Nyilvánvaló számomra, hogy egyházunk jelene és jövője szempontjából a Nyílt levél hatásának vizsgálata a fontosabb, ennek ellenére úgy tartom, sok mindent nem értünk meg, ha annak keletkezési körülményeit nem látjuk tisztán. Most elsősorban nem a szerző személyes motivációjára gondolok - hiszen arról beszélt már ő maga is 1) -, hanem a kor sajátosságainak elemzésére. Magam nem vagyok szakértője a kérdésnek, így teljes kép megrajzolására nem vállalkozhatom, de jó szándékú autodidaktaként néhány irányjelző cöveket megmutatok.
1975. augusztus 1-jén Helsinkiben 35 ország vezetője (Albánia kivételével az összes európai állam, valamint Kanada és az USA) aláírta az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmányát. Az aláírók között volt Kádár János is mint az MSZMP KB első titkára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja. A hidegháborús ellenfelek vezetői együtt mosolyogtak a fotókon. A megállapodás - amely nem nemzetközi szerződés, ezért nem is lett jogszabály - a békéről, a békés egymás mellett élésről, az emberi jogokról szól. Egyik hangsúlyos kérdése a lelkiismereti szabadság, beleértve a vallásszabadságot is.2) A demokratikus rendben élő nyugati világ elfogadta a status quo-t, a világ megosztottságát, a szocialista országok jelenlétét. Korábban rettegtek a kommunizmustól, elsősorban attól, hogy az ő országaikban is megváltozik a társadalmi berendezkedés. A ?medve távol tartásának új taktikája? a megszelídítés lett, a megegyezés. A modern világ felejteni akart. Felejteni a gulágról hallottakat, az '56-os forradalom leverését, a '68-as csehszlovákiai bevonulást, a '70-ben agyonlőtt lengyel tüntetőket... A nagy megbékélés folyamatát persze később is megzavarta néhány esemény (pl.: az afganisztáni szovjet bevonulás '79-ben, vagy a lengyel szükségállapot '81-ben), de a két nagy tábor viszonyát egyre inkább a praktikum vezérelte együttműködés jellemezte.
Az 1950-es éveket szoktuk a kemény egyházellenes időszakként emlegetni, míg az ún. Kádár-korszakot a folyamatos enyhülés, a ?puha diktatúra? fázisának tartjuk. Ezzel szemben tény, hogy 1960-72 között több egyházi személyt ítéltek el a magyar hatóságok, mint a Rákosi-korszakban.3) Az utolsó egyházi vonatkozású perben 1972. január 19-én hirdettek ítéletet, amelyek 4 évtől 3 hónapig terjedtek. A legtöbben az 1974-es amnesztiával szabadultak, de a legutolsó börtönben lévő pap, Lénárd Ödön piarista csak 1977. június 30-án nyerte vissza szabadságát, összesen 18 és fél évnyi börtönélet után.4)
A Nyílt levél megírásának évében, 1984. október 19-én Lengyelországban a felismerhetetlenségig összevertek, majd brutálisan meggyilkoltak belügyi tisztek egy fiatal papot, Jerzy Popiełuszkot.5) Pedig ő nem ?lázadt?, nem írt a hivatalos állásponttól eltérő tartalmú nyílt levelet egy világszervezet vezetőinek. Ő ?csak? végezte a dolgát, amit az emberek, különösen a fiatalok észre is vettek. (Ennek az ügynek a felemlítésével nem akarom azt állítani, hogy Dóka Zoltán életveszélyben volt, de veszélyben mindenképpen.)
Arról sem feledkezhetünk el, hogy 1984-ben még Konsztantyin Csernyenko volt a Szovjet Kommunista Párt főtitkára. Gorbacsov egy évvel később került hatalomra, és csak azt követően hirdette meg a peresztrojkát, és kezdte érvényesíteni a glasznosztyot.
Az egyházak belpolitikai megítélésének bemutatásához hadd idézzem a legilletékesebbet, Miklós Imre államtitkárt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, aki egy 1977-ben készített interjúban az egyházak politikai szerepvállalását értékeli: ?A katolikus egyházzal összefüggő események az utóbbi években kétségkívül felgyorsultak. Ha grafikonra vetítenénk e mozgást, akkor a római katolikus egyház politikai koncepcióját és gyakorlatát jelző vonal meredeken ívelne, és közelítené a protestáns egyházak és más felekezetek már korábban kimunkált és megvalósított politikai szintjét. ... Megteremtődtek a keretei annak, hogy az egyházak és a szocialista állam között korrekt, lojális, fokozatosan javuló viszony alakuljon ki a szocialista társadalom építésének folyamatában. ... A szocialista országokban működő egyházakban a ?status quo? elfogadásának kezdeti platformját egyre inkább felváltja a szocialista társadalmi rend elfogadása és támogatása, a tényleges politikai együttműködés. ... A közel három évtized második felét viszont már olyan lépések jelzik, mint az egyházi tisztségviselők aktív és hasznos tevékenysége a Hazafias Népfrontban, az egyházak vezető testületeinek és vezető személyiségeinek megnyilatkozásai, megannyi tanújele annak, hogy a protestáns egyházakhoz és más felekezetekhez hasonlóan a katolikus egyház vezetésében is megérlelődött és megerősödött a politikai döntés: vállalják a szocializmust építő társadalomba való beilleszkedést. Röviden szólva, a 30 esztendő alatt a katolikus egyház vezetése a politikai ellenállástól a taktikai passzivitáson keresztül eljutott a politikai együttműködés elvének megfogalmazásához és gyakorlati megvalósításához.?6) Érthető beszéd ez, nem kell hozzáfűznöm semmit.
Összefoglalva az eddigieket, a Nyílt levél megírása időszakának jellemzőire már következtethetünk: A nemzetközi közvélemény elfogadta a szocialista blokk létezését, az ott élő emberekkel történteket belügynek tekintették, a nyugati világban vélhetően nem is akartak tudni a keleti tábor belső valóságáról. Az egyház vezetői lojálisak a szocialista hatalommal szemben, behódoltak, nyíltan kiszolgálók, de legjobb esetben is csak ?voltak, akik mertek hallgatni?.7) A fejlett szocializmust építő állam viszonyulása az egyházak felé azonban alapjaiban változatlan volt, a távlati cél továbbra is az egyházak megszüntetése volt, legfeljebb a módszerek és az eszközök finomodtak.
A Nyílt levél hatását egyházunk életének több területén lehetne és kellene vizsgálnunk, illetve keresnünk. Most figyelmünket fordítsuk az ún. reformiratokra.
A mögöttünk lévő 20 esztendőt két korszakra bonthatjuk. Az 1980-as évek második felét (1984-89) a reformiratok korának is nevezhetjük. 5 iratot fogok összehasonlítani. Ezek időrendben a következők: Dóka Zoltán Nyílt levele, a Testvéri Szó, a Javaslatok, Dóka Zoltán Summa summarum-ja, valamint a Kiáltó Szó.8) Az 1990-től napjainkig tartó időszakot a zsinat korszakának nevezhetjük (bár az első, azóta tartott zsinat csak 1991-ben kezdődött, az előkészítés időszakának teljesítménye már jelentős, az pedig egy évvel korábban már folyt).
A reformiratok közös vonásai után kutatva az alábbiakra figyelhetünk fel.
A legszembetűnőbb talán Dóka Zoltán személye, aki a fenti öt iratból kettőnek egyedüli szerzője, de a másik három esetében is szerepe meghatározó volt. Nem lehet nem észrevenni, hogy számos családnév ismétlődik az aláírók között. Ez arra a tényre mutat rá, hogy a reformgondolatok mögé nem sikerült valóságos tömegbázist gyűjteni az öt év alatt.
Az egyes iratok - és itt most a Summa summarum-ot kiemelem a sorból, mert az egy konkrét időpontra, egy adott lehetőség megnyílásakor íródott - megszületése közötti időszak átlagosan 1,5-2 év. Ez talán véletlen, de lehet, hogy ennyi idő alatt volt igazán felmérhető az előző irat hatása, gyűlt össze kellő erő és elszántság egy következővel való színrelépéshez.
Megfigyelhető, hogy mindig szerepel hitvallás az iratok elején vagy Krisztusra mint az egyház urára való hivatkozás. Több esetben kiegészül ez egy rövid teológiai alapvetéssel is. Az iratok által érintett további tartalmi kérdéseket így foglalhatjuk össze:
| Témák | Nyílt levél | Testvéri szó | Testvéri javaslatok | Summa summ. | Kiáltó szó |
|---|---|---|---|---|---|
| A diakóniai teológia hibái | X | X | |||
| A diakóniai teológia kizárólagossága | X | ||||
| Egyházkormányzás | X | X | X | ||
| MEE teológiai munkája | X | X | X | X | |
| Gyülekezet priorotiása | X | X | X | ||
| Egyházi légkör | X | ||||
| Intézmények | X | X | |||
| Struktúra | X | X | X | ||
| Lelkészképzés | X | X | X | ||
| Sajtó | X | X | X | ||
| Zsinattartás | X | X | |||
| Múlt feldolgozása | X |
Domináns az egyház teológiai munkája megjavításának szándéka, hiszen ez a legfontosabb, ami az elhívásnak való megfelelés érdekében emberileg-szervezetileg megtehető. Nagyon fontos elem, hogy a Testvéri Szótól kezdve megjelenik a gyülekezeti elv hangsúlyozása, ezzel is felhíva a figyelmet a korábbi egyházkormányzati módszerek torzult voltára. A sajtó helyzete megváltoztatásának sürgetése a Javaslatoknak lényeges eleme. A zsinattartás szükségessége először az 1987 augusztusában született Javaslatokban jelenik meg, ezzel hangsúlyozva azt, hogy törvényeink elavultak, azok megújítása halaszthatatlan. Megállapítható, hogy az iratok egyre konkrétabbak, egyre több részletkérdést érintenek. Végül a Kiáltó Szóban jelenik meg először egy új elem, a szervezetalapítás (Megújulási Mozgalom).
Talán szabad ezen a helyen néhány kritikai észrevételt is tennem. Nem tapasztalható az iratok között tudatos egymásra épülés. Nincs visszautalás az előzőekre, nem érződik rajtuk, hogy egy ötéves, szerves folyamat húzódik meg mögöttük. Nem fogalmazódik meg bennük programalkotói szándék. Az egyes iratok témaválasztásánál inkább érezhető az adott helyzetre való reagálás szándéka, mintsem a tervszerű tudatosság. Az egyházi élet lényeges, megreformálandó területei hiányoznak a szövegekből, pl.: gazdálkodás, bíráskodás, lelkészek jogállásának kérdései,...
A zsinat előkészítésének és működésének elindulása után nem született már reformirat. Ennek a műfajnak a kora lejárt. Ugyanakkor azok aláírói közül heten zsinati tagok lettek. Nincs ugyan kimutatható szövegszerű összefüggés az új törvények és a reformiratok között, de a felvetett témák jelentős része tárgyalásra, rendezésre került egyházi jogszabályainkban. Ezt kell a reformiratok legjelentősebb hatásának tartanunk.
Jegyzetek
1) Mirák Katalin (szerk.): Nem voltam egyedül II. Bp., 1999, MEVISZ: 94-148.
2) ?A részt vevő államok elismerik és tiszteletben tartják az egyén szabadságát arra, hogy egyedül vagy másokkal közösen, saját lelkiismeretének parancsával összhangban kövesse és gyakorolja vallását vagy hitét.? Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggő kérdések 1/VII. [Bp.], 1975, Kossuth: 13.
3) Mészáros István: Kimaradt tananyag. A diktatúra és az egyház 1957-1975. II., Bp., 1995, Márton Áron: 170-189.; Arató László: Helsinkitől a Tedeumig in: Mészáros i.m. 1975-1990. III.A, Bp., 1995, Márton Áron: 11.
4) Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában II. Abaliget, 2002, Lámpás: 553-583.
5) Grażyna Sikorska: Jerzy Popiełuszko, a kommunizmus áldozata, Bp., 2004, Új ember: 89-91.
6) Varga József: Egyházpolitikánk időszerű kérdései Beszélgetés Miklós Imre államtitkárral in: Magyar Hírlap, 1977. augusztus 20.
7) Mészáros István: Kimaradt tananyag. A diktatúra és az egyház 1975-1990 III.B. Bp., 1995, Márton Áron: 117.
8) Megjelenésük a fenti sorrendben: Keresztyén Igazság 1989/3.: 26-31.; KerIg 1989/4.: 21-23.; KerIg 1991/10.: 38-41.; KerIg 1989/1-2.: 44-57.; KerIg 1989/3.: 1-3.
Megjelent a Keresztyén Igazság 63. számában (2004. ősz) 23-26.o.