I.Lelki élet: teljes Bibliák, újszövetségi fordítások, apokrifok, Breviarium, izlandi Passió
Ordass Lajos az 1976-os év folyamán két teljes, magyar nyelvű bibliafordítást tanulmányozott át. Az első az 1975-ben megjelent protestáns Biblia volt.(1) Nem pusztán a hívő ember számára kötelező napi olvasmányként, nem is magyar, német, angol és skandináv bibliafordítások ismerőjeként, hanem a Bibliát jól ismerő szakemberként is kívánt a bibliai szövegekhez közeledni. Az 1975-ös protestáns fordítás kapcsán így írt erről az elkötelezettségéről: "Olvasás közben szorgalmasan készítettem jegyzeteket, amelyeket szóvá tenni szándékozom a Bibliatanács tagjai előtt."(2) Ezt az ígéretét meg is tartotta, és 1976. május 19-én elküldte megjegyzéseit a Magyar Bibliatanácsnak. Annál is inkább izgalmassá vált számára a kérdés, mert egyik nagybörzsönyi látogatásán, 1976. szeptember 12-én kezébe került az 1973-ban kiadott új magyar katolikus bibliafordítás. Erről így írt: "... tekintélyes munkának látszik. Szándékom többször is belekóstolni."(3) A két magyar bibliafordítás mellett 1976 végére befejezte az új norvég Újszövetség elolvasását is. Emellett sort kerített arra is, hogy svéd nyelven elolvassa Bertil E. Gärtner göteborgi püspök újszövetségi apokrif-fordításait.
1977-ben Ordass áhítatai kiegészültek az akkoriban használatos magyar nyelvű római katolikus Breviarium napi olvasásával.(4) A bibliai szövegeket, imákat, egyháztörténelmi utalásokat tartalmazó négyrészes munkát Ordass 1977 májusától ugyanazon év októberéig olvasta. Naplójában egyfelől a mély elismerés hangján, másfelől bizonyos kritikai megjegyzésekkel szólt az olvasás közben szerzett tapasztalatairól. Miközben mély elismeréssel illette, bizonyos kritikai megjegyzéseket is fűzött hozzá. "Gazdag az anyaga és igen hasznos a kötelező olvastatása.(5) Az olvasás során a következő kijelentésben csúcsosodott ki elismerő véleménye. "... hasznos a lelki épülésre, és nem ártana valami hasonló a mi egyházunkban."(6) Kritikai megjegyzései bizonyos bibliai textusok evangélikus teológus számára túlságosan tendenciózus használatára, más szövegek szinte tudatosnak ható kerülésére vonatkoztak. Ennek ellenére megmaradt az a véleménye, hogy a Bibliát akár folytatólagosan, akár a Losung igénybevételével olvasó evangélikusok számára szükséges lenne egy Evangélikus Breviárium összeállítása. Nem pusztán az egyes keresztyének saját hitbeli növekedése, hanem az istentiszteleti életben történő aktívabb bekapcsolódásuk okán is.
Arra a kérdésre, hogy a Biblia, és a Breviarium - tehát az igei, imabeli és egyháztörténelmi tartalmakat hordozó anyagok mellett - mi volt Ordass legfontosabb, szinte mindennapi olvasmánya, a válasz egyértelműen Hallgrimur Pétursson Passióénekei-re utal.(7) Száznál többször olvasta végig, gyakran az izlandi Újszövetséggel együtt. Nem csak böjtben, de más ünnepeken is, nem csak hívő embereknek, de a hitet még keresőknek is gyakran ajándékozta ezt a művet. Saját élete tapasztalataiból, és nem utolsó sorban ebből a műből nőtt ki saját elmélkedése a Krisztus keresztje alá odaálló tanítványnak a megváltással - Krisztus saját keresztjével - de a saját keresztjeivel kapcsolatos kérdései és válaszai is.(8)
Ordass 1978-ban újra olvasta a Breviarium különböző részeit, és megismételte korábbi véleményét: "Határozottan alkalmasnak látom a lelki elmélyedéshez."(9) Végső véleménye a Bibliával, a Breviariummal, a biblikumon alapuló lelki olvasmányokkal, elsősorban Pétursson Passióénekeivel kapcsolatban - amelyek egyszerre közvetítenek igét, imát, sőt egyháztörténelmet is - az volt, hogy ezek "... az egyre inkább kisebbségben élő keresztyén ember" fontosságának nagy isteni jelei. Az ilyen embereken keresztül sugárzik át valami isteni üzenet egy olyan világba, amelyben egyre kevesebb a hit, és egyre jobban meghidegül a szeretet!
II. Mindvégig evangélikus, mindvégig egyetemes keresztyén
A Luther Márton művein, az evangélikus hitvallási iratokon tájékozódó, német hittudósoktól és az evangélikus Skandinávia nagy teológusaitól tanuló, két evangélikus világgyűlésen - 1947-ben Lundban, és tíz évvel később Minneapolisban - megfelelő evangélikus tapasztalatokat gyűjtő Ordass egész életében az evangélikus hit, és annak tudománya, az evangélikus teológia szerelmese maradt.
A halála előtti utolsó három évben a következő adatok támasztják alá ezt az állítást. 1976-ban Ordass újraolvasta Emil Wacker: Ordo salutis (Die Heilsordnung) című művét. A könyvet többször is kiadták a 19. század végén, a 20. század elején, sőt annak 60-as éveiben.(10) Ordass a lutheri teológia egyik leghűségesebb, és legmodernebb interpretációjának tartotta ezt a művet, amely a bűnről és megváltásról, az előbbi gúzsba kötő nyomorúságáról, az utóbbi szabadító örömüzenetéről szól. Naplójában a következőket írta erről: "Már maga az a tény is nagy szó, hogy időszerűnek bizonyult ez a teológiai munka. E századnak sokféle teológiai áramlata után - mondhatni azt is, sokféle felelőtlen teologizálása után - valósággal balzsamként hat ennek a komoly munkának az újra való megjelentetése. A katolicizmustól és a különböző szektáktól határozottan elkülönülő tiszta lutheri teológiai munka határozottan hasznos olvasmány. Érdemes volna legalább 5 évenként ellenőrizni ennek a könyvnek az olvasása útján a bennünk élő teológiai fogalmakat."(11)
Azt, hogy Ordass tiszta evangélikus tanítás címszó alatt nem be és elzárkózást hirdetett meg, egy ugyanabban az évben elolvasott mű bizonyítja, amely az egyes keresztyén egyházak tanítását és történetét - az egyetemes keresztyén hitbe integráltan - próbálta meg bemutatni.(12) Az evangélikus Ordass így írt a két -református valamint katolikus szerzők által írt - műről: "... jó a véleményem a könyvről. A ma olvasott részben esik arról szó, hogy milyen nagyon fontos volt Luther Mártonnak ?A keresztyén ember szabadságáról? írott könyve. Idézi Luther két alapvető tételét: 1. ?A keresztyén ember szabad ura mindennek és nincsen senkinek sem alávetve.? 2. ?A keresztyén ember mindennek szolgája és mindenkinek alá van vetve.?Régi tételek és régi igazságok. Hirtelen fölvetődött bennem a gondolat: ma Magyarországon annyira hangsúlyozzák a ?diakónia teológiáját?. Egyoldalúan. Sokszor egész képtelen következtetésekkel. Baj ez! A hit oldaláról nem esik szó a mai magyar teologizálásban. El is vész ezzel a magatartással a keresztyén ember ?föltétlen szabadsága?. Pedig a kettő együtt adja a keresztyén embert!"(13) Majdnem két héttel később a következőket írta ugyanezen könyv kapcsán: "Ma eljutottam ahhoz a részhez, amelyben az ?igaz-mondás? kérdésével foglalkozik. Általában hangsúlyozza mindazt, amit ifjú koromban magam is tanultam erről a kérdésről. Hogy ti. az igazmondás keresztyén kötelesség. Meg arról is szól, hogy támadhatnak helyzetek, amikor indokolt lehet a ?szükség-hazugság?, mert azáltal elkerülhető valamilyen baj vagy a kisebb rossz érvényesül csak. Mindeddig nem mondott tehát újat ez a könyv. A meglepő új, amit alighanem a nemzeti szocializmus Gestapo-módszereit alkalmazó eljárásaiból tanulhatott meg, az, hogy fölveti a kérdést, hogy az a hatalom, amely előtt nyilatkoznom kell, erkölcsileg jogosult-e arra, hogy tőlem megkövetelhesse az igazmondást. - Elgondolkoztatott a kérdés. Úgy érzem, ezt föl lehet vetni minden olyan hatalom esetében, amely a terrort alkalmazza és ezáltal az igazmondás útján szerzett értesülését a gonosz szolgálatában használja föl."(14)
Ordassnak a tiszta evangélikus, illetve az egyetemes keresztyén tanítás iránti fokozott érdeklődését az a tapasztalata is magyarázta, hogy külföldi illetve magyar vendégei között jelentős létszámban voltak olyanok, akik viszont a keresztyén szekták, illetve karizmatikus mozgalmak iránt érdeklődtek. Életének utolsó éveiben ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott. Annál is inkább, mert ifj. Fasang Árpád elhozta hozzá a számára nagyon kedves öttusa világbajnokot, a volt nyíregyházi lelkész fiát, Balczó Andrást.(15) A dolog aktualitását még az is fokozta, hogy a budahegyvidéki lelkészek közül Ordasshoz legközelebb álló Ruttkay Elemért is a karizmatikus egyházi mozgalomhoz való tartozással vádolták meg bizonyos belső egyházi körök. Ordass több, részletes beszélgetést folytatott vele a kérdésről, majd megállapította, hogy vádlói állításaival ellentétben Ruttkay Elemér hite a teljes Szentíráson alapul. A döntő beszélgetés kettejük között 1978. április 11-én zajlott le, amelynek végén Ordass a következőt írta: "A keringő hírekkel ellentétben Elemér meggondolt, józan ember benyomását keltette."(16)
Ordass Lajos a karizmatikus mozgalmakat tanulmányozva mind maga, mind mások számára egyetlen receptként, az evangélikus hithez való hűséget, és az egyetemes keresztyénség közös értékeihez történő ragaszkodást ajánlotta. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ennek a kettős kötelezettségnek a betartása jelentős áldozatot igényel, mert az esetek egy részében sem az egyház, sem az egyetemes keresztyénség mindenkori hangadói nem segítik, hanem ellenkezőleg gátolják ezt a hűséget és ragaszkodást.
III. Egyházvédelem és egyházharc mindhalálig
Ordass a saját bőrén tapasztalhatta meg, és a saját sorsán mérhette le, hogy a keresztyén lelki életnek, az evangélikus hűségnek és az egyetemes keresztyénséghez történő tartozásnak természetes következményei az egyházvédelem és az egyházharc. Azt is tudta, hogy a kettő, egyházvédelem és egyházharc, bizonyos esetekben egymástól elválasztva, máskor egymással szorosan összekapcsolódva jelennek meg. Azzal is tisztában volt, hogy belső egyházi, és őket kívülről segítő világi körök gyakran támadnak rá azokra, akik egyházvédelmet vagy egyházharcot, esetleg a kettőt együtt gyakorolják. Ritka az olyan világ és egyháztörténelmi felállás, amikor egyház és világ együtt segítik az egyházvédelem és egyházharc programjait. Ordass a maga részéről a követés via crucis-ában gondolkodva soha nem kereste, viszont vállalta a rá nehezedő nyomást, még akkor is, ha az börtönbe, belső emigrációba vagy más szenvedésbe vezetett.
Második - ezúttal húsz évig tartó -, belső emigrációs korszakában, mint árnyékpüspök teljesen más körülmények között folytatta ugyanazt a szolgálatot, amelyre 1945. szeptember 27-én történt püspöki beiktatásakor esküt tett. Ez alól az eskü alól csak a saját lelkiismerete menthette volna fel, de az nem tette. Árnyékpüspökségének eredményei a következők lettek: ahol, és amikor módja volt rá, bátorította a lelkészeket és hívőket a teljes Biblián alapuló lelki és mindennapi élet következetes vállalására, ápolására, az ebben való hűségre. Ugyanígy segítette a teológiailag elbizonytalanított, félrevezetett evangélikus lelkészeket és egyháztagokat az evangélikus hitben való megmaradásban és az egyetemes keresztyén elvekhez való hűségben. A vele kapcsolatot ápolókat nem csak bátorító szavakkal, hanem értékes teológiai könyvekkel, sőt mások és saját műveivel, fordításaival, írásaival segítette. Végül, de nem utolsó sorban - az 1951-ben kezdődő Pietro akciójához hasonlóan - a hatvanas évek elején megszervezett egy Filadelfia mozgalmat, amely a korabeli egyház és állam által gyakran együtt üldözöttek testi, szellemi, lelki jellegű támogatását egyszerre tűzte ki céljául. Megértést és segítséget egyszerre nyújtott ezeknek a személyeknek és köröknek.
A püspöki szolgálat teljes tartalmához való hűsége megosztotta a lelkeket itthon és külföldön is. 1976 és 1978 között újra egymás mellé kerültek az elvetés és elismerés világos tényei. Két ellentétes példa erre. 1976 októberével kezdődően, majd 1978-ban svéd és norvég lelkészek Terray László közreműködésével tárgyalásokat folytattak Ordassal az egyház igazi helyzetének feltárása és megsegítése szándékával. Az egyház akkori vezetői ezt összeesküvésnek titulálták, és ellenlépéseket tettek. Mivel sem Ordasson, sem a skandináv lelkészeken nem tudtak fogást találni, ezért haragjuk az Ordassal kapcsolatot tartó lelkészek, illetve a közvetítő Terray László ellen fordult. Kényszernyugdíjazás, Ferihegyen iratelkobzás, Magyarországról történő kitiltás lett a következmény, továbbá megfélemlítések. A hazugságtól sem riadtak vissza. Azzal vádolták Ordasst, hogy egy kiadásra szánt könyv előszavát írta meg nyolc flekkben. Ordass így reagált: "Tévedés-e vagy szándékos felnagyítás-e? Például a könyv előszavának szánt állítólagos írásom egyáltalán nem létezik. Hogyan foglalhatták volna azt le?"(17)
Ordassnak a megszégyenítés, megalázás tényei mellett felemeltetésből is jutott. 1977 karácsonyán jelent meg az a könyv, amelyben őt, három magyar katolikus főpappal együtt, a hit hőseiként, a magyar keresztyénség 20. századi szenvedő tanúiként emlegették.(18) Akkor csak a róla szóló írást ismerhette meg, azonban 1978. április 20-án megkapta a teljes könyvet, melynek olvasását hat nappal később fejezte be. A következőt írta a műről: "Első kísérlet ez korunk ?Martyrologium?-ának összeállítására. 52 sorsot ismertet. Közöttük négy magyar: Mindszenty József, Apor Vilmos, Márton Áron és - amit nagy megtiszteltetésnek érzek - én vagyok a negyedik. Ez alkalommal megnyugtat az a tény, hogy a könyv szereplői között más is van, aki még életben van. Az adatok általában megdöbbentőek."(19)
Ordass 1978. március 4-én, szombaton kapta meg Amerikából Horváth Anna küldeményeként Marcus Bach: The World of Serendipity című könyvét. Először nem értette a kifejezést, amelyet később a következőképpen fordít: képesség értékes dolgok megtalálására ott, ahol ez kevéssé valószínű. Ordass így írt a megértés folyamatáról: "Saul [...] szamarat keresett, és királyságot talált. Ez a serendipity!"(20) Összefoglalóan nyugodtan kijelenthetjük, hogy Ordass életútjában, sőt halálában is, világosan ott van - ellenfelei és barátai számára - ez a kevesebbre számított, és sokkal többet kapott mozzanat. Ez Jézus minden tanítványának áldott tapasztalata.
Jegyzetek
(1) Biblia Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése. Magyar nyelvre fordította a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága. Kiadja: a Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Budapest, 1975.(2) ON. 1976. május 11. kedd 60. o.
(3) ON. 1976.szeptember 21. kedd 105. o.
(4) ON. 1977. május 2. hétfő 44. o.
(5) Uo.
(6) ON. 1977. június 19. vasárnap 65. o.
(7) Hallgrimur Pétursson: Passióénekek [Passions'' Songs]. Translated by Ordass Lajos. Publication by the congregation of Hallgrimur. Reykjavík 1974.
(8) Ordass Lajos: A keresztfa tövében. Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest 1989.
(9) ON. 1978. március 8. szerda. 31. o.
(10) Emil Wacker: Ordo salutis. Die Heilsordnung. Breklum. Christian Jensen Verlag.1960. 220 o.
(11) ON. 1976. február 17. kedd. 26. o.
(12) Johannes Feiner-Lukas Vischer: Neues Glaubensbuch. Der gemeinsame christliche Glaube. Herder Verlag. Freiburg in Breisgau.
(13) ON. 1976. január 8. csütörtök. 6. o.
(14) ON. 1976. 1976. január 25. vasárnap. 12-13. o.
(15) ON. 1978. február 4. szombat. 17. o.
(16) ON. 1978. április 11. kedd. 47. o.
(17) ON. 1978. március 13. hétfő. 34. o. Boleratzky Lóránd közlése szerint az említett írást ő írta, Ordass viszont vállalta volna szerzőséget, hogy mentse az igazi szerzőt.
(18) Gerd Hamburg: Verfolgte Christen. Berichte aus unserer Zeit. Styria Verlag. 1977. 352 o.
(19) ON 1978. április 236. szerda. 54. o.
(20) ON 1978. március 4. szombat. 29. o.
Megjelent a Keresztyén Igazság 99. számában (2013. 3.szám) 9-14.o.