1910. augusztus 28-án született Ózdon Fancsali Joób Sándor kántortanító és Antony Gizella első gyermekeként. Iskoláit az ózdi vasgyári elemiben kezdte, a középiskolát magántanulóként végezte, csak az utolsó évet járta az aszódi evangélikus gimnáziumban. Részt vett az Ózdi Ifjúsági Luther Szövetség életében. Túróczy Zoltán, a gyülekezet lelkésze nagy hatással volt rá. Példaképe és később atyai barátja lett, és egész életében az is maradt.
Sopronban járt teológiára, itt érte az első finn hatás. Részt vett a Keresztyén Diákszövetség nyári táborain Tahiban.
1933. augusztus 5-én szentelte lelkésszé dr. Geduly Henrik Nyíregyházán. Az egyház hamarosan ösztöndíjasként egy évre Finnországba küldte. Az ott szerzett lelki hatások egész későbbi szolgálatát meghatározták.
Északi testvéreinktől hazatérve az önálló missziói gyülekezetté alakított Dél-szabolcsi Misszió első lelkészévé nevezték ki. Munkája kezdetén Isten ezzel az igével szólította meg: "Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat." (2Tim 4,5) Nagy odaadással és teljes erőbevetéssel végezte a 14 település evangélikusainak összegyűjtését, és a gyülekezeti élet megszervezését. Lelkészi szolgálatát mindvégig missziói megbízatásként értelmezte. Két év szolgálat után főállású püspöki titkár lett.
1936-ban feleségül vette Krompecher Juditot, Krompecher Ödön orvosprofesszor és Schulek Erika leányát, akit a Diákszövetségben ismert meg. Hat gyermekük született.
1939 elején Túróczy Zoltán lett a tiszai kerület püspöke, ezzel a nyíregyházi gyülekezetben új élet kezdődött.
1939 decemberében Joób Olivért megválasztották nyíregyházi lelkésznek.
A Túróczy Zoltán által végzett és inspirált evangelizációs munkába teljes odaadással állt bele. Szolgálatokat végzett a gyülekezet határain túl a visszacsatolás által megnőtt egyházkerületben, és annak határain túl is. A gyülekezeti evangelizáció egyik formája a "tanyai hetek" volt. Ilyenkor egy-egy bokortanyára kiköltözött, esténként istentiszteletet tartott, napközben pedig végiglátogatta a családokat. Nagyszabású tanyai konferenciákat is szervezett a városi gyülekezet hívő tagjai bevonásával. Nagy hangsúlyt fektetett a lelkigondozásra és a diakónia gyakorlására is. A háború éveiben, a kitelepítéskor, a bebörtönzések idején különös elszántsággal állt a veszélyeztetettek, a szenvedők oldalára.
A háború után ő vette át a gyülekezeti ifjúsági munkát, amely a Keresztyén Ifjúsági Egyesület keretében folyt. Lelkesen vetette bele magát ebbe a munkakörbe is, kamatoztatta mozgalmi ifjúsági tapasztalatait. A heti rendszeres bibliaórai és más ifjúsági együttlétek mellett tanyai és városi ifjúsági összejöveteleket, csendesnapokat, karácsonyi vásárt, színelőadásokat, konferenciákat és táborokat szervezett. Ezek az alkalmak az egész gyülekezet életére kihatottak és városszerte ismertek voltak.
1948-ban Túróczy Zoltán győri püspök lett, helyére Vető Lajost választották. Joób Olivér széleskörű munkáját ezután nem volt, aki megvédje az állami támadások ellen.
Annak érdekében, hogy korlátozzák aktivitását, 1949-ben megvonták hitoktatói engedélyét. Ezzel elkezdődött a csaknem húsz évig tartó üldöztetés, munkáját adminisztratív eszközökkel gátolták, ellenségnek bélyegezték, rágalmazó újságcikkek jelentek meg róla a megyei újságban. A vasárnapi istentiszteleteken és bibliaórákon kívül szinte minden más alkalomra engedélyt kellett kérnie az Oktatási Osztályon, illetve az Állami Egyházügyi Hivatalban. A hitoktatási engedélyek, a tanyai hetek, konferenciák engedélyeinek megszerzése időt rabló és megalázó eljárás volt. Előfordult, hogy a hozzájárulást az utolsó pillanatban sem adták meg, és így a tanyai alkalomra összegyűlt 350 embert haza kellett küldeni.
Az egyházi vezetők is akadályozták. Joób Olivér rádiós igehirdetését két órával a vonat indulása előtt lemondták, mert az alapigét - úgymond - nem találták megfelelőnek.
1953-ban az esperes közölte vele, hogy az ÁEH-nak a nyíregyházi gyülekezetben egyedül az ő személye ellen van kifogása. Evangelizációs buzgósága, nagy aktivitása, széles kapcsolatrendszere valóban szálka volt az állami vezetők szemében, akik az egyházi munkát el akarták sorvasztani.
1956. november 2-án Joób Olivér igazgató lelkészként a helyi rádióban egy nyilatkozatot olvasott föl, melyben többek között Túróczy Zoltánt a megüresedett püspöki székbe való visszatérésre kérte föl. A forradalom leverése után ez a rádióbeszéd lett a fő bűne.
A szorongattatás folyamatos volt. 1958-ban elvették motorvezetői jogosítványát és csak öt év múltán adták vissza. Májusban egésznapos rendőrségi kihallgatásra idézték be, majd fél évre rendőri felügyelet alá helyezték. A város területét nem hagyhatta el, este tíz után otthon kellett tartózkodnia és vasárnaponként jelentkeznie kellett a rendőrségen. Nem csoda, hogy egyik vasárnap görcsös fejfájásra ébredt, epét hányt.
1968 decemberében újabb rendőrségi kihallgatás, majd rendőrségi figyelmeztetés következett. Nem maradt el az egyházi intézkedés sem. Januárban Ottlyk Ernő püspök megintette, majd májusban "egyházi közérdekből" Ostffyasszonyfára helyezte át. A büntetést alázattal fogadta, és az új helyen nagy lendülettel kezdett munkába.
Négy hónap múlva más hibájából motorbalesetet szenvedett, és kilenc nap múlva, 1969. október 29-én meghalt. Ostffyasszonyfán temették el. 2005-ben, felesége halálakor mindkettőjük földi maradványát Nyíregyházán a családi sírban helyezték el. Születése centenáriumán a róla elnevezett benkőbokori diakóniai intézményben emléktáblát avattak a tiszteletére, és bemutatták a fia által róla írt Tenger harcon át című könyvet.
1950. április 25-én a Magyarhoni Evangélikus Lelkészek Egyesülete közgyűlésén, amely kimodta az egyesület feloszlatását, Joób Olivér titkári jelentésében ezt a kérdést tette fel: "Tudunk-e Krisztus egyháza maradni ebben a világban hordozván az ecclesia militans minden terhét s az ecclesia crucis minden gyalázatát?"
Részlet az 1954-es lelkészi jelentésből: "Két világháború után anyagilag, de főleg lelkileg lerongyolódott s romokból újjáépülő világban élünk. Az újjáépítésben részt kell vennie az egyháznak is, de mivel vehet részt? Csak azzal, amije van, ami legfőbb kincse, az evangéliummal. [...] Amikor az egyház békéért kiált, nem politizál, nem szegődik sem Kelet, sem Nyugat szolgálatába, hanem Krisztus, a "jó Pásztor" szolgálatában meg akarja tartani azokat, akik vesztükbe rohannak. Ha azután ezért sokan megvetik, és elfordulnak tőle, ám tegyék, az egyház pedig vigyázzon, s el ne hallgasson, embereknek akarván tetszeni."
Részlet a szeretetotthoni munkáról szóló, 1966. évi jelentésből: "A diakóniai munkában sebeket is lehet kapni. Minél komolyabb, igazibb diakóniai munkát végez valaki, annál többet tapasztal meg Krisztus szabadító erejéből és ugyanakkor Krisztus fájdalmából is. Mi más a böjt, mint az én megváltó Uram, Jézus Krisztus követése az önmegtagadás útján, vagyis részvétel az ő szenvedéseiben. Így jutok el ehhez a tételhez: Igazi böjtöt akarsz tartani? Végezz igazi diakóniát! Fogadd el saját életedben Krisztus szabadító erejét, aztán menj, és végezd a szabadítást Krisztus erejével mások életében! Az én diakóniai hitvallásom ez: Gyűlölni a bűnt, de elsősorban magamban, és nagyon szeretni a bűnöst a szenvedő felebarátomban. Így hívom böjti harcba a diakónia minden barátját, minden testvéremet."
Megjelent a Híd magazin 2014.II. számában 34-35.o.