Felejthetetlen szolgatársunk, Dóka Zoltán néhai hévízgyörki lelkész halálának tizedik évfordulóján Isten iránti hálával és baráti szeretettel emlékezem rá. Isten iránti hálával, mert ő Urunktól kapta sokrétű, gazdag tehetségét, bizodalommal teljes Krisztus-hitét, az igazság iránti erős elkötelezettségét, minden talentumát. Ám szívós munkával a kapott észbeli és hitbeli ajándékait megtöbbszörözte. És emlékezem baráti szeretettel, mert szíves-örömest nyújtott testvéri kezet nekem, a fiatalabbnak, aki a lelkészi szolgálatban éppen kezdőként megpróbált elindulni és lépést tartani az előtte járó nemzedékek tagjaival.
1. Emlékezem Dóka Zoltánra, a tudós teológusra, aki a felmerült kérdésekre soha nem adott előre gyártott vagy sablonos választ. Mindig mindent végig gondolt. A kérdésekre adott válaszai az igazi forrásból, a Szentírásból fakadtak és a lutheri teológia gyökeréből táplálkoztak.
Mint tudós teológus, soha nem szakadt el a földön járó egyház valóságától. Márk evangéliumáról írt írásmagyarázati könyve egyszerre tudományos és ugyanakkor gyakorlati. Ez a ritka erény azt jelenti, hogy az eredeti márki szövegnek a korszerű teológiai módszerek felhasználásával kibányászott eredménye a szószékre készülő lelkész igehirdetését gazdagítja. Dóka Zoltán számára soha nem volt öncélú a teológiai munka. Minden kérdést azért vizsgált meg alaposan, azért válaszolt meg tudományosan és közérthetően, mert szószékre készült. Többek között leggyakrabban a hévízgyörki templom szószékére. És igehirdetésre készítette fel lelkésztársait is. Tudta és hirdette, hogy a nekünk, Jézus Krisztus mai tanítványainak legfőbb feladata az igehirdetés, a keresztre feszített és feltámadott Jézus evangéliumának hirdetése.
2. Emlékezem Dóka Zoltánra, az igazságért harcoló egyházi férfiúra. Hatalmas bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy kihasználva az Evangélikus Világszövetség budapesti Nagygyűlésének Istentől adott lehetőségét, megfogalmazza Nyílt levelét. Írása könyörgő imádság Urunkhoz, de ugyanakkor segélykiáltás is az evangélikus testvéregyházakhoz, a Világszövetség vezetőihez. Nemcsak leleplező, de megoldást is kínáló levél. Ám a külföldi egyházi vezetők nem segítettek, az itthoniak valóságos boszorkányüldözésbe kezdtek, hosszú évekig rágalmazó cikkeket írtak, a nyilvános szereplésről eltiltották.
Mindennek ellenére Dóka Zoltán hajthatatlanul ragaszkodott az igazsághoz. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak kimondták, de bizonyították is, hogy a hivatalossá tett "diakóniai teológia? azzal, hogy az egyház küldetésében a diakóniát az igehirdetés mellé - olykor elé - helyezte "az állami politikai igényt és az ennek megfelelő egyházi gyakorlatot? igazolta. Mindezzel egyházunk - a mindenáron való megfelelés érdekében - egyházellenes politikai érdekek kiszolgálójává vált. Isten tudja, mennyi időnek kell még elmúlnia, hogy ez a téves tanítás kivesszen egyházuk gondolkodásából!
Dóka Zoltánnak az igazsághoz megtalálásához szükséges belső vívódását, és a megtalált igazsághoz való szívós ragaszkodását tapasztaltuk azokban a hónapokban, amikor 1985 novemberében testvéri beszélgetést kezdtünk, hogy felmérjük egyházunk válságának okait és keressük a kibontakozást. Ennek érdekében született meg és került egyházunk asztalára a Testvéri Szó c. vitairat.
Dóka Zoltán az igazságért vívott harcában nemcsak sebeket kapott, alaptalan vádakat és méltatlan mellőzést, de Urától - Urunktól - jutalmat is. Márk-könyve "cenzúramentes kiadása? előszavának végén, amikor megköszönte a gyülekezet után családja tagjainak a könyvírással járó túlterheltség hordozásában neki nyújtott segítséget, így fejezte be sorait: "Kívánom mindkettőjüknek (leányainak) és egyházi utamat ma is rendíthetetlenül vállaló feleségemnek azt a boldogságot, amelyek Jézus ígér azoknak, ?akiket üldöznek az igazságért?? (Mt 5,10).
3. Emlékezem Dóka Zoltánra, mint az Ordass Lajos Baráti Kör egyik alapító tagjára, a Kör folyóiratának, a Keresztyén Igazság folyóiratnak szerkesztőbizottsági tagjára. A szerkesztők beköszöntő írását a folyóirat első számából (1989. június) érdemes lenne elejétől végig felolvasni most. Ám meg kell elégednünk néhány idézettel: A szerkesztők magukénak vallották az eredeti folyóirat szellemi-lelki örökségét: az "igazságos kritikát?, "az igazságért való elszánt küzdelmet?, "a teológiai kutatás elősegítését?, "az egyház elfeledett értékeinek a feltárását?, és "az egyházi élet megújulásáért? való küzdelmet. Élete végéig a folyóiratban megjelent írásaival, illetve másutt elhangzott felszólalásaival mindezért küzdött Dóka Zoltán testvérünk, s mindig az első sorban.
4. Emlékezem Dóka Zoltánra a védtelenért kockázatot vállaló testvérre. 1963. januárjában azért védett meg a püspökkel szemben egy megbélyegzett fiatal segédlelkészt, mert az illető nem volt jelen, s így nem volt lehetősége védekezni.
5. Végül emlékezem az énekszerző Dóka Zoltánra. Ha jól számoltam, a jelenleg használatos énekeskönyvünkben 16 ének fordításában vagy újrafordításban működött közre. Ezen kívül 12 saját énekét énekeljük örömmel, hitünk erősítésére és elmélyítésére. Saját énekeinek utolsó versszakai mindig az örökéletről szólnak. Dóka Zoltán ezzel egy nagyon régi keresztyén gyakorlatot folytatott. Tette ezt akár reggeli dicséret vagy esti ének, úrvacsorai könyörgés vagy Jézust magasztaló ének esetében. Csak egy-két példát hozok. Az esti sötétben így kéri az Urat: "Vezessen a sírig áldó szent kezed, / Hadd lássam a fényben örök fényedet!? (127). Az úrvacsorai közösség asztala a mennyei terített asztalra emlékezteti: "Eljő mint ígérte örök mennyegzője, / Hol mindenkit készen vár asztala.? (310) Egyenesen megrendítő az, hogy egyházi szolgálatra indítás esetére, pl. a lelkésziktatásra írt énekének utolsó versében így énekelteti az ünneplő gyülekezetet: "Ha majd eljön szent országod, / S a mennynek kapuját kitárod, / Hadd álljon ő is ott velünk! ... / Ha végig hű maradt, / Adj néki jutalmat / Kegyelemből!...? (314). A példák sorát a 464-es énekkel zárom, melynek dallama is az ő szívéből fakadt. Az ének így kezdődik: "Jézus, áldd meg népedet / A te Szentlelkeddel...? S az utolsó versszak: "Űzz el minden félelmet / Lelked vigaszával! / Élessz nagy reménységet / Szemben a halállal: / Utunk ha végére jár, / Nálad örök élet vár, / S nem lesz soha vége, / Nem lesz soha vége.?
Hisszük, hogy ez a Krisztus kegyelméből elnyert, soha véget nem érő örök élet már az övé is, a tíz évvel ezelőtt elhunyt testvérünké, Dóka Zoltáné. S oda követjük őt majd mind: családja, gyülekezete, szolgatársai. Addig is zengjük Jézusunk dicséretét, s kérjük: "Vezess az ösvényen, maradj velünk, / míg örök fényedbe megérkezünk!? (401)
Megjelent a Keresztyén Igazság 87. számában (2010. ősz) 38-39.o.