Ordass Lajos Önéletrajzi Írásainak olvasásakor nem kerülhette el az olvasó figyelmét, hogy Ordass az 1957/58-as eseményekről való beszámolójában egy helyen negatív kijelentést tesz Veöreös Imrére vonatkozólag. Ezzel kapcsolatban nemrég egy olyan dokumentum került felszínre, amely szükségessé teszi ennek a benyomásnak a korrigálását. Veöreös Imre nemrég bekövetkezett halála is aktuálissá teszi ezeknek az újabb adatoknak nyilvánosságra hozását, a régi mondás szellemében: A halottakról csak igazat mondjunk, De mortuis nil nisi bene.
1997-ben Budapesten előkerült Ordass Lajos Nagy idők kis tükre c. önéletrajzi írásának eredeti, kézzel írt kézirata. Ordass ezt üres ívoldalakra vezette, éspedig keresztben az íveken. Ilyen módon bőségesen maradt hely az egyes oldalakon esetleges javítások, betoldások számára. Erre több példa van a kéziratban. Ennek legelső részét Ordass különben ceruzával írta, csak később tért át golyóstollra.
A Nagy idők kis tükre nyomtatásban megjelent szövegében ezt az utalást találjuk Veöreös Imrére a 642. oldal második, hatsoros bekezdésében: "Veöreös ekkor már megint erősen kétszínű játékban volt."
Összehasonlítva a kézzel írt eredeti szöveget a nyomtatásban megjelenttel, kiderül, hogy Ordass Lajos kéziratában ez a bekezdés nem található. Annak sincs nyoma, hogy a szerző, az illető oldalon meglevő üres helyen, valamilyen javítást vagy betoldást eszközölt volna.
Köztudomású, hogy Ordass Lajos egyes kéziratait többen másolták le írógéppel. Itt csak annyit tudunk megállapítani, hogy ez a Veöreös Imrére vonatkozó megjegyzés Ordass eredeti kéziratában nincs benne. Megtalálható viszont abban a gépelt szövegben, amely a "lila könyvek" alapszövege volt. Ezt 1977-ben Olav Fjose norvég esperes hozta ki Magyarországról a nemzetközi Ordass Alapítvány számára. Az Alapítvány irattára bocsátotta aztán az Önéletrajzi Írások gondozójának rendelkezésére. Hogy hogyan került a Veöreös Imrére vonatkozó megjegyzés ebbe a gépelt szövegbe, azt ma már nehéz lenne megállapítani.
A fentiek ismeretében meg kell ezért kérdőjeleznünk a Nagy idők kis tükre kiadójának azt a lábjegyzetbe tett megjegyzését is, amellyel megmagyarázni szándékozik Ordass Lajosnak ezt a kijelentését. ("Ordass megjegyzése feltehetően [kiemelést tőlem, TL] egyik korábbi vitájuk állásfoglalásának következménye.") Mivel maga a kijelentés nem Ordasstól származik, nincs értelme azt találgatni, mit mondhatott volna Ordass, ha ezt a mondatot ő írta volna.
Mikor ezt a "hibát" 1997-ben felfedeztem, már útban voltam a Ferihegyi repülőtérre, hogy visszatérjek Norvégiába. Hazaérve első dolgom volt tájékoztatni Veöreös Imrét felfedezésemről. Közöltem vele azt is, hogy ezt nyilvánosságra szándékozom hozni. Az ezt követő levelezésünk során Veöreös Imre ezt nem tartotta szükségesnek. Most, halála után, nem érzem magam kötve ehhez a megállapodáshoz. A nyilvánosságra hozatallal tartozom Veöreös Imre emlékének. De Ordass Lajos emlékének is.
Helyesnek tartom, hogy itt nyilvánosságra hozzak még egy részletet, amely szintén az utóbbi években került elő és tudomásom szerint eddig nyomtatásban még nem látott napvilágot. Ez Ordass Lajos 1956. november 26-ától vezetett "Napló-részleteiben" található, 1957 április 8-i dátum alatt:
"Délelőtt igen jelentős és meghitt beszélgetést folytattam Veöreös Imre kecskeméti lelkésszel, kecskeméti lakásán. Azt hiszem, sokkal közelebb jutottunk egymáshoz, mint eddig voltunk."
Ordass-életrajzomnak (Nem tehetett mást, 1984/90) sem eredeti norvég kiadásában, sem a más nyelveken megjelent változataiban nem tértem ki Ordass Lajos és Veöreös Imre viszonyára. Most sincs szándékomban ezt a kérdést napirendre tenni. A magyar nyelvű kiadás előszavában aláhúztam, hogy ez az életrajz nem az "utolsó szó" Ordass Lajosról: "Könnyen lehet, hogy a jövőben még kerülnek elő dokumentumok és iratok, amelyek a könyvben leírt eseményeket új megvilágításba helyezik". (5. o.) Ez természetesen a közelmúlt egyháztörténetének minden eseményére kell hogy vonatkozzék. A fenti "felfedezések" épp ilyen szolgálatot tehetnek.
De ez talán másokat is buzdíthat arra, hogy ha van birtokukban eredeti Ordass-kézirat vagy rá vonatkozó eredeti írás, azt ne hagyják ebek harmincadjára veszni, hanem vagy adják át az Ordass Lajos Baráti Körnek, vagy juttassák el a sorok írójához, a nemzetközi Ordass Alapítvány számára. De mortuis nil nisi bene.
Mint a fenti példa mutatja, fontos, hogy az eredeti kézirat megbízható kezekbe jusson megőrzésre. De lehet követni a nagy svéd érsek Nathan Söderblom özvegyének példáját is. Az özvegy számtalan olyan személynek írt, akikről tudta, hogy férjével levélbeli kapcsolatban álltak. Megkérte őket, küldjék neki az eredeti leveleket kölcsön. Ezekről ő másolatot készített, a másolatokat az uppsalai egyetemi könyvtárnak adta át, s az eredetieket visszaküldte a címzetteknek. Így ma egy helyen található Uppsalaban egy hatalmas Söderblom-archívum. Ezt az anyagot lehetetlen lenne napjainkban, Söderblom halála után közel 70 évvel, felkutatni és összegyűjteni.
Ha pedig Ordass Lajos kéziratainak valamelyik másolója szándékosan fűzte volna Ordass saját kézírásához a fenti megjegyzést, olvassa ezeket a sorokat és rossz a lelkiismerete, akkor kérem az illetőt, vagy nyíltan mondja ezt meg, vagy - ha gyónási titokként akarja elárulni -, közölje azt velem.
Megjelent a Keresztyén Igazság 43. számában (1999. ősz)