id. Zszkaliczky Pál: 
Scholz László tanúskodása Krisztusról, az ártatlan Bárányról (2013. március)

Budapesten, 1911. május 29-én született. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Vallástanára, Bereczki Sándor biztatására jelentkezett a soproni teológiára. 1933. december 24-én szentelte lelkésszé Raffay Sándor püspök a Deák téren, s azonnal maga mellé rendelte segédlelkésznek. Egy évig Berlinben ösztöndíjas, majd 1938-40-ig fasori vallástanár, ezt követően püspöki másodlelkész. 1941-ben iktatták be a Pesti Evangélikus Egyház zuglói lelkészi körének lelkészi állásába, ahol templomot, lelkészlakást és szeretetotthont épített. Verseket, énekeket, cikkek hosszú sorát írta, könyvei jelentek meg. Teológiai munkásságára felfigyeltek egyházunk lelkészei, s fiatalon megválasztották a Magyarhoni Evangélikus Lelkészek Egyesületének (MELE) elnökévé. Teológiai folyóiratot szerkesztett, konferenciákat szervezett. 1944-ben feleségül vette Ulreich Lujzát. Hat gyermekük született.

1950-ben az államhatalom más egyházi szervezethez hasonlóan feloszlatta a MELE-t. Ordass püspök 1956 őszén történt rehabilitálása után újra vállalt közegyházi tisztséget, az országos lelkészi munkaközösség elnökévé választották. Az egyházpolitikai visszarendeződés során 1959 szeptemberében elmozdították budapesti állásából. Ekkor került a hatvani szórványgyülekezetbe, szűkös körülmények közé. Ott szolgált 1980 végén történt nyugdíjazásáig. 1988 májusában prédikálhatott újra Zuglóban, 1991-ben a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktorává avatta. Budapesten, a kelenföldi gyülekezet területén élt 2005-ben bekövetkezett haláláig.

Scholz László legképzettebb lelkészeink egyike volt. Elsősorban a rendszeres teológia tárgyköre, egyházunk tanítása és az újszövetségi írásmagyarázat érdekelte. Már korán kitűnt elhangzott és nyomtatásban is megjelent igehirdetéseivel, melyekkel egyszerre tanította a lutheri teológiát és evangelizált. Krisztus tanúja akart lenni holtáig, akinek tanúsága "mentő szó, nemcsak pőre igazság" (Zuglóban újra című vers, 1988). A tanú igazsága mindaz, amit Isten igéjéből, a Szentírásból, az előttünk járók teológiájából felszínre hoz, a hallgatóság számára érthetően elmond. S ugyanakkor szolgálata evangelizáció, mentő szó tehát, mert Mestere parancsa szerint menteni akarja a századik juhot, megtalálni az elgurult drachmát, visszahívni a tékozló fiakat. A hallgatóknak hirdetett ige így kétszeresen igazság. Igaz beszéd elesettségükről, Istentől való távolságukról és arról, hogy az élő Úr örömmel fogadja vissza a megtérő bűnöst.

Scholz László az evangelizáció szolgálatába állította költészetét is. Már a gimnazista irodalmi szakkörben tanulgatta a versírást, berlini ösztöndíjas idejében Áprily Lajossal került kapcsolatba. Két verseskötete jelent meg, de íróasztala több ezer verset őriz. Számunkra legjelentősebbek az énekei. Mind Isten igéjében gyökerezik, néhány közülük egy-egy evangelizációra készülés közben született. Mai énekeskönyvünket tizenegy fordítása és tizenhat saját éneke gazdagítja. Valamennyi az evangéliumot hirdeti, de felszólítanak Krisztus követésére is, a megtéréshez méltó életfolytatásra: "Támadj fel új életre már, Krisztus meglankadt népe!" (az Evangélikus énekeskönyv 225. éneke)

Jézus követéséhez hozzátartozik a kereszthordozás is, hiszen ő maga szólítja fel erre követőit. Luther teológiája szerint az egyház ismertetőjelei között ott van az "üdvösséges szent kereszt" is, s ezért "a keresztyén szent népnek minden szerencsétlenséget, üldözést, ördög, világ, test részéről való bajt, belső rettegést és külső megvettetést hordoznia kell, mert ragaszkodik a Krisztushoz." (Scholz László: Tisztítsd meg szívedet, hogy megtartassál, OLBK, Bp., 1992.)

Az egyháznak éppen a Krisztusért vállalt szenvedéstől való tartózkodását látta meg Scholz László már berlini tanulmányútja idején, amikor ott riasztó benyomást szerzett a hitleri ideológia fenyegető növekedéséről. Ám arról is, hogy ehhez az egyházellenes mozgalomhoz hogyan idomul szolgai lélekkel a Deutsche Christen birodalmi egyháza. Ezzel az ellenség oldalára állt, hogy részt kaphasson a hatalomból.

A politikai vezetés kiszolgálásának veszélye egyházunkban is jelentkezett a fordulat éve (1948) után. Szaporodott a "vonalas" igehirdetés. 1956 őszén a belső feszültségek már robbanással fenyegettek. Az első őszi fóti lelkészkonferencián (szeptember 4-7.) a feltörő indulatokat fékezve, ám Isten igéjét sziklakeménységgel, a bűnt néven nevezve hirdette meg Scholz László: "Egyházunk ma újra krízisben van, belső krízisben. Szakadások fenyegetik. Erőszak és hazugság beférkőztek sorainkba."

A forradalom kitörése után, december 13-án előadást tartott az országos lelkészértekezleten. Először bűnbánatra és bűnvallásra hívott fel mindenkit, a sort ő kezdte. Megvallotta, hogy annak idején, az Ordass püspök elítéléséért összehívott különbíróság ülésén (1950. április 1.) nem volt bátorsága vállalni a keresztet, ez "emberileg nagyon érthető, de nem az ige mértékén mérve". Ezen túl "nemcsak engedtük, hogy szűk térre szorítsák az egyház missziói munkáját, de magunk is segítettük bizonyságtételünk hihetetlen összezsugorodását" - vallotta. "Bűnbánatot kell tennünk és bűnbocsánatot kell nyernünk" - folytatta, mert hozzá kell fognunk egyházunk újjáépítéséhez, s ebben mindenkire szükség van. S a megbántam szóval kezdve példamondatok sorát mondta el, hogy ezzel is biztassa a vétkeseket múltjuk őszinte feltárására abban a reményben, hogy a bocsánatkérésre bocsánatadás, kölcsönös kiengesztelés születik, hiszen "megtorlás, büntetés vagy csak meg nem bocsátás is elreteszeli az élet kapuját. A megbocsátás azonban megnyitja". Mindezeken túl teljes bizalmáról biztosította a püspöki székébe visszatért Ordass püspököt, aki "életével példát mutatott arra, hogyan kell vállalni Jézus Krisztus keresztjét."

Előadásának utolsó gondolata a politika és az egyház kapcsolatával foglalkozik, s többek között hangsúlyozza, hogy "az egyház akkor tesz legjobbat az emberiségnek, a hazának, ha egyház marad. Az egyház az evangélium hirdetésével szolgál a világnak. Így válik a világ lelkiismeretévé". Az elmúlt években "a történelem eseményeihez akarták szabni vezetőink az egyház életét. Az eseményektől sodortatva meghozták gyors és gyakorlati döntéseiket. Utólag azután igyekeztek ezt teológiailag is igazolni. Ezt nevezem én cammogó teológiának. Meg kell fordítanunk a dolgokat. Nekünk az Isten evangéliumát hamisítatlanul hirdetnünk kell, bármi történjék is a világban. És nem kétséges, hogy az evangélium formálni fogja magát a világot is." (Scholz László: Egyházunk mai helyzete és lelkészi feladataink. Előterjesztés a magyarországi evangélikus lelkészek értekezletén, Budapesten, 1956. dec. 13-án)

Az Egyházügyi Hivatal akaratából Scholz Lászlót bírósági ítélet nélkül rövid úton, törvénytelenül távolították el Budapestről. Ő pedig a már idézett verse szerint "megnyírattatása idején - néma tűréssel" egész életében tanúskodott Jézus Krisztusról, "az ártatlan Bárányról."

Megjelent a Híd magazin 2013.I. számában 26-28.o.

Vissza