Szabó József püspök (Alsómesteri, 1902. - Győr, 1986. október 25.) földműves családban született, édesapja községi bíró volt. A soproni líceum és a teológia elvégzése után Kapi püspök 1926-ban szentelte lelkésszé Szombathelyen. Falusi lelkész szeretett volna lenni, hiszen szót értett a vidék földműves népével. Az egyház Ura azonban másként rendelkezett.
Győrben volt segédlelkész, később vallástanár, majd gyülekezeti lelkész. Közben évekig szerkesztette a Harangszó című dunántúli evangélikus hetilapot és az évente megjelenő Harangszó Naptárt. Írásaiban, akárcsak igehirdetéseiben ízes magyar nyelven, utolérhetetlen tömörséggel fogalmazta meg mondanivalóját. Lefordította D. Carl Wittének Luther írásaiból összeállított mindennapi elmélkedésre szóló könyvét. A Jer, örvendjünk keresztyének áhítatait sokan olvassák napjainkban is.
1948-ban a Dunáninneni Egyházkerület püspökévé választotta, így került annak székhelyére, a balassagyarmati gyülekezetbe. Beiktatásával egy időben vette kezdetét az állam egyházunk elleni harca. Szabó József püspöki székfoglalójának egyik mondata - "Magyarországon nincs vallásüldözés" - nagyon kedvezett az uralkodó politikai iránynak, s ezt a sajtó kiragadva összefüggéséből alaposan meglovagolta. Az ott ugyancsak elhangzott, írásunk címében szereplő célkitűzést azonban már nem vették észre. Attól kezdve igyekezett az államhatalom őt és Túróczy püspököt Ordass püspökkel szembeállítani, s egymás ellen kijátszani. S jóllehet ők ketten az egyházi iskolák ügyében készek lettek volna kompromisszumra is, a három püspök által vezetett egyházunk mégsem ajánlotta fel iskoláit az államnak. A hatalom végül is kényszerrel vette el, államosította azokat.
Az 1952-53-as zsinat állami nyomásra átalakította egyházunk területi beosztását, a négy egyházkerület helyett kettőt alkotott. A dunántúli és a dunáninneni püspöknek ezért le kellett mondania. Erről később így írt Szabó József Túróczy püspöknek: "Tartozunk azzal az egyháztörténelemnek is, hogy dokumentumszerűen megállapíttassék: nem jószántunkból vagy a minket törvényesen megválasztó gyülekezetek bizalommegvonása következtében, hanem fenyegetés kényszere alatt mondtunk le." A püspöki szolgálattól történt kényszerű megválás nehezen gyógyuló sebet okozott. Évekkel később a budahegyvidéki gyülekezettől és családjától elszakított Danhauser Lászlót így vigasztalta: "... megértelek. Teljesen át tudom érezni helyzetedet, mert 1952-ben, amikor Túróczyval lemondtunk püspöki állásunkról, hasonló nehéz lelkiállapotban voltam. Nekem csak az a könnyebbségem volt, hogy vissza tudtam húzódni a családom és szeretett balassagyarmati gyülekezetem gyógyító karjaiba. De [...] meg kellett tennem, mert már nem bírtuk a nagy nyomást, ami ezt a lemondást megelőzte. Sok időnek kellett eltelnie, hogy újra megtaláljam magam, de a gyülekezeti munka, az új feladatok és nem utoljára Urunk kegyelme újra beragyogta életemet..." A lemondatáshoz egyéb következmények is társultak. Mint nagyszerű újszövetségi teológus, egyházunk megbízásából dolgozott a protestáns bibliafordító bizottság újszövetségi csoportjában, neve olvasható a próbakiadás előszavában. Miután egy ideig nem hívták a bizottság munkaüléseire, kérdésére azt a váratlan választ kapta: "Szabó József nem tagja a fordítóbizottságnak." Pedig - mint írja: - "A bizottságba nem püspöki minőségemben kerültem, a püspöki tisztről történt lemondásom tehát tagságomat nem hatálytalaníthatta."
Szabó József püspök az ébredés elkötelezettje volt. Egy készülő evangelizációval kapcsolatban ezt írta a meghívott fóti lelkésznek, Zászkaliczky Pálnak: "A textusok megválasztását teljesen Reád bízzuk. Arra mindenesetre gondolj, hogy a balassagyarmati gyülekezet általában templomos, bibliás, ?vallásos? emberek gyülekezete. Sokszor sokaknál éppen ez válik önelégült farizeizmussá. Rászorulunk tehát a parasztpróféta jó, egyszerű, vaskos igehirdetésére arról, hogy a kegyelem mindig ajándék, amelyik se meg nem érdemelhető, se meg nem szolgálható." A Mandák Otthonban évente tartott egyházkerületi konferenciákon sok más szolgálat mellett a férfi bibliakört vezette, s az udvar füvén a Szentírás körül ült a püspök és a nyugdíjas vasutas, a tanár és a szabósegéd, városiak és falusiak, mint testvérek a Krisztusban.
1956 augusztusában Szabó József is ott volt az evangelizátorok nagybaráti találkozóján, részt vett az "Észrevételek" megfogalmazásában. A többiek kérték arra, ne írja alá a nyilatkozatot. Ha az ő aláírása is szerepel, az egyház akkori püspökei és az állam az evangelizáció folytatásáért indított harcot azonnal egyházpolitikai síkra terelik.
1956 decemberében az állam is, egyházunk is rehabilitálta. A visszarendeződés céljából lefolytatott 1957. őszi tárgyalássorozatra Szabó Józsefet az állam hívta meg, ő azonban az egyházi delegációhoz, Ordass püspök mellé kérte át magát. Jóllehet az állam püspöki székben is szívesen látta volna, a tárgyalások megszakadása után az Egyházügyi Hivatal elnöke bűnbakká nyilvánította őt, ettől kezdve félreállították, ezúttal véglegesen.
Mint gyülekezeti lelkész 1973-ban került nyugdíjba. A nyugdíjas éveit Győrben töltötte, s a győri Városi Múzeumban tovább gondozta és gyarapította a múzeumnak ajándékozott több ezer darabból álló Madách-gyűjteményét. A gyűjtemény tartalmazza Az ember tragédiája összes magyar kiadását, valamennyi fordítását, tanulmányokat, az előadásokról írt számtalan kritikát, fényképek százait. S bár magáról azt vallotta, hogy "az irodalomban csak turista", a Tragédiával kapcsolatban jelentős kritikai és szöveggondozói munkát végzett. Kijavította az előző kiadások több száz (!) elírását, nyomdahibáját, pótolta a kihagyott sorokat. Az általa gondozott szép kiállítású Tragédiában tíz esetben visszaállította az eredeti szöveget Arany János kiigazításával szemben. Példa erre az első szín utolsó sora: az Úr törvényt hozott helyett törvényt szabott. Madách eredeti szövegét erőteljesebbnek tartva, a visszaigazítást teológusként tömören így indokolta: "Az Úr a maga törvényét nem parlamentárisan hozza, hanem szuverénül szabja."
Teológiai és irodalmi munkásságáért nem sokkal halála előtt az Evangélikus Teológiai Akadémia díszdoktori címet ajándékozott neki. Elkéstek vele. Ő már leépülőben volt, s nem értette, miért mosolyognak rá és szorongatják kezét... D. Szabó József püspök - a minden halandók útján előrementekkel együtt - az Úristentől kapja dicséretét (1 Kor 4,5).
Irodalom:
Igazgyöngyök. D. Szabó József igehirdetései és írásai. Szerkesztette Zólyomi Mátyás (Budapest-Csepel, 2005)Szabó József: Öregember reggeli imádsága
Felébredtem, Uram! Ugye, nem haragszol, hogy nem bántam volna meg, ha nem ébredek fel? De azért köszönöm ezt a napot, melyet most adsz nekem. Legyen meg a Te akaratod ebben is.
Ezelőtt öt-hat évtizeddel nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszúra nyúlik az életem. Te tudod, Uram, hogy mi minden jár az eszemben, mi minden jár az öregséggel. S nem fog bosszantani, ha kérek.
Add, hogy amikor jelentkezik a reumám, szorongat a fulladás, zihál a mellem, össze-vissza kalimpál a szívem, akkor jusson eszembe, hogy sokáig voltam egészséges is. Most köszönöm azt az időt is Neked, mert akkor nem jutott eszembe, hogy hálát adjak érte. Segíts, hogy ne legyek irigy öregember, aki sanda szemmel néz az egészségesekre.
Látod, Istenem, hogy mennyi mindent kellene csinálnom és milyen sokat szeretnék még tenni. És azt is látod, mennyire fáj napról napra, újra meg újra megélnem tehetetlenségemet. Amikor ismételten tapasztalom, amire Fiad emlékeztetett: "A lélek kész, de a test erőtlen." Ilyenkor segíts, hogy ne csüggedjek, s hogy legyen erőm újra kezdeni, ismét próbálkozni, hátha sikerül!
Ó, csak tudnék az enyéimnek segíteni. De már semmi hasznomat nem veszik. Csak teher vagyok számukra. Istenem, segíts, hogy el tudjam viselni kiszolgáltatottságomat! Segíts, hogy jó lélekkel tudjak elfogadni!
Fecsegő vénember lettem. Uram, add, hogy ezzel senkinek ne legyek a terhére! Segíts, hogy tapintatos legyek, és észrevegyem, ha valahol fölösleges vagyok. Add meg azt a kegyelmet, hogy tudjak magam maradni, és önmagammal tudjak mit kezdeni. Istenem, add, hogy jól érezzem magam kettesben Veled!
Te tudod, hogy milyen érzékeny vagyok. Tudod, hogy mennyire fáj, amikor a fiatalok nem érdeklődnek bajaim iránt, amikor nincs idejük meghallgatni problémáimat, és türelmetlenül belém fojtják a szót. Add, hogy ne fájjon a vállrándítás vagy a lesajnáló ajkbiggyesztés! Segíts, hogy megértsem az elfoglalt, küzdő, ideges fiatalokat, és szeretettel fogadjam őket olyannak, amilyenek!
Istenem, napról napra jobban tapasztalom, hogy mindent elfelejtek. Azt kérem tőled, hogy feledékenységemmel senkinek bajt vagy kellemetlenséget ne okozzak! De főként arra kérlek, segíts, hogy ne feledkezzem meg Rólad, Istenem!
S add, hogy valami jót is tehessek ma. Legalább egy kedves szót vagy egy szerető mosolyt juttassak embertársaimnak. Hiszen vannak, akik még nálam is sokkal gyengébbek, tehetetlenebbek és elhagyatottabbak. Ezért kérlek, segíts, hogy ne zúgolódjam, ne lázadozzam! Ellenkezőleg, segíts, hogy legalább egy kicsi hála gyulladjon szívemben Irántad!
Ha pedig ezen a napon lenne életemnek utolsó órája, utolsó napja, akkor alázatos szívvel minden bűnömért bocsánatot kérve, Atyám, a Te kezedbe ajánlom a lelkemet. Ámen.
Megjelent a Híd magazin 2013.IV. számában 32-34.o.