Előzmények
Magyarország meghatározó vezetője 1956 és 1989 között Kádár János miniszterelnök, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) pártfőtitkára volt. Az ő nevével jelzett korszak a felszínen egyre konszolidálódó politikát, növekvő jólétet, általános nyugalmat, korlátozott, de az ötvenes évekhez képest nagyobb szabadságot hozott. Ezzel párhuzamosan azonban sokáig folytak az egyházellenes perek, több katolikus papot börtönöztek be ekkor, mint korábban.(1) Gazdasági téren pedig - mivel az életszínvonal növekedésének nem volt meg a fedezete - a teljes eladósodásba züllesztették az országot.
Az állam egyházpolitikája is összetettebb lett. Az 50-es években a kommunisták célja az egyház teljes megszüntetése volt, amelynek időtávlatát kb. 10 évre becsülték. A Kádár-korszakban ezt a tervüket nem tagadták meg, azonban az időtávlatot kitolták. A szükségszerű együttélésre való berendezkedés következménye lett, hogy a hatalom megpróbálta felhasználni az egyházat céljaihoz, megpróbálták belülről zülleszteni, és hiteltelenné tenni az emberek szemében.
Az 1960-as évekre a Kádár-rendszer megerősödött, azaz bosszút állt az 1956-os forradalom részvevőin, valamint sikeresen felszámolta a resztálinizáció veszélyét. Elérkezett hatalmának konszolidálásához. Egyre erősebben jelentkezett az a szándék, hogy a világ demokratikus felével elfogadtassa magát. Miközben Magyarországon megkérdőjelezhetetlen volt az egypártrendszer, addig folyamatosan építette a hatalom magáról a ?legvidámabb barakk? image-t. A gazdaságban apró engedmények születtek, az emberek számára elérhetővé vált az autóvásárlás, a házépítés, a nyaraló tartás. Mivel azonban ennek fedezetét az eladósodás teremtette meg, az ország a 80-as évek elejére a csőd szélére került. Titkos tárgyalások indultak, amelynek végén Magyarország 1982-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank (IBRD) tagja lett.(2)
A ?barátságos keleti ország? képét politikai eszközökkel is építgették. 1964-ben megállapodást írnak alá a Vatikánnal. Kádár 1965-től már nem miniszterelnök, csak pártfőtitkár. 1966-tól nagyköveti szintre emelkedik az USA-val való kapcsolatunk. 1971-ben, 15 év után Mindszenty bíboros elhagyja a budapesti amerikai követséget, és külföldre távozik. 1973-ban felvesszük a diplomáciai kapcsolatokat az NSZK-val. 1975-ben a szocialista országok egyenrangú félként írják alá a helsinki megállapodás záróokmányát. 1979-ben megszűnik a vízumkényszer Ausztria és Magyarország között. 1983-ban törvénybe iktatják a parlamenti választásokon a többes jelölést, továbbra is egy jelölő szervezettel.(3)
Míg hazánk nemzetközi elfogadottsága folyamatosan javult, ezalatt a nyugat egyre inkább amnéziába süllyedt, felejteni akart. Elfogadták a világ kettéosztottságát, a világpolitikai status quo-t. Magyarország a többi közép-európai országgal együtt a nagyhatalmi politika játékszere lett.
Ebbe az enyhülési folyamatba illeszkedett bele, hogy az államhatalom megengedte, hogy evangélikus egyházunk meghívja az Lutheránus Világszövetség (LVSZ) Nagygyűlését Budapestre, és biztosították az összes küldött beutazását.(4) Itt Káldy Zoltánt választották elnökké, amely döntéssel egy diktatórikus hajlamú püspököt erősítettek meg a teológiáról és az egyházkormányzatról vallott nézeteiben.
A reformiratok kora
A Charta '77-hez való magyar csatlakozás, és az első szamizdat újság, a Beszélő 1981-es elindulását követően Magyarországon egyre jobban artikulálódtak az ellenzéki mozgalmak. Ezek folyamatos rendőri zaklatásnak voltak kitéve, de az állami terror nyílt eszközeit már nem lehetett ellenük bevetni. Megnőtt a másként gondolkodók bátorsága, egyre inkább éltek az írásbeliség eszközeivel.
Evangélikus vonatkozásban az első jelentős, akkor szűk nyilvánosságot kapott irat ifj. Fasang Árpád levele volt 1983-ban Káldy Zoltánhoz, amelyben felvetette az akkor öt éve elhunyt Ordass Lajos(5) rehabilitálását. Ez Káldy számára a legérzékenyebb kérdések egyike volt, hiszen ő ült a törvénytelenül eltávolított Ordass püspöki székében.
Az LVSZ Nagygyűlés előtt intézte Dóka Zoltán Nyílt levelét(6) a Világszövetség vezetőségéhez, amelyben felhívta a figyelmet az egyházunkban uralkodó személyi kultuszra és az általa az egyházra kizárólagosan ráerőltetett diakóniai teológia visszásságaira. Káldy a levelet személye elleni támadásnak állította be, a lelkészi munkaközösségekben az irat ismerete nélkül szimpátia-szavazásokat rendelt el,(7) Dóka Zoltánt állásából felfüggesztette, majd külső nyomásra ezt megszüntette.
Bár a Dóka-levelet nem hozták nyilvánosságra, másolatban mégis sokakhoz eljutott. Ez nagyban elősegítette, hogy az egyház másként gondolkodói csoportba tömörüljenek, és megszülessen 1986-ban a Testvéri Szó.(8) A 10 lelkész és 9 nem lelkész aláíró az egyház minden tagjához fordult. Felemelték a szavukat többek között az egyházban folyó teológiai munka egyoldalúsága, az egyház átpolitizálása ellen, a döntéshozatal egyszerűsítése, a teológiai oktatás színvonalának emelése, a misszió és az evangélizáció hangsúlyozása, az őszinte egyházi légkör, egy egyházi gimnázium elindítása mellett.
A Testvéri Szó közössége nagyon hamar kettészakadt. dr. Frenkl Róbertet, az egyik aláírót 1987-ben a Déli Egyházkerület felügyelőjévé választották, ugyanakkor, amikor Káldy Zoltán halála után dr. Harmati Bélát püspökké. Az irat aláírói közül többen a reformgondolatok megvalósulását hangsúlyozták. Az aláírók egy másik csoportja radikálisabb változásokat szorgalmazott, nem elégedett meg néhány követelés megvalósulásával (pl.: 1989-ben megnyílt a Budapesti Evangélikus Gimnázium), hanem az irat szellemiségéhez ragaszkodva a múlttal való őszinte szembenézést, a Káldy-féle vezetéstől való elhatárolódást, a diakóniai teológiától való megtisztulás szükségességét hangsúlyozták.
1987-ben fogalmazta meg 16 lelkész a Javaslatok című iratot,(9) amely a gyülekezet-centrikus egyházvetés hiányát emeli ki, felhívja a figyelmet a sajtó és a lelkészképzés megújításának szükségességére, és először veti fel a zsinat összehívásának gondolatát.
1988-ban került sor arra, hogy Dóka Zoltán 1984 óta először szót kapott abban a lelkészi munkaközösségben, amelynek gyülekezeti lelkészsége okán tagja volt. Summa summarum címmel egy hosszú iratban foglalta össze gondolatait az egyházunk helyzetéről.(10) Az egyházi élet és a politika összefonódásából kiindulva szólt a személyi kérdések, a teológia, az igehirdetés, a sajtó, az egyház- és gyülekezetkép eltorzulásáról.
Az egyház megújulását radikálisan szorgalmazók közössége 1989-ben adta közre a Kiáltó Szó című reformiratot.(11) A megfogalmazók szerint az egyház vezetése csak emlegeti a megújulás jelszavait, de semmi lényegeset nem tesz a cél érdekében. Hangsúlyozták az elmúlt évtizedek átfogó kritikai elemzésének, a zsinat összehívásának és széleskörű előkészítésének, a közügyek sajtóbeli nyilvánosságának, a lelkészképzés reformjának, a diákotthonok alapításának, az evangélizációs munka felújításának szükségességét. Elhatározták a Megújulási Mozgalom megalapítását, hogy összegyűjtsék azokat, akik egyetértenek az iratban foglaltakkal. A szervezet egy nyilvános alakuló ülést leszámítva, ahol megjelentek az egyházvezetéssel szimpatizálók és így az irattal szembehelyezkedők is, több életjelet nem adott magáról.
A zsinatok kora
Magyarországon 1989-ben a független szervezetek és az újonnan alakult pártok Ellenzéki Kerekasztalt hoztak létre, amelynek keretében egyeztették a jövő társadalmáról alkotott véleményüket.(12) Ezzel az összefogással ült le tárgyalni az MSZMP, és a nemzeti egyeztető tárgyalásokon kidolgozták a békés átmenet lényegi pontjait. 1989-ben megszűnt az állami egyházellenőrzés kormányzati szerve az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH)(13), október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének napján kikiáltották a köztársaságot, 1989 elején életbe lépett az egyesülési jogról(14), majd egy év múlva az egyházakról(15) szóló törvény, az állam és az egyházak közötti egyezményeket felbontották, és 1990 márciusában megtartották az első szabad parlamenti választást. A politikai életben teljesen új korszak kezdődött. A társadalmi élet sok területén azonban nem következtek be ekkora változások. A korábbi rendszer haszonélvezői gazdasági hatalommá konvertálták kapcsolatrendszerüket, de beépültek az összes új politikai pártba, a jelentősebb társadalmi szervezetekbe is. Az új hatalom számos területen kompromisszumra kényszerült a régi rendszer információkkal és kapcsolatokkal rendelkező tagjaival.
Az evangélikus egyház és az állam közötti egyezmény felbontásával, és a népköztársaság megszűnésével az 1966-ban egy kétnapos zsinaton meghozott, és akkor még hatályos egyházi törvénykönyv alapjai rendültek meg. Ennek a törvénykönyvnek az eszmei alapját annak preambuluma, az Ünnepélyes Nyilatkozat képezte, amelyben ez állt: ?a Magyarországi Evangélikus Egyház ... a szocializmust építő Magyar Népköztársaság törvényes rendjének megbecsülésével, a megkötött egyezmények szerint a kölcsönös bizalom és megértés szellemében végzi igehirdető munkáját, és szolgáló szeretettel vesz részt népünk építő munkájában a jobb és emberibb életért.?(16) Az Országos Presbitérium 1990. november 15-én deregulációról határozott, visszavonták az Ünnepélyes Nyilatkozatot, és a törvényekben a Népköztársaság szót Köztársaságra változtatták. Ezzel a döntésével a Presbitérium azonban törvénytelenül magához vonta a zsinat kizárólagos jogkörét, több mint egy évet várt feleslegesen a közjogi helyzet követésével, valamint azt a látszatot kívánta kelteni, hogy egyházunkban elindultak a változások.
Egy új zsinat összehívását már többen régebb óta szorgalmazták, végül 1990 őszén kitűzték a zsinat kezdetét 1991. június 8-ára.(17) Az Ordass Lajos Baráti Kör a Független Jogász Fórumhoz fordult szakvéleményért: alkossanak véleményt egyházunk belső szabályairól. A Fórum véleménye szerint a törvényeink hibásak, de azok alapján kellő önmérséklettel az egyház kormányozható.
A zsinat összehívását követően előkészítő munkacsoportok alakultak, amelyek különböző témakörökben gyűjtöttek és dolgoztak ki javaslatokat. Zsinati fórumokat hívtak össze, amelyeken bárki elmondhatta javaslatait.
Még a zsinat megalakulása előtt egyértelművé vált, hogy a viták az egyház struktúrájának, és azon belül is az egyházkerületek (püspökségek) számának és földrajzi beosztásának kérdése körül csúcsosodnak majd ki. Dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke, rangidős püspök már 1991 áprilisában leírta az egyház hetilapjában, hogy nincs szükség több kerületre.(18)
A választások lezajlását követően 1991. június 8-án összeült a zsinat. Első kihívásként asztalára került egy javaslat, amely a múlttól való elhatárolódást demonstrálta volna. Ennek részleteiről később szó lesz, itt csak annyit rögzítek, hogy ez a javaslat nem kapott többséget. A zsinat első döntései között módosította azt a szabályt, hogy a törvényhozó testület elnöksége automatikusan az egyház Országos Elnöksége, ehelyett választást írt elő.
A zsinat saját munkamódszerének és céljainak meghatározásakor rögzítette, hogy teljesen új törvénykönyvet akar alkotni. A munkát kezdetben 2-3 évre becsülték, végül szűken fértek csak be a hatéves ciklusba. Az egyház közvéleményében az a kép alakult ki, hogy a zsinat munkája lassú, átláthatatlan. Ne feledjük, az egész ország ekkor tanulta újra a demokrácia szabályait! A látszat ellenére azonban tartalmas munkával komoly döntések előkészítése folyt. Újra kellett szabályozni az egyházi élet összes területét, meg kellett alkotni olyan munkaágak törvényeit, amelyeket a proletárdiktatúra időszakában az egyház nem végezhetett, a központi irányítású egyházmodell helyett át kellett térni az alulról építkező szervezetre. Számos új résztörvény született, amelyek folyamatosan álltak össze egésszé, köszönhetően néhány zsinati tag emberfeletti kodifikációs és szerkesztési munkájának. Mivel alulról felfelé haladtak a struktúra szintjein, a végére maradt a legkényesebb kérdés, az egyházkerületi törvény. Az első térképvázlatok már 1992-ben napvilágot láttak(19), de az első vita csak 1995 őszén folyt.(20)
Tartalmi, egyházias, missziói szempontok hangsúlyozása vegyült vulgáris érvekkel, mint pl. mit szól a világ ahhoz, hogy ?több lesz a főnök?. A több kerületet akarók utaltak a hagyományokra, hangsúlyozták, hogy más püspökképet kell megvalósítani, hogy az egyház vezetését közelebb kell vinni a gyülekezetekhez, élő vidéki centrumokat kell létrehozni. A kétkerületes beosztás hívei elsősorban anyagi érveket hangoztattak, és azt, hogy nincs meggyőző indok a változtatás mellett. A külső szemlélő azonban nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy sokan a status quo fenntartásában érdekeltek. Harmati Béla személyi kérdéssé süllyesztette az ügyet, bejelentve lemondását a struktúra átalakításának esetére.(21)
A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a zsinati munka egyik motorja, Zászkaliczky Péter, az egyház szervezetével foglalkozó bizottság elnöke, az ellen való tiltakozásul, hogy Harmati Béla tisztségének sorsát tette a struktúra átalakításának függvényévé, lemondott mandátumáról.(22) A különböző variációkról szóló szavazásokon érdekes, néha ellentmondó eredmények születtek. Az 1996. júniusi ülésszakon a kétkerületes rendszert támogatta 47%, a háromkerületest 43%, de egy következő kérdésnél 80%-ot kapott a változtatási szándék. Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a zsinat egyéni és csoportérdekek szerint polarizálódik. (Érdekes adalék a szereplőkről alkotott képhez, hogy Harmati Béla a bizottsági elnök távozását így kommentálta: ?Furcsa gondolkodás az, amelyik azt feltételezi, hogy ?ha az én véleményem nem vihető keresztül, akkor lemondok?.?(23) Harmati Béla időközben megerősítette lemondási szándékát(24), ugyanakkor néhány korábbi ingadozó véleménye határozottabb lett a változtatás mellett. Az országos felügyelő is kijelentette: ?Az egyház korlátozását célzó négyszintes, kétkerületes struktúra alkalmatlan a fejlődésre.?(25) A zsinat tagjai közül talán többen megrettentek attól, hogy kitűzött céljuk elérése nélkül köszönt rájuk az időszak vége, így aztán az utolsó pillanatban mégis többséget kapott egy olyan beosztási rend, amely három kerületet tartalmaz, és azok közül csak az egyik székhelye lehetett volna a fővárosban.
Ezzel lezárult a 90-es évek első zsinati ciklusa. A struktúra kérdése felszínre hozta az egyházvezetés belső ellentéteit. A zsinat az átmenetet azonban úgy szabályozta, hogy arra hároméves felkészülési időt hagyott, amelyet többen a visszarendeződés lehetőségeként éltek meg.(26) Fontos vívmánya volt az 1991-97-es zsinatnak az Evangélikus Élet hetilap mellékleteként időnként megjelenő Zsinati Hírmondó. Megszületett az Evangélikus Közlöny is, amely az egyházi közélet hiteles orgánuma lett.
Mivel több jelét is éreztük annak a veszélynek, hogy az egyház vezető püspöke a kétkerületes struktúra visszaállítására készül, kis alkalmi lapot indítottunk 1997 őszén 2001 felé címmel, amelynek segítségével elő akartuk segíteni az átmenetet.
1998. február 28-án összeült az új zsinat, amelynek a mandátuma csak a 2000-re kitűzött általános tisztújításig tartott. Ez az alig több mint két év az egyházkerületek száma feletti vitának és határaik tologatásának jegyében telt el. Összesen még háromszor rajzolták át a térképet, végül megmaradt a háromkerületes modell, de kettőnek a székhelye is maradt Budapesten. Annak ellenére, hogy a régi kettő és az új három kerület között jogfolytonosság nem áll fent, a hivatalban lévő püspököket személyükben jogfolytonosnak mondta ki a zsinat. Harmati Béla sem váltotta be lemondási ígéretét. Néhány jellemző esemény ezekből az évekből: szükségesnek látszott egy olyan nyilatkozat megfogalmazása és aláírása az egyház és a zsinat vezetői részéről, hogy megtartják a törvényeket;(27) hat lemondás is kifejezte egyes tagok tehetetlenségérzetét; Harmati Béla az egyik neki nem tetsző szavazási eredményt követően megszervezte 22 tag demonstratív kivonulását, ezzel határozatképtelenné téve a zsinati ülésszakot. Ekkor fogalmazott így az egyik küldött: ?A püspök-elnök szétverte a zsinatot.?(28)
Illendő, hogy az 1998-2000-es zsinatról is elmondjuk a pozitívumokat. Pontosan szabályozták az átmeneti időszak lépéseit, végül rögzítették a háromkerületes struktúrát, újraalkották az 1997-ben nagyon gyengére sikerült gazdasági törvényt, és jelentős munkát végeztek a jogharmonizáció, az ellentmondások megszűntetése terén.
Néhány fontos új jelenség egyházunkban
Már az új (állami) egyesülési törvény megalkotása előtt több egyházi egyesület, társadalmi szervezet is alakult. 1988-ban az egykori püspök emlékét őrző, és az egyház radikális megújítását szorgalmazók megalapították az Ordass Lajos Baráti Kört. Elindították negyedéves lapjukat Keresztyén Igazság címmel, amely számos dokumentum és tanulmány közlésével a hivataloson kívüli nyilvánosság jelentős terévé vált. Jelentős emellett a könyvkiadói tevékenységük is.
1988-ban megalakítottuk a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetséget (MEVISZ), amely több hiányterületet is megcélzott munkájával. A legerősebb munkaága a fogyatékkal élőket segítő szakcsoport, a Bárka lett, de fiataloknak szóló folyóiratot adtunk ki (Hang), konferenciákat, találkozókat, hittanversenyt szerveztünk, megjelentettünk több könyvet is egyházunk közelmúltjáról.
Megalakult több olyan mozgalom is, az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület, amelyek a belmissziót, az evangélizációt tartják legfontosabb feladatuknak.
Egyházunk sajtóélete is gazdagodott. Több új központi lap (Misszió, Credo) és számos gyülekezeti újság, értesítő jelenik meg. Rendszeres tévé- és rádióműsorokkal jelentkezik az egyház. Tartalmas honlapok is elérhetők már a világhálón.
Miután 1989-ig egyházunknak a Teológiai Akadémián kívül nem volt oktatási, nevelési intézménye, 2000-re 14 óvoda, 4 általános- és 11 középiskolánk, 3 diákotthonunk lett. Számos új szeretetotthon indult ezekben az években, és megkezdődött egy evangélikus kórház szervezése is.
Jelentős kérdés - mind a mai napig - az egyházak kárpótlása is. Ingatlant csak oktatási és hitéleti célra kaptunk vissza, jövedelem előállítására képes ingatlanok, földek, tulajdonrészek állami pénzjáradék formában kerültek megváltásra.
Elhatárolódás a múlttól
A szocialista rendszer bukása óta mind a világi, mind az egyházi közéletben folyamatosan jelenlévő kérdés volt a korábbi rendszerhez való viszony, illetve az attól való elhatárolódás. Három kísérletet szeretnék bemutatni, amelyek jól érzékeltetik a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjainak, vezetőinek a mélyreható változásoktól való idegenkedését. (Megjegyzendő, hogy ez a társadalmi, politikai életben sem volt másként.)
A zsinat 1991-re történő összehívása után merült fel az a gondolat, hogy az 1966-os törvény alapján összehívott testület ne végezzen más tevékenységet, mint azt, hogy megalkot egy új, demokratikus szabályoknak megfelelő zsinatról szóló törvényt, majd oszlassa fel önmagát, és csak az új törvény alapján megválasztott új zsinat végezze el a többi érdemi munkát.(29) Ez a megoldás egyszerre jelentett volna cezúrát, elhatárolódást a régi elvektől, valamint a jogi folytonosságot fenntartva kifejezte volna, hogy nem forradalom zajlik, hanem szabályozott, legitim átmenet. A MEVISZ a javaslat mögé állt, és országos aláírásgyűjtést kezdeményezett. A 700-nál is több aláírást tartalmazó íveket átadtuk a zsinat alakuló ülésén. A támogatók között volt számos lelkész, esperes, teológiai tanár, világi vezető és egyszerű gyülekezeti tag.(30) A zsinat napirendjére tűzte a kérdést, azonban azonnal módosító, elterelő javaslatok is érkeztek, végül elvetették. Jól jellemzi a körülményeket, hogy volt olyan egyházi alkalmazásban álló zsinati tag, aki korábban aláírta a támogató íveket, majd a törvényhozó testületben ellene szavazott. Az egyház vezetői nem értették meg és nem fogadták el az elhatárolódás gondolatát, ezért ellene érveltek. A MEVISZ elnöke a szavazás után le is mondott zsinati tagságáról.(31)
A zsinat ennek ellenére érezte, hogy valamilyen gesztust kell tennie. Már az első ülésszakon beterjesztettek egy nyilatkozatot, amely szembenézés és bűnbánat kívánt volna lenni. Természetesen ezt is ?szétmódosították?, a méltóságteljes közfelkiáltás helyett csak módosítgatás lett, a javasolt határozott, karakteres mondatokat a többség elvetette.(32) Az országos felügyelő így fogalmazott: ?Mégsem sikerült eddig a zsinaton egy, a múltat lezáró nyilatkozatot elfogadni.?(33) A harmadik ülésszakon végül is elfogadott szöveg általánosra sikeredett, mindenkit ?egy kalap alá vesz?.(34) Nem tesz határozott különbséget az elmúlt rendszer szenvedői és haszonélvezői között, amikor így fogalmaz: ?Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a megfélemlítés elmúlt időszaka ... egyházunk egyes vezetőinek és tagjainak megpróbáltatását és meghurcolását, igehirdetői, lelkipásztori, tanító és szeretetszolgálata korlátozását jelentette.? Nem nevezi néven sem a külső kényszerítő erőket, sem azok belső kiszolgálóit. Az általánosság langymelegébe rejtőzve könnyű ilyen mondatot is leírni: ?Bánjuk, amit elkövettünk, szánjuk, amit elmulasztottunk.? Sőt, a kibúvó is egyből megvan: ?A félelem légköre eluralkodott egyházunkban is, csakúgy, mint a társadalom egészén.? Kijelölik a feladatok is, hogy a ?múlt részletes elemzése szakemberek feladata?, de ennek érdekében a hivatalos egyház semmit sem tett az azóta eltelt 14 évben. Szép mondat a következő is: ?Reméljük, hogy az Istentől nyert bűnbocsánat öröme szétárad egész egyházunkra, s arra indít, hogy egymásnak is megbocsássunk?. De hol marad a bocsánatkérés? Nem ez lenne az első az emberi viszonyok rendezésében?
Az egyházunk egyik legnagyobb tehertétele - többek szerint mind a mai napig(35) - a teológiai tisztulás késlekedése. Az egyház hasznosságát, létjogosultságát a szocializmusban megmagyarázni akaró diakóniai teológia az egyház alapfeladata meghatározásakor az igeszolgálat mellé emelte a jó cselekvését, a szolgálatot. Ezzel a szocialista rendbe való beilleszkedésre buzdított,(36) és a szolgálat teológiája a kiszolgálás teológiájává vált.(37) Erről írt kritikai elemző tanulmányt Vajta Vilmos, az LVSZ Ökumenikus Intézetének nyugalmazott igazgatója.(38) Amikor 1989-ben az akkor Svédországban élő egykori hazánkfiát a Teológiánk díszdoktorrá avatta, ő ennek elfogadásául egy feltételt szabott: jelenjen meg az egyházunk kiadásában könyvének magyar fordítása. Ennek a munkának a kiadása nagyban hozzájárult volna ahhoz, hogy elindulhasson végre a teológiánk megtisztulása. A feltételes mód oka, hogy egyházunk a mai napig nem váltotta be ígéretét.
Személyi kérdések
Istennek hála, a hirdetett ige hitelességének és a szentségek működésének nem akadálya az emberi bűn és alkalmatlanság. Isten szava ezek ellenére is működik. Ugyanakkor az egyháznak mint földi szervezetnek az emberek szemében is hitelesnek kell lennie ahhoz, hogy küldetését eredménnyel betölthesse. Éppen ezért okoztak jelentős tehertételt azok a legitimációs problémák, amelyek egyes egyházi vezetőkkel kapcsolatban felmerültek, és az érintettek ellenérdekeltsége miatt nem oldódtak meg.
A 22/1957-es törvényerejű rendelet állami hozzájárulást ír elő az egyházi vezető tisztségek betöltéséhez.(39) Az 1966-os egyházi törvény a püspökjelölés jogát az egyházkerületi presbitérium számára tartja fent.(40) Még ezeknek az egyházat szabadságában korlátozó szabályoknak sem felelt meg az a püspökjelölési folyamat, amelyre Káldy Zoltán halála után került sor a Déli Egyházkerületben. Az MSZMP vezető testületi ülései napirendi jegyzékeinek megjelenése óta tudjuk, hogy 1987. május 19-én a Politikai Bizottság foglalkozott a Déli Egyházkerület megürült püspöki tisztét betöltő személyekkel.(41) Tíz nap múlva az Elnöki Tanács (a kollektív államfői testület) is megadta a hozzájárulását Harmati Béla püspökké választásához.(42) (Érdekes, hogy a Magyar Közlönyben megjelent szöveg a másik jelölt nevét nem tartalmazza.) Csak ezt követően ült össze a jelölésre jogosult kerületi presbitérium, hogy megnevezze a jelöltjeit.(43) Az időrendiség azt mutatja tehát, hogy az illetékes testület nem élhetett szabadon jelölési jogával, azaz a jelölési-választási folyamat törvénytelen volt, illegitimitással terhelve meg a püspöki tiszt betöltőjének személyét. (Megjegyzendő, hogy valószínűleg a püspökválasztás a proletárdiktatúra ideje alatt mindig így folyt, de ez a választás a 90-es éveket is meghatározta.)
A soron következő püspökválasztás is kérdéseket vet fel. Az 1966-os törvények még a ?fáradhatatlan vezetők? jegyében fogantak, nem foglalkoztak a püspöki szék megüresedésének kérdésével.(44) Ennek ellenére korábban többen is nyugdíjba vonulással hagyták el ezt a tisztséget. Dr. Nagy Gyula püspök 1989 őszén bejelentette, hogy 1990. március 1-től nyugalomba vonul. Ezt a kérelmét az egyház nyugdíjosztálya nem tárgyalta, személyére vonatkozó határozat nem született addig az időpontig, amikor az egyházkerületi presbitérium a püspökválasztást elrendelte.(45) Szebik Imre tehát olyan püspöki székbe lett megválasztva, amely nem volt üres.
A személyi kérdések között kell említeni a rehabilitáció kérdését is. Az országos politikai életben számtalan jogszabály született, per folyt, amelyek igyekeztek a kommunizmus bűneit jogi úton eltörölni, az áldozatoknak, illetve utódaiknak elégtételt adni. Egyházunkban is folyamatosan lebegtetett téma volt a rehabilitáció, ahelyett, hogy méltó módon, lelkiismereti kötelesség gyanánt elégtételt adtak volna az elmúlt rendszer jogtalanul elítéltjeinek, meghurcoltjainak, mellőzöttjeinek. Az Országos Presbitérium 1992 novemberében összeállított egy nyilvánosságra nem hozott, időközben 96 fősre bővült névsort a rehabilitálandókról, amelyen mártírok és megkérdőjelezhető múltú személyek egyaránt találhatók. Amikor az OLBK lapja ezt közölte(46), Harmati Béla indiszkrécióval vádolta őket.(47) Többen visszautasították a névsorban való szerepeltetésüket, illetve a folyamat szégyenteljes voltáról írtak.(48) Végül, közel öt évvel Magyarország államformájának megváltozása után a zsinat törvényt alkotott a joghátrányok semmissé nyilvánításáról.(49) Ezután lehetővé vált, hogy egyházi bíróságok szabályos rehabilitációs eljárást folytathassanak le, és megsemmisítsék a korábbi elítélő határozatokat, egyházkormányzati intézkedéseket. Szégyen azonban, hogy pl. Ordass Lajos ügyében özvegyének kellett az eljárást elindítania, az egyház ezt hivatalból nem tette meg.(50) Összesen csak néhány per folyt le, ez a módszer sem adott átfogó rendezést.
Napjaink egyik legfeszítőbb személyi kérdése az ún. ?ügynökkérdés?. Az állambiztonság rendszere - a Stasi-hoz, a Securitate-hoz, a KGB-hez hasonlóan - minden képzeletet felülmúlt, egyes adatok szerint a teljes lakosság több mint 1,5%-át megfigyelés alatt tartották még a rendszerváltás évében is.(51) (A továbbiakban állambiztonság alatt elsősorban a belső elhárítást értem, azaz a proletárdiktatúrában rendszerellenesnek számító személyek és tevékenységek megfigyelésével foglalkozó rendőri részleget. Külszolgálatban dolgozó egyháziaknak vélhetőleg a hírszerzéssel volt kapcsolatuk.) Az egyházak nyilvánvaló céltáblái voltak a titkosszolgálatoknak, hiszen a korábbi sokszínű társadalmi rétegződésből mindent betiltottak a proletárdiktatúrában (egyesületeket, alapítványokat, klubokat, stb.), az egyházakat kivéve. Ugyanakkor az 1956-os forradalmat követő visszarendeződés után az egyházellenes küzdelemben a nyílt korlátozást és üldözést felváltotta egy sokkal ravaszabb taktika, a belülről való szétzilálás, korrumpálás, lejáratás. Ehhez pedig minél több együttműködő személyt kellett egyházon belül találni. A téma egyik kutatójának becslése szerint a katolikus egyházban a papok és más egyházi alkalmazottak körében 20%-os volt az ügynökpenetráció.(52)
A magyar parlament 1993 óta több alkalommal is foglalkozott a közélet szereplői átvilágításának kérdésével, de az egyházak ebből mindig kimaradtak, illetve önkéntes alapon kérhettek igazolást az érintetlenségükről. Ezt néhányan megtették, de általános elvárás nem született. Időről-időre felbukkantak nevek, névsorok, amelyek átláthatatlan szempontok szerint szelektáltak, legtöbbször politikai indíttatással feketítve be közéleti szereplőket. A közelmúltban pl. az interneten megjelent egy névsor(53), amely 219 nevet tartalmaz, köztük 60 egyházi személyét, benne 5 evangélikust. A megnevezettek közül volt, aki cáfolta ügynök-múltját(54), volt, aki beismerte azt, hangsúlyozva, hogy kárt senkinek sem okozott.(55) Az egyik közéleti havi lapban idén februárban megjelent egy dokumentum, amely alapján 7 evangélikus lelkész-ügynök egyértelműen azonosítható (továbbá több református is).(56) Miközben az érintettség felszínre kerülése teljesen esetleges, aközben az egyik tekintélyes kutatóintézet a teljes ügynöklista feltárására és nyilvánosságra hozatalára készül.(57)
Szégyellem, hogy az egyház, amely kimeríthetetlen erőforrással rendelkezik a bűnbánat és a megbocsátás kérdésében, amelynek kötelessége a tiszta emberi kapcsolatok építése, nem követeli saját magával és funkcionáriusaival szemben a teljes transzparenciát. Ezt a lépést a proletárdiktatúra összeomlása után azonnal meg kellett volna tenni. Ez akkor nem történt meg, így a felszabadító megtisztulás helyett ma is alattomos terhek cipelése a sorsunk.
Örömteli azonban, hogy egyházunk Országos Elnöksége mintha többre is elszánta volna magát. A nevek nyilvánosságra kerülése kapcsán kiadott nyilatkozatukban leteszik voksukat az egyház közelmúltjának tudományos feldolgozása mellett.(58) Ez talán az egyetlen, amit ma az egyház jövőjéért ebben a nehéz kérdésben emberileg még megtehetünk.
Befejezés
A Magyarországi Evangélikus Egyház 1990-es éveiről szólva nem számolhattam be példanélküli növekedésről, a Szentlélek szelének viharairól. Szóltam viszont küzdelmeinkről, gyarlóságunkból eredő terhek cipeléséről, meghasonlottságainkról, belső ellentéteinkről, lesújtó pillanatokról. Mindezek mellett mégis hiszem, hogy Jézus Krisztus az, aki megtartott eddig, erőt ad napjainkban, és megeleveníti a jövendőt.
Jegyzetek
(*) Elhangzott 2005. május 7-én a dániai Sandbjergben a ?Egyházak a kommunizmusban: A múlt feldolgozása és új társadalmi szerep keresése 1989 után? című konferencián.(1) Mészáros István: Kimaradt tananyag. A diktatúra és az egyház 1957-1975. II., Bp., 1995.: 170-189.; Arató László: Helsinkitől a Tedeumig in: Mészáros i.m. 1975-1990. III.A, Bp., 1995.: 11.
(2) A történelmi események időpontjának forrása a továbbiakban is: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században Bp., 1999.: Időrendi áttekintés 581-610. o.
(3) Az egyházpolitika változásáról lásd: László Terray: Ungarn: ?Politik der kleinen Schritte? in: Peter Maser - Jens Holger Schjorring (Hg.): Wie die Träumenden? Erlangen, 2003.: 135-160.
(4) Dr. Nagy Gyula: Áttört vasfüggöny Evangélikus Élet, 2004.08.15.
(5) Ordass Lajost 1945-ban választották a Bányai Egyházkerület püspökévé, 1948-ban koholt váddal bebörtönözték. 1950-ben, szabadulása előtt az egyház megfosztotta szolgálatától. 1956-ig visszavonultan élt, a forradalom napjaiban újra elfoglalhatta tisztét a Déli Egyházkerület élén. 1958-ban állami segédlettel ismét eltávolították. 1948-ban és 1957-ben is az LVSZ alelnökévé választották. 1978-ban hunyt el.
(6) Dóka Zoltán: Nyílt levél KerIg 1989/3.: 26-31.
(7) A szavazásra feltett kérdések a következők voltak: ?Elítélik-e Dóka Zoltán akcióját? Elutasítják-e a levél tartalmát? Bizalommal vannak-e az egyházvezetőség iránt?? EOL ÉEEK Lt. 1984-es LMK jkv-ek 177-179. d.
(8) Testvéri Szó KerIg 1989/4.: 21-23.
(9) Javaslatok KerIg 1991/10.: 38-41.
(10) Dóka Zoltán: Summa summarum KerIg 1989/1-2.: 44-57.
(11) Kiáltó szó KerIg 1989/3.: 1-3.
(12) Richter Anna: Ellenzéki Kerekasztal (portrévázlatok) Bp. 1990.
(13) 1989. évi 14. törvényerejű rendelet, hatályos 1989. június 30-tól.
(14) 1989. évi II. törvény, hatályos 1989. január 24-től.
(15) 1990. évi IV. törvény, hatályos 1990. február 12-től.
(16) Ünnepélyes Nyilatkozat in: Egyházi törvények II. kiadás Bp., 1978.
(17) Harmati Béla: Zsinati előkészületek EvÉl 1990.12.09.
(18) Dr. Harmati Béla: Zsinati realitások EvÉl 1991.04.21.
(19) Zászkaliczky Péter: Egyházkormányzati szintek és területi rendezés EvÉl - Zsinati híradó 1992.09.20.
(20) Dr. Sólyom Jenő: Az első zsinati vita a területi beosztásról EvÉl - Zsinati híradó 1995.11.05.
(21) Idézi dr. Koczor Zoltán: Bölcsek ostobasága, vagy obstrukció? EvÉl - Zsinati híradó 1996.07.28.
(22) Zászkaliczky Péter zsinati tag, bizottsági elnök lemondó levele KerIg 1996/31.: 7-9.
(23) D. dr. Harmati Béla: Régi és újabb félreértések EvÉl - Zsinati híradó 1996.07.28.
(24) ?Újra megerősítem azt a bejelentésemet, hogy a háromkerületes vagy területes rendszer bevezetését nem vállalom...? Dr. Harmati Béla püspöki jelentése in: Közgyűlés a Déli Egyházkerületben EvÉl 1996.12.15.
(25) Frenkl Róbert: Holtpont!? EvÉl - Zsinati híradó 1997.03.23.
(26) Ülésezett az Országos Presbitérium EvÉl 1997.06.01.
(27) Nyilatkozat EvÉl - Zsinati híradó 1999.02.07.
(28) Abaffy Zoltánt idézi ifj. Zászkaliczky Pál: Jelentés a karzatról A zsinat 1999. október 1-2-i üléséről 2001 felé 1999.10.21.
(29) A MEE gyülekezeteinek és lelkészeinek írt körlevél megjelent a MEVISZ-hírmondó 18. (1991.02.06.) számában; MEVISZ felhívás a zsinatról KerIg 1991/9.: 54.
(30) Az aláírásokról statisztika is megjelent a MEVISZ-hírmondó 21. (1991.09.20.) számában
(31) Dr. Cserháti Péter lemondó levelét közli a MEVISZ-hírmondó 21. (1991.09.20.) száma
(32) Dr. Boleratzky Lóránd: Töprengés egy zsinati döntés felett KerIg 1992/13.: 39-41.
(33) Dr. Frenkl Róbert: Politikai teológia EvÉl 1991.12.01.
(34) A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának Nyilatkozata EvÉl Zsinati Hírmondó 1991.12.08. A következő idézetek innen.
(35) id. Magassy Sándor: ?Evangélikus? hittankönyveink sorozat a KerIg 21-24. számaiban; Isó Dorottya: A velünk élő diakóniai teológia KerIg 2004/63.: 17-22.
(36) ?A diakóniai teológia nemcsak a kommunista államhatalommal való kompromisszum jegyében született, hanem már azzal az igénnyel lépett fel, hogy a hívő embert ?felszabadítsa? a szocialista társadalmi rendszer szolgálatára.? ifj. dr. Fabiny Tibor: Egyház és politika, egyház és közélet in: Evangélikus naptár 2004 Bp., 2003.: 58-62.
(37) ?Jézus a nagy Diakonos, aki emberrélétével és minden cselekedetével szolgált. Őt követve kell a diakóniai szolgálatot végezni mind a gyülekezetben, mind a társadalomban. Ezzel ?nyert igazolást? Káldy elképzelése az evangélikus egyháznak a szocializmusban betöltött helyéről és szerepéről. E teológia kizárólagos hirdetése nem tűrt meg az egyházban semmilyen más gondolati rendszert. ... A szolgálat hirdetése azonban mindinkább a kiszolgálás teológiájává lett.? Mirák Katalin: Bevezetés Az evangélikus egyház Magyarországon (1945-1991) in: Mirák Katalin (szerk.): Nem voltam egyedül Beszélgetések az evangélikus közelmúltról I. kötet Bp., 1995.: 13-26.
(38) Vilmos Vajta: Die ?diakonische Theologie? im Gesellschaftssystem Ungars Frankfurt a. M. 1987.
(39) ?A magyarországi református és evangélikus egyházak püspöki ... állásának betöltéséhez, illetőleg a felmentéshez a Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulása szükséges.? 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet az egyes egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról: 1.§. (2)
(40) ?A püspök és az egyházkerületi felügyelő választását az egyházkerületi presbitérium úgy készíti elő, hogy ... jelöltet vagy jelölteket nevez meg a gyülekezeti presbitériumok számára.? 1966. évi II. tv. 91.§.
(41) ?1987. május 19. ... Különfélék: - Egyházpolitikai kérdések. (Előzetes hozzájárulás egyes egyházi személyek tisztségre jelöléséhez: Dankó László, Seregély István, Konkoly István, Gyulai Endre, Tóth Szöllős Mihály, Harmati Béla)? Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei 1956-89 PC CD-ROM, Bp., 2003.
(42) ?A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 11/1987. számú határozata a Déli Evangélikus Egyházkerület új püspökének megválasztásához szükséges előzetes hozzájárulásról. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dr. Harmati Béla evangélikus lelkésznek, a Lutheránus Világszövetség osztálytitkárának a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökévé történő megválasztásához hozzájárul. Bp., 1987. május 29.? Magyar Közlöny 1987. szeptember 1. 38. szám
(43) ?Feljegyzés Készült 1987. június 1-én, a Déli Egyházkerület Tanácstermében tartott Kerületi Presbiteri ülésének előértekezletén. ... Nagy Gyula püspök-elnök elmondja ... a megbeszélések eredményét egyeztettük az ÁEH-val. Erre az 1957. 22. tvr. miatt volt szükség. A személyek választhatóságára az előzetes engedélyt az Elnöki Tanács megadta.? Evangélikus Országos Levéltár Déli Kerület Iktatott iratok 116/1987.
(44) ?A püspököt a lelkészek sorából élethossziglan választják az egyházkerület gyülekezeteinek presbitériumai, egyszerű szavazati többséggel.? 1966. évi II. tv. 90.§. (1)
(45) Tekus Ottó és Ittzés Gábor 1990. február 19-én kelt bírósági beadványa; a MEE Országos Bíróságának 31/1990. sz. ítélete; Ittzés Gábor, id. Magassy Sándor és Tekus Ottó levele az Esperesi Értekezlethez; az Esperesi Értekezlet válasza: KegIg 1990/6.: 13-21.
(46) KerIg 1993/17.: 43-44.
(47) Dr. Harmati Béla: Helyreigazítás KerIg 1993/18.: 23.
(48) Balikó Zoltán, Dr. Boleratzky Lóránd, id. Magassy Sándor, Weltler Sándor, Zászkaliczky Pál, Zászkaliczky Péter írása: KerIg 1993/18.: 24-33.
(49) Törvény az 1938 és 1990 között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvánításáról EvÉl - Zsinati híradó 1994.07.24.
(50) A keresetet, az ügyészi indítványt és az 1995. október 5-én kelt ítéletet lásd: KerIg 1995/28.: 19-34.
(51) ?1989 közepén az operatív nyilvántartóban 164900 név szerepelt.? Az ügynökbeszervezés még 1989-ben is gőzerővel folyt (2005.03.03.)
(52) Czene Gábor: Ügynökök és vértanúk egyháza Levéltári kutatásairól nyilatkozik Szabó Gyula plébános Népszabadság 2005.02.26.
(53) (2005.02.28.)
(54) Frenkl Róbert: nem voltam ügynök, csak együttműködtem az államapparátussal (2005.03.04.)
(55) Dr. Harmati Béla és Szemerei Zoltán nyilatkozata EvÉl 2005.03.13.
(56) Majsai Tamás: Egyházak és titkosszolgálatok Esszé és dokumentumközlés, I. rész Mozgó világ 2005/2.: 3-33.
(57) Az 56-os Intézet egy teljes ügynöklistára készül (2005.03.02.)
(58) ?A MEE Országos Elnöksége javasolja, hogy az Országos Közgyűlés állítson fel egy 3-5 tagú bizottságot, amely hivatott az ügynök-múlttal gyanúsított egyházi személyek iratainak feldolgozására, és az erről szóló jelentés elkészítésére.? A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata EvÉl 2005.03.13.
Megjelent a Keresztyén Igazság 66. számában (2005. nyár) 18-29.o.