I. A püspöki hivatalba történő visszatérés
Ordass Lajos Önéletrajzi Írások (folytatás) 1) című munkája alapján két dologra lehet következtetni a püspöki hivatalba történő visszatérést közvetlenül megelőző időszakkal kapcsolatosan. Az egyik az, hogy itt egy "több szálon? futó eseménysorozat volt adva a háttérben, és ez a háttér egyszerre volt külföldi és belföldi, egyházi és világi háttér, személyes és közösségi.
Ma már "kevesebb? vita folyik arról, hogy a hivatalba történő visszatéréssel Ordass azt vette vissza, ami az 1948. szept.8-án történt eltávolítása óta is hozzátartozott, éspedig "legitim püspökségét?. Ordass tehát azon püspökök közé tartozott, akit mind az államnak, mind az egyháznak kétszer kellett rehabilitálni és jogaiba visszahelyezni. (1956. okt. 5.; 1990. ápr. 23.; illetve 1956. okt. 8.; 1995. okt. 5. ) 2)
Ordass a saját emlékirataiban arról ír, hogy ő "csak? az időpontról döntött, tehát arról, hogy "október 31-én, a reformáció ünnepén, istentisztelet és úrvacsorai szolgálat végzésével? 3) tér vissza hivatalába.
II. Az egyházi élet újraindítása
Ordass helyzete a hivatalba történő visszatéréskor egyfelől rendkívül egyszerű, másfelől rendkívül bonyolult volt. Egyszerű azért, mert Vető Lajos nov.1-jén történt lemondásával egyedül maradt mint "hivatalban lévő? püspök, akire az egyházegyetem vezetése is hárult. Rendkívül bonyolult azért, mert hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy át kell lépnie saját -létszámában és lehetőségeiben erősen korlátozott - munkatársi gárdáján, és ki kell terjesztenie az együttmunkálkodást más csoportokra és azok vezetőire is. Az egyház működőképességének biztosítása ezt az áldozatot követelte tőle.
Nem volt ez egyszerű feladat azért sem, mert az 1948-ban történtek során nyilvánvalóvá vált az, hogy az ő "egyházfelfogása? - amely az evangélium szabad hirdetését és az egyházi élet autonómiáját foglalta magában - és az ebből fakadó egyházpolitikai magatartása nem csak azok felfogásával ütközött, akik "az egyház rovására? keresték az egyre magabiztosabbá váló kommunista vezetéssel a barátságot és az egyház ügyeinek ebből fakadó képviseletét. De ütközött azok felfogásával is, akik "az egyház érdekében? keresték a "lehetséges együttműködés? útjait. Ez utóbbi csoport vezetői Túróczy Zoltán és Szabó József püspökök voltak, és a mögöttük álló nagyon jelentős személyeket és csoportokat nem lehetett sem 1948-ban, sem pedig 1956-ban figyelmen kívül hagyni. Az említett két személy és követőik 1948-ban, a maguk "egyház érdekében? kifejtett programjával végül "az egyház rovására? működő csoportokkal kerültek egy táborba: mind az iskolák államosítása, mind pedig az állammal folytatott tárgyalások kérdéseiben. Az 1952-ben történtek azonban - amikor a területrendezés ürügyén és "politikai megbízhatatlanság? címén eltávolították őket - kijózanította őket annyira, hogy 1956-ra alkalmasabbá váltak az együttműködésre.
Ezen a háttéren azonban érthető volt az, hogy Ordass két legjobb embere: Botta István és Kendeh György az északi egyházkerületben sorra kerülő püspökválasztás alkalmából nem Túróczy Zoltán személyében gondolkodtak, hanem elsősorban dr. Schulek Tibort, másodsorban pedig Szabó Józsefet ajánlották a gyülekezetek figyelmébe.4) Velük szemben azonban a nyíregyházi és dél-szabolcsi gyülekezetek hangját képviselő Joób Olivér nyíregyházi lelkész nov. 2-án a nyíregyházi rádióban arra kérte az egyházi vezetést, ill. Túróczy Zoltánt, hogy ő "vállalja újra a püspöki tisztség Istentől kapott keresztjét?!5) Szabó József viszont a maga részéről a rá szavazni kívánókat arra kérte, hogy "fontos egyházi érdekből... ezen a püspökválasztáson Túróczy Zoltánra szavazzanak.?6) Az 1948-ban "sorsára hagyott? Ordass - a gyülekezetek döntésének értelmében - elfogadja a Túróczyval való együttműködést, és ezzel az elfogadással indul útjára egy új kezdet az egyházban.
III. Az új egyházi korszak
a. Ahogy az egyházon belül a többség látta (reformációi méretű megújulás)
Ha az ember belegondol abba, hogy Ordass püspökségének "második aktív korszaka? tulajdonképpen háborús viszonyok között kezdődött,7) majd a kíméletlen megtorlás politikai korszakában folytatódik, és ér is véget, akkor még nagyobbnak látjuk azt a teljesítményt, amelyet ez a korszak fel tudott mutatni.
Még inkább szembetűnik a változás, ha belegondolunk abba, hogy 1948-tól kezdődően az evangélikus egyház mind a saját gyülekezeteihez, mind a nemzethez való küldetését illetően, de a külföldhöz való kapcsolatait illetően is szakadatlanul a permanens lemaradás és hátrálás állapotában élt. Nem tudta meggyőző módon képviselni az igehirdetésben a Krisztusban adott, hit által megragadható kegyelemről szóló evangéliumot, sem az egyház, sem a nemzet életében olyan formában, hogy az alapjaiban változtathatta volna meg az egyház és a világ életét. Az ún. "első? Nagy Imre-korszakban - (1953. jún. és 1955. ápr. 28. között) alig részesedett az új korszak engedményeiből. Ugyanis az azt megelőző évben, 1952-ben fosztották meg maradék függetlenségétől és két legitim püspökétől. Ebben az időszakban már egyfajta kezdődő személyi és közösségi terror uralkodott az egyházon belül. Ezen a háttéren érthető az 1956 őszén tartott konferenciák radikálisabb hangja. Ez a háttér szülte a Nagybaráti Nyilatkozatot is.
Az Ordass/Túróczy-korszak nem pusztán a lemaradást pótolta, hanem az egyház egész működését új alapokra helyezte teológiai, személyi, közigazgatási szinteken.
Az új teológiai alaphangot egyfelől az 1956. nov. 3-i ún. tájékozódó jellegű (a Puskin utcában tartott) értekezleten, másfelől az 1956. dec.13-i országos lelkészértekezleten Scholz László ütötte meg. Az előbbi esetben egyfelől egy "generális bűnbánat? szükségességéről beszélt, mivel "alig akadtak egy-ketten egyházunkban, akik az elmúlt idők során vállalták Krisztus keresztjét is.?8) A másik oldalon azt mondta ki, hogy "az új életet csak megbocsátással lehet elkezdeni. Ez azonban nem lehet egyoldalú, mert mindenkinek őszintén és töredelmesen el kell mondani, hogy megbántam, amit vétettem.?9) A dec.13-i értekezleten pedig kollektív és személyes módon tett arról bizonyságot, hogy ő azon kevesek közé tartozik, akik jó lelkiismerettel elmondhatják ugyan, hogy "teológiailag egy percre sem inogtak meg?, de Ordass egyházi elítélésének az időpontjában - mint mondta - "sem én sem a többiek nem tudtuk vállalni a keresztet.?10)
Ami az új feladatokat illette, itt Scholz László az evangéliumnak mint a keresztről szóló beszédnek a primátusát hirdette meg. Minden mást ennek kell alárendelni - mondta. Ahhoz, hogy az egyház hiteles legyen, ahhoz először neki magának kell az evangéliumot újra léte középpontjává tenni. A napi politikának nem szabad szétszakítani a lelkészek egymással való közösségét. Meg kell értetni az állammal, "hogy az egyház akkor tesz legjobbat az emberiségnek, a hazának, ha egyház marad.?11)
Jellemző, hogy azonnal akadtak az egyházban olyanok, akik ezt az új hangot kigúnyolták, és igyekeztek "szembemenetelni? a megújulással. Az is jellemző volt, hogy a nevüket kezdetben nem adták az általuk elmondott kritikához. Ebben az időben született meg a "Kis gyónótükör piciknek, akiknek most ez a maszlag elégíti ki a mohóságát?12) - című röpirat, amelyben dezavuálni igyekeztek minden újra való törekvést. A MELE szó anagrammájára, pl. ilyen ajánlatokat tett a "szellemes? szerző: Már Egyszer Leégtek Egyenként; Megint Egy-időben Leégnek Együtt; Miért Engedjük Lejáratni Magunkat; stb. Ezután pedig egyenként kigúnyolta a felszólalók bűnvallásait, végül azzal fejezte be, hogy "szeretettel fényképezte egy résztvevő, aki még ezt sem bánta.? 13)
Ordassnak és munkatársainak tehát ezen a háttéren kellett az új teológiai, személyi és közigazgatási feladatok megoldásának nekiállni.
Az új teológiai hangot az Evangélikus Egyház Hitvallási Iratainak két kötetben 14) történő kiadásával is segíteni igyekeztek, "biblikus, reformátori és hitvalló? hangot kívánva megütni.
A sajtóosztályra kinevezték Botta Istvánt. Az Evangélikus Élet szerkesztését Keken Andrásra, a Lelkipásztorét pedig - elsősorban a Győr-Sopron megyeiek kérésére - Veöreös Imrére bízták rá.
A teológiai megújulást kívánta szolgálni egy új típusú, a múlt kudarcait korrigálni kívánó ébredésnek a meghirdetése és képviselete is.
Ami az új teológia fogadtatását illette, itt elmondható az, hogy a lelkészek többsége igenelte a változásokat. Ordass levelek tömegét kapta, amelyek erről árulkodtak. "Gondolom... valamennyi lelkésztársam szíve nagyon kiszomjazott arra, hogy... egyházi felsőbbsége elsősorban és kizárólagosan az Egyház embere legyen. Megtanultuk becsülni azt a körülményt, ha püspökünk elsősorban, sőt kizárólagosan az egyház embere, egyházi, teológiai, Isten igéjéhez kötött lelkiismerettel - és nem az államhatalom képviselője akár az egyház ellenében is.? 15) A gyülekezeti lelkészek azt is végtelen megnyugvással vették tudomásul, hogy a régi/új püspök a leveleit úgy kezdte, hogy " az Úr nevével köszöntöm az olvasót?. És azzal fejezte be, hogy "az Úr kegyelme legyen velünk?. A bizalom légkörét jelzi az is, hogy tömegben jelentkeztek rehabilitációra váró emberek, akiket az előző korszak egyházvezetése hozott nehéz helyzetbe. 16) A pályát elhagyók közül is sokan visszatértek. A kényszer-nyugdíjba küldött lelkészek közül is többen kérték reaktiválásukat. Meghívások tömege futott be Ordasshoz a különböző gyülekezetektől is, akik szerették volna őt személyesen látni és hallani. A legmeghatóbb az volt ezen a téren, hogy sok olyan ember is jelentkezett, akik korábban eltávolodtak az egyháztól, de most újra az egyháztól várták a lelki, szellemi és anyagi segítséget
A személyi intézkedések, amelyeket Ordassnak meg kellett hozni, kétféle jellegűek voltak: az egyik oldalon el kellett fogadnia vezető személyek lemondását (Grünvalszky, Vető, Dezséry, Pálfy, Ottlyk ) . Továbbá bizonyos vezető személyek esetében neki kellett az illetőt arról tájékoztatni, hogy mivel "nem egyházi működésük és egyházszeretetük alapján kerültek tisztségükbe... ezért keresztyéni hangnemben közöljük velük az egyház közvéleményét, és kérjük meg őket arra, hogy közegyházi érdekből üresítsék meg ezeket a tisztségeket.?17) (Mihályfi Ernő, Darvas József ) A másik oldalon viszont több rehabilitálásra szoruló személyt kellett valamilyen formában rehabilitációban részesíteni. Ezek közül az elsők Kendeh György és Keken András voltak, őket követte többek között Balikó Zoltán, Marcsek János, Kiss Jenő, Ferdinánd István, Zászkaliczky Pál és a többiek.
Személyi ügyeket is érintett , de már közigazgatási hatásai is voltak annak, hogy általános tisztújítást rendeltek el - abban a formában, hogy a gyülekezetekben a nem egyházi szempontból megválasztott, vagy nem megválasztott személyek dolgát (pl. kulák származás miatt presbitériumból kitett gyülekezeti vezetők választhatóságának kimondásával) kívánták rendezni. Az egyházkerületeknél, mivel a mandátumok úgyis lejártak (1950. jún. 27-én választották meg őket) nem lemondások, hanem új választások kiírása volt a szempont. Az egyházmegyék esetében viszont új választásokat írtak ki. Kimondták, hogy az "új választásoknak minden befolyástól mentesnek és a törvényesség szempontjainak mindenben megfelelőnek kell lennie.?18)
Ami a közigazgatást illette, el lehet mondani, hogy 1956. dec. 11-én 19) az egyházkerület presbitériuma elrendelte az összes tisztségviselő újraválasztását a presbitériumoktól kezdve az esperesekig, és ahol szükséges volt, a lelkészekig menően. Az esperesek és az egyházi képviselők többsége természetesnek tartotta azt, hogy hivatalát felajánlva új választáson méresse meg magát. Ezzel a gyülekezetek, az egyházmegyék, egyházkerületek és az országos egyház azon jogának engedtek szabad utat, hogy autonóm módon választhassák ki azokat a személyeket, akiket bizalmukkal megtisztelnek.
Ugyanakkor viták folytak arról, hogy mi legyen a régi vezetők sorsa. Akadt olyan lelkész, aki sokallta a személyi változásokat, és "jobboldali elhajlásról beszélt?20), mások viszont "több radikalizmust? 21) vártak volna ezen a téren. Egy Ordassnak címzett levélben viszont egy laikus azt írta, hogy őt megbotránkoztatta az egyetemes presbitérium "túl humánus? döntése, mert "egyházi nyugdíjra és a püspöki kereszt viselésére méltatott egy olyan püspököt, aki püspöktársával együtt megszüntette a gyermek-misszió szolgálatát, beszüntette a konferenciákat, s a nyugdíjba kényszerített lelkészeket eltiltotta az igehirdetés szolgálatától, prédikációival megbotránkoztatta hallgatóit, tájékoztatásaival megtévesztette a világ protestánsait stb. Ilyen értéktelen dolog a püspöki kereszt??22)
Az állam, ill. az azt képviselő Állami Egyházügyi Hivatal, amely akkoriban a Kulturális Minisztérium egyik főosztályaként működött, eleinte pozitívan, később kétségeit hangoztatva, majd a végén kifejezetten ellenségesen viszonyult az új teológiai, személyi és közigazgatási változásokhoz.
B. Ahogy az ellenfelek látták (azonnali beavatkozást igénylő krízis-helyzet)
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ennek a kérdésnek a megtárgyalásánál, hogy az Ordass korszak végén - már Túróczy eltávolítása után - három jelentés született, amely az evangélikus egyházban folyó ifjúsági-, majd női munkát, illetve a lelkészképzés helyzetét tárgyalta meg az evangélikus egyházban.23) Mind a három ismertetést Grnák Károly ÁEH főelőadó (ebben az időben már az Északi Egyházkerületből visszavont, viszont a Déli Egyházkerületbe még ott tartott miniszteri biztos) készítette. Több mint valószínű, hogy egyházi segítője akadt a jelentések megírásakor.
Az ismertetések közös jellemzője, hogy mind a három esetben adnak egy történelmi visszatekintést, majd a jelen helyzetet értékelik, s végül a jövőbeli feladatokra koncentrálnak. A történelmi visszatekintések kezdőpontját a Horthy-korszak, végső pontját pedig az "ellenforradalomnak? nevezett 56-os események adják.
Az ifjúsági munka esetében ezen a háttéren a két kardinális megállapítás a következő: az egyik az, hogy a Horthy-korszakban élte "virágkorát? ez a munka, a másik az, hogy "az ÁEH munkájának egyik sarkalatos problémája az ifjúság területén az egyházak visszaszorítása volt?. 24) Az egész visszatekintésre viszont azért van szükség, mert az ellenforradalminak nevezett események alatt az ÁEH meglátása szerint, "valamilyen formában a régi ifjúsági munkát akarják restaurálni, akár legálisan, akár illegálisan.?25) Grnák felpanaszolta, hogy az egyház már a nov.3-i értekezleten - amelyet később "ellenforradalmi összeesküvésnek? neveztek - felvetette az ifjúsággal való foglalkozás szükségességét mind a hitoktatás, mind pedig az önálló ifjúsági munka keretében. Botta Istvánt és Dóka Zoltánt küldte ki az értekezlet "összekötőül a sajtómunka és az ifjúsági munka között.? 26) Ennek nyomán konferenciák tömegét rendezték, vezérfonalakat dolgoztak ki az ebbe a munkába beállított személyek számára, továbbá modern technikai eszközökkel igyekeznek az alkalmakat színessé, vonzóvá tenni. A legnagyobb bűnük az volt, hogy teljes szabadságot engedélyeztek a helyi ifjúsági munka számára, és "az ellenforradalmi vezetőség nem gyakorolt olyan értelmű irányítást, mint azt az állammal lojális előző vezetés tette.?27) Már abban az időben négyéves levelező tanfolyamot akartak szervezni, vagy az Evangélikus Teológiai Akadémián, vagy pedig az újraindítandó Luther Márton Intézetben.
Ha az ember megnézi az 1956-ban és 57-ben tartott konferenciákat jelleg, időtartam és létszám tekintetében, akkor megérti azt a pánikot, amely a három jelentés íróját és az ÁEH vezetőit elfogta. Ugyanis az Ordass/Túróczy-korszakban összesen 46 konferenciát tartottak 132 napi időtartammal, és 2855 résztvevővel.28) Ami a konferenciák jellegét illette, itt lelkészkonferenciák, asszony-, férfi-, teológus-, ifjúsági- (fiú, leány, anyák/lányok, apák/fiak), papné-, külmissziói-, hitmélyítő konferenciák, "csendes-napok?, vallástanítási bizottsági-, vezetőképző konferenciák voltak. Időtartam tekintetében a legrövidebb egynapos, a leghosszabb hatnapos volt. Ami pedig a résztvevőket illeti, itt a legalacsonyabb létszám tizenegy, a legmagasabb háromszázhetvenkettő volt.
A helyzet "orvoslását? illetően a jelentés nem marad meg amellett, hogy csupán "vissza-sírja? a régi "lojális, állam-hű püspököket és segítőtársaikat? 29), hanem azt követeli, hogy az ÁEH ismerje fel a saját felelősségét is, és a régi álláspontját betartva akadályozza meg azt, hogy "az egyházak a múlthoz hasonlóan az ifjúság lelkét megmételyező és számunkra romboló, reakciós ifjúsági munkát tudjanak kialakítani.?30)
A női munkáról szóló fejtegetésben a múltat illetően az hangsúlyozódik, hogy itt egy olyan társadalmi rétegről van szó, amelyet a feudalizmusban és kapitalizmusban "különlegesen elnyomtak, és szándékosan tudatlanságban tartottak, ezért ők képezték a vallások fő tömegeit.?31) A jelent illetően az hangzik el, hogy itt is megtörténik a gyülekezet határainak átlépése, mert összegyűjtik az asszonyokat , és útmutatást kapnak arra nézve, hogy "hogyan tartsák meg leányaikat a vallási világnézetben, amikor az iskola, az úttörőmozgalom, az élet másra tanítják? őket.32) Azt is kimondja a jelentés, hogy a diakonissza intézmény nyílt vagy burkolt visszaállításáról is álmodoznak az egyházban, és ehhez csatolva egy-két éves "diakóniai munkásképző tanfolyam? mellett is lobbiznak. Ami a jövőre vonatkozó terveket illeti, itt két kulcsszó szerepel, az egyik az "elnyomás?, a másik az "irányítás?. Az előbbi azt jelenti, hogy meg kell szüntetni az eddigi "restaurációs? törekvést, a konferenciai nyüzsgést. Azonnal fel kell számolni a jelenlegi munkát, a munkásokat ellenőrzés alá kell vonni, és a legfontosabb, hogy "püspökileg kell nyilvántartani ezeket a személyeket, kiképzésüket szoros irányítás alá kell fogni, számukat csökkenteni kell, ill. ügyesen szabályozni.? 33) Az "irányítás? viszont azt jelenti, hogy " a meggyőzés és jó nevelés korszakának kell jönnie az egyházon belüli haladó rétegek szellemi munkája révén.?34)
Ami a lelkészképzést, ill. az Evangélikus Teológiai Akadémián (ETA) folyó munkát illeti, itt a jelentés azt állítja, hogy az Ordass/Túróczy-korszakban még a Horthy korszakot is sikerült túlszárnyalni, mert eltávolították vagy lefokozták a haladó tanárokat, és a "teológiát az egyházi reakció befolyása alá kerítették, s ezt a hadállást nehezen adják fel?.35) Grnák Károly felpanaszolta, hogy az addig (ti. 1948 óta) "majdnem mozdíthatatlan? tanári kar az 56-os események alatt nagyon is aktívvá vált. "Lemondatott?, "áthelyezett?, "eltávolított? saját soraiból előadókat; ugyanakkor "lelkendezett?, és "pozitívan állást foglalt? az új politikai és egyházi vezetés mellett. Az Evangélikus Élet novemberi 4-i számában közölt nyilatkozat is erről tanúskodik: "Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar nemzet kivívott függetlenségével együtt a teljes vallásszabadságot is elnyeri, és az egyháznak teljes szabadság biztosíttatik arra, hogy Istentől rendelt mindenfajta szolgálatát korlátozás nélkül végezhesse.? - És "az ifjúság kijelenti, hogy csatlakozik a fóti lelkészkonferenciák azon megállapításához (ezeken a konferenciákon követelték a haladó lelkészek eltávolítását - veti közbe Grnák), hogy az egyházban felmerült kérdések megoldásában a .legrövidebb időn belül összehívott lelkészkonferencia döntsön.?36) Végül: "A reakciós teológiai tanárok az 1956. dec. 13-i egyetemes tanácsüléstől kezdve aktívan támogatták az Ordass- és Túróczy-féle egyházpolitikát, sőt annak a vezetésnek a fő támaszai voltak.? 37)
Ami a helyzet "orvoslását? illeti, itt a jelentés azt javasolja, hogy egy "huszárvágással? tegyenek rendet, mert "az Ordass-ügy kapcsán? ezt most meg lehet tenni, békésebb idők erre nem adnak módot. Változtatni kell a személyi összetételen, tisztogatást kell rendezni az ifjúság soraiban, alapos tananyag-módosítást kell végrehajtani, békeszemináriumokat tartani, numerus clausus-t bevezetni , a makacsul bigott hallgatókat az új tanári kar segítségével el kell nyomni, hogy "ne tudjanak eljutni a felszentelésig.?38)
IV. Az evangélikus egyház és a nemzet viszonya a vizsgált időszakban
Az evangélikus egyházban bekövetkezett változások azonnal magukkal hozták a társadalomhoz való új viszonyt is. Azt megelőzően az egyház vezetői azok oldalán álltak, akik a nép többségének - benne a hívő, egyházhoz tartozó magyar állampolgároknak - mérhetetlen szenvedéseket okoztak.
Bár Ordass a maga részéről mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a helyzetében bekövetkezett változás és a bekövetkezett politikai változások közé senki ne tegyen egyenlőségjelet olyan formában, hogy ügyének megoldása pusztán a politikai fordulatnak lett volna köszönhető, mégis szabad úgy fogalmazni, hogy a körülmények alakulása a kezdet kezdetén kedvezett mind az ő személyes, mind pedig az egyház ügyének. A politikai körülmények romlása viszont felgyorsította az egyházban bekövetkezett restaurációt.
A korszak egyik kutatója úgy fogalmazta meg, hogy ez egy nagyon ritka történelmi pillanat volt. Azon pillanatok egyike, amikor "egy nép... egységes,... felülemelkedik minden régi vagy új ellentéten.?39) Ordass a maga november 2-i rádiószózatában erre ráérezve fogalmazta meg a maga hármas üzenetét a magyar ifjúsághoz, az akkori evangélikus egyház gyülekezeteihez és lelkipásztoraihoz, és a külföldön élő hittestvérekhez. Az ifjúságot megdicsérte éleslátásáért, és kifejezte reményét, hogy "ugyanez az ifjúság felismeri, hogy magyarságunk jövője csak az örök Isten vezetése mellett található meg.? Az evangélikus egyház gyülekezeteit és lelkipásztorait arra buzdította, hogy azonosítsák magukat a nép szabadságharcával, és kijelentette, hogy a nemzet szolgálata akkor a legeredményesebb, ha azok élete és cselekedete, akik ezt teszik, "Isten szent igéjének irányítása alatt van?. A külföldön élő hittestvéreknek a "szabadság útján elinduló egyház, és a nagyon nehéz megpróbáltatás alatt élő hazánk? nevében szólt, és kérte erkölcsi segítségüket az ország semlegessége elismerése dolgában, és anyagi segítségüket az árván maradtak, sebesültek, kárt szenvedettek számára. Jézus Krisztus nevében kérte a segítséget, és Isten áldását kérte azokra, akikhez szólt.40)
V. Az evangélikus egyház és a külföld
Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának Galyatetőn tartott ülésére (1956. júl. 30. és aug. 4. között) megjelent evangélikus és református külföldi vezető személyiségek közül néhányan Ordass rehabilitálásának az ÁEH-val történő megtárgyalását is szükségesnek tartották a programjukba venni. A tárgyalások eredményeként megszületett egy hivatalos irat, amelyet mind a két fél aláírt. Négy pontot tartalmazott ez az irat: 1: "az LVSZ addig nem lesz kielégítve, míg Ordass Lajos engedélyt nem kap arra, hogy mint aktív püspök működjék.? 2: Ordass polgári rehabilitációja "helyreállítaná Ordass becsületét?. 3: Az ÁEH illetékesei megfontolják annak lehetőségét, hogy "Ordass idővel mint püspök működhessék?. 4: Amennyiben nem lehetne aktív püspök, akkor teológiai tanár lenne. "Ilyen megállapodás esetén teljes joga lenne az igehirdetésre és tanításra.?41)
Az 1957-es év második felétől azonban magyar és kínai újságokban elkezdték támadni az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség főtitkárait (Visser't Hooft és Carl E. Lundquist). Ez azért volt meglepő, mert az 56-os események lezajlása után "az új kommunista vezetés Kádár János miniszterelnök vezetésével először óvatosan lépett fel, és nem ártotta bele magát az egyházi érdekszférába.?42) Olyannyira, hogy Ordassnak a minneapolisi LVSZ világgyűlésre is megadták az útlevelet, ott ő részt is vett, prédikált a nyitó-istentiszteleten, majd újból LVSZ- alelnökké választották. Horváth János ÁEH-elnök 1957 januárjától kezdte támadni az EVT-t, és az LVSZ-t és azt állította, hogy "a magyarországi ,ellenforradalmi mesterkedéseket' külföldről támogatták és készítették elő.?43) Az 1957. nov. 26-i tárgyalások délutáni fordulójában Horváth János az egyház és az ÁEH közötti kapcsolatra is kiterjesztette ezt a nézetét, és kijelentette, hogy "a tárgyalásaink menete egészen addig gördülékeny volt, amíg külföldi barátaink ide nem érkeztek. Amióta ők megérkeztek, attól kezdve kezdődik a merevség, amely úgy látszik, hogy a feloldhatatlanságig képes elfejlődni.?44) Ordass igyekezett megcáfolni az elnök vádjait. Ezek a vádak azonban később is visszatértek.
A másik dolog, amit meg kell említeni az volt, hogy Hromádka cseh teológus az EVT nyborgi KB ülésén (1958. aug. 21-29.) "súlyos kritikát mondott Ordassról, alkalmatlannak jelentette ki a püspöki szolgálatra. Amit az elnöklő Fry nagyon rossz néven vett.? 45) A Prágai Keresztyén Békekonferencia (KBK) (1958. máj. 31.- jún. 2.) tulajdonképpen az EVT-vel és az LVSZ-szel megromlott kapcsolatoknak köszönhette a megalakulását. Ennek a kulcsemberei viszont aktív kapcsolatot ápoltak a keleti blokkban élő keresztyének dolgaival foglalkozó állami szervekkel, akik 1957. szept. 2-8-ig Budapesten tartották első közös értekezletüket. Ordass és vonalának eltávolításában a "moszkvai? egyházpolitikának és a vele szövetségre lépett, azt aktívan támogató KBK-nak voltak "elévülhetetlen? érdemei. Ordass belső egyházi ellenfelei ezen a háttéren "csak? a szekundáns szerepét töltötték be.
Zárógondolatok
Annak ellenére, hogy Ordass és Túróczy együttmunkálkodása alig egy esztendeig tartott, majd ezt követően Ordassnak még pár hónap adatott, összességében elmondható, hogy ez a korszak a Magyarországi Evangélikus Egyház II. világháború utáni történetének a virágkora volt. Ordass második eltávolítása után az egyház nemcsak a megújulás útján torpant meg, hanem mind teológiai, mind személyi, mind közigazgatási szempontból visszafelé fejlődött. A politikai rendszerváltás után az egyházi rendszerváltást illetően - amely még mindig nem fejeződött be! - az 1956-58-ban történtek ma is mintául szolgálhatnak a további megújulásra szoruló egyház számára.
Jegyzetek:
*) Előadásként elhangzott az OLBK 2003. febr. 6-án Bp.-Kelenföldön tartott együttlétén.
1) Ordass Lajos Önéletrajzi Írások (folytatás) Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta Szépfalusi István Európai Protestáns Szabadegyetem, Bern, 1987. 1040. o.
2) Az 1956-ban történő rehabilitációk szövegét l. 1. lábjegyzet 558-561; az 1990. ápr. 23-i világi rehabilitáció szövegét in: Keresztyén Igazság Új folyam 6. sz. 1990. június 31. o.; az 1995. okt. 5-i egyházi rehabilitáció szövegét in: Keresztyén Igazság Új folyam 28. sz. 1995. Tél 32-34. o.
3) L. 1. pont. 571-572.
4) id. Kendeh Györgyné a vele történő beszélgetéskor szóban megerősítette azt, hogy férje és Botta István, akik nem tartoztak "az ébredés vonalához? valóban tettek írásbeli lépéseket a püspökválasztás befolyásolására. Az akkori postaviszonyok azonban nem tették lehetővé, hogy mindenhova elküldjék levelüket.
5) l.1.pont 584.o.
6) Szabó József Nyílt levele in: Evangélikus Országos Levéltár (EOL) Déli Egyházkerületi (DEK) anyag 21. sz. doboz 973/1956. sz. irat.
7) EOL DEK 882/1956. Ordass első hivatalos levele a szovjet nagykövetségnek szólt, amelyben az egyházkerület szovjet katonák által elkonfiskált déli egyházkerületi gépkocsit szerette volna visszakapni.
8) l. 1.pont 580.o.
9) l. 1.pont 580.o.
10) EOL DEK 21. doboz 79/1957. sz. irat Scholz László előterjesztése Egyházunk mai helyzete és lelkészi feladataink.
11) l. 10. pont 2-3 o.
12) In. EOL DEK 21. doboz 53/1957. sz. irat
13) l. 12.pont
14) Az Evangélikus Egyház Hitvallási Iratai (2 kötet) Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1957.
15) EOL DEK 21. doboz 2/1957. Győry János levele Ordass Lajosnak 1956. dec. 28-án.
16) EOL DEK 21. doboz 3/1957. Kiss János levele édesapja, Kis Jenő professzor ügyében.
17) l.1.pont 579-580.
18) 1956. dec. 12. Déli kerületi egyháztanácsi ülés jegyzőkönyve, in: EOL DEK 21.doboz.
19) EOL DEK 21. doboz 970/1956. irat: Ordass körlevele a gyülekezeteknek.
20) Tátrai Károly levele Ordass Lajosnak 1956. dec. 28-án, in: EOL DEK 21. doboz 28/1956. sz. irat.
21) Tervezet a személyi változásokkal kapcsolatosan EOL DEK 21.doboz 19/1956. sz. irat.
22) özv. Posch Lászlóné levele Ordass Lajosnak in: EOL DEK 21. doboz 26/1957. sz. irat.
23) A dokumentumok in: MOL ÁEH Irattár XIX-A-21a Elnöki Irattár 9-17/1958.; 9-26/1958. és 9-44/1958. sz. alatt találhatók.
24) ÁEH (XIX-A-21a Elnöki Irattár 9-17/1958. sz. 1. o.
25) l.12. lábjegyzet 1. o.
26) l.12. lábjegyzet 6. o.
27) l.12. lábjegyzet 7.o.
28) MOL ÁEH irattár XIX-A 21a 9-27/1958. 3. o.
29) l. 12. lábjegyzet 24. o.
30) l. 12. lábjegyzet 25. o.
31) l. MOL ÁEH irattár XIX-A 21 a 9-26/1958. 1. o.
32) l. 19. pont 12. o.
33) l. 19. pont 25. o.
34) l. 19. pont 25. o.
35) MOL XIX-A 21a Elnöki Irattár 9-44/1958. 2. o.
36) Evangélikus Élet 1956. nov. 4-i száma.
37) l. 23. pont 6. o.
38) l. 23. pont 11. o.
39) Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-1956 Veritas, München 1981. 467. o.
40) Ordass rádiónyilatkozatát l. 1. pont 577-578 o.
41) Az LVSZ és az ÁEH közötti tárgyalások eredménye. Lutheran World Federation Deparment of Information 1956. aug. 10. A egyezség magyar fordítása in: EOL Ordass-hagyaték 9. doboz. (Az anyagot rendezte: Rőzse István ).
42) Gerhard Besier, Armin Boyens und Gerhard Lindemann : Nationaler Protestantismus und Ökumenische Bewegung Kirchliches Handeln im Kalten Krieg (1945-1990) Duncker & Humbolt, Berlin. Az idézet A. Boyens : ÖRK und EKD zwischen West und Ost 71. o. (A műre Terray László hívta fel a figyelmemet.)
43) l. 31. pont 71. o.
44) MOL ÁEH Irattár XIX-A-21 a Elnöki Iratok 257/15/1957. csomó az Evangélikus Egyház és az állam között folyó tárgyalásokról. 85. o.
45) MOL ÁEH levéltár XIX-A-21a Elnöki iratok 9-39/1958. Vető Lajos jelentése az ÁEH-nak 2. o.
Megjelent a Keresztyén Igazság 57. számában (2003. tavasz) 7-16.o.