"Életem értelme volt, hogy Érted és Veled szenvedhettem.
Áldalak Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál...?
Ordass Lajos /eredetileg Wolf Lajos/ 1901. február 6-án született. A kerek évforduló minden esetben felszólító jellegű, különösen is akkor, ha a később születettek már rádöbbentek - rádöbbenhettek a korábban születettek vétkeire az ünnepelt személy kapcsán...
A rádöbbenés először kérdésekben fogalmazódhatott meg:
- Nem lehetett volna nagyobb hatású, ha prédikálhatott, tanított, publikálhatott volna? Vagy éppen a kereszt emelte föl?
- Milyen kor az, amelyben parancsra kell felejteni? És milyen egyház az, amelyik ezt meg is teszi?
- Milyen kor az, amelyik úgy halmozta föl a feszültségeket, hogy a róla szóló kérdéseket sem hagyta megfogalmazni?
- Melyik korszak tiporta el eredményesebben az egyházat, a Rákosi-féle nyílt diktatúra vagy a "teletömött gyomor békessége? (Nagy Gáspár) időszaka?
- Hogyan lehet a "félelmetes áradással szemben védelmezni a drágának tartott értékeket?"
Mikor "legszerencsésebb a tett, amikor KELL "vagy? amikor MEGY?? (Milton). A szél és az ár ereje a meghatározó vagy lelkiismeretünk és meggyőződésünk? És ha a püspöki székből a kötőgép mellé kell átülni? És ha sokak számára kényelmetlen követeléseket kell megfogalmazni. ... hogy az egyház megújulásához széleskörű egyházi önvizsgálat, bűnbánattartás és tisztulási folyamat elengedhetetlenül szükséges...? (1956)
- Miért van az, hogy az 1956-os légkör egy csapásra megváltoztatja a stílust, a hanghordozást, a színvonalat... hát "ilyen nagy dolog a szabadság?? (Márai)
- Hogyan lehet teljesen kilátástalan helyzetben - 1957 - vállalni a küzdelmet? Hogyan lehet a küzdelmet vállalni nemcsak az állami agresszióval szemben, hanem saját egyházának "sárkányaival? szemben is?
- És hogy lehet tevékeny, gondolkodó, tettrekész lényként elviselni a - most már végleges - elhallgattatást, félreállítást, elszigetelést. Hogyan lehet csendben szemlélni "percemberkék? (Ady) gátlástalan tündöklését, s mögöttük az egyház épületének omlását...?
"Aztán rádöbbenünk az életmű példaadására. Példaadó? Torzó maradt ez az életmű. Hiszen itthon teljességgel kiütötték a tenni-tehetés helyzetéből, sőt nemzetközi tisztségeinek gyakorlásában, külföldi szerepléseiben is - zömmel sikerrel - megakadályozta a hatalom. Mégis példaadó ez az életmű: felismerni a KELL szükségét, és teszi, amit KELL... széllel, árral szemben is... amíg lehet...
1944. március 19. Hitler megszállja Magyarországot. Horthy marad, ezzel legalizálja az akciót. /Döntő érv, hogy Hitler román és szlovák csapatok bevonásával fenyegetőzik./ Az egyetlen Bajcsy-Zsilinszky fogadja fegyverrel a megszállókat... Wolf Lajos ezen a napon változtatja nevét Ordassra.
Az 1947-es hírhedt "kékcédulás? választásokkal a kommunisták a törvényhozást is kisajátították. Következhetett a civil társadalom "törvényes? szétzúzása. Fő ellenség a "klerikális reakció?, hiszen az egyház mögött nagy társadalmi bázis áll, és az oktatás 60%-át végzi. Az oktatás tartalmi, szerkezeti átalakítása, a tankönyvkiadók államosítása, központi tankönyvek, a kötelező hitoktatás eltörlése után döntő ütközet következik: az egyházi iskolák államosítása. Az evangélikus egyház - reménytelennek ítélve az ellenállást - kapitulálást fontolgat. Ordass nem. És fenyegetések, kísértések ellenére sem engedett. Letartóztatják, koncepciós perben elítélik. Fogságában szabadulást ajánlanak föl, ha lemond püspöki tisztéről. Inkább a börtönben maradást választja, mint a meghátrálás árán szerzett szabadságot.
Vagy az 1957-es év kemény csatározásai...
A tisztségébe visszahelyezett püspök szabályos, tisztességes, az egyház érdekeit szem előtt tartó megállapodást akar kötni az állammal. Szabályos, tisztességes megállapodást? Az egyház érdekében? 1957-ben? A politikai hatalom is, az egyházi ügyekben döntő ÁEH is tudta, ismerte a püspök emberi tartását, szellemi nagyságát. Mi pedig tudjuk, hogy a hatalom '56 utáni embertelen bosszúját az a féktelen düh mozgatta, amelyet az önszerveződő társadalom felbukkanása váltott ki: a forradalom megteremtette önigazgató szervezeteit, megválasztotta bátor, rátermett vezetőit. A forradalom leverése nemcsak a fegyveres győzelmet jelentette. A társadalom legyőzését is: a munkástanácsok, nemzeti bizottságok, a forradalmi diákbizottságok, az írószövetség, az egyház szervezeteivel és kiemelkedő egyéniségeivel való leszámolást. Leszámolást mindenkivel, akik tehetségük, rátermettségük, bátorságuk alapján kerültek közösségeik élére.
1957 során feltehetőleg Ordass Lajos is sok mindent tudott vagy sejtett. Hiszen Marosán '56. december 8-án tajtékozva ordította a munkástanács vezetőinek: "Eddig tárgyaltunk, ezután lövünk!? És lőttek. Salgótarján. 130 halott. Majd néhány hét múlva géppisztolyos pufajkások verik szét a csepeli munkástanácsot, mint a "kettős hatalom? nem-kívánatos másik pillérét. - '57. januárban - elrettentő szándékkal - még nyilvánosan tárgyalják Tóth Ilonka, Szabó bácsiék kivégzéssel véget érő perét. - A folyamatos letartóztatásoknak áprilisban esik áldozatul Déry Tibor, akinek nagy bűne, hogy a Petőfi-köri sajtóvitában megkérdőjelezte "eszméink rendszerének? helyességét.
A hatalom lefejezte a nemzetet. Kiirtotta, megsemmisítette, félreállította, elszigetelte az elől állókat. Akik hatni tudtak környezetükre, akik körül kikristályosodott, szerveződött a közösség. Mert a diktatúrának nem katalizátorokra van szüksége, hanem alattvalókra. /Alkutya-főkutya - jellemezte Hankiss Elemér szellemesen a diktatúra szerkezetét./ És Ordass Lajos egyetlen urat sem ismert el maga fölött, ...csak az Urat. ...És soha nem lett "percemberkék? bábja. Ezért kellett teljességgel kiszorítani a tenni-tehetés hatóköréből. Elhallgattatni és elhallgatni. Elfelejteni és elfelejtetni. Mintha nem is létezett volna.
Keresem nevét az Új Magyar Lexikon 1962-es kötetében. Hiába. Pedig már 1945-ben püspök, 1947-ben az Evangélikus Világszövetség alelnöke... Hogy kit, mit tart említendő értéknek az 1963-ban regnáló kurzus? Szemezgetek azon a lexikon-oldalon, ahol Ordass Lajosnak kellene lenni: szerepel pl. egy Orehovo-Zujevo nevű 100.000 lélekszámú Moszkva melletti település vagy Ordine-Nuovo címszó, az olasz szocialista párt 1919-25 közötti újságja.
Ordass Lajos lassan elfoglalja helyét a társadalmi "közemlékezésben". Emlékének ápolására, műveinek gondozására alakult a nevét viselő baráti kör. Teológiánkon az egyháztörténet a rendszerváltozás óta tanítja életét, életművét, tehát fiatal lelkészeink már készültek belőle. Az egyházi gimnáziumok egyháztörténeti tankönyvei is számon tartják. Az általános és középiskolák történelem könyvei is említést tesznek róla.
A közemlékezés terén sokat jelentett az Országos Evangélikus Múzeum kamara kiállítása. A jól szerkesztett-szervezett kiállítás beszédesen mutatja be Ordass Lajost és korát:
Személyes emlékeket találunk az első tárlóban. Ezzel a tollal írta rajzolással vetekedő betűit. - Mondják, hogy mikor Raffay püspök meglátta ezt az írást, a következőt mondta: "Ezt az embert el kell küldeni a teológiáról, mert akinek ennyi ideje van, hogy így rajzolgassa a betűket, az komoly munkát úgysem végez...? Többnyire kézírással írt prédikációk, imádságok, áhítatok sorakoznak a kiállított füzetekben.
"Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a hitedet, mert abból indul ki minden élet...? - olvasom az áldások között, amelyet az 1948-as Deák téri konfirmandusok kaptak útravalóul konfirmáló lelkészüktől. Szerencsés véletlen, hogy a múzeum egyik munkatársa éppen ebben a csoportban konfirmált, így láthatjuk az alkalomról készített fényképet is.
"Evangélikus egyházi reakció? - hirdeti az egyik ÁVH-s iratgyűjtő felirata - a börtönből írott levelezőlappal együtt a szocializmus megbicsaklott ígéretét a társadalmi igazságosság megteremtésében...
Mi ez a film-negatív? Érdeklődésemre elmondják, hogy a '70-es években J. Glenthoj dán lelkész felkereste a teljes elszigeteltségben élő püspököt, és több mint ezer oldal kéziratáról több tucat tekercs fényképfelvételt készített, s kis adagonként turistákkal csempészette ki biztonságos helyre...
Rácsodálkozom az izlandi Passió-énekek magyar fordítására. Az izlandi egyetem - elismerése jeléül - 1971-ben díszdoktorává avatja. Szinte magától értetődik, hogy Ordass nem tudott személyesen kiutazni az avatásra... Talán olyan sok honfitársunk kapta meg Reykjavíktól ezt a megtisztelő címet, hogy minek menjen oda annyi magyar?
Minden hazai agyonhallgatása ellenére a nemzetközi evangélikus társadalom a kiállítás más darabjának tanúsága alapján is, számon tartotta: a Minnesota állambeli wilmari norvég evangélikus templomban ott találjuk nevét két évezred krisztustanúi között. - Láthatjuk azt a palástot, amelyben Pennsylvania egyetemén díszdoktorrá avatták.
Prédikációja hallatszik felvételről, miközben az "Ordas (sic!) ügy? sajtóját lapozgatom. Hiába tudok néhány átfogó és néhány részletkérdést a hazai '40-es évekből, minduntalan belém nyilallik a már felejtőben lévő valóság..."Mire költötte Ordas püspök és társasága (várom, hogy "bandája") az egyház pénzét?? "A letartóztatott Ordas püspök, Radvánszky Albert és Vargha Sándor bűnlajstroma? ... A szomszédos cikkekben: Kisgazdapárti vizsgálatok, az FM és a MAORT per ... a diktatúra egyértelművé teszi másokkal meg nem osztott hatalmát.
Felmerül bennem: honnan valók a kiállított tárgyak, és mi lesz a sorsuk a kiállítás lebontása után? Van-e már és ha nincs, lehetséges-e valamilyen állandó emlékszobát létrehozni valahol? Személyes kötődése vonalán, valamelyik gyülekezetben. És nevét őrzi-e utca, tér,...
És végtére:
Be tudjuk-e gyógyítani a diktatúra által ütött sebeket? Bradbury képe villan elő: egy hebehurgya "időutazó? meggondolatlanul letér a kijelölt antigravitációs ösvényről, és eltapos egy pillangót. Mikor visszatér a lepke eltaposása utáni időbe - minden megváltozott, a világ embertelenebb lett. Egyetlen pillangó elpusztítása miatt... És hány pillangó lelte halálát az esztelen pártállami értékpusztításban? Történelmietlennek mondjuk a "mi lett volna, ha...? kérdést. Ha az Ordass Lajosok, a Hamvas Bélák, a Márai Sándorok, s keresztyén és polgári erők lehetőséget kaptak volna, hogy a háború után kiküzdjenek-kiizzadjanak egy emberséges társadalmat...
Mert mártírnak nem készül az ember. Nem mártírokra van szüksége a társadalomnak, hanem tehetséges, dolgos, közösségszervező egyéniségekre. A diktatúra csinál mártírt a számára nem kívánatos egyéniségekből.
Soha ne legyen több mártírunk.
Megjelent a Keresztyén Igazság 53. számában (2002. tavasz) 2-5.o.