A tanulmány szerzője munkáját Martti Simojoki (1928-1999) finn érsek emlékének ajánlja, aki egyszerre volt igaz testvére Ordass Lajos hitvalló püspöknek és egész Magyarországi Evangélikus Egyházunknak.
I. Az Ordass és a finn egyház téma sajátos megközelítése
Ez a téma attól válik izgalmassá, hogy Ordassról ezen a téren még az őt valamennyire ismerők is verbális szinteken inkább bizonyos, megdönthetetlennek tűnő kijelentéseket szoktak hangoztatni. A témával kapcsolatos legfontosabb kijelentés: a kölcsönös érdektelenség axiómaszerű ismételgetése.(1)
Mindennek egyenes következménye lett volna az, hogy a finn egyház teológiája, története - benne a magyar ösztöndíjasok többsége által szinte egyfajta kizárólagossággal emlegetett ébredés és annak hatásai - nem érintették meg olyan mértékben, hogy abból kölcsönös érdeklődés támadhatott volna.(2)
Az érvelések bizonyos valóságelemeket tartalmaznak. Természetes dolog, hogy Finnországban és annak evangélikus egyházában a nyelvi sorompót lebontó, illetve az ébredési teológia iránt jelentős affinitást felmutató magyarországi egyházi személyiségek - teológiai tanárok, lelkészek, egyházi vezetők - illetve fiatal teológusok iránt kezdettől fogva nagyobb volt az érdeklődés, mint Ordass Lajos iránt.(3) Ugyanakkor tény az, hogy Ordass rehabilitációjának dolgát éppen egy finn újságban 1956 nyarán megjelent cikk indította el.(4) Azonban az ügyet a saját szempontjaik alapján megítélők erre a következőt mondják: Túróczy Zoltán 1957 decemberi, majd Ordass Lajos 1958 júliusi eltávolítását követően a finn egyház akkori akadémiai és egyházi vezető körei az elsők között vették tudomásul és akceptálták Káldy Zoltán mindvégig illegitim - ugyanakkor de facto módon ?, évtizedeken át mégis meghatározó jellegű személyét és szolgálatát.(5)
A fentiekből következett volna, hogy Káldy Zoltán külügyi elképzeléseit Finnországban és a finn egyházban segítették leginkább, továbbá, hogy a finn ügyeket egy időben szinte csak egy személyben vivő Koren Emilt egyoldalú és különleges elismerés övezte volna.(6) Ennek az érvelésnek a tükrében Túróczy Zoltán 1963-as, a helsinki LVSZ-világgyűlés ideje alatt kapott díszdoktori címe az utolsó finn próbálkozás lett volna a régi, kipróbált - Túróczy Zoltán személyéhez és az egykori ösztöndíjasokhoz, akkoriban elsősorban Csepregi Bélához kötődő - kapcsolatok megtartására. Dedinszky Gyula, Zászkaliczky Pál, Joób Olivér, Benkő István és mások későbbi kapcsolatápolásainak nem voltak közvetlen közegyházi lecsapódásai.(7)
II. Ordass finn kapcsolatai dióhéjban a "lila könyvek? és a napló tükrében (1928-1958)
Dedinszky Gyula - az 1927-ben Finnországba kerülő első magyar ösztöndíjas - és az akkoriban Svédországban tanuló Ordass Lajos tanulmányaik befejezését követően közösen indultak finn-, illetve svédországi kirándulásra. A finnországi útirány: Turku, Helsinki, Tampere, Rautalampi voltak. Ordass két megjegyzést tett az úttal kapcsolatosan: "Tampere egyébként is igen sok emlékét mutatta annak az elkeseredett harcnak, amellyel 1918-ban a finnek kiküzdötték az oroszokkal szemben nemzeti függetlenségüket.?(8) Az utolsó helyen egy Martin nevű esperes-házaspár fogadta be őket, akik gyermektelenségüket sok árva fiú felnevelésével ellensúlyozták. "Minket is úgy fogadtak, mint gyermekeiket. Itt jutottam érintkezésbe tipikus finn ébredési körökkel, és részt vettem néhány szeuraton. Azután itt ismerkedtem meg a híres finn fürdővel - a szaunával - is.?(9)
Jaakko Gummerus (1870-1933) Tamperében, az ott alakított svéd egyházkerület püspökeként fogadta a két magyarországi fiatalt. Akkoriban már nagyothallott, így jobbára ő beszélt. "Mondanom sem kell, hogy ez az egyoldalúság csak hasznára volt hosszú társalgásunknak. [...] A szakértő egyháztörténész és a gyakorlati életet is jól ismerő püspök adott nekünk egyháztörténelmi és egyházismereti leckét, amelyet odaadó figyelemmel hallgattunk.?(10) A lutheri teológia fontosságának felismerése, annak legszélesebb körű integrációja, illetve a Paavo Ruotsalainen-féle ébredés igazi egyházi eredményeinek alázatos elismerése jellemezte a finn püspök felfogását. Ordass hallgatva őt, utólag még azt a megjegyzést tette, hogy igazán két dolog érdekelte: a finn nép és a finn egyház.(11)
1956 és 1958 között, mint már említettük, a finn egyház akadémiai és egyházi körei nagy örömmel fogadták azt a tényt, hogy az 1948-as lényegében sikertelen Ordass?Túróczy együttműködés Ordass második aktív püspöksége idején áldott együttmunkálkodássá lett. Ami a finn kapcsolatokat illette, itt természetesen Túróczy Zoltánnak jutott mind a kezdeményezés, mind pedig a gyakorlati feladatok kivitelezése. Ő állandóan tájékoztatta Ordasst a finn-magyar kapcsolatok állásáról.(12) Azt, hogy a finn egyházban ebben az időszakban mennyire örültek az Ordass-Túróczy együttmunkálkodásnak, még a következő tény is mutatja: amikor Túróczy Zoltánt 1957 decemberében eltávolították püspöki hivatalából, a skandináv egyházak püspökei két alkalommal is közös levelekben tiltakoztak. A tiltakozás mind a két püspök érdekében történt. Az ÁEH akkori elnöke "belügyekbe történő beavatkozásnak? minősítette a megszólalásokat, és visszautasította azok tartalmi részét.(13)
III. Ordass finn kapcsolatai második belső emigrációs korszaka idején (1958-1978)
1. Ordass próbálkozása az 1963-as Helsinkiben tartott negyedik LVSZ-világgyűlésen történő részvételre
Azt, hogy Ordassnak ebben az időben is voltak finn kapcsolatai, többek között az a tény is mutatja, hogy 1960 januárjában meglátogatta őt Botta István, és segítséget kért egy Finnországba készülő római katolikus pap számára, aki a finnugor kapcsolatokkal foglalkozott. Ugyanezen a látogatáson Hafenscher Károly számára vitt Ordasstól Grundmannról szóló könyvet.(14)
Ordasshoz finn látogató is érkezett, éspedig egy évvel a helsinki világgyűlés előtt. Az első magyarországi finn ösztöndíjas, Jouko Karanko leánya, Outi. Ordass örömmel számolt be naplójában arról, hogy a Magyarországra ösztöndíjasként érkezett leány, öt testvéréhez hasonlóan, nagyon szépen beszélt magyarul. A látogató személyéről a következőt írta: "Aranyos és kedves kislány, aki komolyan látja helyzetét.?(15) Beszélgetésükben személyes jellegű dolgok mellett a finn egyházi helyzet és a finnek világgyűlésre készülődése is helyet kaphatott.
Ordass 1963. március 24-én levelet írt Kurt Schmidt-Clausen LVSZ-főtitkárnak, hogy, mint az LVSZ Minneapolis óta első alelnökének, küldjenek neki meghívólevelet az LVSZ Helsinkibe tervezett harmadik világgyűlésére. Különösebb illúziói nem voltak az eredményt illetően. "Semmiképpen sem tartom valószínűnek, hogy az útlevelet megadnák nekem a helsinki utazáshoz, de megkísérelem, mert kíváncsi vagyok, milyen formában és hol állítanak akadályt elém.?(16) A megszólított főtitkár két héten belül két meghívólevelet küldött Ordassnak alelnöki, illetve VB tagi minőségben. Pár nappal előbb viszont már megérkezett Martti Simojoki levele, amelyben az LVSZ negyedik világgyűlése egyetemes bizottsága nevében hívta meg. Mind a három levelet megküldték a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes egyházának is. Simojoki levelében arról tájékoztatta Ordasst, hogy Káldy Zoltánékat két évvel előbb finnországi látogatásra hívta meg, és hozzátette: a "... látogatás mindkét egyház kapcsolatait erősen befolyásolta.?(17) Ugyanakkor hozzátette, hogy őt e ténytől függetlenül szeretettel várják.
Ordass az egyházegyetem elnökségén keresztül próbálta útlevélkérelmét a megfelelő ajánlásokkal elláttatni, azonban nem kapott választ. Újból próbálkozott, ezúttal ajánlott levélben, azonban erre sem reagáltak. Az ÁEH-t is megkereste kérvényével, annak képviseletében viszont Turai István, Grnák Károly és Lóránt Vilmos személyesen fogadták. Elmondták Ordassnak, hogy "Az egyház vezetősége áttette útlevéllel kapcsolatos beadványomat az Állami Egyházügyi Hivatalhoz. Mi megvizsgáltuk az ügyet, és úgy látjuk, hogy a kívánságot nem áll módunkban teljesíteni.?(18) Ordass rákérdezett, hogy akkor ezt írja meg az LVSZ vezetőségének, Grnák igent mondott. "Erre fölkeltem és el is jöttem. A kép mindenesetre világosan megmutatja, hogy ma Magyarországon ki intézi az egyházi ügyeket.?(19) Ordass utólag értesült arról, hogy Túróczy Zoltán ugyanúgy járt, mint ő: "... lényegében vele is azt tették, amit velem: behívták a vármegyei egyházügyi hivatalhoz, és ott ugyancsak Grnák közölte vele, hogy nem látják szívesen finnországi útitervét.?(20)
Ordass a világgyűlést követően különböző csatornákon keresztül kapott tájékoztatást arról, hogy magyar szempontból mi történt ezen a világgyűlésen. Azzal már a hannoveri világgyűlés óta tisztában voltak az LVSZ genfi központjában, hogy a delegációk összeállításába "kívülről? többé nem lehet beleszólni. Azt azonban némi meghökkenéssel fogadták, hogy a MEE Helsinkiben a saját méreteit messze meghaladó létszámmal képviseltette magát. Ráadásul a delegátusok többsége magával vihette a feleségét is.(21) Ez volt az első világgyűlés, amelyre előkészülve az egyházvezetés tudatosan beszélt arról az elhatározásáról "... hogy a teológiai eszmecserékben kamatoztassa annak a teológiai munkának az eredményeit, amelyet idehaza a legutolsó másfél évtizedben végeztünk...?(22) Ezen előkészületeknek és azok eredményeinek kétségkívül szerepük volt abban, hogy a világgyűlés bizonyos szempontból sikertelenül ért véget. Ugyanis nem tudtak záródokumentumot elfogadni a Krisztus ma címszó alatt megrendezett és a megigazulás aktuális értelmét kutató fő témáról. A nyugati egyházak kudarcként, a keletről jöttek "sikerként? értékelték ezt a végeredményt.
Ordass Boleratzky Lórándtól értesült arról, hogy az LVSZ VB őt "örökös tagnak? választotta meg. Továbbá arról is, hogy Káldy Zoltánt pedig az evangelizációs bizottság - Sáfárság - tagjául. Szépfalusi Istvántól dokumentumokat kapott a különböző sajtótájékoztatókról, amelyeken Vető Lajos és Káldy Zoltán próbálták elmagyarázni a sajtó munkatársainak, hogy Ordass Lajos és Túróczy Zoltán miért nem jelentek meg a világgyűlésen. Ordass a következő kommentárt fűzte Káldy bizottságbeli beválasztásához és az egész ügyhöz: "Ezt nem értem egészen. Értesüléseim szerint a világgyűlésen tisztán látták, hogy itt valami nincs rendben, és Káldy az én helyemet bitorolja, és mégis megajándékozzák ezzel a bizottsági tagsággal! Úgy látszik, hogy valóban annak van mindig ?igaza?, aki a küzdelemben fölül marad. Még egyházi vonalon is.?(23)
A világgyűlés alatt Ordass az egyik olyan magyar résztvevőtől kapott képeslapot, akitől erre végképp nem számított volna. A lapot Ottlyk Ernő mellett a régi jó barát, a dán Mogens Zeuthen is aláírta. A dologhoz Ordass a következő kommentárt fűzte. "Gondolkodom, hová tegyem ezt. 1958 óta nem találkoztam ezzel az emberrel. Vagy az a helyzet, hogy jó viszonyt akar biztosítani felém esetleg változó időre, vagy - ami a valószínűbb - Zeuthen szemét akarta kiszúrni azzal a látszattal, hogy velem jó viszonyban van.?(24) Ismerve Ottlyk Ernőt, más magyarázata is lehet a dolognak.(25)
2. Martti Simojoki és Aimo Nikolainen Ordass Lajosnál 1965. április 13-án
1964 nyarán Ordass Lajos arról értesült a Kirchliche Nachrichten aus den nordischen Ländern című egyházi tájékoztató egyik számából, hogy Martti Simojoki lett az új finn érsek. A következő év tavaszán vezetésével finn delegáció érkezett Budapestre. Ordass már előzőleg értesült megérkezésükről, mivel Koren Emil betegsége miatt az első finn ösztöndíjas Dedinszky Gyulát - nászát - felrendelték Budapestre, hogy Aimo Nikolainen tolmácsaként működjön közre.
1965. április 13-án Ordass Lajost Simojoki és Nikolainen személyében a finn egyház, illetve a finn egyházi egyetemi világ két magas rangú képviselője látogatta meg. Simojokit Ordass már jól ismerte. Nikolainent csak levelezés útján.
A három személy társalgása német nyelven folyt. Az udvariassági részt követően a vendégek azonnal a tárgyra tértek, és elmondták magyarországi egyházi tapasztalataikat. Azt a tényt, hogy a vendégek kezdeményezték a MEE-ról szóló beszélgetést, azért kell aláhúznunk, mert Ordass ebben a tekintetben kialakított egy szokást. Azt, hogy ő a maga részéről ilyen beszélgetést soha nem kezdeményezett. Viszont végtelenül örült ha beszélgetőtársai ezt megtették, annak még jobban, ha magyar evangélikus ügyekben kikérték a véleményét. Ezen a találkozón is ezt történt. Ordass a következőkben foglalta össze ezt a beszélgetést. "Általában mély benyomásokat emlegettek a gyülekezetekről, melyekben jártak. Nem úgy az egyházi vezetőségről. Itt voltak kérdőjeleik, amelyeket elő is adtak. Én kértem őket, hogy amikor valahol nyilatkozniuk kell útjukról, ne hajtogassák a már unos-untig elmondott szavakat a teli templomokról, virágzó diakóniáról, mert az ilyen nyilatkozatok a múltban sem voltak igazak, a jövőben még kevésbé volnának igazak. Nálunk nincsenek teli templomok - sajnos -, és nincsen virágzó, hanem csak kifosztott diakónia. A lelkészutánpótlást se fessék rózsás színekkel, mert ez a legnagyobb aggodalmaink közé tartozik. Így is gyülekezeteket kell már elsorvasztani, melyek nyugodtan élhetnének még.?(26) Ordass arra is figyelmeztette a két finn egyházi embert, hogy vigyázzanak, mert az ösztöndíjcseréknél fel kell készülniük arra, hogy többségében baloldali elkötelezettségű személyeket fognak Magyarországról küldeni, akik őket is megpróbálják majd ugyanebbe az irányba befolyásolni.
Ordass Lajos ezen a találkozón mondta el azt az imát, amelyet haláláig mindennap elmondott a finn népért, beleértve a finn egyházat és annak szolgálatát. Mint később kiderült, Simojoki megértette, Nikolainen viszont sajátos módon értelmezte ezt az imát. Kétségtelen csúcspillanat volt, hogy ez a találkozás imaliturgiával fejeződött be, és ezt Ordass vezette. Az ima szövegét néhány évvel későbbi naplóbejegyzésben írta le. "Különös kegyelmedbe ajánlom szorongatott helyzetben lévő finn népedet. Szentlelked világosságát hintsd rá arra az útra, amelyen népedet látni akarod, és adj a népnek és vezetőinek elégséges engedelmességet arra, hogy ezen az úton járjon is.?(27) Ordass naplójában többször is visszaköszön az, hogy meglátása szerint a finn nép politikai vezetői és a finn nép kebelén belül élő evangélikus egyház vezetői országuk sajátos geopolitikai helyzetéből fakadóan nem mindig válaszoltak szerencsésen az őket ért világi és egyházi kihívásokra. Azt is megértette, hogy a finn-orosz háború mekkora megrázkódtatást jelentett ezen a téren, és hogy a nemzeti függetlenség megőrzése érdekében nagyon óvatos politizálást kell folytatni. Azonban nem fogadta el, hogy bármely nemesnek látszó cél érdekében túlzásokra kellene ragadtatniuk magukat.
3. A találkozást követő helyzet: "két válasz, két magatartás?(28)
a/ Simojoki
A következő évek során az derült ki, hogy Ordass kétségkívül félreértette ennek a látogatásnak a saját lehetséges szerepére - közelebbről is a Nikolainen hatáskörébe tartozó - részét. Ezt az is mutatta, hogy akkor és ott azonnal két meghívást is szeretett volna elérni, az egyiket Boleratzky Lóránd, a másikat Zászkaliczky Tamás számára.(29) Boleratzkynak a két finn vendég látogatása évében megvalósult finnországi útja világosan megmutatta, hogy mi történt. Ugyanis Simojoki szeretettel és elfogulatlanul fogadta, Nikolainen viszont elutasítóan. Úgy tűnt, hogy a finn egyházi világ ezen a ponton két útra és két magatartásra tért át. Maga a finn egyház - Simojoki személyében - kitárta a karját az egész MEE felé - beleértve Ordass Lajost és társait is. Az egyházi-akadémiai világ - Nikolainen személyében - viszont részben reálpolitikai, részben egyházpolitikai megfontolásokból az "eltérő távolságtartás? útjának sajátos változata mellett döntött. Ez azt jelentette, hogy az egyik oldalon a MEE vezetői és befolyásos személyei irányában esetenként túlzott lojalitást mutattak, a másik oldalról - Ordass Lajosról és társairól - pedig szinte tudomást sem vettek. Azonban Ordass akkor és ott ebbe még nem látott tisztán bele. Naplójában ugyanis később megint csak általánosító jelleggel a következőt írta: "Nem értem az egész dolgot, amikor itt nálam volt szó Boleratzky biztos meghívásáról! Úgy látom, hogy azt az óvatos politikai magatartást, mely a finn kormányt jellemzi, átveszi az egyház is a maga területén.?(30)
A későbbiekben jól nyomon követhető, hogy a Simojoki/Nikolainen látogatást követően a MEE irányába mutatott magatartást és az egész kapcsolatrendszert illetően a finn egyházon belül két vonal és kétféle magatartás jelent meg egymás mellett. Simojoki érseksége idején a legvilágosabbak a kontúrok. A neves finn érsek maga kívánta kialakítani, éspedig megfelelő tapasztalatok birtokában, saját véleményét ezekben a kérdésekben. A MEE vezetőit és szolgálatukat, ebből fakadóan az egyház helyzetét figyelve Simojoki megállapította, hogy ez az egyház nem birtokolja a szolgálatához alapvetően szükséges szabadságot. Megszólalásait és cselekedeteit a MEE-vel kapcsolatban ez a meglátása határozta meg, és nem más szempontok. Saját teológiai ars poeticáját a következő mondatokban írta le: "Az egyháznak Isten igéjét kell hirdetnie, tisztán és világosan, konkrétan és aktuálisan - nem időtlenül és szentimentálisan. Ne várjon tapsot sem híveitől, sem kritikusaitól. Ne számoljon sikerrel vagy külső biztonsággal. Urát kell szolgálnia! Akkor szavahihető, és akkor van meg az előfeltétele annak, hogy a föld sója és a világ világossága legyen [...] Az egyház semmiképpen nem alkalmazkodhat a világ napirendi pontjaihoz. Nem válhat ?a hatalmon levő állam? politikai foglyává. Mert ha szabadságát elvesztette, akkor szavahihetősége eo ipso veszendőbe ment.?(31) A szöveg világosan mutatja, hogy Simojoki egyáltalán nem a valóságtól elszakadt, légüres térben hangzó "steril? evangéliumhirdetésben gondolkodott.(32)
A finn érseknek az a véleménye, hogy a MEE nem birtokolja a szolgálata ellátásához szükséges szabadságot, játszott közre abban, hogy szóba hozni sem engedte, hogy neki díszdoktori címet adjon a MEE teológiai akadémiája.(33) Az eredetileg neki szánt kitüntetést később Ahti Auranen kapta meg. Nem járult hozzá annak a kötetnek a megjelentetéséhez, amelyet az akkori magyarországi egyházi vezetők, teológiai tanárok írtak azzal a célzattal, hogy a magyarországi vallásszabadságról és az egyháznak a szocializmusban adott "hatalmas lehetőségeiről? győzzék meg a finneket.(34) Simojoki azt is megmondta, hogy jönnek majd olyan finn vezetők, akik esetleg ki fogják adni az említett művet, de ő ezt nem teheti meg.
Azt, hogy mennyire igaza volt azzal a felfogásával, hogy a szovjet érdekszférába került országokban baj van a vallásszabadsággal és ebből fakadóan az egyház szolgálatával, egy 1974 áprilisában norvég egyházi lapban megjelent cikk is világosan mutatta. Simojoki a finn püspöki konferencia megnyitása alkalmából mondott beszédében a SZU-ból akkoriban kiutasított híres író, Szolzsenyicin ügyéhez szólt hozzá, éspedig szigorúan az egyházi ember szemszögéből. Többek között a következőket mondta: "Erről az íróról nekem nem kellene szólnom, ha ő nem tett volna nyilvánosan vallást keresztyén hitéről, és nem emelt volna szót az országban élő keresztyén hívők érdekében. - Nekünk nem áll módunkban a kiutasításhoz vezető okokat fölülvizsgálnunk vagy megítélnünk, de a történelem tanításából és a tapasztalatból annyit jól tudunk, hogy azok, akiket keresztre hurcoltak, végül mindig is győztesnek bizonyultak, azok pedig, akik a keresztre feszítést végrehajtották, azok a történelem ítélőszéke elé kerülnek.?(35)
A két út és a két magatartás közötti különbség a személyi kapcsolatok terén rajzolható meg a legmarkánsabban. Simojoki és vonala esetében ez azt jelentette, hogy nemcsak a MEE-vel, hanem Ordass Lajossal is végig megmaradtak a meleg, testvéri személyes kapcsolatok. Nem kényszeredett módon, megszokásnak, esetleg udvariassági nehézségi törvényeknek engedelmeskedve, hanem a keresztyén kötelék természetes megtartásával. A fontosabb egyházi ünnepeken, születésnapokon és más jeles alkalmakon kölcsönösen köszöntötték egymást. Simojoki arról is gondoskodott, hogy Káldy Zoltán is vegyen tudomást arról, hogy ő Ordass-sal keresztyén testvéri kapcsolatban van. 1969 júniusában ugyanis két példányban küldött el egy levelet, egyet Ordassnak, egyet pedig Káldy Zoltánnak. A levél tartalmát illetően a Napló így vall: "Alaja Osmo püspök útján üdvözleteket küldött nekem [ti. Simojoki Ordassnak B. E.], de sajnálattal értesült arról, hogy az üdvözlet nem került el hozzám. Örültem a levélnek, mert belőle azt véltem kiolvashatni, hogy Alaját eltanácsolták a nálam teendő látogatástól, és ezen Simojoki alighanem fölháborodott. A nekem küldött levél aljára még azt is írta Simojoki, hogy tudomásulvétel céljából Káldynak is megküldte. A levélre azonnal légipostán válaszoltam, és megköszöntem kedvességét.?(36) Ordass ezen a háttéren jegyezte föl Simojoki egyik születésnapján a következőt: "... imádkozva gondoltam erre a hűséges barátomra.?(37)
Azt a tényt, hogy nemcsak Ordass nevezte barátjának a finn érsek-püspököt, hanem a finn érsek is Ordass barátjának tekintette magát, egy különleges levél bizonyítja. Éspedig a belső emigrációban élő magyar püspök számára legkedvesebb Simojoki-levél. Ez lényegében 1974 pünkösdjére küldött köszöntés. Két okból volt ez a legkedvesebb. Az egyik a svéd nyelven írt levél pünkösdi hangütése volt. A finn egyház érseke a következőket írta: "A Szentlélek ünnepének, pünkösdnek közeledtén szeretnélek a legmelegebb testvéri köszöntéssel üdvözölni. A magam részéről, feleségem részéről és egész finnországi egyházunk részéről. Hiszünk a Szentlélekben, életajándékozó Urunkban. Ő adjon mindnyájunknak életet, a mi hatalmas Vigasztalónk.?(38) A másik a levél megszólítása: "Legkedvesebb Ordass Testvér!? A naplóban bejegyzésre került, hogy még soha nem kapott Simojokitól magától sem ennyire meleg hangú üdvözletet! A levélben nemcsak a régi jó barát, Bo Giertz üdvözletét, hanem az egész finn egyház püspöki karának üdvözletét is átadta. Az aláírás pedig: "barátod: Martti Simojoki.?(39) Ordass ezt a levelet úgy értékelte, mint egy de jure és de facto vezető finn egyházi személy "hivatalos? pünkösdi köszöntőlevelét egy de jure sajátos módon szolgálatban álló, azonban de facto szolgálatának teljes végzésében gátolt másik vezető egyházi személyhez.
A barátság azt is jelentette, hogy nemcsak Ordass osztotta meg aggodalmait és nehézségeit saját egyháza helyzetével kapcsolatosan a finn érsekkel, hanem alkalmanként Simojoki is megtette ugyanezt. Erre bizonyíték Ordass egyik bejegyzése, amelyben a következőket írta: "... kedves, hosszabb levelet írt, fájdalmasan aggasztó hangon a finn egyházi viszonyokról.?(40)
b/ Nikolainen
A másik út és a másik magatartás emblematikus figurája Aimo Nikolainen. A finn teológiai tanár még 1957 januárjában egy svéd nyelvű levélben vette fel a kapcsolatot Ordassal. 1956 nyarán Galyatetőn is ott volt, azonban akkor nem találkoztak. Ordass Nikolainen levelére azt válaszolta, hogy örül a kapcsolatok újraéledésének, és reméli, hogy áldott lesz a további együttműködés. Tehát a kapcsolatok Nikolainen kezdeményezésére születtek, és ugyancsak az ő döntése lett az, hogy az 1964-es találkozót követően többé nem találkoztak egymással.
Nikolainen tíz évvel később, 1975-ben az ETA második finn díszdoktora lett.(41) Az előző évben pedig leforgatták azt a filmet, amely Magyarország evangélikusairól készült négy változatban és 45 percben.(42)
Azt is tisztán kell látni, hogy ami Nikolainen szerepét illette, itt bizonyos pontokon és időszakokban tőle a vele való kapcsolatok, majd a neki megszavazott cím ürügyén mást és többet is vártak, mint amit neki - a Simojoki vonalához képest jóval alkalmazkodóbb és megengedőbb vonalával - nem volt módjában képviselni. Csak egyetlen példa erre. Még át sem vette a díszdoktori oklevelet, amikor már megdorgálták azért, hogy elmulasztotta megvédeni a MEE vezetőit egy szerintük ellenük a Kotimaa-ban intézett "támadás? dolgában.(43) Egy Magyarországon született egyházi-külügyi jelentés szerint Nikolainennek, miután a budapesti teológia díszdoktora lett, kötelessége lett volna "... kiállni amellett az egyház mellett, amelynek tudományos intézménye tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki. Csalódást keltett, hogy nem foglalt állást ezzel az üggyel kapcsolatban. Hogy később pótolta-e, még nem ismeretes.?(44)
Záró gondolatok
Ordass Lajosnak - saját negatív véleményét cáfolandó - Nikolainen és a hozzá hasonlóan gondolkodók távollétében is maradtak finn kapcsolatai. A legjelentősebbek ezek közül időrendben a következők: Antti Kukkonen finn teológussal történt találkozások 1967-ben.(45) Az amerikai Paul Empie és Ahti Auranen együttes látogatása Ordassnál 1968. április 22-én.(46) Paavo Viljanen tamperei esperes 1971-ben lefordította Ordass Útravaló című áhítatos-könyvét, a könyv szerzőjéhez hasonlóan névtelenül maradva. Pár hónappal később meghalt. Ordass így nyilatkozott erről a kérdésről: "Külön értékelésnek érzem, hogy az áhítatos irodalomban olyannyira gazdag finn egyházban kerül használatra a könyv.?(47) A könyv kiadásában a Kotimaa-nak is jelentős szerep jutott. Az említetteken kívül egy finn költőnő Anna-Maija Raittila, neves és névtelen finn férfiak és nők fordultak meg Ordass otthonában. A finn-magyar kapcsolatok 1945 utáni átfogó méretű feltárásához ezek a történetek szorosan hozzátartoznak.
A keresztyén egyháztörténet-írás két eleme: az igazságban és szeretetben történő tényfeltárás, majd ezt követően újat kezdés. Nélkülük nincs igazi megbékélés és újrakezdés. Mind a finn, mind a magyar egyházakra, annak egyházi és akadémiai szegmenseire érvényes ez a kötelezettség.
Jegyzetek
(1) A következő mondatokat lehet újra meg újra hallani: Ordass érdeklődési köréből szinte teljesen kiesett a finn egyház. Ebből fakadóan a finn egyházat sem érdekelte igazán sem a személye, sem a munkássága. Két okot szoktak ezen a téren felemlegetni: a svéd nyelven kitűnően író, olvasó és beszélő, a norvég, a dán és az izlandi nyelveket pedig az olvasás szintjén elsajátító Ordass Lajos soha nem tanulta meg a finn nyelvet. A másik: Ordass Lajos nem volt ébredési teológus.(2) Azt, hogy a finn egyházban Luther teológiájának is jelentős hagyományai vannak, sőt a finn ébredés bizonyos körei is éppen egy veretes lutheranizmus alapján tájékozódtak, azt ma már legkevesebb négy, magyar nyelven is hozzáférhető tanulmány, illetve előadások is bizonyítják. Dr. Molnár Rudolf: A finn keresztyénség jellegzetes vonásai. (Dr. Tarvainen Olavi tanulmánya nyomán) = Koinonia 1959. 1. sz.; Dr. Molnár Rudolf: Luther Finnországban = Koinonia 1961. március; Mikko Juva: Előadások az Evangélikus Teológiai Akadémián, Budapesten, 1968. szeptember 23-a és 29-e között. A négy előadás közül különösen az első kettőben (A reformáció, mint felelet saját korának kérdéseire; Az egyház és az ébredési mozgalmak Finnországban), de a két huszadik századi előadásban is az evangélikus alapon szerveződő ébredési mozgalmakról esik szó. Juva előadásait Koren Emil fordításában l. EHE levéltár 104/1968-69.
(3) A finn nyelvet az elsők között elsajátító, a finn nép és benne a finn egyház története, teológiája iránt mindvégig érdeklődést mutató legtöbbet emlegetett személyek a MEE-ban 1945 előtt a következők: Báró Podmaniczky Pál, Schulek Tibor, Túróczy Zoltán, illetve az ösztöndíjasként Finnországban hosszabb-rövidebb ideig tanuló Dedinszky Gyula, Zászkaliczky Pál, Beyer Pál, Sztehlo Gábor, Csepregi Béla, Joób Olivér, Zongor Endre, Kunos Jenő és mások. Forrásanyagként l. többek között: EOL Báró Podmanczky Pál személyi irathagyaték. Kiemelten a 7., de a többi dobozban is; Thurnayné Schulek Vilma: Édesapánk, dr. Schulek Tibor. Ordass Lajos Baráti Kör 2006. Budapest: 26-28.o.; Isten embere. Túróczy Zoltán evangélikus püspök I. kötet. Életút és dokumentumok. MEVISZ, Budapest, 2002. 26-30; 37; 378-379.o; ifj. Zászkaliczky Pál: Isten követségében. Emlékezés Zászkaliczky Pál fóti evangélikus lelkészre. Fóti Evangélikus Egyházközség, Fót. 2005. 18-22; 120-121.o; Csepregi Béla, In. Nem voltam egyedül. Beszélgetések az evangélikus közelmúltról. II. (Szerkesztő: Mirák Katalin) MEVISZ, Budapest 1999. 48-57.o.; Ifj. Joób Olivér: Tenger harcon át. Joób Olivér élete (1910-1969). Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 2010. 32-50.o.
(4) Kotimaa. 1956. június 1. Azt is meg szokták emlegetni, hogy az 1945-ös határvonalat követően - 1956 és 1958 között - megtörni látszott az Ordass személye iránti érdektelenség. Ennek oka az volt, hogy akkoriban a finn egyház akadémiai és egyházi vezető körei, de maga az egész egyház, egységesen örültek Ordass Lajos és Túróczy Zoltán ezúttal valóban zökkenőmentes együttműködésének, és minden erejükkel támogatták ezt.
(5) Central Archives of the Lutheran World Council (CAoWCC). Ezen belül WS III.2a. (World-Service; Minority Churches; Eastern Europe; Areas Hungary) Bishop L. Ordass. Correspondence, reports, printed materials. Confidental. 1950. 1957-58. Ahti Auranen finn prépost 1958. október 8-án levelet írt Lund-Quist LVSZ-főtitkárnak, és tanácsot kért, hogy bemenjen-e Magyarországra Káldy Zoltán beiktatására, mert Vető Lajos meghívta. Azt is fölvetette, hogy esetleg hivatalosan képviselhetné az LVSZ-t is. Lund-Quist a válaszában arról beszélt, hogy ők nem akarnak most hivatalos küldöttet beküldeni, és nem tudják, hogy az Auranennak küldött meghívó privát vagy hivatalos meghívás. Hozzátette, a finn egyház véleményét is tudni kellene. Auranen végül megjelent az iktatáson, az LVSZ pedig táviratot küldött. Röviddel később, 1957 januárjában a norvég egyház két vezetője, Henrik Hauge és Johannes Smemo egy, az EVT-nek küldött levélben feszegette a "megbízható egyház? és a "meg nem bízható egyházi vezetők? problémakörét, a Dezséry/Vető korszakra visszaemlékezve.
(6) Koren Emil 1967. november 2-án díszdoktori címet kapott a helsinki egyetemtől. Káldy Zoltán viszont a Kekkonen-féle politikának köszönhetően 1968. január 16-án részesült állami kitüntetésben. A Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú parancsnoki keresztjét és jelvényét ajándékozták neki. A két személy finn akadémiai és egyházi illetve vezető politikai körei által történő felemeltetése már Anti Kukkonen, az új időszak első finn ösztöndíjasa nevével fémjelzett időszakban történt. Kukkonen ügye viszont összekapcsolódott az 1969 és 1970-ben a 16 egyházmegyében Ordass Lajos ellen - emlékiratai nyugatra küldése ürügyén - lefolytatott, elítélő célzatú eljárásokkal. Az ezeket az ügyeket valamilyen szinten ismerők szinte kivétel nélkül úgy fogalmaznak, hogy ezt követően a magyar és finn akadémiai és egyházi vezető köreinek kapcsolata a Káldy-Ottlyk korszakban szinte teljesen problémamentessé vált. Ebben az új helyzetben pedig Ordass Lajosnak már semmiféle szerep nem jutott volna. Ordass haláláig, 1978-ig lenne érvényes ez a megállapítás.
(7) A díszdoktori cím, illetve a díszdoktori kalap történetéhez l. Id.Fabiny Tibor: Túróczy Zoltán életútja. In: Isten embere. i. m. I. 71-75. o.
(8) Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta: Szépfalusi István. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. [Bern], 1985. 70.o.
(9) Uo.
(10) Ordass Lajos: Akikkel az úton találkoztam. Budapest, Ordass Lajos Baráti Kör.1966. 62. o.
(11) Gummerus püspök nagy szeretettel beszélt Raffay Sándorhoz fűződő barátságáról is. Ordass e találkozás hatására a későbbiekben kétszer is elolvasta Oravala: A parasztpróféta című könyvét Podmaniczky Pál kitűnő fordításában. Másodszor 1962-ben, amikor is a következő megjegyzést tette: "Különösen érintett ez alkalommal az a megfigyelés, hogy a Ruotsalainen-vezette finn ébredésben szereplő papok [...] csaknem kizárólag svédek voltak. Talán egyetlen finn nevű papot sem találtam a könyvben.? Ordass-napló (ON). 1962. július 23. hétfő. 73. o. A későbbiekben a Vető-Káldy korszakban Gummerus püspököt az ökumené ellenfeleként, a rossz értelemben vett evangélikus egyházi konzervativizmus képviselőjeként emlegették meg. l. Rédey Pál: Ahti Auranen teológiánk díszdoktora. = Evangélikus Élet. XXXI. évf. 9. sz. 1966. február 27. Vezércikk 1. és 2. o.; Ahti Auranen: Az ökumenikus mozgalom és a Finn Evangélikus Egyház. = Lelkipásztor. XLI. évf. 4. sz. 1966. április. 210-216. o. Auranen eredetileg A templom teológiája címmel mondta volna el német nyelvű doktori székfoglalóját.
Egy másik finn püspökkel 1948 márciusában egy konferencián, a Genftől 20-25 kilométerre, a francia határ közelében lévő kisvárosban St. Cergueben találkozott Ordass. Gulin tamperei püspök az "ekklézsia humora? címszó alatt rendezett egyik estélyen a következő történetet mesélte. Ébresztő konferenciákon egy férfi igen nagy élményeken ment át. Fogadalmat tett, ezeket részben sikerült megtartani, részben nem. Az egyik konferencia után újból életújítást fogadott, és a közös imádkozás alkalmán a következő szavakkal ostromolta az eget. "Uram, töltsd meg szívem edényét teljesen a Te Szentlelkeddel! Uram tölts meg csordultig Szentlelkeddel!? Többször ismételte. Egy asszony végül közbeszólt: "Uram, ne tedd! Az ő edénye folyik!? A történetet l. ON 1948. március 10. szerda. 65.o. Gulin a továbbiakban is kapcsolatban maradt Ordass Lajossal, több levélváltás történt közöttük, sőt csomagokat is küldött.
(12) ON 1957. október 18. Túróczy Zoltán beszámolt Ordassnak finnországi útjáról, és többek között a finnek segítőkészségéről beszélgettek. Ordass ezekben a dolgokban még a következő formákban volt jelen: 1956 decemberében Koren Emil felkérte, hogy írjon egy rádióüzenetet a finn evangélikusoknak, illetve a finn népnek. Ordass ezt meg is tette. Azonban az üzenet soha nem jutott el a címzettekhez. Ugyanis a Magyar Rádió akkori vezetése különféle követeléseket támasztott mind nyelvi, mind tartalmi tekintetben. A végén odáig fajultak a dolgok, hogy Ordass már úgy érezte, hogy az egész helyzetnek olyan jellege van, mintha egyházi részről kérték volna a lehetőséget a finneknek és más népeknek történő üzenetközlésre. Mivel tudomására jutott, hogy a katolikus egyház "még túl korai? címszó alatt visszautasított egy hasonló felkérést, ezért ő maga is visszavette saját üzeneteit. ON 1956. december 21. péntek.
A finn-magyar viszony újraéledését követően Ordass természetes módon gondolt arra, hogy az 1956 nyarán, Csepregi Béla segítségével létrejött Dezséry-féle látogatást követően feléledt egyházi kapcsolatrendszert kiegészítik az előző korszak magyarországi finn ösztöndíjasainak bekapcsolásával. Hogy bizonyos állami és belső egyházi körök azonban mennyire pusztán eszközi szerepet szántak Csepregi Bélának a finn-magyar kapcsolatok újraélesztését követően, azt többek között az a tény is mutatta, hogy pár hónappal később, 1957 novemberében minden indoklás nélkül visszavonták a neki már megszavazott útlevelet. Ordass a következőt fűzte hozzá ehhez a hírhez. "Úgy látszik: az egyházi helyzet valóban bonyolódik a nehezebb napok irányában. Persze, kíváncsi vagyok arra, hogy csak azokat az utazásokat érinti-e ez, melyeket az egyház részéről kezdeményeztünk, vagy azokat is, melyekkel az állam utaztat papokat. Ez hamarosan elválik.? ON. 1957. november 4. 266. o. Ordass a maga részéről az ÁEH-ban Zászkaliczky Pál és Dedinszky Gyula kiutazása érdekében lobbizott, továbbá jóváhagyólag támogatta Benkő István esetleges finn útját is. Hogy ezek a közbenjárások mennyire nem voltak egyszerűek, azt a következő naplóbejegyzés bizonyítja: "Erélyesen léptem föl. Zászkaliczky Pál finnországi útjának megakadályozása igen elkeserített. Úgy látom, a régi ?káderezés? igazságtalansága továbbra is fönnáll, és alighanem az ?egyházi árulkodás? is. Dedinszky Gyula és felesége finnországi útja tekintetében igen jó biztatást kaptam, melyet azonban a most tapasztaltak után igen nagy fönntartással fogadok. Általában nagy aggódással nézem az egyház helyzetének nagyfokú rosszabbodását.? ON 1957. június 22. szombat. 146. o.
Függetlenül attól, hogy a helyzet egyre rosszabb lett, Ordass Lajos több finn vendéggel is találkozott, közöttük Elias Manninennel és Martti Voipioval.
(13) 1958. január 14-én, illetve 1958. február 21-én születtek azok a levelek, amelyeket a következő skandináv püspökök írtak alá: Yngve Brilioth svéd érsek, H. Fuglsang-Damgaard dán püspök, Ilmari Salomies finn püspök, Johannes Smemo oslói püspök. Horváth János 1958. február 1-jén, illetve március 25-én válaszolt a megszólalásokra. A leveleket, illetve Horváth János leveleit l. többek között: Centralarchiv of the Evangelical-Lutheran Church in America (CAoELCA) NLC anyag 2/439/ 3.d; l. még. LWF News Release 4//58; LWF News Release 6/1958; továbbá Centralarchives of the LWF (CAoLWF) WS (World Service) III. 2. a. Correspondence with Western 1955-1959.
(14) Az egyházon belül erősen megnehezült a Finnországba történő kijutás. Ezt a következő dolog is mutatta: Benkő István orosházi lelkész, aki Ordass második püspöksége idején kapott útlevelet Finnországba, 1962-ben nem mehetett ki. Ordass így reagált a történtekre: "Úgy látszik, nincs lehetőség az egyházhűség vonalán boldogulni külsőségekben.? ON. 1962. január 10. szerda. 6. o.
(15) ON 1962. július 24. kedd. 74. o.
(16) ON 1963. március 24. vasárnap. 34. o.
(17) Részlet Simojoki 1963. április 8-án kelt leveléből. ON 1963. április 18. csütörtök. 43. o.
(18) ON 1963. május 15. szerda. 59. o.
(19) ON 1963. május 15. szerda. 60. o. Ordass levélben értesítette az LVSZ főtitkárát és Simojokit, hogy "önhibáján kívül? nem tud megjelenni a rendezvényen. Megköszönte, hogy 1957-ben Minneapolisban első alelnöknek választották. A világgyűlés megnyitásakor és egész ideje alatt imádságban kísérte az eseményeket. Előzőleg már, mintegy bemelegítésként, elolvasta Siegfried Grundmann Der Lutherische Weltbund című könyvét, amely jogi szempontból tárgyalta az LVSZ történetét, és nagyon hasznosnak találta.
(20) ON 1963. június 14. péntek. 71. o.
(21) A világgyűlésen részt vevő magyar delegáció tagjai a következők voltak: Vető Lajos, Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő, Pálfy Miklós, Prőhle Károly, Detre László, Krähling Dániel.
(22) = Evangélikus Naptár 1965. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest. Szerkesztette: Káldy Zoltán. Győr-Sopron megyei Nyomda. 1964. Egyházunk életének krónikája. Összeállította: Gádor András. 43.o.
(23) ON 1963. szeptember 12. csütörtök. 108. o.
(24) ON 1963. augusztus 12. hétfő. 95. o.
(25) A helsinki kudarcot követően Ordass soha többet nem próbálkozott azzal, hogy az LVSZ, az EVT vagy más szervezetek által rendezett konferenciákra, gyűlésekre, nagygyűlésekre hivatalos csatornákon keresztül kiutazási engedélyt kérjen. Nem hivatalos csatornákon keresztül azonban jelentős kapcsolatai maradtak. Igaz ez az állítás mind az egyházi világszervezetek, mind pedig a világ bármely táján lévő evangélikus egyházak vezető és nem vezető beosztásban lévő személyeire egyaránt.
(26) Az egész látogatást l. ON 1965. április 13. kedd. 45-47. o.
(27) ON 1971. Ima
(28) Az idézőjelbe tett cím Helmut David Baer amerikai evangélikus morálteológus, Két válasz - három magatartás. (A Magyarországi Evangélikus Egyház közelmúltjának vizsgálata) címen 1998. április 28-án a kelenföldi evangélikus gyülekezet imatermében tartott előadásának a címe nyomán született. Az előadás alapján született tanulmány ezt követően jelent meg az Ordass Lajos Baráti Kör folyóiratában, a Keresztyén Igazságban. Új folyam 38. sz. 1998. nyár. 17-21. o. David Baer a maga morálteológiai doktori disszertációját a MEE 1945 és 1989 közötti történetéről írta. A disszertáció címe: A Case Study in Social Ethics: The Hungarian Lutheran Church in Socialism, 1945-1989. Notre Dame [Indiana] Egyetem 1998. Kézirat. A disszertáció nyomán készült könyv 2006-ban jelent meg: The struggle of Hungarian Lutherans under Communism. Texas A&University Press College Station. 2006.
(29) Zászkaliczky Tamás ügyében Nikolainenék hivatalos egyházi meghívást és beleegyezést kértek. A dolog 1971-ig húzódott el, amikor Káldy Zoltánék is rábólintottak. Idős Zászkaliczky Pál akkor már több mint tíz éve halott volt.
(30) ON 1965. november 5. péntek. 137. o.
(31) H. B.: Ne várjon tapsot. = Útitárs XX. évf. 5. sz. 1976. szeptember (5.6.)
(32) Az Útitársban megjelent cikk a következő mondatal zárul: "Dr. Simojoki azon nyugati egyházi vezetők közé tartozik, akik tisztában vannak a kelet-európai egyházak komplikált helyzetével.?
(33) Simojoki nagyon tapintatosan még azt is elintézte, hogy elő se hozzák a kérdést, így senki nem lett megalázva.
(34) A kézirat címe: A magyar lutheránus egyház egykor és most. A magyarországi evangélikus-lutheránus egyház rövid történelme és mai élete. Szerkesztette: Koren Emil. Írták: Káldy Zoltán, Koren Emil, Ottlyk Ernő, Prőhle Károly, Rédey Pál és Várady Lajos. A mű szövegét l. EOL Koren Emil személyi irathagyaték. 1. d. Simojoki Molnár Rudolffal készíttetett szakvéleményt a műről. Ennek meghallgatását követően döntött a mű kiadatása ellen. Simojoki elutasító levelét l. uo. 1967. október 26. Turku.
(35) VAR Kirke norvég egyházi lap 88. évf. 17. sz. A norvég szöveg fordítását Ordass Lajos készítette. ON 1974. április 26. péntek. 93.o. Ordass nagyon örült Simojoki bátor kiállásának, sokat imádkozott Szolzsenyicinért, Szaharovért és más, a szovjet állam által üldözött neves és névtelen keresztyénért.
(36) ON 1969. június 9. hétfő. 96-97. o. Ordass e levél születése előtt két évvel már tapasztalt hasonlót. Aarre Lauha helsinki püspök magyarországi látogatása idején már nem látogatta meg Ordasst. A napló megint csak általánosító jelleggel a következőt írta: "A finnek részéről meg kell már szoknom, hogy egyoldalúan az egyházvezetőség tájékoztatására bízzák magukat.? ON 1967. május 19. péntek. 68. o.
(37) ON 1971. szeptember 17. péntek. 147. o.
(38) ON 1974. május 22. szerda.118-119.o. Részlet Simojoki pünkösdi üdvözletéből.
(39) Uo.
(40) ON 1976. február 23. hétfő. 29. o.
(41) Az 1947-ben Risto Lehtonennek, az LVSZ Együttműködési Osztálya munkatársának megszavazott díszdoktori címet, amelynek oklevelét Lundban adták át neki, soha nem jegyezték be sem a soproni fakultás, sem pedig az ETA díszdoktorait tartalmazó emlékkönyvbe.
(42) A film keletkezésének illetve bemutatásának történetét l. EOL Koren Emil személyi irathagyaték. 2. d. A film minden egyháziassága ellenére mélyen hallgat a MEE igazi helyzetéről. Az akkori budapesti finn nagykövetség, a finn teológiai fakultás támogatták megszületését, majd forgalmazását.
(43) A MEE külügyi hivatalának benyújtott egyik jelentés szerint egy a Kotimaa-ban előzőleg megjelent Tomas Vega cikkről volt szó. Ebben többek között azt írták, hogy az egyházi vezetők és a lelkészek egy része rendőrségi informátor, továbbá Káldy Zoltán egyik interjúját úgy értelmezték, hogy abban arról lett volna szó, hogy Káldy a szocializmus kiszolgálása miatt lemondott volna az evangéliumhirdetés kötelezettségéről. Erre a cikkre válaszul részben helyeslő, részben az állításoknak ellentmondó hozzászólások születtek. Vega cikkét a következő személyek cáfolták: Erkki Kario, Eero Saarinen, Erkki Pennanen. A magyarországi egyház vezetői szerint ők írták meg az "igazságot?! Martti E. Miettinen viszont Antti Kukkonenre hivatkozva megerősítette Vega írását.
(44) EOL Külügyi Hivatal. 75. doboz. 1975-ös jelentések. Baranyai Tamás domonyi lelkész jelentése finnországi útjáról. A jelentés 1975. november 14-én készült. 2. o. Baranyai számon kérte a Kotimaa főszerkesztőjét a cikkek miatt, aki a demokratikus előjelű sajtóra hívta fel a figyelmét. Ez valódi vitákat jelent, pro és kontra megszólalásokkal.
(45) Ordass 1967. február 6-án három teológustól kapott születésnapi táviratot: Kiss Szabolcs, Weltler Sándor és Antti Kukkonen aláírással. A finn teológus ugyanazon év június 25-én, vasárnap jelent meg Ordassnál először. Baloldali beállítású személyként mutatkozott be. Szeptember 7-én járt utoljára Ordassnál. Többé nem találkoztak. Ordass a haláláig imádkozott érte. Az Ordasstól is kapott anyagok alapján írta meg szigorlati dolgozatát. Kukkonen, Antti: Unkarin Luterilaisen Kirkon Asema Toisen Maailmansodan Jälkeen. [A Magyarországi Evangélikus Egyház helyzete a második világháború után]. Ez Helsinkiben készült, témavezetője Pirinen Kauko professzor volt. A kézirat az LVSZ genfi levéltárából került 2004-ben Magyarországra, 2006-ban e tanulmány írójának felkérésére Kovács Ottilia fordította le. Kukkonent 1969. január 10-én szentelték pappá. Számos cikke jelent meg budapesti tartózkodásáról finn lapokban.
(46) ON 1968. április 22. hétfő. 66 kk
(47) ON 1971. december 13. hétfő. 187-188. o.
Megjelent a Keresztyén Igazság 95. számában (2012. 3.szám) 7-19.o.