Ezt a tanulmányt Ittzés Jánosnak, a mai magyar evangélikus püspöki kar legfiatalabb tagjának ajánlom, aki képes lehet megérteni és követni a saját via crucis-a közben a 100 éve született nagy hitvalló püspök Ordass Lajos örökségét.
I. Bevezetés
A Magyarországi Evangélikus Egyház (továbbiakban MEE) legfőbb törvényalkotó szerve mindig a zsinat volt. Az ún. egyetemes közgyűlések jelentették az egyházkormányzás következő lépcsőjét. Ezeket általában évente egyszer hívták össze, vagy különleges esetekben kétszer vagy többször.
A MEE II.vh. előtti utolsó egyetemes közgyűlését 1943. dec.3-án tartották. Ezután kezdődött el a MEE történetében az az időszak, amikor az ún. püspökkari konferenciák jelentették az egyházi ügyek intézésének az egyetlen illetékes fórumát. Ez az időszak majdnem két évig tartott. Ezt követően a zsinatok, az egyetemes közgyűlések és a püspökkari konferenciák újból párhuzamosan futottak egymás mellett, amint az megszokott volt.
Raffay Sándor püspök, Ordass Lajos püspök közvetlen elődje a visszavonulását egy ilyen püspöki konferencián jelentette be 1945. jún. 12-én. Visszavonulásának okát ilyen módon fejezte ki: "egészségének romlására s életkorának előrehaladottságára való tekintettel."(1) Raffay Sándor majdnem 27 évig volt a Bányai Egyházkerület püspöke.
Ordass Lajos, akit 1945. aug. 15-én választottak püspökké, és 1945. szept. 27-én iktattak be, először 1945. aug. 17-én jelent meg püspöki konferencián "mint megválasztott, de még be nem iktatott püspök".(2) A korabeli jegyzőkönyv szerint üdvözölték, és válaszolt is az üdvözlésekre, bár megjegyezte, hogy törvényes helyzete még nincs rendezve, és "ezért nem képviseli a tanácskozáson hivatalosan a Bányai Egyházkerületet."(3) Amint később kiderült, ez nagyon jó döntés volt, mert Raffay püspök később tiltakozott, hogy nem hívták meg erre a konferenciára, pedig akkor még magát tekintette a Bányai Egyházkerület legitim püspökének.
II. Az 1945. okt. 29. és 1947. febr. 20. közötti püspöki konferenciák személyi körülményeiről
Ordass Lajos 1945. szept. 27-én történt beiktatása egyike volt a MEE legszerényebb eseményeinek. Ordass Lajos később így emlékezett meg erről az eseményről: "Ez alkalommal valóban elmaradt mindenféle külsőséges fényűzés és pompa. Ha jól emlékszem... a templomi szertartás és a beiktató közgyűlés után - otthon - a családi körben az akkor mindenütt hagyományos bablevest fogyasztottuk el. Ünnepivé ezt az egyszerű ebédünket talán csak egy ajándékba kapott üveg bor tette. Másként ez nem is lett volna akkor lehetséges, de valóban így is volt kedvemre."(4)
Ez után az esemény után Ordass Lajos teljes joggal léphetett be a püspöki konferenciára. Mint legfiatalabb püspököt megbízták, hogy írja meg a jegyzőkönyveket. Összesen tizenegy püspöki konferenciát tartottak a vizsgált időszakban, és az utolsó két konferencia kivételével Ordass Lajos végezte a legfiatalabb püspöknek ezt a kötelességét. Ugyanis ebben az időben csak a megválasztott és beiktatott püspökök (esetleg a püspökhelyettesek) vehettek részt a püspöki konferenciákon. Ennek megfelelően kilenc jegyzőkönyvünk van Ordass Lajostól magától és kettő Kuthy Dezső püspöktől. Kuthy Dezső volt akkoriban a legkisebb egyházkerület - a Dunáninneni - püspöke, és abban az időben már súlyos hangszálbaja volt, amely miatt végül vissza kellett vonulnia a püspökségtől.
Ami a négy püspök részvételét illeti ezeken a püspöki konferenciákon, itt úgy kell fogalmaznunk, hogy három püspök minden alkalommal jelen volt, és egy püspök csak egyetlen alkalommal. A mindig jelenlévő püspökök Kapi Béla mint legidősebb püspök, az előbb említett Kuthy Dezső és Ordass Lajos püspök. Kapi Béla püspök 1916 óta a Dunántúli Egyházkerület püspöke volt. A püspöki konferencia negyedik tagja viszont az a személy volt, aki csak egyetlen alkalommal (1946. jún. 24-én) vett részt ilyen püspökkari konferencián. A neve Túróczy Zoltán, és a Tiszai Egyházkerületet irányította 1939. máj. 16-tól. Távolléteinek oka részben az a tény, hogy püspöki pozíciója koncepciós pörét követően (1945. jún. 25.) még nem volt rendezve. Azonban helyzetének részbeni rendeződése után sem jelent meg a püspöki konferenciákon a vizsgált időszakban. Meg vagyok győződve arról, hogy Túróczy Zoltánnak ezek a távollétei végzetesnek bizonyultak mind az Ordass/Túróczy személyes kapcsolat, mind pedig a hivatalos kapcsolatok szempontjából, de legfőképpen a MEE későbbi történetének általános szempontjait illetően.
III. Ordass püspök legfontosabb megszólalásai a vizsgált időszak püspöki konferenciáin
a) A Túróczy-ügy
Ha valaki végignézi a püspökkari konferenciák legfontosabb témáit a vizsgált időszakban, akkor nem fogja merő véletlennek nevezni, hogy Ordass püspök első megszólalása Túróczy püspök esetére vonatkozott.
Pontosan az első püspöki konferencia időpontjában, amikor Ordass Lajos már megválasztott és beiktatott püspök volt, kért tanácsot Túróczy Zoltán püspök a börtönből püspöktársaitól saját püspöki szolgálatára vonatkozólag. Túróczy püspök megkérdezte a többi püspököt, hogy véleményük szerint vissza kellene-e lépnie hivatalától vagy sem. Akkor Kapi és Ordass püspök ugyanazt a véleményt képviselték, a harmadik püspök véleményével ellentétben, aki azt tanácsolta volna Túróczy püspöknek, hogy mind az egyház mind a maga érdekében lépjen vissza hivatalától. Akkor mondta Ordass püspök a következő mondatokat: "Túróczy püspök visszalépése a püspöki hivatalától nem tűnik az egyház érdekében állónak". "Ő egy igazságtalanul bebörtönzött ember...," - és - "lehetetlen, hogy visszalépésével beismerje, hogy vádlóinak igaza volt." Azonban Ordass Lajos legfontosabb mondata ebben az ügyben a következő volt: "Lehetséges, hogy Istennek szüksége van arra, hogy Túróczy börtönben haljon meg az egyház érdekében. Szabad-e akkor nekünk azt tanácsolni neki, hogy visszalépése árán kérje szabadon-bocsátását?(5) Ezen a háttéren született meg az akkori püspöki konferenciának az a döntése, hogy Túróczy Zoltán esetleges visszalépése nem áll az egyház érdekében. Ami a döntés személyes részét illette, a három püspök azt az üzenetet küldte Túróczy Zoltánnak, hogy ezt a részt neki magának személyesen kell eldöntenie, mert ebben az esetben mindenkinek magának kell dönteni. Ők csak a saját véleményüket tudnák elmondani, de a saját döntését Túróczy Zoltánnak kell meghozni. Túróczy Zoltán később elmesélte, hogy ez az üzenet nemcsak egy nagy személyes vigasztalás volt a számára, hanem nagy segítség is ahhoz, hogy erkölcsi bátorságot merítve megmaradjon püspöki hivatalában.
Ennek az eseménynek a hátterén, a MEE történetének legszomorúbb jelenetei közé tartozik, amikor 1949. jan. 8-án Túróczy püspök megjelent egy nagy délkeletmagyarországi börtönben - a szegedi Csillagbörtönben -, és személyesen akarta rávenni Ordass püspököt arra, hogy lépjen vissza hivatalától. Egy Ordass Lajos életéről és küldetéséről szóló, több nyelvre lefordított könyvben erről a szomorú jelenetről a következőket olvashatjuk: "Ordassnak az volt a véleménye, hogy egy püspök nem léphet vissza a politikai hatóságok fenyegetésére... A neki átadott Bibliában tudatosan keresett olyan tudósításokat, amelyek a Krisztus melletti bizonyságtételről szóltak az övéhez hasonló helyzetben. Végül megérkezett Cselekedetek 16-hoz, amely Pálról és Szílásról szól a börtönben. A bíró elrendelte szabadon-bocsátásukat, de ők azt követelték, hogy személyesen kell őket kivezetni a börtönből... A válasz, amit Túróczynak adott a NEM volt. Amikor visszatért cellatársaihoz felfedezte, hogy 15 katolikus pap közös imádságban töltötte az időt. Ők csak azt tudták, hogy egy püspök és egy lelkész jöttek Ordasst meglátogatni, és feltételezték, hogy ez egy komoly beszélgetést jelenthet. Így ők azért imádkoztak Istenhez érte, hogy tisztán őrizhesse meg a lelkiismeretét. Ezen a napon a papi cellában a 16 fogoly még közelebb került egymáshoz."(6)
b) A Magyarországon élő német lakosság kitelepítése és a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény
Túróczy Zoltán püspök ügye erősen egyházpolitikai természetű volt, és szabad úgy fogalmaznunk, hogy már abban az időben majdnem minden egyházi ügyet különböző politikai esetek befolyásoltak. Különösképpen állt ez arra a két eseményre, amelyeknek külföldi összetevői is voltak.
Az első esemény a magyarországi német lakosság egy részének a deportálása volt 1946 végétől 1947 tavaszáig. "Összesen 200.000 német nemzetiségű lakos kényszerült elhagyni Magyarországot a kitelepítés keretében."(7)
A másik politikai esemény az ún. magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény volt, amelyet 1946. febr. 27-én kötöttek, de amelyet csak 1947 áprilisától kezdtek végrehajtani. "1948 áprilisáig 73.273 szlovák hagyta el önkéntesen Magyarországot, illetőleg 68.407 magyart telepítettek ki Csehszlovákiából. A kitelepítések csak 1949-ben szűntek meg."(8)
A püspöki testületnek véleménye mind a magyarországi német lakosság kitelepítése, mind a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény kérdésében egységes volt. A testület minden tagja tudta, hogy ezek a kérdések politikai természetűek, és ezzel a ténnyel összhangban próbálták azokat intézni. Mivel mind a német kitelepítés, mind a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény keményen sújtotta a MEE-t - ezek voltak a legnagyobb csapások a rossz emlékű Trianoni békeszerződés óta -, mindegyik püspök megkísérelte menteni a menthetőt. Mindnyájan tudták, hogy az érintettek többsége, akik ezekbe az ügyekbe belekeveredtek csak áldozatok voltak, és ezért segítségre szorulnak. A püspökök azt is jól tudták, hogy ők képtelenek a politikai döntéseken változtatni, és ezért más módokon próbáltak segíteni.
Erőfeszítéseik sikeresebbek voltak a német nemzetiségű lakosság kitelepítése dolgaiban. Azonban a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény sok problémát okozott, és fájdalmas pillanatokat is hozott.
Mivel a lakosságcsere egyezményben érintett evangélikusok többsége Ordass püspök kerületéből került ki, ezért rá hárult az a hálátlan feladat, hogy a politikát elválassza ezeknek a kérdéseknek a rendezésétől. Egy csomó olyan jegyzőkönyv van, amelyek Ordass püspöknek ezeket az erőfeszítéseit mutatják. A vizsgált időszakban Ordass Lajos püspök állandóan tájékoztatásokat adott, és gyakran kellett kemény szavakat is mondania különösen annak a bizottságnak a munkáját illetően, amely szlovák oldalról ezekkel a kérdésekkel foglalkozott. Ordass püspök ebből a szempontból nagyon tájékozottnak bizonyult és némelykor merésznek is. Ítéleteiben egyszerre próbálta meg képviselni a keresztyénség egyetemességét és ugyanakkor ellene volt mindenfajta sajátos korlátozásnak. Például kijelentette: "a kitelepítési akció politikai ügy, templomainkat pedig istentiszteletek céljaira építettük."(9) Akkor jegyezte meg ezt, amikor arra kérték, hogy engedje át a templomokat a bizottság tagjai számára különleges istentiszteletek tartására. Ugyanakkor hangsúlyozta azt a reményét, hogy a MEE és a Szlovák Lutheránus Egyház között új kapcsolatok teremtése lehetséges. "Először olyan lelkészek találkozását szerette volna előkészíteni, akik evangéliumi munkájuk során szabadok voltak politikai ambícióktól."(10) Nagyon csalódott volt akkor, amikor tudomására jutottak olyan tények, amelyek azt mutatták, hogy erőfeszítéseit gyakran félreértelmezték. Ellenfelei rossz hírét költötték, és még a rágalmazástól sem riadtak vissza, sem Magyarországon, sem Csehszlovákiában, sőt Genfben sem.
c) Belső egyházi ügyek
c1. Az egyházi iskolák ügye
Amint már említettük, mind a polgárok, mind a történelmi egyházak élete ezekben az években összefonódott a politikai élet napi eseményeivel. A püspöki konferenciák jegyzőkönyvei bizonyítják ennek az állításnak az igazságát. Három különböző idevágó példát is lehet hozni erre.
Az első példa azt mutatja, hogy az egyházi iskolák elleni támadások napról-napra világosabbá váltak. Ennek az ügynek a kezdeti történetéhez az a tény tartozott hozzá, hogy eleinte úgy látszott, hogy ezek a támadások egyetlen párt részéről jönnek, és akkor még ennek az egy pártnak a hangja nem volt elég erős a dolog kiviteléhez. Ordass püspöknek is személyes tapasztalatai voltak az iskola-problémára vonatkozólag. Azon a napon, amikor beiktatták püspöki hivatalába az ünnepélyes beiktató közgyűlésen az akkor még államtitkár Bereczky Albert - a későbbi református püspök - megdorgálta őt az egyházi iskolák sorsa felett érzett aggodalmáért. Ordass Lajos később megemlegette, hogy ez a dorgálás csalódást okozott neki. Még 1948 tavaszán is újból megtörténtek állami oldalról az iskolák megmaradásáról szóló kijelentések, jóllehet két hónappal később megtörtént a felekezeti iskolák államosítása.
A püspöki konferenciák jegyzőkönyvei szerint a vizsgált időszakban Ordass Lajos a felekezeti iskolák elleni növekvő támadásokról kétszer szólt, éspedig a negyedik és ötödik püspöki konferenciákon. Az első alkalommal arra hívta fel püspöktársai figyelmét, hogy a támadások különösképpen az újságokban egyre durvábbak lesznek. "Közli, hogy a genfi ökumenikus egyházi központhoz kérdést intézett, hogy amennyiben a felekezeti oktatás ügye veszedelembe kerülne hazánkban, átmeneti időre tudna-e nekünk anyagi segítséget nyújtani iskoláink fenntartásához."(11)
A másik alkalommal Ordass Lajos megismételte ugyanazokat az állításokat a felekezeti iskolákra vonatkozólag, és azt állította, hogy "a politikai feszültség enyhülése az egyház szempontjából nézve várat magára."(12) Ugyanakkor hozzátette, hogy az iskolák elleni támadások megint megerősödtek.
c2. Keresztyén ifjúsági szervezetek és azok kezdődő problémái
Nem csak a felekezeti neveléssel adódtak problémák, hanem a fiatal nemzedék nevelésével általában, és különösen a keresztyén szervezetekkel. Abban az időben két virágzó keresztyén ifjúsági szövetség volt adva, amelyeket két különböző külföldi keresztyén szövetség hatására alapítottak.
Az első volt a cserkészmozgalom, amely a történelmi egyházakon belül nagyon népszerű volt. Ez a mozgalom jelentős külföldi összeköttetésekkel is rendelkezett. A magyar cserkészet legnagyobb eseménye 1933-ban történt, amikor a negyedik világtalálkozót (Jamboree) Magyarországon szervezték meg. 54 országból 26.000 cserkész vett részt az eseményen, és egy volt miniszterelnök - gróf Teleki Pál személyében - volt a Jamboree táborparancsnoka.
A II. vh. után elkezdődött más erők agitációs munkája is, olyanoké, akik az ifjúság nevelését a saját kezükbe akarták ragadni. Bár ezek az erők nem a keresztyén világnézet alapján álltak, megjelentek a felekezeti iskolákban is, és megkísérelték saját eszméiket népszerűsíteni az ifjúság nevelésére vonatkozólag. Mivel az egyház képviselői elutasították ezeket a közeledéseket, elkezdődött néhány beszélgetés egy mégis lehetséges együttműködés lehetőségeiről. A 11 püspökkari konferencián mind a rangidős püspök, Kapi Béla, mind pedig a legfiatalabb püspök, Ordass Lajos tájékoztatták a jelenlevőket ezeknek a kérdéseknek a nehézségeiről. Egy konkrét üggyel összefüggésben - a téma a két munkáspárt közeledési kísérlete volt -"Ordass Lajos a cserkészetet ajánlotta..., hogy az legyen az ifjúság összefogója..., de ők hallani sem akartak arról."(13)
A másik ifjúsági szövetség az YMCA magyar megfelelője volt - magyar nevén Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE- rövidítéssel). Az evangélikus és református egyházak együtt szervezték és felügyelték, és közös székházuk is volt Budapesten.
Amikor Ordass püspök a püspöki testület tagja lett, akkor a rangidős püspök, Kapi Béla átadta neki a saját felügyelői helyét 1946. jún.24-én.(14) Ettől az időponttól kezdve Ordass püspök volt az a személy, aki a püspöki konferenciát tájékoztatta a magyarországi YMCA helyzetéről. Abban az időben már komoly viták voltak a szervezetben, és ezek a viták egyszerre voltak külső és belső természetűek. Külső politikai erők megkíséreltek befolyást szerezni a szövetségben. Ordass püspök és a többi püspökök meg akarták őrizni az ifjúsági mozgalom keresztyén jellegét. Kijelentették, hogy ezt a jelleget meg kell őrizni, "még akkor is..., ha ez a KIE feloszlatásának a veszélyével járna."(15)
Az utolsó püspöki konferencián, ahol Ordass püspök részt vett majdnem öt hónapig tartó útja előtt, ezeket a kérdéseket ismét megemlítették. Ordass Lajos elmesélte, hogy az akkori belügyminiszter maga kívánta a saját emberét mint elnököt a mozgalom élére állítani. Korábban más neveket is lehetett hallani az elnöki pozícióval kapcsolatosan - többek között Bereczky Albert nevét is -, de mindezek az emberek már akkor annyira belekeveredtek a napi politikába, hogy ez a tény fenyegette volna a mozgalom eredeti célkitűzéseit. A püspöki konferencia nem akarta engedni, hogy megzsarolják. Ezért úgy döntött, hogy ha a körülmények nem változnak, "akkor a mozgalom lutheránus ága visszavonul, és a munkáját függetlenül, felekezeti keretek nélkül fogja végezni."(16)
c3. Az egyházkerületek arányosításának az ügyei
A püspöki konferenciák legizgalmasabb témáját azok a viták jelentették, amelyeket maguk a püspökök - és az időnként megjelenő püspökhelyettesek - folytattak a négy egyházkerület lehetséges arányosításának a kérdéseiben. Ezek a viták képesek cáfolni azokat a vádakat, mintha a püspöki konferenciák csak "békés, biztonságos, tét nélküli beszélgetések" lettek volna, ahol a résztvevők minden dologban egyetértettek egymással. Ebben az esetben történtek a legélesebb megszólalások, és Ordass püspöknek sikerült magát a rangidős püspököt is meggyőznie, hogy neki van igaza.
Az egyházkerületek arányosításának az ügyét Kapi Béla a rangidős püspök vetette fel. Ordass püspök nem vitatta a kérdés jogosságát, de az volt a véleménye, hogy az időpont nem alkalmas az ezekkel a kérdésekkel való foglalkozásra. Amikor lehetőséget kapott arra, hogy álláspontját kifejtse, a következő módon érvelt. Először kijelentette, hogy "mindenestül átmeneti állapotban élünk."(17) Ebben a helyzetben nagyon veszélyes évtizedekre és évszázadokra szólóan tervezni. A második érve az egyházkerületek arányosításának célja volt. Azt mondta ki, hogy soha nem szabad gazdasági szempontokat a történelmi jogok helyébe tenni. A harmadik érve volt azonban - saját meglátása szerint is - a legfontosabb érve. Azt mondta, hogy mivel ez a feladat zsinati feladat, "és ma sem nem kívánatos, sem nem lehetséges zsinatot tartani"(18) - ezt a kérdést el kellene halasztani boldogabb időkre. És ezen a ponton Ordass Lajos püspök egy nagyon kemény társadalom-kritikát gyakorolt, amely világosan megmutatta, hogy sem vak, sem süket nem volt saját kora problémáinak meglátására. A következőket mondta: "a közösségi életet szabályozó erők mind a folyékonyság állapotába jutottak. Évszázados törvényeket megkérdőjeleznek, újonnan alkotott törvények és rendelkezések gyakran bizonyulnak megvalósíthatatlanoknak. Az ország polgárai részéről a törvénytisztelet sok megbántásban részesül... Ha ilyen körülmények között új törvényalkotáshoz akarnánk hozzálátni, félő, hogy egyházunk legfontosabb életérdekeit nem tudnánk megvédelmezni, vagy érvényre juttatni.(19)
Ami ezeknek az érveknek az eredményét illette, elmondhatjuk, hogy maga a rangidős püspök is meghajolt a legfiatalabb püspök érvei előtt, és megengedte a kérdés elnapolását, mert megértette azokat a veszélyeket, amelyek egy zsinat összehívása esetén az egész egyházat képesek lennének tönkretenni. Ordass püspök érveinek a győzelme csak egy olyan püspöki testületben történhetett meg, amely készen állt tiszteletben tartani minden egyes tagjának a véleményét, ha az illetőnek igaza volt. A vélemények közötti különbségek nem vezettek sem éles összecsapásokhoz, sem szakadáshoz.
Azt a jegyzőkönyvet, amely ennek a kérdésnek a megoldásával foglalkozik már a másik püspök írta.
IV. Ordass püspök hosszú utazásának előkészületei a püspöki konferencia jegyzőkönyvei szerint
Ordass püspök hosszú utazásának a terve először a 9. püspöki konferencián került szóba. Ordass püspök maga hozta elő a tervet püspöktársainak, és hozzátette, hogy "az egyház és a nemzet érdekében készen áll... eleget tenni ezeknek a kéréseknek"(20), melyeket több oldalról kapott. Azt is kérte, hogy az Egyetemes Egyház adjon neki hivatalos felhatalmazást. Beszélt az utazási tervről is. Különböző országokba akart utazni (Svájc, Svédország, Dánia, Norvégia, USA), ahol különböző konferenciákon akar részt venni, továbbá kapcsolatokat akart teremteni, és be akart számolni a MEE életéről, és magának a nemzetnek a helyzetéről is.
A püspöki konferencia egyetértett Ordass püspök utazási terveivel, és örömmel tekintett a Lutheránus Világszövetség első világkonferenciája elé is (Lund).
Az események Ordass püspök utazására vonatkozóan felgyorsultak, és az utolsó püspöki konferencia már istenhozzádot is mondott útra induló tagjának. Közben a tervek is kiegészültek, mert Ausztria, Németország, Franciaország és Finnország is bekerültek a programba. A püspöki kar elhatározta, hogy az utazás megkezdésének napján, 1947. febr. 23-án közös ünnepi istentisztelet tart, és így indítja útnak a háború utáni "első nagykövetét." A püspöki konferencia idevonatkozó jegyzőkönyve megörökítette mind Ordass Lajos, mind a rangidős püspök, Kapi Béla szavait. Ordass Lajos a jegyzőkönyv tanúságtétele szerint "arra kérte a püspöki kart..., hogy az egyetértés és szeretet szellemében működjön együtt helyettesével."(21) Megígérte, hogy útjának különböző állomásairól tudósításokat küld, és imádkozni fog a püspöki kar munkájáért, és lélekben mindig jelen lesz.
A rangidős püspök, Kapi Béla szavai részben visszatekintések, részben jó kívánságok voltak. Nyíltan kijelentette, hogy "a püspöki kar... hiányolni fogja Ordass Lajos bölcsességét, tapasztalatait, éles ítélőképességét és előrelátását."(22) Mindamellett Ordass ígéretei az imádságra és az állandó lelki jelenlétre vonatkozólag reménységgel töltik el őket. A püspöki kar áldással bocsátja őt el. Kérik az Úr áldását egész vállalkozására.
V. Zárógondolatok
A püspöki konferenciák anyagai világosan mutatják, hogy a legfiatalabb püspök nemcsak jelen volt ezeken a konferenciákon, hanem részt is vett annak formálásában és ezeknek a konferenciáknak a döntéseiben. A püspöki kar a különböző kérdésekben adott véleménykülönbségek ellenére még egységes maradt. Ez az egység azon a tényen alapult, hogy a közösség tagjai mind egyek voltak a saját feladataik és kötelességeik megítélését illetően. Mindnyájan megkísérelték megvédeni az evangélium, az egyház és ezeken keresztül az egész nemzet érdekeit, és ilyen módon az Isten által teremtett világ érdekeit.
Amikor Ordass püspök visszatért hosszú utazásáról, szinte semmit nem talált a korábban említett egységből. Ez azonban már egy másik, sokkal szomorúbb történet volt...
Jegyzetek
1) 1945. jún. 12. Püspöki Konferencia jegyzőkönyve 2. pont. Evangélikus Országos Levéltár (a továbbiakban EOL)2) 1945. aug. 17. Püspöki Konferencia jegyzőkönyve EOL.
3) 1945. aug. 17. Püspöki Konferencia jegyzőkönyve EOL.
4) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta: Szépfalusi István. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadása, 1985. 165. oldal.
5) Az 1945. okt. 29-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve. 2. pont. EOL
6) László G. Terray He couldn't do otherwise - Bishop Lajos Ordass 1901-1978. Németből fordította Eric W. Gritsch. Wm.B. Eerdmans Publishing Co. Grand Rapids/Michigan USA 95-96. old.
7) Magyarország története 1918-1990. Szerkesztették: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos. Egyetemi tankönyv. Kiadó: Korona (év nélkül) 193. old.
8) L. 7. pont 194. old.
9) 1946. máj. 8. Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 6. pont. EOL.
10) L. 9. pont. 4. old.
11) Az 1946. máj. 8-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 2. pont, EOL.
12) Az 1946. jún. 24-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 6. pont, EOL.
13) Az 1947. febr. 20-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 12. pont, EOL.
14) Az 1946. jún. 24-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 13. pont, EOL.
15) Az 1947. jan. 21-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve, 10. pont, EOL.
16) Az 1947. febr. 20-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve. 20. pont. EOL.
17) Az 1946. nov. 5-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve. 2. pont. EOL.
18) L. 13. lábjegyzet
19) L. 13. lábjegyzet.
20) Az 1946. dec. 13-i Püspöki Konferencia jegyzőkönyve. 30. pont. EOL.
21) Az 1947. febr. 20-i konferencia jegyzőkönyve. 23. pont. EOL.
22) L. 21. lábjegyzet.
Megjelent a Keresztyén Igazság 49. számában (2001. tavasz)