117. szám - 2018. 1.: 

Ősi hálaadó liturgia szavaival szólal meg mai számunkban húsvét örömhíre: valóban ez az a nap, amelyet az Úr rendelt.

Tanulmányaink sorát Tubán József írásával kezdjük, melyben a lelkészi szolgálat legfontosabb elemének, az igehirdetésnek formai és tartalmi kritériumaival foglalkozik. E számunkban a téma első részét közöljük.

Korábbi számainkban már volt szó a Leuenbergi konkordiáról, mellyel kapcsolatban a 70-es években könyv is jelent meg német nyelven. Ebből a könyvből közlünk egy tanulmányt Oscar Cullmann újszövetségi teológiai professzortól, aki az ökumenét a bibliai karizmafogalom tükrében vizsgálja. Fontos megállapítása, hogy az ökumenikus törekvések nem történhetnek úgy, hogy közben a felekezetek elveszítik sajátosságaikat.

Folytatjuk az Énekügyben című sorozatunkat. Ez alkalommal Weltler Sándor osztja meg velünk gondolatait énekeskönyvünkről.

Előző számunkban a reformáció korából származó gúnyrajzokat mutatott be Mezei Emese. Mai írásában festményekről és oltárképekről ír, melyhez csatoltunk egy gyönyörű mellékletet: az elemzett festmények képeit.

Végül egy különleges tanulmányt közlünk Szakács Tamás lelkész, fizikus tollából. Összehasonlítja a modern fizika eredményeit azzal, amit a Szentírás tanít. Bár a fizikai tételeket nem könnyű megérteni, mégis érdemes e cikket olvasni, mert általa felfedezzük hogy a tudomány eredményei párhuzamba állíthatók a teológia tanításával, és illusztrációul szolgálhatnak a Szentírás tanításához.

Vissza  Letöltés