Előszó (1)
Ordass Lajos ellenálló-püspök születésének századik évfordulója (1901. febr. 6.) alkalom arra, hogy életművét megköszönjük, és arra is, hogy teológiai gondolkodásának mélységét megragadjuk. Ordass nem volt egyetemen tanító teológus, aki a jövendőbeli tanítványoknak egy rendszeres teológiai munkát hagyott hátra. Ellenkezőleg: írásai, igehirdetései, meditációi és fordításai sokfélék, többségükben életrajzi jellegűek, és bizonyos mozaik-szerűséget mutatnak, amelyből lelki bölcsességet és teológiai gondolkodást sugároznak.(2) Ordass sokat imádkozott, és sok különféle országban élő ismerős és barát számára keresett segítséget. Amikor egy norvég gyermekek számára szerzett áhítatos-könyvet olvasott, azonnal magyarra fordította, és sikeresen használta azt saját unokáinál. Délutáni áhítatként a Biblia egyik skandináv fordítását olvasta. Teljesen beledolgozta magát az izlandi költészetbe, hogy a passióénekeket hitelesen tudja lefordítani. Ez a munka hozta meg számára az izlandi egyetem teológiai doktori címét 1971-ben. Amikor meghalt, izlandi Bibliája feküdt mellette szentelési igéjével ("Az Úrért fogoly", Ef4,1). Az 1927/28-as lundi és uppsalai tanulmányai óta Ordasst döntően befolyásolta a svéd teológia. Anders Nygren, Gustav Aulen és Nathan Söderblom voltak a tanítói; gyakran vendégeskedett Söderblomnál, aki nagyra értékelte a Magyarországról érkezett fiatal, lelkes egyetemistát. Ordasst különösen érdekelte a Henrik Schartau (1757-1825) és Karl Rosenius (1816-68) által teremtett ébredési mozgalom,(3) valamint a Sigtuna Alapítvány vezetője Manfred Björkwist vezetése alatt működő "Fiatal Keresztyén Mozgalom". Egy további svédországi útján Ordass megismerkedett Valdemar Ammundsen dán egyháztörténésszel is, aki megismertette Grundtviggal és a Népfőiskolai Mozgalommal. A norvég ellenálló püspök Eivind Berggrav arra tanította, hogy vigyázzon arra, "hogy semmilyen politikai szempont ne keveredjen az (egyházharcba)."(4) A skandináv tanulótársak és egyházi vezetők mindig összeköttetésben voltak Ordassal. Az ökumenéhez való viszonya Skandináviában kapta meg a maga teológiai alaptartását; ez szorosan össze van kötve a helyi gyülekezeti munkával és egy egész világra kiterjedő látással. Ordasst gyülekezeti lelkészként is és a Lutheránus Világszövetség elnökhelyetteseként is áthatotta az Isten minden ember és az egész emberiség iránt érzett szeretete. Ez az alapmagatartás nem ismeri az önkényuralom eltűrését, legyen az nyílt és brutális, vagy titkos és kifinomult.
Ordass ártatlan áldozata volt a magyar kommunista diktatúra kirakatpörének, és egy lutheránus egyházi fegyelmi eljárásnak, amely egy áruló "diakóniai teológiával" volt összekötve, és amelynek "az államhoz való jó viszonyt" kellett megmutatni.(5) Ordass sem hazájára, sem egyházára nem panaszkodott, mint Isten ellenségeire, vagy mint önző pogányokra, ahogy azt az egyházatyák gyakran megtették. Újra meg újra Isten áldásáért imádkozott a világ, és belső békéért minden ember számára. Jellemző az a vallomása, amelyet bírái előtt mondott, akik őt 1948-ban öt hétre magánzárkába küldték.
"Életem eddigi folyamán - amíg a sokgyermekes szegény falusi tanítói otthonból, mint mezítlábas gyermek elindulva eljutottam egyházunk életének legmagasabb tisztségéig - keresztyén hitemnek sok áldott gyümölcsében volt örömöm. E sokféle gyümölcs között ott volt legtöbbször az a gyümölcs is, amelyiknek lelki békesség a neve. De életem eddigi folyamán Isten olyan fokú lelki békességgel sohasem ajándékozott meg, mint éppen az utolsó öt hét napjaiban. Pedig ezek valóban alkalmasak lettek volna arra, hogy minden eddigi békességemet fölborítsák."(6)
Ordassra történő teológiai visszatekintésem az "Isten fátyola" fogalomra összpontosít. Ezt a fogalmat a saját egyháza által történt elítélése után alkotta. Ebben a fogalomban látom lelki gondolkodásának középpontját, amelyet "megtapasztalásteológiának" lehetne nevezni. Ordassnál ez a teológia a szenvedés megtapasztalásában keletkezik, amelynek értelmét Isten kegyelmesen eltakarja. Isten mint a világ fenséges Ura irgalmas elrejtőzésben nyilatkoztatja ki magát, mint emberi teremtményének szolidáris partnere, annak bűn, halál és ördög által adott kísértése kellős közepén. Először azt fogom megmutatni, hogyan tudta meg és értette meg Ordass Isten irgalmas elrejtőzését; és másodszor azt, hogy hogyan élt Ordass ennek az irgalmas elrejtőzésnek az alapján leplezetlen Krisztus-követésben.
I. Irgalmas elrejtőzés
Ordassnak az önkényuralommal szembeni ellenállásából formálódott teológiai megfontolásai isteni békét sugároznak, amelyet a világ nem tud megadni. Más lutheránus egyházharcosokkal ellentétben, mint pl. Dietrich Bonhoeffer és Eivind Berggrav, Ordass nem készített ellenállási tervet. A német teológus annak a katonai törzskarnak volt a tagja, amely a Hitler-ellenes merényletet megtervezte és véghezvitte. A norvég püspök bevetette magát a Norvégiában lévő fasiszta megszálló hatalmakkal szembeni aktív ellenállásba. Ordass nem volt sem "magyar Bonhoeffer", sem "magyar Berggrav", jóllehet ellenfelei Berggravval akarták azonosítani.(7) Bár az ember utalhatna arra, hogy a német fasizmus kora és a Magyarországon lévő kommunista önkényuralom kora különbözőek voltak; nem volt reális lehetőség arra, hogy utcai forradalomban harcoljanak Hitler ellen, ahogy azt 1956-ban Magyarországon, - még ha sikertelenül is - megtehették. Ordass akkoriban négy nyelven (magyarul, németül, angolul és svédül) a rádión keresztül kért segítséget a sebesülteknek és menekülteknek: ("Igen nehéz feladatok előtt állunk... Jézus Krisztus nevében kérlek titeket: segítsetek rajtunk".)(8) Ebben az összefüggésben Ordass teljesen Pál apostol oldalán állt, aki alázatos, imádkozó szívvel az evangélium "elrejtéséről", és népe, Izrael vakságának "titkáról" beszélt (2Kor 4,3 és Róm 11,25). "Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kikutathatatlanok az Ő útjai"! (Róm 11,33) Ordass hasonló módon beszélt Isten irgalmas elrejtőzéséről, amikor állam és egyház meghozták a maguk ítéleteit, két év fegyház, ötévi hivatalvesztés, a polgári jogoknak ugyanannyi ideig tartó elvesztése és 3000 Forint pénzbírság.(9) "Ha elítélnek," - magyarázta Ordass, "elítéltetésem ténye olyan lesz számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istenemtől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata történhet meg velem."
Ordass tudott Isten irgalmas elrejtőzéséről, az "elrejtőzött Istenről" (deus absconditus), aki nemcsak a világot kormányozza fenségesen, hanem Izrael népében és Jézus Krisztusban is felfedi végtelen szeretetét. Ebben az értelemben Ordass Isten fátyoláról szóló beszéde Luthernek a bibliai teológiában lévő ellentmondásról szóló tanításának a visszhangja: a haragvó és irgalmas Istenről szóló beszéd, akinek a léte csak imádható, de soha ki nem kutatható; az embernek a haragvó Istentől az irgalmas Istenhez kell menekülni, amikor az a bűn kísérti meg, hogy olyan legyen, mint az Isten (1Móz 3,5). Ordass, Pálhoz és Lutherhez hasonlóan átélte Isten irgalmas elrejtőzését, az isteni fátyolt, amely Isten istenségét eltakarja. Luther erről szóló szava Ordass szava is lehetne.
"Isten a maga méltóságában és az ember egymás ellenségei. Csak az örökkévalóságban láthatjuk Istent színről-színre, úgy ahogyan kinéz a maga istenségében... Ebben az életben azonban Isten nem fog velünk találkozni... Ezért nem jön az emberhez fedetlenül, köpeny nélkül, hanem beburkolja magát, felöltözik, feltesz egy álarcot, hogy képesek legyünk elhordozni és megragadni."(10)
Ordass megtapasztalta Isten akaratának elfátyolozását, és csak bizonyos idő után fedezte fel, hogy mit akart Isten tőle. Isten, mintegy "irgalmasan elrejtette magát" előle, hogy időt adjon neki, hogy tanúságtételében erős maradjon. Példa erre egy 1948-as feljegyzés. Egy Prágából Zürichbe tartó repülőútra vonatkozik, azután tovább Genfbe, a Lutheránus Világszövetségbe egy megbeszélésre. Mihelyt a repülő Svájc fölött volt, odament egy utazótárs Ordasshoz, és egy bizalmas beszélgetésre kérte. A Magyarország-i Metodista Egyház szuperintendense volt. Elmesélte Ordassnak, hogy rövid idővel azelőtt Budapesten letartóztatták, és Ordass lutheránus püspök amerikai kapcsolatairól hallgatták ki. Megengedték, hogy Svájcba utazzon, de azzal a feltétellel, hogy a magyar titkosrendőrség besúgójaként megfigyeli Ordasst, és pontosan tudósít minden kapcsolatáról és tárgyalásáról. Átadta Ordassnak a kérdések listáját, amelyeket neki kellene megválaszolni a magyar titkosrendőrség számára. Azt mondta Ordassnak, hogy nem tudna besúgó lenni, és nem akar Magyarországra visszatérni. "Azon a napon" - írta Ordass "egy függöny húzódott szét előttem, és alkalmat kínált, hogy egy pillanatra betekintsek a jövőmbe."(11) Isten az akaratát egy repülőútba belerejtve közölte.
II. Leplezetlen Krisztus-követés
Ordass újra meg újra megemlékezett a megfeszített Krisztust ábrázoló oltárképről, amely gyermeksége templomában Torzsán volt található. Jól nevelt és teológiailag képzett lutheránusként tudta, hogy a "kereszt teológiájának" kell életét uralnia. Persze, az mindig egzisztenciális meglepetés, amikor a lelkész érdekes, gyakran irigyelt nyugodt szolgálata kísértéssel és szenvedéssel kerül kapcsolatba. Ennek a szolgálatnak a nehézségi fokait egy különleges korszak történelmi súlya határozza meg. Ordass lelkészként átélte a német nemzeti szocializmus terhét, és elutasította Hitler önkényuralmát, mint keresztyén-ellenes propagandát. Sok magyar kacérkodott vagy német származása, vagy politikai naivitása miatt a nácizmussal, többen átvették az új népi mozgalmat. Ordass egy 1942-es "Válasz"-ban elutasított egy német-keresztyén Magyarországot pártfogoló "Memorandum"-ot, amely a lutheránus egyházat a nemzeti szocialisták által uralt "Volksbund"-dal akarta összekapcsolni. Ordass az erre a szövetségre vonatkozó elutasítását több újságcikkben hozta nyilvánosságra az egyházvezetés akarata ellenére, amely a politikai bonyodalmaktól való félelem miatt semmit nem akart mondani. Ordass világosan átlátott a német egyházvezetés azon szándékán, hogy Magyarországon is "német keresztyénekké" akarták változtatni a lutheránus keresztyéneket. Svéd rádiójelentésekből hallott az 1941-es norvég egyházi harcról, és egyházi tudósításokat szerzett arról a svéd diplomáciai futárposta segítségével. Azután lefordította Gustav Aulen püspök egyik tudósítását, és elküldte azt a négy magyar püspöknek és a Teológiai Fakultásnak. Ő maga gyülekezeti előadásokat tartott 1942-43 telén. Szerencsére Magyarországon nem került sor egyházharcra, mert a kormányzat Magyarország közvetlen megszállását 1944-ig késleltetni tudta, és a háború befejeződése lehetetlenné tette ezt.
Veszélyesebb volt Ordass számára az a vállalkozása, hogy zsidókat a Vörös kereszt segítségével Svédországba vigyen. Azonban ezt az egész nemzeti szocialista időszakban megtette, a svéd Vörös kereszt küldöttével, Valdemar Langlettel együtt, aki az ismert svéd Raoul Wallenberghez hasonlóan, svéd "menleveleket" osztott zsidóknak. Ordass az 1944-es rémuralom alatt is a parókián rejtegette az ellenállási mozgalom egyik vezetőjét, amíg az Svédországba tudott menekülni. A háború utolsó napjait Ordass egy budapesti óvóhelyen töltötte a dán ellenálló-drámaíró Kaj Munk négy drámájának fordításával, ezeket harminc évvel később Svájban adták ki.
A kommunista időszakban Ordasst a Krisztus követésében adott szabadság hangjaként ismerték. 1947-ben Lundban a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén elmondott igehirdetésében Ordass az evangélium aratásáról beszélt. "Nincs este" - mondta az igehirdetés végén -, "van holnap; van aratás... Beszéljetek segítőtársaitoknak erről, azoknak, akik kétségbe vannak esve... Isten világos nappalt ad nekünk. Ismételjük szakadatlanul: addig kell munkálkodnunk, amíg nappal van."(12)
Ordass egyháza püspökeként megkísérelte megmenteni a jó lutheránus iskolákat a kommunista nevelési propaganda áradatától. A gondolkodás- és vallásszabadságra nevelésről volt szó. Ordass ezt az ellenállási harcot nem nyerte meg, mert az egyházban túl sokan haboztak vagy lettek a félelem áldozataivá. A kommunista állam először az egyházi iskoláknak nyújtott anyagi támogatást tagadta meg, majd ahhoz ragaszkodott, hogy csak állami iskolákat engedélyez. 1948-tól az egyházi iskolákat mint "a reakció búvóhelyét" emlegették. Ordass lett az ideológiai támadás fő célpontja. Megtagadták tőle az útlevelet, hogy részt vegyen az Egyházak Világtanácsa Amszterdamban tartott világgyűlésén. A kommunista fő újság vezércíme azt kérdezte: "Hová rejtette el Ordass az amerikai dollárokat, amelyeket az Egyesült Államokban gyűjtött?" Senki nem vette komolyan ezeket a vádakat Amszterdamban. A kormányzat azonban kitalálta, hogy Ordasst ne csak utazási tilalommal sújthassa, hanem hogy lehetséges deviza-csempészként le is tartóztassa. Lakását átvizsgálták, őt magát elengedték a fogságból, azonban azzal a feltétellel, hogy néhány napon belül önként lemond püspöki hivataláról. Ordass elutasította, hogy ezt megtegye, és az 1956-os felkelés évében adott politikai "hóolvadásig" el kellett tűrnie az állam, sőt a saját egyháza részéről történő üldöztetést. Utolsó igehirdetésében, amelyet letartóztatása előtt, annak a napnak az igéje alapján tartott (Ján 11,1-11) a szeretet erejéről beszélt.
"Mielőtt elbúcsúzunk egymástól, hallgassunk meg valamit, és tartsuk emlékezetünkben azt, ami meggyújthatja szívünket. Szakaszunkban ez azt jelenti: "De Jézus szerette Mártát és nővérét és Lázárt." Fűzzük oda a saját nevünket: azt kívánom, hogy bárcsak odamehetnék egyik padsortól a másikig, és mindnyájatokat neveteken szólíthatnálak, és hozzá fűzhessem: ,Jézus szeret Téged.'"(13)
Ordass a magánzárkájában szöggel gyorsírási jeleket vésett a falra pontosan egy nap napirendjéhez. Angol nyelvű reggeli áhítattal kezdte, emlékezetből rekonstruált bibliai textus alapján. Azután jött egy további emlékezet-gyakorlat "Egy ige útravalóul" témával. Ordass ezt a gyakorlatot - a szabadulása után - különböző elmélkedéseket tartalmazó áhítatos-könyvként írta meg. A nap harmadik szakasza emlékezésekből állt ezzel a címmel: "Akikkel az úton találkoztam". Itt emlékezett meg Ordass a Krisztus-követés más tanúiról, akikkel találkozott, mint pl. Nathan Söderblom vagy egy hívő szomszédasszony az első gyülekezetében. Az utolsó téma délelőtt az "Egyház énekkincse" volt, sikeres kísérlet arra, hogy egyházi énekeket emlékezetből felidézzen. A délután egy óra "vicc-meséléssel" kezdődött. Ordass a vidám történeteket kategóriákba rendezte, pl. személyek, foglalkozások szerint, mint lelkész, halász, arisztokraták stb. A börtönőrök gyakran hallották Ordasst túl hangosan nevetni, és azt gondolták, hogy megbolondult. A következő téma a "vizitációk" témája volt. Ez gyülekezetekben végzett kitalált látogatásokból állt. Ordass lélekben látta megérkezését, hallotta az üdvözlő-beszédeket, igét hirdetett, különböző gyülekezeti csoportokkal beszélt, mint pl. ifjúság, és renoválási tanácsokat osztott. A délután következő szakasza a "szépirodalom" volt. Eközben gondolt arra, hogyan kellene egy regényt megírnia, vagy egy novellát a falusi életről. Akkor jött a "népénekekre" történő koncentrálás, amelyeket magában zümmögött. A nap "svéd esti áhítattal" fejeződött be. Ez imádságokból, énekekből és záró-áldásból állt.
Ordass számára a legnagyobb kísértés a saját egyháza által történő elítélése volt, amelynek vezetői a kommunista állam készséges ügynökeivé lettek. Ehhez jött, hogy 21 havi börtön után arra kényszerült, hogy saját hazájában és egyházában idegen legyen. Különösen az bántotta, hogy néhány munkatársát is börtönbüntetéssel, és munkatáborban eltöltendő kemény munkával sújtották.
A Sztálin korát követően történt 1956-os rehabilitálása után Ordass ugyanaz a békére törekvő, vidám és erős hívő ember volt, amilyennek az emberek üldöztetése előtt ismerték. Leplezetlen Krisztus-követése, mint egyházharcosnak, és a Krisztussal való vidám kapcsolat egyenlők voltak egymással. Az új szabadság idején elmondott első igehirdetése ezt az egyenlőséget bizonyítja. "Amikor semmiféle emberi kezet meg nem foghattam" - mondta Budapesten egy nagy embertömegnek -, "Ő erősen fogta a kezemet. - Övé volt a kereszt, enyém annak békessége. Övé volt a halál, enyém annak gyümölcse - az élet.". Azután igehirdetését a királyi mennyegzőről szóló példázattal fejezte be (Mt 22,1-13):
"Ma én vagyok a királynak ez a szolgája. Én adtam át a meghívást. Elfelejtheted a szó szerinti szöveget, csak tartsd meg emlékezetedben, hogy: a király úton van, hogy megnézze, hogy vajon ragaszkodsz-e a rongyaidhoz. Jó tanácsot adnék: Kövesd a meghívást."(14)
Amikor 1957-ben a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén ismét igehirdetésre kérték fel, röviden megemlítette, az igehirdetés textusával (Ján 12,24) összefüggésben a Magyarországon történt üldöztetését.
"Egy öregedő Krisztus-tanítvány szól itt Önökhöz. Ez a tanítvány most - tárgyilagosan tartott igehirdetésének a végén, szeretne itt személyesen bizonyságot tenni Megváltó Uráról. El szeretné mondani, hogy életében mennyi bűnbocsátó irgalmat gyakorolt Jézus Krisztus. El szeretné azt is mondani, hogy Krisztus a szó legszorosabb értelmében vett rabsága idején, milyen királyi szabadságot tudott adni neki, és, hogy milyen boldogság volt ezt a szabadságot megtapasztalni. El szeretné mondani, hogy milyen édesek voltak életében a keresztyén testvéri egységnek a gyümölcsei abban az időben, amikor a világ keze csak keserűt nyújtott neki".(15)
Az Egyesült Államokból való visszatérése után Ordass szóban és írásban nyíltan tiltakozott az állam azon intézkedése ellen, hogy az egyháznak az állami kommunista Egyházügyi Hivatal alárendeltjének kell lenni. A Hivatalhoz írott hosszú levélben udvariasan, de megalkuvás nélkül tiltakozott az állami hivatal személyi ügyekre, egyházi sajtóra és a külföldhöz való kapcsolatra vonatkozó tekintélyi ellenőrzése ellen. Kifejezi afeletti csodálkozását, hogy az országban sok bizalmatlanság és feszültség van ártatlan emberek letartóztatása miatt. "Írásban is ahhoz tartom magam", - írja a végén, "amint szóbeli beszélgetéseinkben is szoktam: hogy ti. kertelés nélkül, nyíltan beszéljek."(16) Az Ordassnál tett látogatásokat, mind magyar barátait, mind a külföldi vendégeket a kormány "összeesküvésként" emleget. Ordassnak sikerült látogatókat fogadni, bár gyakran kerülőutakon. Temetése nem lehetett nyilvános esemény. Az egyházi vezetés megtiltotta a jelenlevő lelkészeknek, hogy felvegyék a Luther-kabátot, holott ez szokás volt. Mégis külföldről jött szenvedés-hordozók százai jelentek meg a temetőben a világ lutheranizmus képviselőivel együtt. Ordass csak imádságokat kért: nem tartottak beszédet. Az egyik köszönő ima foglalja össze a többi imádságot.
"Hálát adunk Neked mennyei Atyánk a végtelen örömért, amely az imádkozás és a Te igéd erejének megmentő és megtartó csodájáról beszélt, és beszél testvérünk dr. Ordass Lajos életéből... Hálát adunk a te szolgád igehirdetéséért és a csendért. A csend bölcsesség és mélység. Valami ebből a titokzatosságból mindig ott volt a tekintetében, szavában, ritka mosolyában, sokszor ijesztő szótlanságában is. Most ezt mind a mélység nyeli el. Az Isten szeretetének a mélysége. Az Élet és nem a Halál. Urunk, tudjuk és megvalljuk... (itt következnek a Boldogmondások Máté evangéliuma 5. fejezetéből)."(17)
Zárószó
Ordasst néhány alkalommal művészek is megtisztelték alkotásaikkal. Az Amerikai Egyesült Államokban ezt háromszor tették meg. A Wilmarban - Minnesota államban - lévő "Vinje-templom"- ban ott van egy díszítő-szegély kétezer év Krisztustanúinak művészi módon bevésett neveivel. "Ordass Lajos" neve utolsónak jelenik meg Eivind Berggrav és Dietrich Bonhoeffer után. A pennsylvaniai Allentownban lévő Muhlenberg főiskolán emlék-plakett őrzi Ordass emlékét.. Az ohioi Clevelandben egy művész dombormű-sorozatot készített Ordass arcvonásaival. Az argentinai Buenos Airesben egy gyülekezeti teremben függ ott a képe. Szigorúan teológiailag nézve, Ordasst csak egyedül kellene ábrázolni. Azonban az Egyesült Államokban lévő lutheránusok azt a három teológust akarták megtisztelni, akik - ki-ki a maga módján - a klasszikus lutheránus teológiát használták egyházharcukban a legjobb fegyverként. Berggrav a gyakran kompromisszumként értett "két birodalomról szóló tanítást" a fasizmus elleni aktív ellenállás elveként értette. Bonhoeffer a maga radikális határhelyzetét, Adolf Hitler elleni összeesküvőként Krisztus abszolút követésében látta, és így a maga módján, engedelmességből "egyedül hitből"(sola fide) élt. Ordass egy igazi lelki fegyelmet testesített meg, amelyet az ember nem sokszor talál meg a lutheranizmusban. Ez a fegyelem teljesen a feltámadott Krisztussal való ima-közösségben gyökeredzett, és így vált a kommunista önkényuralom elleni ellenállás megrendíthetetlen alapjává. Ordass a megigazulás és megszentelődés kölcsönös erejének ragyogó példája a klasszikus lutheranizmusban. Bár vonzódott a svéd ébredési mozgalomhoz és annak pietizmusához, nem lett pietista. A pietizmusban lévő legnagyobb értéket - a bibliailag irányított életformához történő hívást - korának svéd iskolai-teológiájával kötötte össze. Az a dogmatörténet fontos vezérmotívumait mutatta meg neki (mint pl. az Anders Nygren által kidolgozott "Agape" és "Eros" motívumot. Ebben az összefüggésben az ember azt mondhatja, hogy a magyar ellenálló püspök életét és gondolkodását a Krisztus-követés indítéka vezette (az angol jobban kifejezi ezt a "tanítványság" (discipleship) fogalmával). Ez a követés Krisztus-követés, aki nem más, mint a végtelen szeretetben elfátyolozott Isten. Egyetlen Ordassról szóló megszólalás sem megy el amellett, hogy Ő mindenekelőtt Urának hű tanítványa volt. Tudta, hogy a Krisztusban elrejtőzött Isten vele a szenvedésben találkozik, és a szenvedést egy jobb jövő vidám megvallásává lehet tenni. Ordass megtapasztalta Isten Krisztusban történő irgalmas elrejtőzését, és erőt merített ebből a tapasztalatból, Krisztus leplezetlen követésében élve. Ezt irigylésre méltó belső nyugalommal tette, és diplomatikus méltósággal, mint Krisztus nagykövete. Utolsó igehirdetésének utolsó igéje Jézus Máté evangéliumában lévő szava volt (Mt 24,13), "Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül."(18)
(Fordította: Böröcz Enikő)
Jegyzetek
1) A szerző a Gettysburg-i Lutheránus Intézet (USA) nyugalmazott egyháztörténésze. 1986-1998 között az Oslóban székelő Nemzetközi Ordass Alapítvány vezetőségének tagja.2) "Kisugárzása volt és szavaival és megjelenésével le tudta bilincselni az embereket." Így írja Terray László Gusztáv In: In königlicher Freiheit. Bischof Lajos Ordass, 1901-1978. Erlangen, 1990, 221. old. Források és irodalom, 216-18. (Norvégből fordította Ingalisa Reicke. Németből angolra fordította Eric W. Gritsch, Cambridge, 1997). Az irodalmi hagyaték 16 kötetből áll, beleértve a fordításokat. Németül megjelent az Önéletrajz ("Kleiner Spiegel grosser Zeiten"), 1963, és egy előadásokat, igehirdetéseket és cikkeket tartalmazó gyűjtemény ("Ausgewählte Schriften", 1982), Három könyv a szerző megjelölése nélkül jelent meg: At the foot of the Cross (Meditációk böjti időszakban,) Minneapolis, 1958; The Indictment (Kisregény, Minneapolis, 1968); Ich kann nicht beten, 1968. L. még Ordass Lajosról In: From Federation to Communion, The History of the Lutheran World Federation, kiadó Jens Holger Schjoerring, Prasanna Kumari, Norman A. Hjelm, Minneapolis, 1997, 30-31. L. még L.G. Terray, Lajos Ordass, Herausforderer des totalitären Staates - ein Schüler Eivind Berggravs? In: Kirche in der Schule Luthers. Festschrift für D. Joachim Heubach. Kiadók: Bengt Hägglund és Gerhardt Müller, Erlangen, 1995, 437-54. L. még Gerd Hamburger, Verfolgte Christen, Graz, Wien, Köln, 1997, 80-86 (Rövid életrajz)
3) Schartau egy lutheránus, felekezeti ébredésért szállt síkra, miközben Rosenius az Amerikában lévő metodista misszió "édes evangéliumát" pártfogolta.
4) Egy Berggravval folytatott beszélgetést idéz Terray In: In königlicher Freiheit, 77. old. Ordass 1942-43-ban Magyarországon előadásokat tartott az 1941-es norvég egyházharcról.
5) L. 4. pont. 217. old. Vesd össze Vajta Vilmos kritikai tanulmányával is, Die "diakonische Theologie" im Gesellschaftssystem Ungarns, Frankfurt, 1987. Ott is van egy részletes tudósítás az "Ordass-ügyröl" (19-35. old.)
6) Ordass Lajos utolsó szavai az állami ítélet kimondása előtt 1948. október l-jén. In: Terray: In königlicher Freiheit, 118. old.
7) In: Terray: In königlicher Freiheit, 77. old.
8) In: Terray: In königlicher Freiheit, 168. old.
9) In: Terray: In königlicher Freiheit, 119-120. old.
10) Így beszél Luther Paul Althausnál, In: Die Theologie Martin Luthers, Gütersloh, 1963, 32 old.
11) In: Terray: In königlicher Freiheit, 94. old.
12) L. In: Terray: In königlicher Freiheit, 79. old.
13) L. In: Terray: In königlicher Freiheit, 111. old.
14) L. Terray: In königlicher Freiheit, 163-64.
15) L. Terray: In königlicher Freiheit, 174. old.
16) L. Terray: In königlicher Freiheit, 182. old.
17) L. Terray: In königlicher Freiheit, 209. old.
18) L. Terray: In königlicher Freiheit, 212. old.
Megjelent a Keresztyén Igazság 49. számában (2001. tavasz)