A közelmúltban jelent meg Borbándi Gyula tollából a "Magyar politikai pályaképek 1938-1948" című, több mint háromszáz személy pályaképét tartalmazó könyve, melyben a fenti időszak kiemelkedő és neves államférfiai, politikusai, diplomatái, egyházfői, katonai, társadalmi és gazdasági vezetői, valamint jelentős szellemi emberei kaptak helyet.(1) A bemutatott közéleti személyek hányatott és megpróbáltatásos utóélete erőteljesen érzékelteti, hogy milyen sorscsapások érték a nemzetet és mily értékes embereket pusztított el a vad gyűlölet vagy a politikai önzés.
A fenti időszakban az evangélikus egyházban szerepet játszó személyek közül Ordass Lajos, Radvánszky Albert, Raffay Sándor, Vladár Gábor, Zsedényi Béla és Darvas József nevével találkozunk.
Elsősorban életrajzi adatok felsorolására került sor, olykor azonban elkerülhetetlenné vált az eseményekben játszott szerep rövid elemzése és megítélése.
Ha arra a kérdésre keresünk feleletet, hogy a fenti egyházi személyek mindegyike egyúttal politikai személynek tekinthető-e, mert hiszen ez volt a fő szempont a könyvbe való felvételnél, erre egyöntetű választ nem adhatunk.
Radvánszky Albert 1905-től a főrendiház örökös jogú tagja, 1918-ig jegyzője is, a helyébe lépett felsőháznak 1927-től tagja, 1935-től alelnöke 1944-ig. 1942-től két éven keresztül koronaőr.(2)
Raffay Sándor püspök egyházi méltóságánál fogva tagja volt az országgyűlés felsőházának.(3)
Zsedényi Bélát 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés elnökévé, majd 1945. január 26-án az államfői jogokat gyakorló nemzeti főtanács tagjává választják.(4)
Darvas József 1947. szept. 24-től 1956. okt. 24-ig valamennyi kormány tagja. Rákosit és rendszerét kritikátlanul kiszolgálja; a forradalom után is felajánlja szolgálatait az újjáéledő kommunista rendszernek.(5)
Ordass Lajos esetében aligha lehet politikai személyről beszélni; az ő 1945-ben történt püspökké választásakor már nem volt kétkamarás országgyűlés, melynek hivatalból tagja lett volna, sem pedig a parlamentbe nem hívták be, mint Káldy Zoltánt három cikluson át. Így Ordass Lajosnál nyilvánvaló, hogy semmiféle olyan állami tiszte nem volt, amely püspöki tisztségén túlmenően politikai szerepet biztosított volna számára.
Az a tény, hogy az Egyházi Alkotmány 162. §-a értelmében a püspök megválasztásáról a kormányt értesíteni kellett, nem jelentett mást, mint pusztán adminisztratív lépést. Természetesen a kommunista uralomátvétel idejében az államhatalom törvénytelen módon beleavatkozott az egyházak belső életébe, és így a püspökök kinevezése és felmentése is az államhatalom kezébe csúszott át. Ezt bizonyítja az 1957. évi 22. tvr. is.
Feltehetjük a kérdést, hogy politikus tisztnek tekinthető-e az evangélikus püspöki tisztség?
Az elmondottakból következik, hogy 1945-ben, amikor Ordass Lajost püspökké választották, semmiképpen sem volt politikainak tekinthető, a hatalomváltás után azonban egyre inkább azzá vált.
Az a körülmény, hogy a püspök kötelességének kell tekinteni azt, hogy alapvető, a nemzet egyetemét érintő kérdésekben hangját hallassa és tiltakozzék minden jelenség ellen, amely egyházi és nemzeti szempontból károsnak tekinthető, nem tartozik a napi politika körébe, általános megítélés szerint nem tekinthető politikai szerepvállalásnak. Így Ordass püspöknek Ortutay miniszternél a latin nyelv tanításának betiltása miatti tiltakozása, vagy a magyaroknak a Felvidékről, a németeknek pedig az országból való kitelepítése elleni, avagy az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozása nem minősíthető politikai tevékenységnek, hanem püspöki tisztéből eredő megnyilatkozásnak. Éppen ezért, hogy Ordasst az egyházi iskolák védelmezése kapcsán lejárassák, lehetetlenné tegyék, Mindszentyt is túlszárnyaló reakciós magatartással vádolta meg Mihályfi Ernő.(6) A püspök mindig távoltartotta magát a napi politikától, megnyilatkozásaiban mindig az evangéliumra hivatkozott mint egyedül irányadó mércére. Ez a megjegyzés nyilván alaptalan és csak gyűlölet felkeltésére volt alkalmas.
De vajon a püspöknek 1957-ben a Hazafias Népfrontban, valamint az Országos Béketanács munkájában való szerepvállalása nem az elmondottak ellenkezőjét, vagyis a politikai szerepvállalást bizonyítja-e? A békemunka fő célja olyan közvélemény megteremtése volt, amely a kormányokat minden kérdésben tárgyalásokra kényszeríti. Keken András(7) a békemunka feltételeként szükségesnek tartja minden nép számára az igazság és szabadság biztosítását, mert ez vezethet el a világbékéhez.
Ordass püspök a békemunkában való részvételkor közölte, hogy amennyiben a békeszolgálatról olyan formában esik szó, amelyet keresztyén meggyőződéssel nem lehet vállalni, fenntartja magának azt a jogot, hogy szóban és írásban keresztyén egyházi meggyőződésének kifejezést adhasson.
Erre hamarosan sor is került, amikor is James Endicottnak, a Béke Világtanács alelnökének erősen vitatható beszédét, amelyben azt állította, hogy a misszió minden esetben a gyarmatosítani akaró imperialisták előfutára volt és sohasem más - a Hungarian Church Pressben közzétették, s emiatt a püspök tiltakozott, és sajtótudósító kiadói tisztéről 1957. október 22-én le is mondott.(8)
A püspök álláspontja hasonló volt a Hazafias Népfrontban való részvételnél, amikor szintén rögzítette azt az álláspontját, hogy amennyiben a munkába való kapcsolódása idővel olyan eredményekre vezetne, amelyeket vállalni nem tud, meggyőződése kifejezésére pedig nem találna lehetőséget, akkor kénytelen lesz elnökségi tagságáról lemondani anélkül, hogy utólag az a vád érhetné, hogy megváltoztatta nézeteit.(9) A Népfrontban szerzett benyomásokból azt a következtetést vonta le, hogy "kétlelkű" emberek között van, mert nyilvános felszólalásaikban mást mondanak, mint magánvéleményükben.(10) Amikor egyik felszólalásában arra utalt, hogy a nemzet érdekében fontos, hogy az egyház szavára is hallgassanak, Münnich Ferenc részéről goromba helyreutasításban részesült, ettől kezdve nem tartotta érdemesnek az üléseken való részvételt. Lemondása ellenére azonban továbbra is a Népfront elnökei között szerepeltették nevét.(11)
Ordass Lajos minden megnyilatkozásából az tűnik ki, hogy minden akciójának, minden magatartásának alapja a lutheri teológia volt. Ellenfelei költötték róla a politikai reakció képét. Felajánlotta, hogy támogatja az államhatalmat, de nem feltétel nélkül: csak akkor, ha az államhatalom is elismeri az egyház autonómiáját. Az egyház sohasem avatkozhat be a politikába, nem lehet politikai programja, mert ez nem küldetése.
Berggrav tanácsát híven követte, hogy az egyház szabadsága érdekében folytatott küzdelemben az érveket nem szabad politikai aspektusokkal keverni, hanem a küzdelmet a Szentírás és a Hitvallási iratok alapján állva kell folytatni.(12)
Helyesen értékeli ifj. Fabiny Tibor a Mindszenty által vezetett harcot "ellenállásnak"; Ordass szerepe inkább az egyház alapvető érdekeinek a megvédésére, a "védekezésre" irányult. Ordass a magyar népnek a kommunizmus elleni küzdelmében Mindszentyhez hasonlóan nem szimbólum volt, hanem egyházának legfőbb védelmezője. Spirituális mentora, Gandhi, nem pedig VII. Gergely volt.(13) Talán a politikáról vallott alapvető nézetkülönbséggel lehet magyarázni azt a tényt, hogy Mindszenty Emlékirataiban(14) nem tesz említést Ordass mártíromságáról. Annyi tény, hogy Ordass és Mindszenty között sohasem alakult ki szoros kapcsolat, noha egyházuk védelmében mindketten tántoríthatatlan elszántsággal szálltak szembe a pártállami intézkedésekkel.
Ordass Lajos 1956. november 2-i beszéde, melyet a rádió kérésére mondott el, inkább vallási, semmint politikai tónusú volt, hisz gyógyszert, élelmet kért a külföldi hittestvérektől, bár a nemzet nevében egyúttal segítséget is kért az ország semlegességének az elismertetéséhez.(15) A másnap tartott déli egyházkerületi értekezleten is hangsúlyozta, hogy a leghatározottabban elzárkózik attól a gondolattól, hogy az evangélikus egyház bármiféle politikai szereplést vállaljon és bármelyik politikai párthoz csatlakozzék. Azt sem tartaná helyesnek, ha a lelkészek politikai pártokban szerepet vállalnának.(16)
Kétségtelen, hogy Ordassnak az államhatalommal szemben 1948-ban mutatkozott "merevsége" másodszori szolgálati ideje alatt jelentősen oldódott. Ez talán legjobban az 1948-ban megkötött állam és egyház közti egyezmény megítélésénél mutatkozik, bár ennek szövegét börtönbekerülésekor még nem ismerte. Úgy gondolom, hogy ennek kulcsa a némileg megváltozott tényleges helyzetben volt kereshető. 1957-ben az evangélikus egyház személyi összetételében jelentős mértékben megújult, és volt idő, amikor állami részről kifejezetten kedvébe kívántak járni, mert külföld felé szinte ő volt az egyedüli hiteles személy. Ez odáig terjedt, hogy Horváth János felajánlotta, hogy érseket csinál belőle, amit azonban a püspök természetszerűleg visszautasított.(17)
Természetesen nem könnyen alakult ki a püspökben a kompromisszum, főleg a két országos szervezetben való szerepvállalás tekintetében, de döntésénél az játszott szerepet, hogy az egyházat meg kell védenie az államhatalom túlkapásaitól és semmiképpen sem kívánta az államhatalmat úgy kiszolgálni, mint Dezséry László. A kompromisszumnak határa volt, feltételhez volt kötve. Addig terjedhetett, amíg a jog uralma biztosítva volt és nemzetét is szolgálni tudta. Politikai ambíciói sohase voltak. Amikor az államhatalom a jogrend alapjáról letért és durván beavatkozott az egyház belügyeibe, akkor újra megmerevedett és szembehelyezkedett az Állami Egyházügyi Hivatal követeléseivel, és szabotálta a miniszteri biztos intézkedéseit. Leveleit nem bontotta fel, és ameddig lehetett, szorgalmasan látogatta gyülekezeteit. Három nappal Nagy Imre kivégzése után hatalmi szóval másodszor is eltávolították püspöki tisztségéből nyugdíjazási, avagy fegyelmi eljárás nélkül, teljesen törvénytelenül. Először az egyház testéhez tartozó iskolákat védte, másodszor az egyház szuverenitását, az 1956-ban az egyház javára bekövetkezett személyi változásokat. Mindkét esetben a jogrend uralmát, az egyház integritását és identitását. Azt akarta, hogy az egyház egyház maradjon, ne az államhatalom csatlósa, annak szolgája.
Jegyzetek:
1) Európa Könyvkiadó. Budapest, 1997. 21.l.2) Uo. 359.l.
3) Uo. 360.l. (Kapi Béla püspök nem szerepel a felsorolásban.)
4) Uo. 510.l.
5) Uo. 337.l.
6) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Berlin, 1985. 287.l.
7) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Bern, 1987. 679.l.
8) Ordass Lajos: i. m. 681., 692.l.
9) Ordass Lajos: i. m. 693.l.
10) Ordass Lajos: i. m. 698.l. és Terray László: Nem tehetett mást. Budapest, 199., 165., 168.l.
11) Tibor Fabinyi jr.: Bishop Lajos Ordass and the Hungarian Lutheran Church. - Hungarian Studies 10/1. 1995. 71.l.
12) Ordass Lajos: Akikkel az Úton találkoztam. Budapest, 1996. 41.l.
13) ifj. Dr. Fabinyi Tibor: i. m. 73.l.
14) Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, 1989. IV. kiadás.
15) Ordass Lajos: i. m. 578.l.
16) Uo. 580.l.
17) A püspök ezt 1957. október 6-án zalaegerszegi szolgálatára menet mondta el.
Megjelent a Keresztyén Igazság 39. számában (1998. ősz)