Dóka Zoltán (1929?2000) néhai hévízgyörki lelkész Teremtőnktől sokoldalú tehetséget kapott, de Isten ajándékai közé sorolta bizalommal teljes Krisztus-hitét, valamint az igazság iránti erős elkötelezettségét is. Ám lankadatlan szorgalmával a kapott testi-lelki-szellemi talentumait megduplázta. Mindig megbecsüléssel fordult az idősebb szolgatársak felé, ugyanakkor szíves örömest nyújtott testvérkezet a fiatalabbaknak.
Dóka Zoltán tudós teológus volt, a felmerült kérdésekre soha nem adott előre gyártott vagy sablonos választ. Mindig mindent végiggondolt. Válaszai az igazi forrásból, a Szentírásból fakadtak és a lutheri teológia gyökeréből táplálkoztak.
Teológusként soha nem szakadt el a földön járó egyház valóságától. Márk evangéliumáról írt írásmagyarázati könyve egyszerre tudományos és gyakorlati. Ez a ritka erény azt jelenti, hogy az eredeti márki szövegnek a korszerű teológiai módszerek felhasználásával kibányászott eredménye az igehirdetést gazdagítja. Számára soha nem volt öncélú a teológiai munka, tudta és hirdette, hogy a missziói paranccsal kiküldött tanítványoknak legfontosabb feladata a prédikáció, a keresztre feszített és feltámadott Jézus evangéliumának hirdetése. Érthető volt döbbenete és felháborodása, amikor kézbe vehette a számos helyen megkurtított és átjavított kommentárját: Káldy Zoltán püspök beavatkozásával éppen azt a diakóniai teológiát akarta igazolni, amit a könyv szerzője elhibázottnak és hamisnak tartott.
Dóka Zoltán az igazságért harcoló egyházi férfiú volt. Nagy bátorsággal használta ki az Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének Istentől adott és soha vissza nem térő alkalmát, megfogalmazta Nyílt levelét (1984. július 10.). Írása könyörgő imádság Urunkhoz, de ugyanakkor a diakóniai teológia egyeduralma és a személyi kultusz alatt élő egyház segélykiáltása a testvéregyházakhoz, a Világszövetség vezetőihez. Levelében bizonyította, hogy a hivatalossá tett diakóniai teológia azzal, hogy az egyház küldetésében a diakóniát az igehirdetés mellé - olykor elé - helyezte, "az állami politikai igényt és az ennek megfelelő egyházi gyakorlatot" igazolta. Mindezzel egyházunk - a mindenáron való megfelelés érdekében - egyházellenes politikai érdekek kiszolgálójává vált. Isten tudja, mennyi időnek kell még elmúlnia, hogy ez a téves tanítás kivesszen egyházunk gondolkodásából! Akkor a külföldi egyházi vezetők nem segítettek, az itthoniak valóságos boszorkányüldözésbe kezdtek, egyházi bíróság törvényes határozata nélkül hivatalából felfüggesztették, az igehirdetéstől eltiltották, fizetését leállították.
A megkezdett küzdelem az 1985 novemberében hónapokig tartó beszélgetéssel folytatódott. Ennek eredményeként került egyházunk asztalára a Testvéri Szó című vitairat. Az irat megfogalmazásában oroszlánrészt vállalt.
Dóka Zoltán az igazságért vívott harcában nemcsak sebeket, alaptalan vádakat és méltatlan mellőzést, de Urunktól jutalmat is kapott. Márk-könyve cenzúramentes kiadása előszavában köszönte meg a gyülekezetnek és családja tagjainak a könyvírás idején neki nyújtott segítséget, így fejezte be sorait: "Kívánom mindkettőjüknek (leányainak) és egyházi utamat ma is rendíthetetlenül vállaló feleségemnek azt a boldogságot, amelyet Jézus ígér azoknak, akiket üldöznek az igazságért" (Mt 5,10).
Dóka Zoltán az Ordass Lajos Baráti Kör egyik alapítója, a Keresztyén Igazság új folyamának szerkesztőbizottsági tagja volt. A folyóirat első száma (1989. június) szerint a szerkesztők magukénak vallották az eredeti folyóirat szellemi-lelki örökségét: az "igazságos kritikát", "az igazságért való elszánt küzdelmet", "a teológiai kutatás elősegítését", "az egyház elfeledett értékeinek a feltárását", és "az egyházi élet megújulásáért" való küzdelmet. Élete végéig a folyóiratban megjelent írásaival, lelkészértekezleten vagy konferenciákon elhangzott felszólalásaival mindezekért küzdött testvérünk, s mindig az első sorban.
Végül nem feledkezhetünk meg az énekszerző Dóka Zoltánról sem. Énekeskönyvünk 19 énekének fordításában vagy újrafordításban működött közre, ezen kívül 9 saját énekét énekeljük örömmel, hitünk erősítésére és elmélyítésére. A Jézus, áldd meg népedet kezdetű éneknek (464.) nemcsak szövegét, de dallamát is ő szerezte. Fiatalkorában hegedülni tanult, majd zongorázott és orgonált, segédlelkészként gyülekezeti énekkart vezetett, sőt kis orgonadarabokat is írt. Fantázia című szerzeményét néhai fasori orgonaművészünk, Peskó Zoltán így dicsérte meg: "hibátlanul szerkesztett, pompás kis mű!"
Saját énekeinek utolsó versszakai mindig az örökéletről szólnak, Dóka Zoltán ezzel nagyon régi keresztyén evangéliumi gyakorlatot folytatott. Legyen az akár reggeli dicséret vagy esti ének, úrvacsorai könyörgés vagy Jézus magasztalása. Lássunk egy-két példát: Az esti sötétben így kéri az Urat: "Jézus, égi Csillag, világolj reám! / Ragyogja be fényed sötét éjszakám! / Vezessen a sírig áldó szent kezed, / Hadd lássam a fényben örök fényedet!" (127,4). Az úrvacsorai közösség asztala a mennyei terített asztalra emlékezteti: "Eljő, mint ígérte, örök menyegzője, / Hol mindenkit készen vár asztala." (310,6) Megrendítő, hogy lelkésziktatásra írt énekének utolsó versében így énekelteti az ünneplő gyülekezetet: "Ha majd eljön szent országod, / S a mennynek kapuját kitárod, / Hadd álljon ő is ott velünk! / Ha végig hű maradt, / Adj néki jutalmat / Kegyelemből!" (314,4). A példák sorát az egyik reggeli énekéből vettük: "Halál órája már ha int, / Nyugtalan szívem rád tekint: / Légy békessége, örök reménye, Jézusom! / Légy békessége, örök reménye, Jézusom!" (105,6)
Dóka Zoltántól nyugdíjba menetelét követően fájdalmasan korán és gyorsan el kellett búcsúznunk. Ám amíg Urunk rendelése szerint volt gyülekezete és szolgatársai nem követjük őt, addig is éneke soraival zengjük Jézusunk dicséretét: "Vezess az ösvényen, maradj velünk, / Míg örök fényedbe megérkezünk!" (401,5)
Irodalom:
Dóka Zoltán: Nyílt levél, Keresztyén Igazság, 1989/3.Dóka Zoltán: Márk evangéliuma (a kommentárból kihúzott szakaszokról), Keresztyén Igazság, 1995/26.
Dóka Zoltán lelkész levele, Keresztyén Igazság, 2014/3.
Mirák Katalin (szerk.): Nem voltam egyedül II., MEVISZ, 1999.
Megjelent a Híd magazin 2015.I. számában 40-41.o.