Rác Dénes: 
Böröcz Sándor életrajza (2007. január 13.)
(1913-2006)

Böröcz Sándor - Böröcz Sándor és Tóth Lídia gyermekeként - a Vas megyei Borgátán született 1913. március 16-án.

Elemi iskoláit a helyi evangélikus iskolában végezte, majd ezt követően a soproni evangélikus líceum növendéke lett, majd 1932-33-as tanévben érettségizett. Egy évet otthon maradt, mert nem volt pénzük a továbbtanulásra.

1934-37 között a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Hittudományi Karán tanult.

1938.szeptemberében avatta fel Kapi Béla püspök a győri öregtemplomban. Ettől kezdve 1939 áprilisáig un. "száraz-káplán? (kongrua nélküli!) volt Kissomlyón, ahova Borgáta is tartozott.

1939.április 11-én került Alsódörgicsére, majd Eger következett, ahol Tiszafüredet is gondozta, amely 60 km-re volt. Súron helyettesítette Bödecs Károlyt, annak tábori lelkészi szolgálata miatt. Iharosberény, majd Gyékényes, Uraiújfalu, és Vadosfa, ahol Böjtös Lászlóval szolgált a Soproni Alsó egyházmegyében. Itt ismerte meg szentgyörgyi Horváth Idát, akinek úgy vallotta meg érzéseit, hogy megkérdezte tőle, hogy akar-e az életében a harmadik helyen (ti. az Isten és a haza után a harmadik helyen) állni. Ismét visszakerült Dörgicsére, majd 1943. február 9-én esküdtek a vadosfai templomban, és két nappal később a Vasi Egyházmegyei Misszióba került Körmendre missziós lelkésznek. Több mint 30 falu tartozott a körzetéhez.

Első leányuk Emőke, 1944-ben született, és 1945-ben Körmend ostroma, majd elfoglalása után betegedett meg, majd halt meg diftériában. Második leányuk, Gyöngyvér 1946. december 5-én, a harmadik, Enikő pedig 1948. július 27-én, mindnyájan Körmenden. A szovjet megszállás után nyolc napi kényszermunkára vitték több száz társával együtt, majd hazaengedték.

Körmenden világnézeti tanfolyamot indítottak, amelyen a keresztyénséget akarták cáfolni, 1947. október 31-én Körmenden a közös reformációi ünnepen arról prédikált, hogy "Milyen szellem van most útban, amely nem Istenhez, hanem Istentől akarja népünket, egyházunkat szakítani és eltántorítani?? Ettől kezdve figyelték. Embereknek megmutatta az Ausztria felé vezető utat, illetve egy nyugati típusú, de magyar fazonú demokráciában gondolkodott. Így az un. "kopjások? perben könnyű volt beilleszteni a személyét.

1948. augusztus 19-én tartóztatták le Vadosfán. Magyarországi, ausztriai, majd szovjet börtönökben raboskodott. 1949. február 24-én ukrán hadbíróság ítélte 4x25 évre. 1949 áprilisától 1955 januárjáig volt Vorkután, a 7-es számú táborban. Szénbányában dolgozott.1954. márciusában kapott először levelet. 1955. január végén állították ki a szabaduló levelét. Egy ún. feljavító tábor után Mordóviából indították őket haza. Nyíregyházán az akkori magyar kormány egyik embere fogadta őket. Egyik csoportot hazaengedték, a másikat magyarországi börtönökbe helyezték el. Jászberény, majd Budapest-Kőbánya következett. Két nappal a magyar forradalom leverése előtt, november 2-án szabadult.

Egyházi pályafutása ezt követően úgy alakult, hogy az új egyházi vezetés Ordass Lajos és Túróczy Zoltán visszafogadták, és 1958-ig a szarvasi árvaházban dolgozhatott, ahol a gyermekei is voltak. Egészségi állapota miatt nem mert önálló parókusi állást vállalni. A Káldy-korszakban viszont "kigolyózták? az egyházból, ezért világi állásba kényszerült, majd innen ment nyugdíjba is. Egyháza 1992-ben rehabilitálta.

(Feleségét letartóztatása után szintén megkínozta az ÁVO, majd tovább zaklatták. A Horváth-család kulák-listára került, így Vadosfáról is el kellett mennie, a gyerekek a szarvasi árvaházban, a feleség a mosonmagyaróvári kötöttárú-gyárban, a férj a SZU-ban! )

1958-ben tértek vissza Vadosfára, 1962-ben épült a házuk, és ettől kezdve maradtak együtt. 1959-ben kerültek haza a gyerekek. A hatvanas évektől kezdtek értelmi fogyatékos gyermekekkel foglalkozni. Összesen 12-ern fordultak meg náluk, tizenegy katolikus és egy evangélikus. Az első gyermek maradt velük.

Az egyház a Káldy-korszakban nem törődött se vele, se családjával. Sőt: a többség ellenségesen viszonyult hozzá, csak kevés lelkész mert vele barátkozni. 1989 után változott a helyzet. 1993-ban az OLBK kiadta a könyvét: Kiáltás a mélyből. Ötször jelent meg. Ezután felfedezték, gyülekezetek tömegei hívták meg szolgálni. Mindezt már egyedül érte meg, felesége 1988-ban halt meg. Nagyon szerette a földi életet, csak betegsége utolsó napjaiban mondta, hogy már elég volt. Hazamegyek - ezt mondogatta.

2006. december 25-én halt meg a kapuvári kórházban.

Megjelent a Keresztyén Igazság 73. számában (2007. tavasz) 25-26.o.

Vissza