Terray László: 
Emlékmorzsák Ordass Lajossal kapcsolatban (2002. szeptember)

A dán evangélikus lelkészek folyóirata 1957 őszén átvett egy cikket a Svensk Kyrkotidning nevű svéd lapból, egy svéd lelkész tollából, aki a svéd egyház kiküldöttjeként vett részt a minneapolisi evangélikus világgyűlésen. Ebből idézünk. (Praesteforeningens Blad 47. évf. 1957, 631.o.)

Ordass Lajos kétségtelenül az a személy, akivel szemben a világgyűlés résztvevői a legnagyobb szeretetet és a legnagyobb tiszteletet tanúsították. Van egy különleges ?etikai egyensúlya?, arcát békesség és nyugalom uralja, akkor is mikor olyan témákról van szó, amelyek számára fájdalmasak lehetnek. A nyugodt hang, amely észrevétlenül is aláhúzza mondanivalóját; a hihetetlen baráti tónus, amely lehetővé teszi, hogy a vele beszélők úgy érzik, csak az ő kedvükért van jelen; az alázatos és szolgáló lelkület; - mindez bizonyítja, hogy egy nagy keresztény személyiséggel van dolgunk. Mikor mások úgyszólván portékaként árulják börtönben viselt szenvedésüket egy elismerő szóért, Ordass egész természetes módon beszél róla, mintha az része lenne hitéletének, aminthogy az is. Mikor az ember átéli, hogy ez az ember egy minneapolisi szállodai szobában egy álló órán át beszélget néhány svéd fiatallal, figyel mondanivalójukra és válaszol a kérdéseikre, akkor az a szoba evangéliumi atmoszférával telik meg. Tanúja voltam, mikor egy sereg tapasztalt és kritikus újságíró felállva adott kifejezést megbecsülésének Ordassal szemben, s ez nem mindennapi dolog!

Amit Ordass mond, annak jelentősége van. A megnyitó ünnepségen mondott prédikációja mindjárt irányt adott az egész világgyűlésnek. Egyike ő azon keveseknek, akiket hallottam Istenről és Isten erejéről beszélni a nélkül, hogy saját erejük és jelentőségük is előtérbe kerülne.

Mikor egy sajtókonferencián az újságírók megkérdezték, mi vár rá mikor hazatér Magyarországra, azt mondta: ?Én vállalom a felelősséget mindazért, amit itt mondtam. És remélem, hogy vállalhatom a felelősséget azért is, amit Önök, uraim, mondanak és írnak.? Erre az újságírók spontán tapssal adtak kifejezést lojalitásuknak.

Karlfeldt [svéd költő, 1864-1931] azt mondta egyszer Karl Johanról [svéd és norvég király, 1918-44]: ?ő önmagában királyi volt, s ez mindent elmond.? Ordass valahogy egyszerre olyan méltóságteljes és olyan közvetlen, hogy tisztsége és személye egységet alkot. Ezért lett ő sok ezer ember számára a világgyűlés nagy személyes élménye.

Hogy Ordass Lajosnak nem mindig volt egyszerű megbirkóznia az amerikai újságírókkal az 1957-es minneapolisi evangélikus világgyűléssel kapcsolatban, arra egy példát mondott Vajta Vilmos egy (hangszalagra felvett) beszélgetésben 1989-ben.

Minneapolisban összehívtak egy nap egy sajtókonferenciát. El lehet mondani, hogy az egész világsajtó érdeklődött a mártírpüspök iránt, és nyilvánvaló volt, hogy az amerikai sajtónak az volt a reménye, hogy most alapos támaszt kapnak arra, hogyan is bánnak el a kommunisták az egyházakkal Kelet-Európában. De Ordass Lajos nekem előre megmondta már, újságírókkal, egyházi emberekkel és mindenki mással való beszélgetés előtt is: Én olyat nem mondok külföldön, amit otthon nem tudok elmondani. Olyat elmondhatok, amit nem otthon kell elintézni.

Nos, a sajtókonferencián egy teremben 40-50 ember ült, - akkoriban még nem voltak százan újságírók egy lutheránus világgyűlésen, - ott volt a TV, egy csomó amerikai újságíró, talán más újságírók is. Ordass Lajos nem értette olyan jól az amerikai angolt, hogy ő minden kérdést rögtön fel tudott volna fogni és rájuk azonnal angolul válaszolni, úgyhogy azt mondta: ülj ott mellettem, és tolmácsolj, ha kell. Az egyik TV-riporter akkor jött egy kérdéssel, már nem emlékszem, mire vonatkozott, de valami kényes kérdés lehetett. Erre Lajos bácsi odafordult hozzám és azt mondta: Nézd, Vilmos, mondd meg neki, hogy én erre nem válaszolok. No most jól emlékszem, hogy a kérdésben volt egy olyan angol szó, amit nem is értettem, én sem. Kénytelen voltam ott a közelben levő emberektől tolmácsolást kérni, aztán tolmácsoltam Lajos bácsinak a kérdést, és ő megismételte: Mondd meg neki, hogy ezt én így nem tudom megválaszolni. Ezt én ekkor mondtam meg az újságírónak.

Én aztán láttam aznap este a TV-ben az adást. Mikor az eddig eljutott, akkor a riporter azt mondta: Nézzék kérem, itt van ez a kommunista országból jött püspök, nyilvánvaló, hogy ott suttognak egymással, nem akarják megmondani, hogy milyen a való helyzet, most leállítják, hogy hallgasson, ne mondjon el semmit. - Mi persze nem arról tanácskoztunk, hogy mit válaszoljon Lajos bácsi, hanem arról, hogy mit is kérdezett az újságíró. Ma már arra sem emlékszem, mi is volt a kérdés.

Ordass Lajost Minneapolisban nemcsak megértés, tisztelet és megbecsülés fogadta. Erre is mondott példát Vajta Vilmos ugyanebben a beszélgetésben.

Minneapolisban a Central Lutheran Church közelében van egy nagy sportcsarnok, ahol a világgyűlést tartották. Ez előtt volt egy alkalommal egy, lényegében azt lehet mondani, hogy komolytalan tüntetés, Ordassra célozva ?Communist Bishop? és hasonló táblákkal. Ezekkel a tüntetők azt akarták kifejezésre juttatni, hogy akik itt képviselik a Magyarországi Evangélikus Egyházat, azok tulajdonképpen egy kommunista állam képviselői. Ez röviddel a McCarthy'sta időszak után volt, nem tudom pontosan, hogy kik rendezték, talán valamilyen MacIntire-csoport [az International Council of Christian Churches nevű ?ellen-ökuméné?], akik a ?vasfüggöny? mögötti egyházak iránt érdeklődtek. Szegény tüntetők aligha rendelkeztek up to date információkkal.

Mivel Ordass Lajos fiatal korában Svédországban volt tanulmányúton, gyakran illették őt a ?magasegyházi? jelzővel. Vajta Vilmosnak volt erre vonatkozólag egy megfigyelése. 1947 tavaszán Ordass Lajossal együtt utazta be Finnországot, s erről az útról való beszámolójában mondta el a következőket a fent már idézett 1989-es beszélgetésben.

Együtt érkeztünk Turkuba, s ott a finn érsek főtitkára fogadott bennünket. Ez a főtitkár nagyon magasegyházi valaki volt. Mikor Ordass Lajos amerikai útja után megint találkoztak, akkor Lajos bácsi már Amerikában kapott körgallérját viselte, s a főtitkár nagy örömmel konstatálta, hogy magas körgallérral jár a püspök úr. De Lajos bácsi hamar lehűtöttre, mondván: ?Igen, ez nagyon praktikus dolog. Minden este meg lehet mosni és másnap reggel ugyanolyan tiszta, mint előtte való nap volt...? A magasegyházisághoz igazán semmi köze nem volt a körgallérnak.

A Lutheránus Világszövetség 1957-ben választott elnöke, Franklin C. Fry egyházi elnök, püspök, mondott el egy érdekes mozzanatot első találkozásukról, amely 1947-ben történt Dr. Fry irodájában. A beszélgetés közben Ordass Lajos elmondta, hogy a soproni teológiai fakultásnak az a szándéka, hogy a tiszteletbeli doktori címet ajándékozza neki. Fry erre ?európai udvariassági szokást akart követni? és felállt, hogy állva köszönje meg a megtiszteltetést. Hogy Fry felállt, azt Ordass viszont úgy fogta fel, hogy vége van a kihallgatásnak, tehát ő is felállt, hogy elköszönjön és menjen. Úgy kellett magyarázkodniuk egymásnak, hogy ki mit gondolt azzal, hogy felállt. Ezzel illusztrálta Fry, milyen szerény és megnyerő módon képviselte Ordass az ő egyházát De ebből az első beszélgetésből olyan őszinte testvéri kapcsolat alakult ki, hogy Fry magával vitte Ordasst mikor körútra indult egyházában, hogy körzeti évi közgyűléseken együtt vegyenek részt.

Megjelent a Keresztyén Igazság 55. számában (2002. ősz) 29-30.o.

Vissza