Ordass Lajos Alapítvány

Amikor 1952 júniusában az iskolánkat megszüntették, a szélnek eresztett tanári kar meg volt arról győződve, hogy az iskola csak tetszhalott, és ahogy a sárospataki vagy eperjesi iskola is átvészelte a megszüntetést és a vallásháborúk üldöztetését, úgy a Fasor is föl fog támadni az atheizmus pusztításából. Addig természetesen a szent tüzet őrizni kell, és a "fasori szellemet" is ébren kell tartani, hogy a következő nemzedékeknek át tudjuk adni. Ezt a tetszhalált természetesen sokkal rövidebbnek képzeltük, és feszült figyelemmel készültünk az alkalomra, amikor az iskola ismét feltámadhat.

A történelem tanúsága szerint a külpolitikai helyzet rendkívüli hatással van a magyar élet alakulására. Most is a nyolcvanas évek nemzetközi viszonyai jelentették az alkalom elérkezését. A legfontosabb jelenségek a Szovjetunió gazdasági összeomlása, a német kérdés napirendre kerülése, a nyugati politika következetes lépései, a hazai belső mozgalmak, a reformkommunizmus törekvései, az ellenzéki csoportosulások kibontakozása jelezte, hogy a potsdami korszak végéhez közeledik és új szabad és polgári lehetőségek előtt nyílhatnak meg a kapuk. Ez jeladás volt a magyar kulturális élet számára és egyházunk megújulását is ígérte. Valóban, népünk jövő felé tekintő értelmisége és tömegei hallatlan elevenséggel indultak küzdelembe a reformok megvalósításáért.

Egyházunk szempontjából alapozó esemény volt, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-ben hazánkban tartotta nagygyűlését, amelyen dr. Káldy Zoltán püspök urat választották meg a szervezet elnökévé. Maga a világgyűlés felrázta a magyar evangélikusságot, de a többi keresztény egyházra is nagy hatással volt. Ebben a légkörben született meg az iskola újjászervezésének a szándéka több csatornán át. Tíz evangélikus lelkész és kilenc világi a következő évben tanácskozni kezdett, és ebből született meg 1986-ban a "Testvéri Szó" kiáltványa, amelyben számos reform mellett az egyházi középiskola újjászervezését is megoldandó feladatnak jelölték meg. Még 1984-ben dr. Gyapay Gábor a Fazekas Gimnázium nyugalomba vonuló tanára magánemberként fölkereste dr. Köpeczi Béla művelődésügyi miniszter urat és megkérdezte, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Fasort újraindítsák, annál is inkább, mert az iskola számos olyan kérdésben modellül szolgálhatna, amilyenekkel a jelenlegi magyar közoktatás küszködik. Köpeczi Béla véleménye szerint az állam részéről ennek a lépésnek zöld útja lesz. Ezzel az eseménnyel párhuzamosan az enyhülő politikai légkört kihasználva létrejött dr. Petri Gábor egyetemi tanár és dr. Vitás György tudományos főmunkatárs irányításával a Fasori Öregdiákok Baráti Köre előkészítő bizottsága, amely 1984. június 5-ére összehívta az egyes évfolyamokat képviselő volt diákokat a fasori lelkészi hivatal gyülekezeti termébe egy megbeszélésre. Itt tisztázódott, hogy az iskola újjászervezésének kérdése nem szerepelhet a célok között, mert a hivatalos egyháznak még nem alakult ki ezzel kapcsolatban az álláspontja. Ugyanakkor a Hazafias Népfront VII. kerületi szervezete vállalta, hogy a Fasori Öregdiákok Baráti Körét a saját keretei között létrehozza és az összejövetelek céljaira helyiséget is rendelkezésünkre bocsát. Így megkezdődhettek a rendszeres találkozások és az izgatott megbeszélések, amelyeknek a fő témája az iskola feltámasztása volt. Természetesen itt sem szerepelhetett a programban a valódi cél, hanem a diákok összefogása és egymás segítése lett a kitűzött feladat. Az 1984. október 5-re összehívott alakuló ülésen iskolánk dísztermében (akkor még az OPI díszterme volt) már nagy tömeg gyűlt össze. Petri Gábor professzor "Visszaemlékezés az iskolára" címmel előadást tartott, majd megkoszorúzták az iskola hősi emlékművét. Az alakuló ülés vendége volt dr. Káldy Zoltán püspök-elnök, dr. Szirmai Zoltán esperes, a fasori gyülekezet lelkésze, Balogh Lajos a Hazafias Népfront részéről, Csorna Gyula igazgató mint házigazda az OPI részéről, a volt Deák téri leánygimnázium növendékei és tanárai. Megindult a sajtó tevékenysége is. Berti Béla cikket írt a Magyar Nemzetben az iskoláról, Cservenka Judit pedig a rádió Szülőföldünk műsorában 20 perces riportot közölt az iskoláról. Az ülés megválasztotta a baráti kör tisztikarát is. Tiszteletbeli elnök lett Wigner Jenő dr. Nobel-díjas fizikus, iskolánk volt növendéke, elnök Petri Gábor professzor lett, társelnökök pedig dr. Balogh János, dr. Cselőtei László és dr. Harsányi László, dr, Kovács István akadémikusok, valamint Peskó György orgonaművész és dr. Szegő Miklós tudományos kutató lettek. Titkár dr. Vitális György tudományos kutató lett. A Baráti Kör célját így határozták meg: "A gimnázium évszázados hagyományokon alapuló humanista szellemének, a gimnázium szeretetének, a volt tanárok és a volt tanítványok között a gimnázium révén kifejlődött barátság és összetartozás érzésének ápolása, egymás számbavétele, segítése, összejövetelek és előadások rendezése, évfordulók megünneplése, az iskola történetének megírása."

Ezzel párhuzamosan megindult a Baráti Kör szűkebb vezetőségének a rendszeres tanácskozása is dr. Gyapay Gábor lakásán. Hetenként egyszer, néha kétszer is összejöttek, és a legkisebb részleteket is gondosan mérlegelve tervezték meg az aktuális lépéseket. Ezeken a megbeszéléseken a házigazda mellett mindig részt vettek Vitális György, Paulik Pál, Szegő Miklós, Cselőtei László, alkalomszerűen Gönczy Sándor, Peskó György és Pósfay Miklós. Ezeknek a megbeszéléseknek már természetesen mindig az iskola visszaszerzése volt a tárgya. A jogi nehézséggel kellett először számolni. Ha az iskolát az állam elvette volna, úgy semmi nehézség sem jelentkezett volna, mert az állam részéről az elvételről szóló határozatot egyszerűen meg lehetett volna semmisíteni. Az viszont, hogy az iskolát 1952-ben az egyház ajánlotta fel, azzal a következménnyel járt, hogy az egyháznak kellett azt visszakérnie. Káldy püspök úr ebben az időben már el is volt erre szánva. Amikor 1985 decemberében Genfből hazaindult, azzal búcsúzott, hogy élete következő célja a fasor visszaszerzése. A repülőtéren azonban úrrá lett rajta végzetes megbetegedése, így képtelen volt tervét megvalósítani.

A szűkebb vezetőség hosszas mérlegelés alapján készített egy memorandumot az iskola megszervezésével és beindításával kapcsolatban "A Fasori Gimnázium Sorsa" címen még 1985 áprilisában, de ezt nem tudtuk Káldy püspök úrnak átadni, így dr. Nagy Gyulának adtuk át, aki mint rangidős püspök a beteg Káldyt felépüléséig helyettesítette. Ő megértéssel fogadta a dokumentumot, de bizonytalan helyzetében ilyen döntő kérdésben nem tudott és nem mert lépni.

A memorandum hivatkozott az iskola kérdésében a hazai és külföldi közvélemény elvárásaira és hangsúlyozta a történelmi helyzet fontosságát. Sorra vette, hogy az államnak milyen érdekei fűződnek az ügyhöz, majd részletesen vizsgálta az egyház érdekeltségét: az evangélikus nevelés 400 éves megszakadt hagyományainak a folytatását és hogy pillanatnyilag a történelmi egyházak között csak a mi egyházunknak nincs iskolája. A koedukáltság bevezetésével a leánynevelés is megoldható lenne, ami a családi nevelést erősítené. Az evangélikus teológusképzés is bázishoz jutna. A hívek lelkesedését fokozná az iskoláért hozott áldozat. Egyházunk tekintélyét mind belföldön, mind külföldön jelentősen növelné. A memorandum ezután a lehetőségeket mérlegelte, amelyek mind szellemi, mind anyagi szempontból kedvezőnek ígérkeznek. Végül a memorandum a szervezési feladatokat is felmérte. Az épület visszaszerzését megoldhatónak tartotta, a tanári kar összeállításának a módját fölvázolta, az iskola felszerelésének kérdését fölmérte, és végül az iskola működésének feltételeit is mérlegelte. A memorandum az iskola újjászervezésének menetrendjét is elkészítette. Ebben az anyagi gyűjtésről, az építkezés megszervezéséről, a személyi kérdésekről, a munka időbeli beosztásáról és a folyamatos továbbfejlesztésről volt szó.

A memorandumot Köpeczi Béla miniszter úrnak is átadtuk 1985 decemberében, aki azt megértéssel fogadta, de hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben az egyháznak kell lépnie.

Egyéb lépések is történtek. Elnökünk Petri Gábor professzor, aki az Elnöki Tanács tagja is volt, levélben fordult dr. Csehák Judithoz, az akkori kormány miniszterelnök-helyetteséhez az iskola ügyének támogatását kérve. Baráti Körünk levélben fordult dr. Gunnar Staalsett úrhoz Genfben, a Lutheránus Világszövetség főtitkárához, szintén támogatást kérve. Dr. Bogsch Árpád, a Szellemi Javak Világszövetsége vezérigazgatója levélben méltatta az iskola jelentőségét és megígérte, hogy minden fórumon szót fog emelni az újjászervezés érdekében. A "Testvéri Szó" memorandum megjelenése is hatott. Közben az evangélikus közvéleményben mind egyházi, mind világi vonalon nőtt a türelmetlenség és az aggodalom. Ennek adott hangot Zászkaliczky Péter bakonycsernyei evangélikus lelkész javaslatában. Az Északi Evangélikus Egyházkerület 1986. november 5-én tartandó közgyűlés tárgysorozatához beadott "Indítványában" azt javasolta, mint a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye egyik képviselője, hogy tárgyalják meg a volt Fasori Evangélikus Gimnázium visszaállításának ügyét. Majd az országos közgyűlésen is tárgyalják ezt meg. Javaslatát gyülekezetének szemszögéből nézte. "Hosszú idő óta egyházi középiskolában tanulni kívánó fiataljainkat vagy a református, vagy az egyik r.kat. gimnáziumba vagyunk kénytelenek küldeni. Nehéz szívvel írtam legutóbb is lelkészi ajánlást a kecskeméti piarista gimnáziumba." Az iskola visszaállításának mind anyagi, mind szellemi kérdéseit megoldhatónak ítélte. Az indítvány talán nem véletlenül október 31-én kelt.

Káldy püspök úr egészségi helyzete nem javult, így 1986 folyamán az egyház püspök-elnöki méltóságát dr. Nagy Gyula vette át. Ilyen tisztségben hozzá írtak levelet november 14-én dr. Gyapay Gábor mint volt fasori diák és volt tanár, dr. Paulik Pál mint volt fasori diák és dr. Vitális György mint volt fasori diák. Ebben a levélben arra kérték diáktársaik nevében, hogy "az országos közgyűlésen a Budapesti Evangélikus (Fasori) Gimnázium újjászervezésének ügyét napirendre tűzni" szíveskedjen. Vázolták a körülményeket és lehetőségeket, majd így fejezték be a levelet: "Úgy érezzük, hogy mind a jelen, mind a jövő előtt felelősséggel tartozunk az evangélikus és az egész magyar társadalomnak, így ezért az ügyért mindent vállalnunk kell, mert ha ezt elmulasztanánk, akkor helyrehozhatatlan bűnt követnénk el. Erkölcsi kötelességünk a gimnázium életrehívása, hogy az elődök kishitűségét az utódok élő hite helyrehozhassa!"

Az 1986. november 20-án tartott országos közgyűlésen dr. Nagy Gyula valóban napirendre tűzte az iskola kérdését. Jelentésében elmondta, hogy két kérésnek tesz eleget, de már előzőleg Káldy püspök úr kérésére kérte az állami hatóságoktól az egyházi tulajdonban levő fasori épület sorsának rendezését. A közgyűlés határozata ebben az ügyben így szólt: "A közgyűlés az országos egyházi felügyelő vezetésével szakértői bizottságot küld ki a fasori Gimnázium visszaállítására, illetve egy új evangélikus gimnázium és kollégium felépítése reális lehetőségeinek felelős megvizsgálására a püspöki jelentésben felsorolt kérdésekben. A bizottság tagjai: dr. Gyapay Gábor volt fasori gimnáziumi tanár, dr. Kotsis Iván építészmérnök, dr. Luthár Jenő országos egyházi jogtanácsos, Szemerei Zoltán országos pénztári osztályvezető, Szirmai Zoltán budapesti fasori esperes. A bizottság részletes jelentést és javaslatot terjeszt a legközelebbi országos egyházi közgyűlés elé." A következő közgyűlés három év múlva lett volna esedékes, ezért a közgyűlés jegyzőkönyvi határozatot hozott arról is, hogy ebben a kérdésben döntés céljából bármikor rendkívüli közgyűlés hívandó össze.

A közgyűlési határozat nagy örömmel töltötte el a Fasori Öregdiákok Baráti Körét, és 1987 januárjában körlevélben tudatta az örvendetes eseményről a volt növendékeket, és egyúttal mindenkit felhívott a jövő feladatokban való közreműködésre és támogatásra: "A volt fasori diákok nagy összefogására van szükség mind itthon, mind külföldön. Pénzbeli támogatás alapítványok létesítése és felszerelési eszközök juttatása a legfontosabb feladat. Az a kérdésünk, hogy kapcsolataid, ismeretségeid révén meg tudsz-e intézményeket, egyesületeket, vállalatokat vagy cégeket nyerni az ügyünk támogatására. Nincs az a kicsi, illetve nincs az a nagy hozzájárulás, amit ne vennénk hálával és köszönettel az újrainduló iskola nevében." Gyapay Gábor mint a kiküldött bizottság fasori tagja egyéni kérő leveleket is küldött a növendékek nevében Wigner Jenőnek, Bogsch Árpádnak és Abeles Péternek. Ugyancsak megköszönte az Új Ember szerkesztőségének a figyelmes közléseket.

A Fasor ügye ekkor már a magyar közvélemény ügye lett, de a világ is fölfigyelt a változásokra.

Wigner Jenő még 1986 februárjában a Clevelandban megjelenő Erős Vár című magyar nyelvű egyházi lapban, amely az Amerikai Magyar Evangélikusok Lapja, "Nyilatkozat a Fasorról" címen meleg hangú szavakkal tett hitet egykori iskolája mellett, és kifejezte reményét, hogy ez a nagyhírű iskola rövidesen ismét élni fog.

Igen nagy hatással volt a magyar közvéleményre a magyar rádióban elhangzott egyórás műsor Szabó Éva szerkesztésében. "Egy gimnázium, amely csak a szívekben él, Fasori öregdiákok emlékeznek alma materükre" címen 1986. november 30-án. Három héttel később Csűrös Csilla készített riportot az iskoláról a "Napközben" műsorában.

Az országos közgyűlés által kiküldött "Evangélikus Gimnázium-bizottság" 1987. február 20-án tartotta első ülését, amelyen a lehetséges megoldásokat megvitatták és kiküldtek egy kéttagú bizottságot (Gyapay Gábort és Szemerei Zoltánt), hogy részletesen tájékozódjanak a debreceni Református Gimnázium, a budapesti Piarista Gimnázium és az Izraelita Gimnázium fenntartása és tanulmányi munkája kérdéseiben. Ugyanakkor Nagy Gyula püspök úr bejelentette, hogy az Országos Egyház külön alapot létesít az evangélikus gimnázium céljaira történő önkéntes felajánlások kezelésére. A bizottság munkájának örömteli visszhangja volt minden körben. A legszebben dr. Hafenscher Károly Deák téri igazgató lelkész fogalmazta meg a lelkeket elfogó érzést az Evangélikus Életben 1987. március 8-án megjelent "Az én reménységem" című cikkében: "Reménységem: nemcsak elkezdeni, de folytatni is lesz erőnk, nem lohad le lelkesedésünk munka közben, mint azt sokszor tapasztaljuk, hogy csak addig érdekes valami, amíg nincs meg, és amint elérünk egy célt, érdektelenné válik. Úgy vélem, széles körben visszhangot keltene iskolánk szolgálata. Nem becsülöm le azt a kedvező visszhangot sem, amit működése határainkon túl is jelenthetne mind a külföldön élő volt fasori diákok körében, mind a világ lutheránusságának nagy családjában."

Az iskoláért folytatott harc több síkon folyt állandóan. Viták és tervezgetések voltak a hivatalos egyházban, lelkes és elszánt készülődés az Öregdiákok Baráti Körében, harc a közvélemény egyre szélesedő körében, de szinte láthatatlan küzdelem alakult ki a Művelődési Minisztérium és az Állami Egyházügyi Hivatal között is. A minisztérium ugyanis minden szinten segítőkészen kezelte az iskola feltámasztásának ügyét, az Állami Egyházügyi Hivatalnak azonban fenntartásai voltak és a legmagasabb pártfórumok döntéséhez óhajtott igazodni.

Az egyházon belül is személyi változások következtek be. Káldy Zoltán püspök úr 1987. május 17-én meghalt. A Déli Egyházkerület élére dr. Harmati Bélát választották meg püspöknek. Ugyanakkor mellette a felügyelői tisztet dr. Frenkl Róbert professzorral töltötték be. Mindketten iskolánk volt növendékei voltak, és az Öregbarátok Köre tiszteletét tette az új püspöknél, egyúttal részletesen beszámolt arról, hogy mit léptek addig az iskola ügyében. A püspök úrnak a megbeszélésen az a véleménye alakult ki, hogy az iskola visszaszerzésének ügye olyan előrehaladott állapotban van már, hogy visszaút nem látszik lehetségesnek.

Az országos presbitérium 1987. november 11-én határozatot hozott, hogy az iskola újjászervezésének elősegítésére országos gyűjtést kell indítani, de ezt csak a következő év első vasárnapján hirdették meg a templomokban, így a karácsonyi alkalmak kimaradtak.

Az a tény, hogy az iskola ügye legfelsőbb szinten ekkor még nem dőlt el, nagy jelentőségűvé tette dr. Szentágothai János professzor úrnak 1987. december 17-én az országgyűlésben elhangzott felszólalását: "A másik ügy az evangélikus egyház valamikori nagyhírű fasori iskolájának újra való létrehozása. Ezt valahogy a nemzetközi közvélemény is várja tőlünk. Ez az iskola legendássá vált a benne nevelődött számos Nobel-díjas és egyéb világhírű tudós révén. Azt hiszem, hogy nem vádolhatnak elfogultsággal, mert én nem ebbe az iskolába jártam... Indirekt módon a középiskolai oktatás és maga az épület szóba került a mai ülésen, vagy a tegnapi ülésszakon, és ebből arra lehet következtetni, hogy a körülmények nyomása amúgy is egy kicsit ebben az irányban hat és segít. Tudom jól, hogy ez anyagilag rendkívül nehéz vállalkozás, de én hiszek abban, hogy megvan külföldön, de belföldön is az áldozatkészség, amelyre itt számíthatunk. Úgyhogy kérem, szíveskedjenek ezt a gondolatot felszínen tartani."

A volt diákok és az evangélikus közvélemény egyre türelmetlenebbül várta a döntések megtörténtét. Nagyon jellemző Sass Lóránt levele, amit Nagy Gyula püspök-elnök úrnak írt 1988. február 16-án, de amelynek másolatát elküldte Harmati Béla püspök úrnak, az Evangélikus Élet Szerkesztőségének, a Gimnáziumi Bizottság tagjainak és Gyapay Gábornak is. Ebben a levélben kifogásolta, hogy az egyházi sajtó nem foglalkozik eleget az iskola ügyével, nem tájékoztatja az evangélikus közvéleményt. A véleménye: "Az az érzésem támad, mintha az egyházi Vezetőség tétovázna és nem meri magát határozott lépésre elszánni. Egy év eltelt és látszólag semmi érdemleges előhaladás nem történt, legalábbis nem közöltek semmit egyházunk tagjaival."

A fasori Öregdiákok Baráti Körének vezetősége a látszólagos mozdulatlanság idejében sűrűn összeült és optimista módon az iskola jövőjének konkrét terveit igyekezett kidolgozni. Az elképzelésekről 1988. február 19-én tájékoztatta egy körlevélben tagjait. A vezetőség minden tagja saját diákkora emlékeiből indult ki, és az a gondolat vezette őket, hogy az egykori értékeket minden áron meg kell menteni, de közben számot kell vetni a jelen és a jövő új körülményeivel és lehetőségeivel is. Az első megállapítás az volt, hogy tekintettel arra, hogy csak egy iskola megszerzésére van lehetőség, annak nem szabad a leánynevelést mellőznie, tehát az új Fasor koedukált iskola kell, hogy legyen. Arról is gondolkodtak, hogy a tanári karnak kiválóan képzett, tudományos munkát is végző, idegen nyelveken értő tanárokból kell állnia, akik nagy pedagógiai odaadással tanítják és nevelik a reájuk bízott ifjúságot. Az iskolának a pedagógiai feladatok minden részét el kell vállalnia. A gimnáziumnak a hagyományokhoz híven minden vallású tanuló számára nyitva kell állnia, mert a cél az igazi humanista emberi magatartás kialakítása, illetve egy, a társadalmi együttélést maximálisan elősegítő értékrend megszilárdítása. Tartalmi szempontból kiemelt szerepet szántak a matematika és az idegen nyelvek tanításának. Így ezeket a tárgyakat felemelt óraszámmal és osztott csoportokban kell tanítani. Felmérték a tanítható nyelveket is. Az akkor még kötelező orosz mellett főtárgyként szerepelt az angol, a német, a francia és a latin. A latin különösen a teológus utánpótlás képzése szempontjából fontos. Rendkívüli tárgyként az olasz, a spanyol, a görög, a szlovák és a finn nyelv tanítását tervezték. A természettudományoknál a kísérleteken alapuló oktatást jelölték meg feladatként, amihez természetesen jól felszerelt szertárak és laboratóriumok kellenek. A könyvtárnak biztosítani kell a tanárok önképzési lehetőségeit. Fontosnak tartották a tanárok külföldi tanulmányútjainak a megszervezését, de a diákcserék lehetőségét is fölvetették. Az ifjúság öntevékeny egyesületeit, mint az Arany János Önképzőkört, a Dal- és Zeneegyesületet, a Benczúr Gyula Képzőművészeti Kört, a Segélyegyletet, a Sportkört és a Gyámintézetet a hagyományos formák közt tartották újjászervezendőnek. Az ifjúsági egyesületek célja, hogy a tanulók fölkészüljenek későbbi közéleti szereplésükre. Idővel ki kell alakítani az internátust is, amíg ez nem lehetséges, a "kosztos diák" megoldással kell kísérletezni.

1988 februárjában újabb erőkkel bővült az iskoláért küzdők tábora. Dr. Bogsch Árpád a Szellemi Javak Világszövetsége vezérigazgatója Genfben, aki 1937-ben "érettségizett iskolánkban, levélben bejelentette, hogy a svájci törvények szerint Fasor Verein néven egyesületet hoztak létre. Alelnök Sulzerné Oravecz Edith, a Deák téri leánygimnázium képviseletében, pénztáros Darányi Pál, jegyző pedig dr. Irányi Béla orvos lett. Az egyesület célja: "Volt iskolánk jelentőségének ismertetése, a velünk rokonszenvező közvélemény megmozdítása, továbbá erkölcsi, szellemi és anyagi támogatás biztosítása."

1988. február 23-ára dr. Fekete Zoltán országos felügyelő úr és dr. Nagy Gyula püspök-elnök úr összehívta a Fasori Gimnázium Bizottságát, amely a kiküldött pénzügyi bizottság jelentését és dr. Nagy Gyulának a Művelődésügyi Minisztériummal folytatott tárgyalásáról szóló beszámolóját volt hivatva meghallgatni és megvitatni. A bizottság összehívásának előzménye az Evangélikus Egyház és a Művelődési Minisztérium február 22-én tartott megbeszélése és megállapodása volt.

Ezen a megbeszélésen Köpeczi Béla miniszter közölte, hogy "állami részről nincs akadálya annak, hogy az Evangélikus Egyház az egyezményben rögzítetteknek megfelelően ismét működtessen gimnáziumot". Megállapodtak abban, hogy egy Közös Bizottságot állítanak föl, amelyben a Minisztérium, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Országos Pedagógiai Intézet képviselteti magát. A feladat az épület átadásával kapcsolatos kérdések megvitatása. Megoldásként felmerült, hogy a két intézmény átmenetileg ugyanabban az épületben egymás mellett működhet.

A következő napon tartott Fasori Gimnáziumi Bizottság ülésén a bizottság meghallgatta és megtárgyalta Gyapay Gábor jelentését az általuk (Gyapay és Szemerei Zoltán) meglátogatott három egyházi iskolában szerzett tapasztalatokról (Szemerei Zoltán távollétében az ő írásos jelentését hallgatták meg). A beszámoló alapján Gyapay Gábor elkészített egy konkrét tervezetet is az iskola anyagi, tárgyi és szellemi problémáiról. A vita során tisztázódott, hogy sok olyan kérdés van, ami csak a jövő fejlődésének ismeretében oldható meg, de a kérdések felvetése így is szükséges.

A hívek és a nagyközönség a húsvéti pásztorlevél útján értesültek hivatalosan a fejleményekről: "Ebben a húsvéti reménységben osztjuk meg egész egyházunk két nagy örömét gyülekezeteinkkel. Egyházunk és az állam közötti tárgyalások eredményeképpen evangélikus középiskola nyithatja meg újra kapuit, reménységünk szerint 1989 szeptemberében a híres budapesti, volt Fasori Gimnázium épületében. Így végre evangélikus egyházunknak is lehet 1952 után újra - a többi magyarországi történelmi egyházhoz hasonlóan - egyházi középiskolája. A gyülekezeti presbitériumok és közgyűlések hivatottak arra, hogy eldöntsék, milyen összeggel kívánják támogatni az egyházközség rendszeres, évi költségvetésében gimnáziumunkat. Gyülekezeteink az elmúlt évszázadok alatt sok-sok iskolát építettek és tartottak fönn nagy áldozatokkal... Olyan fiatalokat szeretnénk nevelni gimnáziumunkban és Akadémiánkon, akik - hűségesen evangélikus történelmi hagyományainkhoz - istenfélelemben és hazaszeretetben élnek és dolgoznak majd egyházunk és népünk javára."

Ettől kezdve egyre konkrétabb és egyre gyorsuló ütemű munka kezdődött, amely több fórumon folyt. A Közös Bizottság a fasori épületben ülésezett. Itt az egyházat dr. Harmati Béla, dr. Frenkl Róbert, dr. Gyapay Gábor, dr. Kotsis Iván, dr. Luthár Jenő és Szemerei Zoltán képviselték. Több kérdést kellett tisztázni. Az első a megállapodásnak azon pontja volt, hogy az épületben egy ideig az iskola és az OPI együtt dolgozzon. Ennek a kivihetetlenségét mind az iskola képviselete, mind az OPI első perctől látta, így létrejöhetett a megállapodás, hogy az iskolának az egész épületre szüksége van, és emellett az OPI sem tudna az iskola tevékenysége mellett nyugodtan dolgozni. A következő megtárgyalandó kérdés az épület átadása volt. A megbeszéléseket a megértés és a másik fél véleményének tiszteletben tartása jellemezte. Az OPI tudomásul vette az átadás elkerülhetetlenségét. Helyzetét sok tényező szabta meg. Ebben az időben került napirendre a kulturális intézmények háttérszervezeteinek csökkentése, így az OPI nagy létszámellenőrzés előtt állt. Másrészt az intézmény a főváros több pontján volt szétszórva, így egy területi egyesítés is szükséges volt. A harmadik kérdés az idő volt, hiszen egy ilyen kiterjedt érdekkörű szervezet olyan átköltöztetése, hogy közben a munka folyamata ne szakadjon meg, nem volt könnyű feladat. Az iskola részére is sürgető volt a kérdés, hisz a kezdés időpontja 1989. szeptember l-re volt kitűzve és addig hatalmas átépítésre és belső felszerelésre meg ellátásra volt szükség. Az időpontok fokozatosan változtak, végül sikerült egy menetrendben megállapodni. Az épület udvari szárnyát 1989. április l-ig adják át és az utcai szárnyat július l-jén kapja meg az iskola. Mindkét fél számára rendkívül szoros volt ez az időrend.

A másik nagy probléma az átépítés lebonyolítása volt. A felmérést egy hattagú műszaki bizottság végezte. Ennek vezetője Honos János építészmérnök volt, aki mint 1943-ban érettségizett fasori diák vállalta, hogy az átépítés összes tervét térítésmentesen elkészíti. (Ezzel másfél millió forintot takarított meg az iskola céljaira!) Az egyház részéről megbízott vezető Gryllus Vilmos építészmérnök volt. A felmérésben és a további műszaki kérdések megoldásában részt vettek Kotsis Iván, Lajta Károly, Szabó István és Somlai Miklós műszaki szakemberek, az építkezés különböző szakterületeinek képviselői. Bejárták az épületet, és felmérték a felmérhető feladatokat, jelezve, hogy számos kérdés csak a lebonyolítás során derülhet ki. A következő kérdés a kivitelezés megszervezése lett. Somlai Miklós, aki egyébként a Magyar Rádió beruházási osztályának volt a vezetője, szervezte meg a vállalkozásokkal való kapcsolatfelvételt. Az ügyek bonyolítását a Kommunális Beruházási Vállalat végezte Szanyi József igazgató úr vezetésével. A helyszínen számos kiemelkedő szakemberrel ismerkedtünk meg. Közülük is az egyik legtevékenyebb és az iskola kérdésével azonosuló Seress Lászlóné építészmérnök volt. A kivitelezést a Dömös székhellyel működő Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat Tóth László igazgató úr irányításával vállalta. Itt is azt tapasztaltuk, hogy mind a mérnöki irányítás, mind a művezetés, mind a munka közvetlen végzése során az iskola ügyével való csodálatos megértés és azonosulás bontakozott ki a legrövidebb idő múlva. Gyapay Gábor - mint volt diák és volt tanár és ekkor már megbízott szervező igazgató -, igyekezett a helyszínen mindent figyelemmel kísérni. Eleinte bizonyos bizalmatlanságot figyelhetett meg a munkások részéről, később, egy-két hét múlva viszont fölismerték, hogy a jelenléte az ő munkájukat könnyíti meg, így igen megértő munkakapcsolat jött létre, és az egész műszaki gárda az iskola ügyének lelkes előmozdítójává vált. Köszönet illeti meg őket, mert ezen lelkesedés nélkül a szeptember 1-jei kezdés nem lett volna megvalósítható.

A belső építészeti munkákat egy három tagból álló együttes vállalta: ifj. Gryllus Vilmos építészmérnök, Simon Katalin és Baranics András belső építészek először fölmérték az épületet, az iskola igényeit, majd az építő vállalattal tisztázták, hogy a berendezés érdekében milyen építészeti, elektromos szerelési, valamint gépészeti változtatásokra lenne igényük. Ezután fölmérték a beszerzési lehetőségeket, az árakat, és ezek alapján indulhatott meg az elkészült épületrészek belső berendezése. A munka során az akkori adott lehetőségek szerint a legjobb minőségű berendezések kerültek beépítésre.

A "diplomáciai" és műszaki munkákkal párhuzamosan lázasan folyt az iskola jogi és személyi kérdéseinek megoldása is. 1988. június 17-én ült össze az Evangélikus Gimnázium Újraindítását Előkészítő Bizottság dr. Fekete Zoltán országos felügyelő elnökletével. Ekkor megtárgyalták az Evangélikus Gimnázium Védnökségének lehetőségét és a felkérendő tagok névsorát. Fölmerült az Evangélikus Gimnázium Intézőbizottságának megszervezése is. Ennek feladata a tényleges szervező munka végzése lett. Négy munkabizottságot is választottak: a) építési albizottságot, b) pénzügyi albizottságot, c) tanulmányi albizottságot és d) felszerelési albizottságot. Az ülés a számba jöhető személyeket is fölmérte, és beszámolt az eddigi pénzbeli felajánlások állásáról.

1988. október 10-én az Evangélikus Gimnázium Bizottság igen sok aktuális kérdést áttekintett: Honos János, budavári presbiter, 1943-ban érettségizett fasori diák által készített átépítési tervet és annak engedélyezését; az iskola épületének jogi okmányait; az OPI-val folytatott tárgyalásokat; az anyagi alapok növekedésének és növelésének kérdését; a külföldi hittestvérekhez intézendő segélykérést; az eddig is munkát végzőkkel kötendő munkaszerződés kérdését; a tanári állások betöltésének ügyét; a tanulók jelentkezését az új iskolába; a napközi foglalkoztatással felmerülő anyagi és helyi kérdést, valamint az internátus átmeneti "kosztos diák" vagy állami kollégium vagy a fóti Mandák otthon igénybevételével történő megoldását; a kialakítandó tanulócsoportok számát (3 első, 2 második és 1 harmadik osztály indítása merült föl); a bevezetendő tanterv és a tanári pályázatok elvi problémáit. A Bizottság köszönetet mondott Honos János önzetlen munkájáért és dr. Gyapay Gábort megbízta a szervező igazgatói tennivalók ellátásával. A gimnázium megalakulása ünnepélyes kihirdetésének feladatát ellátó rendkívüli közgyűlést 1988. december 8-ára tűzte ki a Bizottság.

A rendkívüli közgyűlés "Ünnepi Nyilatkozat"-ot adott ki: Isten iránti hálaadásra hívjuk föl gyülekezeteinket, híveinket a Budapesti Evangélikus Gimnázium újraindulásakor. Az iskola régi jelmondatát a Példabeszédek könyvéből vette: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme" (9,10). Egyházunk bibliai evangéliumi hagyományai szerint szeretnénk oktatni és nevelni gyermekeinket az Úr félelmére, tiszteletére, szeretetére. Szolgálja a most újrainduló iskola egyházunk hagyományaihoz híven Isten dicsőségét, Jézus Krisztus megismerését, népünk és országunk és az egész világ előbbre jutását erkölcsi és tudományos ismeretekben. Isten áldását kérjük egyházunk és iskolánk életére és munkájára.

Ezzel ország-világ előtt nyilvánvalóvá lett a Fasor újjászületése. Nem várt nagyságú sajtóvisszhangja lett ennek az ügynek. Tömegével jelentek meg az ismertetések, a riportok az iskoláról, nemcsak itthon, hanem külföldön is: Németországban, Finnországban, az USA-ban és Kanadában.

A Fasori Öregdiákok Baráti Köre is munkába lendült. Itthon és külföldön mozgalmat indítottak az iskola új fölszerelése, eszközökkel, könyvekkel, hanglemezekkel, hangszalagokkal és töméntelen szertári tárggyal való ellátására. Amint erre lehetőség kínálkozott, megindult az anyagi javak özönlése az iskola épülő helyiségeibe. Sok ezer könyv, rendkívül sok szemléltető eszköz és tárgy érkezett mind a biológiai, mind a kémiai és fizikai szertárba. Az idegen nyelvek tanításához tankönyvek, szótárak, hangszalagok és szakirodalom érkeztek. Ebből a munkából kivette részét a genfi Fasor Egyesület, amely fénymásológépet és az informatika laboratórium teljes felszerelését küldte el az iskolának.

Közben biztosítani kellett az építkezésekhez szükséges pénzt is. Az állammal való megegyezés alapján azokat a költségeket, amelyek az épület eredeti állapotának helyreállításához voltak szükségesek, az állam még a régi ellenszolgáltatás nélküli bérbevételi szerződés értelmében köteles volt ellátni, de az új igények által támasztott költségeket (pl. a koedukáció, az étterem, az új tantermek) már az egyháznak kellett fedeznie. Ehhez a gyülekezetek fölajánlásai és a Lutheránus Világszövetség adtak anyagi támogatást. Genfben 1989. február 28-án volt egy tárgyalás. Ismael Noko, az Egyházak Együttműködési Ügyosztálya elnöke vezetésével tárgyalás folyt a magyar egyház képviselői (dr. Nagy Gyula, dr. Harmati Béla, dr. Frenkl Róbert és dr. Gyapay Gábor) és több külföldi egyház, valamint a Lutheránus Világszövetség tisztségviselői között. Ennek eredményeként több adakozó jóvoltából kb. 18 millió forintnak megfelelő segélyt szavaztak meg, azzal, hogy a világszövetség ezt az összeget megelőlegezi.

1989. május 26-án az Evangélikus Gimnázium Igazgató Tanácsának értekezletén Honos János beszámolt az építkezés állapotáról, Szemerei Zoltán a pénzügyi helyzetről. Gyapay Gábor javaslatot tett a tanári kar személyi összetételéről, és megvitatták a vidéki tanulók elhelyezésének kérdését. A tanári kar kinevezéséről 1989. június 2-án az országos presbitérium is tárgyalt. A kiírt pályázatra 1989. március végéig 70 tanár adta be pályázatát. Már előzetesen bevonták az előkészítő munkákra az egykori evangélikus iskolák erre vállalkozó tanárait. Ki kell emelni közülük Reményi Gusztáv volt nyíregyházi tanárt, matematikust. A berendezési munkákra új erőket is fölkértek, így Gadóné Kézdy Editet a biológiai szertár berendezésére, Szálkáné Gyapay Mártát pedig az idegen nyelvi terem beindítására. Ő már három éven át gyűjtötte az ehhez szükséges könyveket, szövegeket és hangszalagokat. A gazdasági ügyeket Sallay Zsuzsa intézte, míg az iskolatitkári teendőket Éles Gabriella látta el. Így vált lehetségessé, hogy a megnyitásra felkészülhetett az iskola. Az internátus kérdése ideiglenesen a Maglódi úti állami internátussal együttműködve oldódott meg, de a vidéki tanulóink 1990. január 1-je óta a Fóton berendezett internátusban (a Mandák otthonban) kaptak helyet.

Gondoskodtunk a műszaki személyzet, a konyhai alkalmazottak és a takarítónők munkába állításáról is.

Az egyik leglényegesebb munka a tanulók felvétele volt. Egy négytagú bizottság (az igazgató, egy humán és egy természettudományos tanár és a hitoktató, Kovácsházy Zelma) folytatták a felvételi beszélgetéseket. Előzőleg írásban magyarból és matematikából kellett önálló feladatokat megoldaniok. Nem a tárgyi tudást bíráltuk el, hanem a készségeket és az emberi magatartást igyekeztünk felderíteni. Minden tanulóval személy szerint is elbeszélgettünk. Nevet nem tudtunk, csak számuk volt a tanulóknak, és csak a felvételi javaslat megtétele után néztük meg a neveket. A beszélgetéseket 1988. novemberben és decemberben folytattuk le, és fölvettünk 302 tanulót. Ezek 25%-a volt vidéki. Így az induláskor 5 első, 2 második és 1 harmadik osztállyal indulhattunk. Ez a létszám lehetővé tette, hogy egy tanári törzsgárda kialakítására is törekedhettünk.

Az egyre sűrűsödő munka közben érkezett el az indulás oly rég óhajtott pillanata. Országosan rendkívüli érdeklődés előzte meg, annál is inkább, mert Glatz Ferenc művelődésügyi miniszter iskolánkból nyitotta meg a tanévet, így a nyitó ünnepséget a tévé közvetítette.

A háromnapos ünnepségek szeptember l-jén kezdődtek az új tanárok ünnepélyes eskütételével a Deák téri templomban. A templom teljesen megtelt a hívekkel, és Harmati Béla püspök úr a gimnáziumi vallástanárokkal együtt végezte a szertartást, és vette ki az esküt ezen a valóban megható istentiszteleten. Beszédében kifejtette, hogy "itt most nemcsak egy iskola indul újra nagy elvárásokkal, a tradíció gazdag örökségét felmutatva, messzi távlatokra kitekintő lehetőségekkel. Itt most az egész egyház indul újra! Itt nemcsak az iskola megújításáról, hanem egész egyházunk reformjáról, megújulásáról van szó!" A következő napon a tanévnyitásra került sor. Az istentiszteleten a püspök úr az iskola igéjét választotta prédikációja alapigéjének: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme". A megnyitó ünnepély első szónoka Glatz Ferenc miniszter úr volt. Üdvözölte az újra megnyíló gimnáziumot, a tanárokat és a növendékeket és az ország valamennyi pedagógusát és diákját. Meg kell állítani a munkaerő értékének hanyatlását, és a társadalom műveltségi szintjét fel kell emelni. Az egész oktatási rendszert felül kell vizsgálni és ezen elvek alapján át kell alakítani... A közösség és a társadalom érdeke az, hogy az iskola padjait okos és színvonalas munkaerő hagyja el, és ezekből választódjanak ki a vezetők is. Mi az egyházakban azt a közösségmegtartó intézményegyüttest látjuk, amelyek népeiket évszázadok óta először tanították írásra, olvasásra, és a közösségszervező értelmiség nevelésének keretei voltak... Felemelkedett volna-e Európa az elmúlt évezredben az egyházak nélkül?

Ezután dr. Nagy Gyula köszönte meg a miniszter szavait, és megtartotta üdvözlő beszédét. "Igazságos, emberséges, demokratikus társadalmat csak új emberek tudnak fölépíteni! Ennek az új embernek és vele együtt a társadalmi megújulásnak két fontos műhelye van: a család és az iskola". Ezután Gyapay Gábor mint igazgató szólt az ifjúsághoz, és megköszönte Barth Károly szobrászművésznek és feleségének az általa készített Luther-szobrot, amelyet a Teológiai Akadémia öntetett ki az iskola megajándékozására. Cselőtei László, az öregdiákok elnökének köszöntése után Frenkl Róbert felügyelő beszéde zárta az ünnepélyt.

A tanévnyitás harmadik eseménye a Zeneakadémián tartott hangverseny volt. A nézőtér megtelt az ünneplőkkel és érdeklődőkkel. A diplomáciai testület számos tagja is megtisztelte jelenlétével az iskolát.

A hangversenyen föllépett a Lutheránia vegyeskar, a Debreceni Kollégiumi Kántus, Tátray Vilmos Magyar Kamarazenekara. Vezényeltek Szokolay Sándor, Kamp Salamon és Weltler Jenő. Énekelt Melis György, orgonáltak Trajtler Gábor, Zászkaliczky Tamás és Peskó György. A hangverseny egyik nevezetessége volt, hogy Szokolay Sándor erre az alkalomra írt az iskola részére egy kórusművet a Példabeszédek könyvének szövegére. Ugyancsak aktualitás volt, hogy elhangzott Szokolay Sándor másik műve is: Ima rontás ellen... fohász Erdély falvaiért.

A nagysikerű hangversennyel lezárult az ünnepségsorozat, és a következő napon megkezdődhetett a tanítás...

Egy küzdelmes, mozgalmas, a jövőbe néző optimista szakasz lezárult, és megkezdődött egy új küzdelmekkel és szép eredményekkel kecsegtető új korszaka a föléledt Fasori Evangélikus Gimnáziumnak.

Jegyzetek

Megjelent a Keresztyén Igazság 36-37. számaiban (1997. tél-1998. tavasz)