömnek adok kifejezést afelett, hogy hosszú hónapok tárgyalása után, melyek mindvégig méltóságteljesen és ünnepélyesen folytak, elérkeztünk az evangélikus egyház és a Magyar Köztársaság között megkötött egyezmény aláírásának pillanatához. Jézus Krisztusnak is feltették egyszer, ha más formában is, az állam és egyház viszonyának kérdését. Krisztus válasza ez volt: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Az azóta eltelt évszázadokban ez a kérdés állandósult. Örök probléma volt, hogy mi a császáré és mi az Istené. Hol van a határa a kettő igényének? Mi most mindenesetre a Jézus Krisztus parancsa szerinti engedelmességben, bizalommal és őszintén kötjük ezt a megegyezést. Ha ez az egyezmény nem volt hadviselő felek között lezajló aktus, ha nem üzletemberek között kialakult üzleti szerződés, hanem becsületes és őszinte próbálkozás arra, hogy tartsa tiszteletben az egyház azt, ami az államé, és az állam azt, ami az egyházé, úgy az építés következhetik ezután".
Ortutay Gyula miniszter is azzal kezdte felszólalását, hogy örül a hosszú hónapok során kölcsönösen megnyilvánuló készségnek, mely ebben az egyezményben ölt testet. "Utalt arra, hogy az a jelenet Krisztus életében, amit Túróczy püspök felidézett, a farizeusok kísértő próbálkozásának jelenete volt. Ma tudjuk, hogy az, amit Túróczy püspök kíván, megoldható. Jó megnéznünk, hogy ki volt akkor a császár és ki ma? Kié ma az államhatalom? Kinek az érdekét védi? A mai államhatalom a szegények, a dolgozók, a parasztok tulajdona. Az egyház ma a nép kormányával köti a megegyezést. Az evangélikus egyház megtanulta és tudja jól a múltjából, hogy mi a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság üldözése. Nem a mi uralmunk az, amelytől üldöztetést kellett elszenvednie. Mi hoztuk a bevett, elismert és el nem ismert vallásfelekezetek közötti egyenlőség törvényét. A mi utunk a lelkiismereti szabadság útja. Mi a vallási, hitbeli, teológiai, dogmatikai kérdésekbe sohasem fogunk beleavatkozni. Segítse az evangélikus egyház a szociális igazság és a demokrácia iránti szeretetet meggyökereztetni. Nekünk csak egy feltételünk van: A vallási ürügyek mögé bújó politikai méregkeverést ki fogjuk tisztítani ebből az országból. Aki viszont velünk együtt építeni akar, az megújulhat vallásos hitében is. Kifejezem örömömet afelett, hogy ezzel az egyezménnyel hosszú évekre biztosítottuk az állam és az egyház barátságát."(2)
Az éppen ez idő tájt történt kormányváltás is belekerül a lap híranyagába. Dobi István miniszterelnök bemutatkozó beszédében utalt az Egyezményre. "Az előző kormány mindent elkövetett, hogy rendezze a demokratikus állam és az egyházak viszonyát. Ezek a fáradozások eredményre vezettek a protestáns egyházak esetében, sikerült tartós megegyezésre jutni a református és evangélikus egyházzal, s ezek a megállapodások máris kezdik megteremteni a maguk gyümölcseit mind az állam, mind a protestáns egyházak számára. Hogy milyen baráti szellemben folytak az állam és a protestáns egyházak tárgyalásai, arra vonatkozólag hadd hivatkozzam az evangélikus egyház most lezajlott zsinatára. A zsinaton Tátrai Károly zsinati tag az egész evangélikus egyház nevében köszönetét fejezte ki a magyar köztársaságnak azért az óriási áldozatkészségért, amelyet az evangélikus egyház és más egyházak iránt is tanúsított. A magyar kormány állja a megkötött megállapodásokat és rajta lesz, hogy az egyezmények szellemében híven fejlődjék a jövőben is a köztársaság és a protestáns egyházak viszonya".(3)
Másik hetilapunk ugyancsak megemlékezik az Egyezmény ünnepélyes aláírásáról. Sajátos eltérései: 1. Nem ismerteti az Egyezmény szövegét, s a delegációk vezetőinek nyilatkozataiból csak a leglényegesebb mozzanatokat emeli ki. 2. A beszámolóba belekerül az a bővítmény is, mely szerint hosszú hónapokon át nem csupán komoly tárgyalások folytak, hanem viták is. 3. Ortutay Gyula miniszter beszédéből két részletet másként közöl. Az egyik eltérés: "Ha az evangélikus egyház a szociális igazság útján segít meggyökereztetni a demokrácia iránti szeretetet, (akkor) soha hitbeli kérdésekbe beavatkozni nem fogunk". Vagyis: az állam fenntartja magának a jogot, hogy adott esetben - ha az egyház működése nem felel meg elvárásainak, akkor akár hitbeli kérdésekbe is beleavatkozhassék. A másik mondata is élesebb fogalmazásban jelenik meg: "De akik a vallás ürügye alatt politikai méregkeverést végeznek, azokat kitisztítjuk, még ha Mindszenty palástja mögé bújnak is."(4)
A továbbiakban a jubileumi esztendők megnyilatkozásaiból idézünk.
1955
A szokásos "felszabadulási ünnepek" sorából kiemelkedik a 10. évforduló, melynek országos egyházi megemlékezéseit külön kiadvány is megörökítette.
Dezséry László püspök beszédében az Egyezmény az alábbi méltatást kapta: "További nagy ajándék, melyet a felszabadulás tíz évében kaptunk, a megegyezésünk az új magyar állammal. Ma már mindenki tudja, hogy milyen átgondolatlan és felesleges viták előzték ezt meg. Ezt az egyezményt teológiai alapon támadni nem lehetett. Csak a nép ellenségei támadták, mert nyilvánvaló volt, hogy államunk és egyházunk megegyezése az egyház részéről a nép államának elismerését jelenti. A nép ellenségei nyugodtan fenntartották volna azt a bizonytalanságot, törvényenkívüliséget és feszültséget, amelyet ők idéztek elő, s amelyben egyházunkat vezetni akarták, mert ez őket igazolta volna, akik azt bizonygatták, hogy az egyháznak csak a régi társadalmi rendben van életlehetősége. Istennek legyen hála, egyházunkban volt zsinat, mely a helyes teológiai alapon döntött, rendezte az állam és az egyház viszonyát, megkötötte az egyezményt, mely azóta is megvan és jól funkcionál". A püspök hangsúlyozta azt is, hogy az Egyezmény nem kiszolgáltatottságot, hanem ezzel szöges ellentétben a teljes szabadságot adja meg. Véget vet egy hazug állapotnak, mely a "keresztyén Magyarország" vallásos rendjéből következett, s mely a német keresztyének mozgalmához tette hasonlóvá az egyházat Magyarországon. Az Egyezmény legfőbb jövőbe mutató ajándéka abban áll, hogy lehetővé teszi a törvény és evangélium tiszta hirdetését.(5) Különösen feltűnő a beszéd hódolóan hálás hangvétele.
Az ünnepi ülés többi felszólalója külön nem említi meg az Egyezményt, de a megközelítésben általános vonás az állam és egyház között kiépült jó viszony hangsúlyozása. Mekis Ádám esperes például többek között ezt mondta: "Lelkészeink és presbitériumaink megtanulták, hogy magyar népünk minden ügye a mi egyházunk ügye, mert egyházunk az elmúlt 10 esztendő során mindig jobban és jobban összeforrott magyar népünkkel. Ezért megértik és természetesnek tartják, hogy lelkészeink, egyházi sajtónk, igehirdetéseink mindig többet és többet foglalkoznak a szocializmus építésének útján haladó hazánk és népünk minden aktuális kérdésével".(6)
1958
Az Egyezmény 10. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket sajátos kettősség jellemzi. Az évenként megjelenő Naptár cikkei legkésőbb az előző év őszéig szoktak elkészülni. Alig fél évvel az 1956-os forradalom eltiprása és a megtorlások kezdete után még nem sikerült az összes pozitív folyamatot visszaszorítani az egyházban. A Naptár cikkírói között helyet kapnak még Karner Károly, Wiczián Dezső és Sólyom Jenő teológiai tanárok, a megemlékezések írói között pedig Schulek Tibor, Scholz László, illetve a 10 éves jubileumi irás szerzőjeként Keken András is. A cikk jellegzetessége, hogy szóba kerül ugyan az "Egyezmény szelleme", de a hangsúly a konkrétumokra esik, melyek közé kerül a problémák sora, valamint a békesség törékenysége. "Az állam biztosítja az állampolgárok számára a vallás szabad gyakorlását, az egyház részére pedig mindazoknak a szolgálatoknak a végzését, melyek az egyház lényegéből és hivatásából következnek, tehát az ige hirdetését, a szentségek kiszolgáltatását, a megkereszteltek keresztyén hitben való oktatását, a szeretetmunka végzését. Ennek a szolgálatnak a végzésére az állam anyagi támogatást is nyújt, ötévenként csökkenő arányban, húsz éven keresztül. Az egyház az Egyezményben, annak szelleme szerint, a következőkre kötelezte magát: (a) Tudomásul veszi és elismeri, hogy szolgálatát olyan államban végzi, mely politikájában, társadalmi életében és gazdaságában a szocializmust építi. (b) Szavával és erkölcsi súlyával támogatást nyújt az államnak a békesség megóvását és a jólét emelését célzó törekvéseiben. (c) Igehirdetésével közvetve szolgálja az igazságos társadalmi rend felépítését olyan módon, hogy szeretetre, áldozatkészségre, becsületes munkára, törvénytiszteletre és hazaszeretetre buzdítja a híveket. Tévedés lenne azt hinni, hogy ennek az egyszerű és világos megegyezésnek az alapján az egyház és állam viszonya az elmúlt tíz esztendő alatt mindvégig zavartalan volt. A békesség olyan, mint az egyensúly, minden pillanatban újra és újra meg kell teremteni, s voltak olyan pillanatok, mikor ellankadt a figyelem és meggyengült a békességre irányuló szándék. Az Egyezmény ma is és a jövőben is olyan fundamentumnak látszik, mely biztosítja az egyház szolgálatának jogi lehetőségét a tőle világnézetében merőben különböző szocialista állam területén is. Azzal a jó reménységgel tekintünk a jövőbe, hogy az az állam, mely komolyan veszi alkotmányát, és az az egyház, mely hallgat a felsőbbség iránti engedelmességet követelő igére, békességben élhet egymással, és együtt munkálhatja az igazságot és a szabadságot".(7)
Év közben megtörténik Ordass Lajos püspök másodszori erőszakos eltávolítása, s az új püspök, Káldy Zoltán visszatért a korábban bevált sablonhoz: "Hálával emlékezünk meg Istennek az Egyezményen keresztül gyakorolt gondoskodó szeretetéről, államunk minden irányú segítségéről, és arról a jó viszonyról, amely evangélikus egyházunk és magyar államunk között fennáll. Az Egyezményt a szabadság és szolgálat jegyében szeretnénk ünnepelni. Az egyház részéről szabadság és szolgálat kellett az Egyezmény megkötéséhez, az abban foglaltak eddigi gyakorlásához és kell most is annak további megtartásához". A december 14-i ünnepélyről készült beszámoló pedig egyoldalúan emeli ki az állam jótékonyságát. Mihályfi Ernő országos felügyelő megnyitó beszédében így méltatja az Egyezményt: "Tíz évre azt szokták mondani, hogy az csak egy pillanat a történelem fejlődésében. Szerintem ez a tíz esztendő elegendő idő ahhoz, hogy egy szerződés próbája legyen. A mi Egyezményünk kiállta ezt a történelmi próbát. Biztosította és biztosítja egyházunk életét a szocializmust építő társadalomban. Ezzel világra szóló példát mutatott. És ezt a példát érthetően nagy figyelemmel kísérik a nyugati országok egyházai, azoknak vezetői és tagjai. Népi demokráciánk tíz esztendő alatt megtartotta ezt az Egyezményt, sőt állandóan többet is adott egyházunknak, mint amire az Egyezményben kötelezve volt. Az Egyezmény lehetővé tette, hogy részt vegyünk egy új, igazságos társadalom építésében".(8)
A november 4-én beiktatott Káldy Zoltán püspöki programjának ismertetésekor kitért az Egyezményre is: "A 10 éves évfordulón Isten iránti hálával felszabadultan elmondhatjuk, hogy az Egyezmény megkötése helyes és szükséges volt. Az állam biztosította az Egyezményben is a vallás szabad gyakorlatát, egyházunk különböző területeken való szolgálatát, és 20 esztendőre szóló anyagi segélyt nyújtott. Egyházunk részéről az Egyezmény elsősorban a magyar nép államának elismerését jelentette, s ezzel együtt arra való bizonyságtételt, hogy egyházunk nincs az előző társadalmi rendhez és általában semmiféle társadalmi rendhez kötve. Az Egyezménnyel megszűnt az a bénító bizonytalanság, amelyben 10 évvel ezelőtt egyházunk az állammal való viszonyban élt, s egyházunk rálépett arra az útra, amelyet hitünk szerint Isten jelölt ki számára az új magyar világban. Jelentős volt az Egyezmény azért is, mert az egyház és állam szétválasztásának elvét valósította meg, amely feltétlenül megfelel a reformátori teológiának". Ehhez kapcsolódik egyes állami - "egyházi"személyiségek állásfoglalása. Darvas József miniszter, mint a Déli egyházkerület felügyelője agresszív hangot használva kijelentette: "Az elmúlt tíz esztendő azt bizonyította, hogy azok járnak helyes úton, akik az Egyezmény szellemében dolgoztak és nem azok, akik az Egyezmény ellen. Még akkor sem ők voltak, ha közben az egyház ügyéről beszéltek. Különösen időszerű, úgy hiszem, erre a gondolatra emlékeztetni éppen most, a magyarországi ellenforradalom kétéves évfordulóján. Az ellenforradalom szelleme egyházunk életében is sok zűrzavart, visszavonást okozott, és örülünk, hogy most, Püspök Úr megválasztásával és beiktatásával egyházunk élete nyugodt, normális keretek közé helyeződik vissza. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Püspök Úr szolgálata, tevékenysége az egyház és a szocializmust építő magyar állam jó viszonyát szolgálja majd egyházunk és egész népünk érdekében". Mihályfi Ernő országos felügyelő köszöntéséből az alábbi szakasz érdemel figyelmet: "A mi egyházunkra is szép és nagy feladatok hárulnak szocializmust építő társadalmunkban. De nem nehéz teljesíteni ezeket a feladatokat. Nem nehéz, mert ezek összhangban állnak az egyház hivatásával, rendeltetésével és népi demokratikus államunk minden lehetőséget biztosít arra, hogy az egyházak a maguk igazi életét szabadon és zavartalanul élhessék. Püspök Úr eddig is híve, munkása és építője volt annak az összhangnak, egyetértésnek, harmóniának, amely államunk, népi demokráciánk és egyházunk között egyre szilárdabb és zavartalanabb. Most magasabb poszton, megnőtt felelősséggel végezheti tovább ezt a munkát. Az ellenforradalom idején megpróbálták ezt a harmóniát egyesek megzavarni. Állapítsuk meg itt is, hogy nem az egyház tagjai, nem a hívők voltak ezek, bennük az egyetértés és a harmónia él, hanem egy kis csoport, akik kezükbe akarták kaparintani az egyház irányítását. Ez a mai szép beiktatási ünnep is azt bizonyítja, hogy az ellenforradalomra épített kísérletük eredménytelen maradt, végleg lezárult, az egyházunk legfőbb vezetése Püspök Úrral megerősödve irányíthatja tovább jó úton, jó irányban egyházunk lépteit. A bizalom népünk vezetői, a kormány részéről - érezzük - teljes egyházunk iránt". Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke pedig a következőket állapította meg: "Az 1956-os ellenforradalmi események súlyos károkat okoztak az evangélikus egyházon belül, különösen a Déli Egyházkerületben. Azonban ezen a területen is felülkerekedtek azok a progresszív egyházi erők, amelyek képesek voltak és elég erősek, hogy leküzdjék a lutheránus egyházban meglevő restaurációs erőket, és segítsék normalizálni az állam és az evangélikus egyház viszonyát. Az természetes, hogy az államhatalom segítette és támogatta az evangélikus egyházban a haladó erők harcát. Ma már elmondhatjuk, hogy az evangélikus egyház és a magyar állam között normális jó viszony van, amely egyformán érdekében áll mind az egyháznak, mind az államnak."(9)
Hosszú tanulmányt írt Vető Lajos püspök "az egyezmény történelmi és teológiai velejárói"-ról. Új elemként jelenik meg az Egyezmény hitvallási rangra emelése. Ezt olvassuk: "Miután ilyen nagy a jelentősége az Egyezménynek, majdnem olyanformán emlegetjük, mint Hitvallási Iratainkat. És valóban, az Egyezmény lassanként úgy hat reánk, mint valami történeti dokumentum, amelyre hivatkozunk, de amelynek inkább a szelleme, mint a szó szerinti tartalma az értékes". A szöveget azért bírálja, mivel - szerinte - az aláíró egyházi képviselők egy végső soron elavult vallásgyakorlási rendszert akartak átmenteni a jövő számára. Vádaskodásai átlépik nemcsak a tisztesség, hanem még a jóízlés határait is. Hosszan és élesen támadja Ordass Lajos püspököt s a nevével fémjelzett teológiai irányzatot. Kiemeljük az alábbi mondatokat: "Vannak, akik előtt ma sem érthető, hogy nem tudtak huzamosabb ideig békében egymás mellett élni az ellenforradalmi egyházi vezetőség főemberei és a forradalmi munkás-paraszt kormány képviselői, holott mindkét fél hangoztatta, hogy az Egyezmény alapján áll. A magyarázat az, hogy az ellenforradalmi egyházi vezetőség a megszűnt keresztyén Magyarország kategóriáiban gondolkodott továbbra is, és így magyarázta az Egyezményt is, holott a mai evangélikus embernek, mint szocialista népköztársaságunk állampolgárának a szemével kell olvasnia és értenie az Egyezményt. De úgy is mondhatjuk, hogy nekünk, mint hívő evangélikus embereknek, s szocialista népköztársaságunk állampolgárainak, akkor lehet eligazodnunk a szocialista társadalmi rendben, ha egyszerűen bibliai alapokra helyezkedünk az állam és egyház viszonyát, de különösen az állam mivoltát, feladatát, hatáskörét és határait tekintve. Így értjük igazán az Egyezményt is, illetve annak ?szellemét?, jelentőségét."(10)
1968
A huszadik évfordulóval kapcsolatos megemlékezések sora már 1967 végén megkezdődött. Az Országos Egyház Presbitériuma december 28-i ülésén Káldy Zoltán püspök beszámolót tartott a múlt és a jelen fontos kérdéseiről és a velük kapcsolatos egyházi feladatokról. "A reformáció 450 éves jubileuma mögöttünk van már, az Egyezmény 20. évfordulójának ünneplése pedig a közeljövőnk feladatai közé tartozik. A méltatás lényege abban áll, hogy az Egyezmény kiállta az idők próbáját, összeforrasztotta egyházunkat népünkkel, alapjává lett az állam és egyház közötti jó viszonynak, és kijelölte azt az utat, melyen az egyháznak járnia kell a közjó kiteljesedése felé. Kijelentette: ?Lelkészeink túlnyomó része a presbiterek és gyülekezeti tagok nagyobb részével együtt ma már világosan látja, hogy helyes volt az Egyezmény megkötése, és azok a teológiai és egyházpolitikai szempontok, melyek az Egyezmény megkötésénél érvényesültek nem megalkuvásból és kényszerűségből erednek, hanem az egyház lényegének és szolgálatának az Ige fényében való felismeréséből és az Isten kezéből elfogadott szolgálat vállalásából. Azt is világosan látják, hogy minden más út az egyház számára nemcsak gyakorlatilag jelentett volna zsákutcát, hanem teológiailag is megalapozhatatlan lett volna. Történtek tévedések is az új úton, de Isten bűnbocsánata mindig elég volt arra, hogy a botlás után mindig talpra álljunk és tovább menjünk. Mindezt ma meggyőződéssel vallják lelkészeink. Kitűnt ez azokon az országos teológiai konferenciákon, melyeken mindenkinek megvolt a lehetősége ahhoz, hogy álláspontját kifejtse. Örülünk ennek a kialakult egységnek és bizonyosak vagyunk abban, hogy ez segíti egyházunk jó szolgálatát az eddiginél is jobban?. Szólt a püspök azokról a kevesekről is, akik nem értenek egyet ezzel az úttal. Utalt a tavaly nálunk tanult Kukkonnen finn teológiai hallgatóra, aki visszaélve a beléje helyezett bizalommal és sokszorosan megszegve Isten nyolcadik parancsolatát, rágalmazó cikket írt egyházunk életéről, szolgálatáról és vezetőiről. Cikkeiben az ?ország csendeseire? hivatkozott, mint akiktől értesüléseit szerezte. Vannak tehát olyanok, akik egyházunkban rágalmaznak és félrevezetnek. ?Ezért nekik természetesen Isten előtt kell elsőrendűen felelniök. De megkeressük a módját annak is, hogy feleljenek egyházunknak, törvényes felsőbbségünknek, egyházunk népének is. Nem fogjuk megengedni, hogy a koncepciójában megbukott, vereséget szenvedett egyházi reakció - bármilyen kis körű is az ma már - alattomosan zavarja egyházunk szolgálatát és külföldi egyházakkal való kapcsolatainkat.?"(11)
Az aktuálpolitikai felhangok és a konkrét fenyegetések hiányoznak Prőhle Károly professzor előadásából, melyet 1968. június 7-én mondott el a finn-magyar lelkészkonferencián, s amely egyben az "új teológia" legalaposabb és legszínvonalasabb alapvetését is jelentette. Beépíti okfejtésébe még a lutheri káték két fontos megállapítását is, és konfrontálja azokat a református teológiai állásponttal: "Eleinte - főként református hatásra - az a nézet terjedt el, hogy a keresztyén embernek ilyen esetekben hitből kell döntenie, vagyis hittel kell vállalnia, hogy döntése nem igazolható közvetlenül a Szentírás igéjével. Nyilvánvaló, hogy ez sokszor szubjektivizmusba vezetett, és a hitetlenség vádja érte azt, aki nem tudott ugyanúgy dönteni. Egyházunkban azonban egyre inkább tisztáztuk, hogy amikor világi dolgokról, a világ problémáiban való eligazodásról van szó, akkor az emberi értelem szerepét sem szabad elfelejtenünk. Valljuk a harmadik hitágazattal, hogy ?saját értelmemmel nem tudnék Jézus Krisztusban hinni?, de ugyanúgy valljuk az első hitágazattal, hogy ?ő adta értelmemet?, s ezt az értelmünket Jézus Krisztusba vetett hitünk nem homályosítja el, hanem megvilágosítja. Ez az álláspont felel meg nemcsak a lutheri reformációnak, hanem a Szentírásnak is. Isten azért adott értelmet az embernek, hogy tájékozódjék a világban, és felelősen döntsön a világi kérdésekben. Ez alól a hívő ember sem kivétel. Az Isten Szentlelke által megvilágosított hívő embernek értelme segítségével kell tájékozódnia a világban, és így kell alkalmaznia Isten igéjét. ... Tudjuk, hogy ez az út veszélyeket rejt magában, de nem kevésbé veszélyes a Szentírás igéinek és a hitvallás tételeinek puszta ismétlése sem. A farizeusok és írástudók a Bibliát idézik, és a sátán is a Szentírás szavait mondja, mégis szembenállnak Jézussal. Nyilvánvalóan ki vagyunk téve a tévedés lehetőségének, amikor az ige mai üzenetét keressük. Ez tesz minket alázatossá, hogy komolyan vegyük keresztyén testvéreink eltérő látását, és ez indít bennünket arra, hogy hívő és értelmes teológiai munkával ellenőrizzük döntéseinket és lépéseinket. Az is nyilvánvaló, hogy maga Jézus hozott minket ebbe a helyzetbe, amikor nem örök időkre formulázott és könyvbe foglalt tanítást adott egyházának, hanem embereket állított az evangélium szolgálatába. Embereknek kell őreá nézve megtalálniuk az ige személyes és időszerű mondanivalóját. Ennek feltétele az, hogy az ige szolgája benne éljen korában és világában, együtt éljen az emberekkel és úgy figyeljen Jézus Krisztusra. Nincs más út az ige időszerű megszólaltatására. Az élő Úr Jézus Krisztus az élő igét a világban élő emberek által szólaltatja meg. ... A sajátosan keresztyén és az általános emberi etikának ez a kettőssége és egysége igazított el minket új társadalmunk építésével kapcsolatos elvi állásfoglalásainkban és gyakorlati szolgálatunkban."(12)
A szokásossá váló pártállami retorika eszközeit alkalmazza Ottlyk Ernő püspök megemlékező cikke. A fejlődéssel sőt magával az isteni rendeléssel szegül szembe mindaz, aki kritikusan szemléli a körülötte változó világot és annak hatalmi berendezkedését. Az alábbi idézet kellőképpen jellemzi a szemléletet: "Ha az Egyezmény szövegének egyes részletkérdései felett el is haladt az idő, változatlanul érvényben van és lesz az Egyezménynek az az alapgondolata, hogy egyházunk jó viszonyt kíván kialakítani államunkkal, s megtalálja helyét a szocializmust építő magyar társadalomban. Akik hazánkban egyházunk tagjai, egyben ennek az országnak munkás építői is. Ezek abban érdekeltek, hogy a világban végzett építő munkájuk és az egyházban megvallott keresztyén hitük között ne jöjjön létre lelkiismereti konfliktus. Ezeknek az evangélikusoknak és egyben magyar állampolgároknak elemi érdeke, hogy egyházunk megtalálja a maga útját a szocializmusban. ... Mindnyájunk feladata, hogy éberen őrködjünk az Egyezmény szellemének, alapgondolatának, egyházunk és államunk jó viszonyának zavartalanságán. Ezt kívánja tőlünk a szocializmus államának vitathatatlan érdeme, amellyel felemelte a népet, amellyel felvirágoztatta hazánkat és amellyel a további fejlődés perspektíváját nyitotta meg előttünk."(13)
1973
Az Egyezmény 25. évfordulóján természetesen a szokásosnál nagyobb ünnepségeket tartottak egyházunkban. Mivel a megemlékezések nem tartalmaznak új teológiai és gondolati elemeket, elég az alábbi összegezést idéznünk: "A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma az állam és egyház között kötött egyezmény huszonöt éves évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott. Az ünnepi előadást D. Káldy Zoltán püspök-elnök tartotta. Az ünnepi előadás főbb fejezetei a következők voltak: Ott és akkor - Saját tanításunk alapján - Vallásszabadság - A gyülekezetek - A társadalomban - A szocialista forradalom folyamatában szolgáló egyház - Az emberért - Nem idegenek - Jézus tényleges követése - Előretekintés. Az ünnepi ülésen jelen volt és felszólalt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Felszólalt az ünnepi ülésen dr. Vámos József, a Teológiai Akadémia dékánja, Karner Ágoston országos főtitkár, Mekis Ádám esperes, püspökhelyettes és Garami Lajos egyházasdengelegi lelkész. Az Országos Egyház Presbitériuma az Egyezmény megkötésének huszonötödik évfordulója alkalmából nyilatkozatot fogadott el. Ennek befejező szakasza a következő: ?A negyedszázados évforduló ünnepi órájában Isten iránti bizalommal és népünk iránti szeretettel nézünk a jövő felé. Tudjuk, hogy lényegében egy dolgunk van: Krisztus hűséges követése, mert az Ő követésében oda tudjuk szánni magunkat a jövőben is embertársaink és szeretett népünk szolgálatára.?"(14)
1978
A "fejlődési folyamat" újabb jele, hogy az állam és egyház közötti viszonyról az Egyezmény említése nélkül esik szó az egyes ünnepi megemlékezésekben vagy akár csak az időnként megtartott országos egyházi fórumokon, konferenciákon. Ebből a szempontból különösen érdekes Káldy Zoltán püspök-elnöknek az 1977. december 16-án tartott beszéde az Országos Közgyűlésen, melyből az alábbi részletet idézzük: "Az evangélikus egyház és az állam viszonya nem egyszerűen rendezett, hanem mindkét fél számára gyümölcsöző. Mind az állam, mind az egyház ezt a viszonyt különösképpen az utolsó két évben sokoldalúan vizsgálta meg, és ez lehetővé tette a kérdések újragondolását és olyan konzekvenciák levonását, amely még nyíltabbá tette a kapcsolatokat. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy bármelyik oldalon az elvi kérdésben lenne valami változás. Változatlanul valljuk mi is és államunk is, hogy a keresztyén bázis, ha úgy tetszik világnézet és a marxista világnézet között ellentét van, és emiatt ideológiai konvergencia nem lehetséges. Ugyanakkor, miközben mindkét oldal ragaszkodik a maga elvi álláspontjához, nemcsak lehetséges, de szükséges is a jó politikai együttműködés egész népünk javára, a szocialista társadalom felépítése érdekében... Mindehhez nagyon hangsúlyosan tegyük hozzá, hogy államunk és társadalmunk magasrangú képviselői csak azért beszélhetnek ilyen nyíltan és megbecsüléssel az egyházakról, illetve az egyházak társadalmi szolgálatairól, mert magukban az egyházakban is olyan változások következtek be, amelyek nyomán az egyházak saját körükön belül legyőzték a visszahúzó erőket, s ennek nyomán tudnak pozitív szolgálatot végezni a szocialista társadalomban. Ez a helyzet is igazolja azt az egyházvezetést, amely hosszú idő óta maga is fáradozott az állammal való jóviszony kialakításáért, és biztatta a lelkészeket és gyülekezeti tagokat, hogy felszabadultan vegyenek részt a szocialista társadalom építésében. Ezt a jóviszonyt akarjuk tovább is munkálni és továbbfejleszteni."(15)
1988
Az Egyezmény 40. évfordulójának küszöbén Nagy Gyula püspök-elnök egyetlen általánosító mondatban köszönte meg az állam és ezen belül az Állami Egyházügyi Hivatal "sokszor megtapasztalt segítségét", Harmati Béla püspök pedig éppenséggel mellőzte az eladdig kötelező köszönetmondást. Viszont mindketten megemlékeztek Ordass Lajos püspökről halálának 10. évfordulóján! Elismeréssel szóltak saját "reformtörekvéseikről", melyeknek keretében számos üldözött egyházi munkás rehabilitációjára került sor.(16)
Az Evangélikus Élet szerkesztőségi cikke ezzel szemben még a régi hangon szól. Történeti visszatekintésében megállapítja: "Az Egyezmény a múló évtizedek során sem veszítette el jelentőségét. Lehet, hogy szavai az akkori idők kifejezésmódját mutatják, de alapállása, iránya és tartalma semmit sem veszített aktualitásából. Ma is sokszor beszélünk arról, hogy az ?Egyezmény szellemében? rendeződnek kérdések. A nyitott kapu után kínálkozott az út, amely nem előre kicövekelt, hanem lépésről lépésre épített út volt. De ezen az úton egyházunk felismerte lényeges feladatait, és talált lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjon abba a közakaratba, amely az egész nép, az egész társadalom közös erőfeszítésének egy mederbe terelését, hazánk boldogulását célozta. Az Egyezmény nélkül ma aligha beszélhetnénk arról, hogy egyházunk segíthet társadalmunknak, hogy értékőrző és értékteremtő munkát végzünk erkölcsi-etikai, szociális és kulturális területen is, miközben fő dolgunkat tesszük, hirdetjük Jézus Krisztus evangéliumát, amely egyedül képes az embert igaz emberré, megújult életű emberré formálni." A múlt méltatása után egy ígéret fogalmazódik meg: az Egyezmény jelentőségéről további tudósítások jelennek meg egyházunk sajtójában.(17) A történelem vihara azonban elfújta ezeket a terveket.(18)
Az Egyezmény négy évtizedes karrierje csendben véget ért. A Magyar Köztársaság kikiáltásának napján - 1989. október 23-án - a déli harangszó csendítette ki.
Soli Deo gloria!
Jegyzetek
1) Evangélikus Élet 1948/3. számában ismerteti az Egyezmény teljes szövegét, melyet a Magyar Közlöny 1948. december 15-i száma tartalmaz. - Külön figyelmet érdemel, hogy az éveken át szünetelő lapot az iskolák és egyéb egyházi ingatlanok államosítása után indítja újra meg egyházunknak a szélsőbaloldali mozgalommal és az idegen elnyomó hatalommal kollaboráló köre a Luther Szövetség égisze alatt. Így érthető, hogy még csak a 3. szám jelent meg 1948. december 18-i dátumozással.2) Evangélikus Élet 1948/3.
3) Evangélikus Élet 1948/3.
4) Új Harangszó 1948/45.; december 19. A cikk "K" szignálással jelent meg. - Az Egyezmény megkötéséig vezető út drámai részletei folyamatosan olvashatók a lap 1948/13-44. számaiban. Egyházunk vezetőit, intézményes munkáját sajtótámadások érik. Küszöbön áll az iskolák erőszakos államosítása. Májusban az idős és betegeskedő Kapi Béla püspök nyugalomba vonul. Utóda Túróczy Zoltán addigi tiszakerületi püspök lesz, akinek helyét - jelentős állami segédlettel - Vető Lajos foglalja el. Az iskolák államosításának legfőbb ellenzőjét: Ordass Lajos püspököt 1948. szeptember 9-én letartóztatják, majd hamis vádak alapján börtönbüntetésre ítélik. Radvánszky Albert egyetemes felügyelő szolgálata is lehetetlenné válik. Helyét átmenetileg Mády Zoltán, majd a kollaboráns Mihályfi Ernő veszi át, aki már ekkorra megszervezi az egyházi vezetőváltáshoz szükséges élcsapatot (Dezséry László, Gyimesi Károly, Gyöngyösi Vilmos, Tátrai Károly vezetésével). Mihályfi augusztus 29-én a béri harangszentelési ünnepségen nyíltan követeli az egyház vezetőinek leváltását és egy új kurzus beindítását. Dezséry október közepén jelenteti meg hírhedtté vált "Nyílt levelét", melyben felvázolja az egyház "új, lehetséges útját" a kommunista államrend keretei között. Amikor tehát az Egyezmény megszületik, akkor egyházunk tapasztalt és megalkuvásra nem kapható vezetők nélkül, a megfélemlítettség légkörében, s a kiszolgáltatottság állapotában él. (Ordass Lajos püspök 1947 óta kiéleződő küzdelme az egyre brutálisabbá váló állami beavatkozásokkal szemben, félreállítása, letartóztatása és koholt vádak alapján történt elítélése részletesen olvasható az "Önéletrajzi írások" I. kötetében, a 227-397. oldalakon). - Említést érdemel, hogy a Lelkipásztor c. szakfolyóirat már 1947-ben is gyakran késéssel, illetve összevont számokkal jelent meg, 1948-ban pedig kimaradt az összevont nyári szám is. Ebben az évben a Harangszó Naptár sem jelent meg.
5) Vö. Hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója a Magyarországi Evangélikus Egyházban, 1945-1955. (Budapest, 1955.15., ill. 15-16.). - Ez az igaztalan és testvérietlen megállapítás név nélkül ugyan, de félreérthetetlenül támadja Ordass Lajos püspök álláspontját, mely már 1948-ban vihart kavart a pártállami sajtóban, majd "a magyar kormány illetékes tényezője eljuttatta sajnálkozásának kifejezését a sajtóban megjelent támadó cikkek felett". Az inkriminált Ordass-nyilatkozat az Új Hírek húsvét utáni számában jelent meg: "Az evangélikus egyház álláspontja a legutóbbi napokban világosan kifejezésre jutott. Gondolok itt Szabó József dunáninneni püspök beiktatási beszédére, valamint az evangélikus egyház centenáriumi záróünnepélyére, amelynek során Kapi Béla püspök deklarációt olvasott fel Tildy Zoltán köztársasági elnök és Ortutay Gyula kultuszminiszter jelenlétében. Ünnepélyesen megállapítottuk, hogy az egyházak és az állam sajnálatosan feszültté vált viszonyának rendezését kívánjuk, és kifejeztük együttműködési készségünket. A magunk részéről ennek az együttműködésnek feltételei: az akadálytalan vallásszabadság, a vallás szabad gyakorlása, iskoláink fenntartása, az ifjúság nevelése saját és állami iskolákban, az iskolán kívüli munkánk biztosítása, és végül a szeretet- és szociális munka akadálytalanságának az egyház részére történő biztosítása. Ezekből a feltételekből nem engedhetünk, mert az egyház lényegét és hivatásunkat tagadnánk meg ezáltal. Meg kell állapítanom, hogy az állammal kapcsolatos viszonyunkat négy évszázadon keresztül zsinatokon rendeztük, és ez legutóbbi 1934-37. évi törvényhozó zsinatunkon is megtörtént, amikor is egyházi törvényeinket az állam szentesítette. A mai államhatalom 1948. évi programjában szerepelteti az egyház és állam közötti viszony végleges rendezését, amit a fentebb említett kívánságaink értelmében örömmel veszünk". (Új Harangszó 1948/16.)
6) Hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója a Magyarországi Evangélikus Egyházban (1945-1955); Budapest, 1955. 21. - Felszólalt még Weltler Rezső esperes és Pálfy Miklós dékán is.
7) Evangélikus Naptár, 1958/59-60.
8) Evangélikus Élet 1958/50. - Figyelmet érdemel, hogy a megemlékezésekben kimondva vagy utalásszerűen mindig helyet kap az állam "többlet-jósága" az államsegély változatlan mértékű folyósításával, hiányzik viszont annak elismerése, hogy az Egyezmény néhány pontját az állam soha nem tartotta meg, s hogy az egyház szolgálata csak a szisztematikus szűkítések közegében folyhatott.
9) Vö. Lelkipásztor, 1958/566-592. - A püspökiktatás dátuma is szimbolikus jelentőségű; ezt Darvas József döbbenetes egyértelműséggel mondta ki. Páratlan mozzanatként jelenik meg az az ítélet, mely Ordass Lajos püspököt és "kis csoportját" még az evangélikus egyházból is kitagadta.
10) Vö. Lelkipásztor, 1958/593-604.
11) Evangélikus Élet 1968/2.
12) Vö. "Húsz év teológiai problémái"; Lelkipásztor 1969/5-6. és 8., illetve 3-12. is.
13) Evangélikus Naptár, 1958/18-20.
14) Evangélikus Naptár, 1975/85. - Az Egyezmény s benne az állam és egyház rendezett viszonya jelentős helyet foglal el abban a három püspöki jelentésben, melyet a "Tovább a diakónia útján" címmel jelentetett meg ugyancsak 1975-ben az Evangélikus Sajtóosztály.
15) Evangélikus Élet 1978/3. A kipontozott részben Kádár János (MSZMP első titkár), Aczél György (MSZMP főideológus) és Miklós Imre (ÁEH-elnök) különböző nyilatkozatairól, cikkeiről esik szó, melyek elismerik az egyház pozitív szerepvállalását a szocializmus építésében. - Az 1977 végén megtartott közgyűléseken elhangzott egyházvezetői nyilatkozatokat is közli a lap 1978/1-2. száma. Ezekben is hangsúlyos elemként jelenik meg az Egyezmény korszakos jelentősége, valamint az utolsó évek ideológiai változásainak fontossága. - Az Országos Presbitérium december 14-i "Ünnepi határozata" - mely a püspöki állásfoglalásokhoz képest nem tartalmaz új elemeket - megtalálható az Evangélikus Elet 1978/50. számában.
16) Vö. Lelkipásztor, 1989/1-24.
17) Evangélikus Élet, 1988/50. (december 11.)
18) Naptáraink évenkénti "Krónika" rovata tartalmazta a lényegesnek ítélt eseményeket. Az 1988. júliustól 1989. júniusig terjedő időszak "Krónikája" egyáltalán nem említi az Egyezmény 40. évfordulóját, illetve az előtte és utána tartott ünnepségeket vagy az Egyezménnyel kapcsolatos tudományos teológiai értékelések elkészülését. (Vö. Evangélikus Naptár,1990/54-91.).
Megjelent a Keresztyén Igazság 40. számában (1998. tél)