"Légy, mint a szirtfok, melyet
a hullámok folyton csapkodnak;az pedig rendületlenül áll
s körülötte elcsendesül
a habzó forgatag."
(Marcus Aurelius: Elmélkedések Bpest, 1943, 70.l.)
Az evangélikus püspökök ellen indított koncepciós perek sorában a Túróczy Zoltán tiszakerületi püspök ellen 1945-ben háborús bűntett miatt indított per(1) után kétségkívül az Ordass Lajos bányakerületi püspök ellen lefolytatott uzsorabírósági eljárás keltette a legnagyobb feltűnést. Ennek a pernek az adott kiemelkedő nemzetközi jelentőséget, hogy Ordass püspök 1947 óta a Lutheránus Világszövetség első alelnöke lévén, széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Nyilvánvaló volt a per politikai jellege ugyannyira, hogy ez az ügy végső soron a kelet és nyugat közti viszony egyik fontos alakító tényezőjévé vált.(2)
Még jóval a pert megelőzően egyre több jel arra utalt, hogy a kormányzat Ordass Lajossal végső leszámolásra készül, akár koncepciós per útján is.(3)
Ennek oka az volt, hogy a püspök az evangélikus egyház identitásának és integritásának védelme érdekében tántoríthatatlanul szembeszállt az államhatalom beavatkozási kísérleteivel, elsősorban pedig az iskolák államosítására irányuló törekvésekkel. A tárgyalások során Ortutay kultuszminiszter, Reök Iván egyetemes felügyelő, valamint Mihályfi Ernő és Darvas József megnyilvánulásaiból, - akik közül az utóbbiak egyébként az egyházban akkor semmiféle tisztséget nem töltöttek be - nyilvánvalóvá vált a kormány szándéka. De ezt erősítette meg Tessényi János methodista szuperintendens bizalmas közlése is, akit az ÁVH a püspök figyelésével bízott meg svájci útja kapcsán. A sajtó is össztüzet zúdított Ordass Lajosra, amely ellen védekezni sem lehetett.(4)
A büntető eljárás névtelen feljelentés alapján indul meg s az egyetemes egyház irodájában 14 nyomozó végzi a házkutatást, illetve a dokumentumok összegyűjtését.
Bár a feljelentő személye továbbra is homályba vész, a háttérben kétségkívül olyan személy állhat, aki az egyház belső viszonyait ismerte és szembenállt a püspökkel. Az a körülmény, hogy a hatóságok a névtelen feljelentésnek hitelt adtak, azt mutatja, hogy a "névtelen" feljelentés találkozott az állami szervek elképzelésével.
1948. augusztus 24-én, éppen Lajos napon éjfél után tartanak Ordass Lajos lakásán házkutatást és számos iratot visznek el tőle, majd előállítják a gazdasági rendőrség Csokonai utcai épületébe, ahol kihallgatják, majd este hazaengedik.
Az Üllői úton szerez tudomást arról, hogy még aug. 24-én Radvánszky egyetemes felügyelőt és Vargha Sándor egyetemes főtitkárt letartóztatták, majd aug. 28-án Túróczy Zoltán püspöktől arról értesült, hogy a kormány lemondását követeli, s erre szeptember 8-án délig ad haladékot. Ennek teljesítése esetén lehetővé tennék neki és családjának külföldre távozását.
Ordass Lajos tisztában volt azzal, hogy a kormány ígérete: hazug, de a lemondás gondolatát végül is lelkiismereti okból nem vállalta. Lehetetlen lett volna számára még azon az áron sem, hogy kiengedik külföldre, mert ekkor semmivé teszi mindazt, amiért eddig küzdött.(5)
Még utoljára szeptember 5-én a Deák téren prédikált, hogy aztán nyolc évre néma maradjon, aztán este a rendőrség újra a Csokonai utcába vitte, ahol először három napot pincében töltött, majd zsúfolt közös zárkában helyezték el.(6)
Az ügyészi eljárást dr. Alpár András folytatta le, a vádirat aláírója dr. Alapy Gyula volt. Alpár a letartóztatási határozatot szinte bocsánatkérően hirdette ki, miután előzőleg közölte, hogy bár nem tartja a püspököt bűnösnek, utasítása van az eljárás lefolytatására. A püspök erre azt felelte, hogy nehéz lesz a lejtőn megállni.(7)
A védelmet dr. Kardos János ügyvéd látta el, akit református egyházkerületi gondnoknak választottak meg, mivel azonban nem akart Bereczky Albert püspökkel együttműködni, tisztéről lemondott.
Az 1948. szept. 28-án megnyitott tárgyalást dr. Csajthay Ferenc tanácselnök vezette; a tanácsnak rajta kívül négy ülnök tagja volt.(8)
Az ügyész vádját az írásbeli vádindítvánnyal egyezően Ordass Lajos és Vargha Sándor ellen a 8.400/1946 ME sz. rendelet 1. §/2. bek. pontjában foglalt rendelkezés megszegése folytán a 12. § 1. bek. 1. tételében meghatározott bűntett miatt, míg Vargha Sándort, mint önálló tettest a rendelet 4. § 1. bek. b. pontjában foglalt tilalom megszegése folytán ugyancsak a 12. § 1. bek. 1. tételében meghatározott bűntett (aranyérme elzálogosítása), továbbá Vargha Sándort, mint önálló tettest a BTK 355. §-ba ütköző s a 356. § 2. tétele szerint minősülő sikkasztás bűntettével vádolja.(9)
Minthogy jelen tanulmányunk csak Ordass Lajosra vonatkozó résszel foglalkozik, csupán megjegyezni szeretnénk, hogy Radvánszky Albert egyetemes felügyelő ügyét a bíróság 1948. szept. 30-án angina pectoris rohama miatt elkülönítette(10) és ebben a perben Vargha Sándorral kapcsolatban is ítéletet hozott.
Védő indítványt terjesztett elő az uzsorabíróság hatásköre hiányának a megállapítása iránt, arra tekintettel, hogy véleménye szerint a jelen vád tárgyává tett cselekmény a közgazdaság érdekeit sem súlyosan nem sértette, sem nem veszélyeztette. Ellenőrző szakértőként dr. Szladits Károly egyetemi tanár kirendelését, hiteles gyorsírók, illetve angol tolmács alkalmazását indítványozza.
A bíróság a hatáskör leszállítására irányuló indítványt elutasítja arra tekintettel, hogy a 291.000 dolláros összeg jelentős összegnek tekintendő, s így az uzsorabírósági hatáskör megáll, egyéb vonatkozásban azonban az indítványnak helyt ad.(11)
Ordass Lajos bűnösségét nem ismerte el. Előadta, hogy az egyház szervezeti felépítésénél fogva nem tartozott munkaköri kötelességéhez az anyagi ügyek intézése, annak ellenére, hogy a segélyelosztó bizottságban tagsággal rendelkezett.
Előadta, hogy 1947 februárjában Svájcba, Svédországba, Dániába indult, mivel azonban Genfben Michelfelder, az amerikai Lutheránus Egyház képviselője lehetővé tette, útja kiegészült az USA-ban történt utazással. Úticélja az volt, hogy az egyházat ért súlyos háborús károk helyrehozatalához segélyeket szerezzen. Amerikában dr. Fry New York-i püspök tanácsára előadói körútra indult. Ők és Empie közölték, hogy az összeg összegyűjtése után 250 ezer dollárt kívánnak hat éven keresztül a magyar evangélikus egyház részére juttatni.
Hazatérte után az amerikai egyház végül is 150 ezer rendes és 100 ezer dollár rendkívüli segélyt szavazott meg és az 1947-ről visszamaradt 41 ezer dollár folyósításáról intézkedett. Az összesen 291 ezer dollárról szóló értesítést ő és az egyetemes egyház is megkapta, és átadta az egyetemes egyháznak.(12) Mivel hivatali kötelessége nem volt további lépések megtételére, mást nem tett ebben az ügyben.
Előadja továbbá, hogy 1947. április 21. és június 14. közti időben volt az egyház lelkészi elnöke, de ebben az időben semmiféle külföldi segély nem érkezett.
Az 1947-ben érkezett 30 ezer dolláros segéllyel kapcsolatban ő is részt vett a Nemzeti Banknál folytatott tárgyalásokon és a Gazdasági Főtanács az egyház részére 100 ezer Ft prémiumot biztosított és a jövőre nézve is ígéretet kaptak hasonló juttatásra.
Előadta végül, hogy az ígért összeget segélynek tekintette, "reménységnek tekintettem", hiszen az ő jóindulatukon vagy szeretetükön múlott.(13) Volt olyan eset is, amikor nem jött meg a segély.
Vita támadt az Empie által írt levél "commitments" értelmezésén, amit a szakértő "kötelezettségnek", Ordass viszont "közlésnek" értelmezett.
A fentieket Radvánszky Albert is megerősítette vallomásában.
Stráner Dezső Nemzeti Bank szakértő közölte, hogy a devizabejelentést írásban kell megtenni, de arra nem tud nyilatkozni, hogy Amerikában egy gyűjtésígéret követelést jelent-e vagy sem.(14)
Védő bizonyítás-kiegészítése indítványát Pap László ref. teol. tanár tanúkénti kihallgatására a külföldi segélyek átutalásának lebonyolításával kapcsolatos kérdésekre nézve a bíróság elutasította.
Alpár András vádját változatlanul tartotta fenn az Empie levélben közölt 291 ezer dolláros követelés bejelentésének elmulasztásával kapcsolatban. Az egyház vezetősége az ajándékot nem utasította vissza, így az ajándékozás kétoldalú ügyletté vált, s az összeg felett rendelkezési jogot nyert, a bűncselekmény tehát megvalósult. A perelhetőség kérdése az ügyben indifferens. A bejelentési kötelezettségre nézve nem vehető figyelembe az egyházi alkotmány előírása, amely egyébként erről nem is rendelkezik, hanem az volt erre köteles, aki közreműködött a követelés létrehozásában, az összegek lehívásában, illetve a levelezésben.(15)
Dr. Kardos János védőbeszédét azzal kezdte, hogy a Munkácsy-képre és a Bibliára utalva azt mondhatná: Íme az ember, aki itt áll a bíróság előtt. Úgy indult nehéz útjára, mint egy apostol, nem volt egyebe csak a Genfig szóló útiköltsége. Groteszkül hat, hogyha Ordass többet szerzett volna az evangélikus egyház és egyben a közgazdaság számára, akkor büntetése akár tízszerese is lehetne.
Jogi védekezését három pont körül csoportosította. Az első: a Nemzeti Bank tudott a külföldi segélyekről, hisz a Gazdasági Főtanács két ízben is prémiumot utalt ki az egyháznak. Ez a bejelentés "százszor több erkölcsileg, mint egy blanketta kitöltése, de jogilag is." Ha ez mégsem volt elég, hiánypótlásra fel kellett volna szólítani.
A leendő segélyekről szóló tájékoztatás Empie-től jött, aki nem volt illetékes személynek tekinthető, hiszen a folyósításra Michelfelder volt jogosult.
A segély jogi természetét vizsgálva arra az álláspontra helyezkedett a védő, hogy az nem consensuális contractus, hanem reális contractus, vagyis sem nem ajándék, sem nem ajándékozási ígéret. Nem a saját vagyonukból ígért Empie, hanem harmadik személytől gyűjtöttek és az összeget felosztották a rászoruló evangélikusok között. Abból kiindulni, hogy hitelezői és adósi viszony keletkezett, jogi képtelenség. Egyáltalán hogy volna ez perelhető? Ez nem követelés, naturális obligáció. Sem kár, sem veszélyeztetés nem történt, a Nemzeti Bank a valutához hozzájutott, sőt 100 ezer, illetve 800 ezer Ft prémiumot ki is fizetett.
Atekintetben, hogy ki és mikor köteles a bejelentést megtenni, az a helyes álláspont, hogy amíg a pénz meg nem érkezik, addig az amerikaiak tulajdonában és rendelkezése alatt van, a bejelentési kötelezettség csak a megérkezéskor keletkezik annak bizonytalan volta miatt. Téves az az álláspont, hogy az köteles bejelenteni a külföldi valutát, aki az üggyel foglalkozott, nyilvánvalóan azt terheli ez, akinek hivatali kötelességéhez tartozik. Igazságos ítéletet kér.(16)
Ordass Lajos az utolsó szó jogán klasszikusnak mondható nyilatkozatában beszélt arról a lelki nyugalomról, amely az utolsó öt hét alatt szüntelenül eltöltötte s megerősítette abban a tudatban, hogy helyesen járt el. Egyházát és hazáját kívánta szolgálni, amelyért senkitől sem várt köszönetet, legfeljebb arra gondolt, hogy hazája a maga szószólóin keresztül "annyit talán elmond, hogy egy szegény egyszerű ember a maga képességei szerint igyekezett a rombadőlt hazát és egyházat az újjáépítésnek a munkájával szolgálni". Beszédét így fejezte be: "Lehet, hogy amikor önök lelkiismeretük mérlegére engem és cselekedeteimet ráhelyeznék, ítéletet fognak mondani, bűnösnek fognak hirdetni és ezért büntetést fognak szabni rám. Ezt is alázatos szívvel és csendesen elfogadom. Egyelőre fátyollal takart és érthetetlen lesz számomra az Isten akarata, de elfogadom alázatos lélekkel Istentől, mert tudom, hogy elítéltetésemben is az ő áldott akarata fog megvalósulni."(17)
A bíróság 1948. október l-jén este negyed 9-kor hirdetett ítéletet. Az ítélet indokolásának a kihirdetése egy órát vett igénybe.
Az ítélet rendelkező része szerint(18) dr. Ordass Lajos és Vargha Sándor vádlottakat a 8.400/1946 ME sz. rendelet 1. § II. bek. b/ pontjában, illetve a 13. § első bekezdésben foglalt kötelezettség megszegése folytán a 17. § I. bek. első tételében meghatározott s külföldi adóssal szemben fennálló követelés bejelentésének szándékos elmulasztása által elkövetett bűntettben találta bűnösnek s ezért Ordass Lajost két évi fegyházra, 5 év hivatalvesztésre és 3000 Ft mellékbüntetésre ítéli.
Az uzsorabíróság az ítélet indokolásában megállapította, hogy vádlottak bűnösségét Empie 1948. március 20-án kelt levelében foglaltakra alapítja, amely szerint azonnal lehívható lenne 216 ezer, később pedig 75 ezer dollár. Mivel időközben különböző összegek lehívására sor került a bejelentési kötelezettség elmulasztása 91 ezer dollár viszonylatában megállapítható. A bíróság a vádlottak védekezését nem fogadta el, mert az Empie-levélben foglaltakat ajándékozási ígéretként értékelte, melyet az egyház elfogadott, sőt egy részét le is hívta, s köteles lett volna legkésőbb 48 órán belül legalább a fennmaradó 91 ezer dollárt a Nemzeti Banknak bejelenteni írásban, mert a szóbeli közlés nem elég. Közömbös, hogy az adós személye megnevezhető-e, illetve peresíthető-e.
A bejelentésre Ordass és Vargha is köteles volt, mert Ordass szerezte meg a juttatást, ő értesült erről, és a felhasználás tekintetében neki volt döntő szava, s mivel korábban is eljárt az MNB-nél, nem hivatkozhat arra, hogy nem volt hivatali kötelessége. Egyébként maga az Empie-levél a hivatalos fordítás szerint "elkötelezettségről" tanúskodik.
A bíróság vádlottak részéről szándékosnak tekintette a mulasztást. Nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy a hároméves terv kivitelezése idején követték el; a büntetlen előélet, nős, családos állapot csak kisebb mértékben volt értékelhető, bár a BTK. 91. §-nak az alkalmazását indokoltnak látták.
Az ítélet a kihirdetéssel jogerőssé vált, az ellen fellebbezésnek helye nem volt, így a büntetés végrehajtását azonnal foganatba vették.
Ordass püspök ellen az egyházi fegyelmi eljárás megindításához a döntő lökést Ortutay kultuszminiszter 1950. jan. 2-án kelt levele adta meg,(19) bár nyilvánvaló, hogy ez csak meggyorsította az eseményeket.
A Reök Ivánhoz címzett levélben ez olvasható:
"Szükségesnek tartom, hogy figyelmét felhívjam Ordass Lajos püspök elleni egyházfegyelmi eljárás lefolytatására. Az egyházfegyelmi eljárás lefolytatásának hiánya már eddig is több bajnak forrásává lett."
Reök Ivánnak Szabó József püspökhöz 1950. márc. 13-án keltezett leveléből megállapítható, hogy - Túróczy Zoltán javaslatára - március 20-ra azoknak a bányakerületi lelkészeknek a részére hívtak össze megbeszélést, "akik az egyetemes közgyűlésen az elnökséggel ellenkező állásponton voltak", az indokolás szerint azért, mert alkalmat kívántak nekik adni, hogy elgondolásukat az Ordass-ügy megoldására nézve kifejthessék."(20)
A márciusban összehívott egyetemes közgyűlés feladata volt a püspök esetében is illetékes külön fegyelmi bíróság tagjainak a megválasztása. A közgyűlésnek az alkotmánnyal össze nem egyeztethető lebonyolítása ellen, amely a Reök által javasolt hat fegyelmi bíró helyett másokat választott, a közgyűlés 27 tagja petícióval élt. Ezeket behívatta, és akik nem voltak hajlandók a petíciót visszavonni, azokat hivataluktól felfüggesztette, így többek között Dedinszky Gyulát, Zászkaliczky Pált, Murányi Györgyöt és Bártfay-Kelló Gusztávot.(21) Így, mivel Zászkaliczky Pál automatikusan elveszítette fegyelmi bírósági tagságát is, ifj. Prőhle Károlyt, mint póttagot hívták be.
A fegyelmi tárgyalást megelőzően Reök Iván, illetve Túróczy Zoltán Rákosinak azt az ördögi üzenetét közvetítette a fegyelmi tanács tagjai részére, hogy amennyiben az egyházi bíróság ítélete nem lesz elmarasztaló, Ordass Lajos, Keken András és Kendeh György ellen hazaárulás és kémkedés miatt büntető eljárás fog indulni és halálbüntetés kiszabása várható. Nagyobb nyomaték kedvéért Keken Andrást és Kendeh Györgyöt három nappal korábban letartóztatták, majd internálták és tanú van rá, hogy a bíróságon már hozzáláttak a hármuk elleni per előkészítéséhez. A bírákat ily módon lelki kényszer alá helyezték - és a lemondás helyett, amely kockázattal járt volna - és egy részük végül arra a döntésre jutott, hogy a fenti három személy életének megóvása érdekében Ordass elítéltetése mellett kell szavazniok.(22)
De hogy milyen lelki tusán mentek keresztül, mutatja, hogy az egyik bíró már az ítélet meghozatalának a napján egyházi bírói tisztéről lemondott, "mert azt lelkiismeretével egyeztetni nem tudja", a másik pedig pár nappal később "az önmagával való számvetés" kapcsán döntött hasonlóképpen.(23)
Úgy tűnik az iratoknál elfekvő fogalmazványból, de Ordass részére 1950. március 29-én kelt s a börtön igazgatósága által kézbesíteni kért levélből is, hogy eredetileg három fegyelmi okra kívánták a vádat alapítani, mégpedig az egyház békéjének izgatással való megzavarására, az egyházi tekintélynek foglalkozással való lealacsonyítására, végül pedig az állami büntetőtörvény alá eső olyan cselekményre, amely egyházi érdeket is sért.(24)
Az egyetemes felügyelő, mint az egyházi külön fegyelmi bíróság elnöke, Ordass Lajos fegyelmi ügyében a tárgyalást 1950. április l-jén de. 10 órára tűzte ki, melyre a bíróság tagjait, az "egyetemes főügyészt", a jegyzőkönyvvezetőt, vádlottat és védőjét idézni rendelte. Csakhogy a március 29-én kiállított idézés és a tárgyalás között alig három nap volt, s aligha lehetett jóhiszeműen elvárni, hogy Ordass Lajos, akinek az idézését az igazságügy-minisztérium márc. 30-án vette át, - hogy a tárgyaláson megjelenjen. Az elgondolás nyilván az lehetett, hogy ne is vegyen részt, akárcsak Kardos János védő, aki március 31-én kelt levelében azt közölte, hogy a fegyelmi eljárásra meghatalmazása nincs, így azon Ordasst képviselni nem tudja.
A fegyelmi tárgyalásról felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint a tárgyaláson jelen vannak: dr. Reök Iván, a külön fegyelmi bíróság elnöke, Túróczy Zoltán, dr. Velsz Aladár, Molitórisz János, Scholz László, dr. Koritsánszky Ottó, ifj. Pröhle Károly, Aradszky György, a bíróság tagjai, Groó Gyula jegyzőkönyvvezető, Fejes László egyetemes "főügyész" közvádló.(25)
Elnök a tárgyalás megnyitása után megállapítja, hogy Ordass Lajos nem jelent meg, és kijelenti, hogy távollétében is megtartható a tárgyalás. Ez természetesen nem felel meg a valóságnak, mert csak akkor lett volna megtartható, ha Ordass Lajos idézése szabályszerű lett volna, vagyis vétíve visszaérkezett volna annak bizonyságául, hogy az idézést átvette. Arra nézve sincs nyilatkozat a jegyzőkönyvben, hogy védő miért nem jelent meg.(26)
Közvádló indítványára elnök a tanácsot megalakultnak jelenti ki annak ellenére, hogy a külön tanács csak 13 tagú tanácsban határozatképes;(27) s mivel a tanács csak 12 tagból állt, ez eleve törvénytelenné tette az eljárást.
A tárgyaláson részt vett egyik bíró szerint az volt a bírák álláspontja, hogy minél több eljárási szabálytalansággal eleve dokumentálni kívánták az eljárás törvénytelen voltát. Elképzelhető, hogy volt olyan bíró, aki ilyen álláspontot képviselt, mégis úgy gondolom, hogy általánosítani nem lehet; mindenesetre a tárgyalástól távolmaradás lett volna a legegyszerűbb módja az eljárás elleni tiltakozásnak.
Közvádló a nyilvánosság kizárását indítványozta, - Lehel László és Goetsche Ernő (nyilván elírás) kivételével, akik hallgatóként résztvehettek. A bíróság az indítvány értelmében határozott.
Margócsi Emil előadó-bíró ismertette az ügyet; a jegyzőkönyvből azonban nem tűnik ki, hogy sor került volna az uzsorabírósági jegyzőkönyv ismertetésére. Ismertette ezenfelül Michelfelder 1949. július 8-án kelt levelét, melyben a segéllyel kapcsolatos álláspontját ismétli meg.
Közvádló végindítványában azt kérte, hogy a bíróság panaszlottat nyilvánítsa az ET. VIII. tc. 35. §-ában meghatározott fegyelmi vétség elkövetésében vétkesnek és egyben indítványozta az ET. VIII. tc. 36. § 5. pontjában írt hivatalvesztés kimondását is.
A külön fegyelmi bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően állapította meg Ordass Lajos terhére az ET VIII. tc. 35. § j/ pontjában foglalt fegyelmi vétség elkövetését és ezért őt a viselt egyházkerületi püspöki hivatalból való elmozdításra ítélte. Bár az ítélet indokolásából megállapítható, hogy a bíróságnak nem állt módjában az uzsorabíróság előtt lefolytatott üggyel érdemben foglalkozni, mégis megállapította, hogy Ordass Lajos az elmúlt időszakban és belátható időn belül sem tudja a püspöki tiszttel járó kötelességeit teljesíteni, ami egyházi közérdeket sért, és ezért a fegyelmi vétség meg volt állapítható.
A tárgyalási jegyzőkönyvből és mellékleteiből nem állapítható meg, hogy a bírák miként szavaztak, holott külön jegyzőkönyvet kellett volna felvenni és az iratokhoz kellett volna csatolni, ha a határozathozatal nem egyhangú.(28) Azon már nem lehet csodálkozni, hogy ez is elmaradt.
Ma már köztudott, hogy a titkos szavazás során a különbíróság nyolc tagja üres szavazócédulát adott le, négy pedig igennel szavazott a püspök elmozdítása mellett.(29) Ilyen szavazati arány mellett, amikor a törvénytelenül megalakult különbíróságból is csak négy bíró szavazott a fegyelmi vétség megállapítása mellett, a nyolc üresen hagyott szavazat mellett törvénytelennek tekinthető a marasztaló ítélet.
A fegyelmi ítéletet a váci Állambiztonsági Büntetőintézet közlése szerint 1950. ápr. 17-én kézbesítették.
"Kevésszer éreztem magamat életemben annyira megalázva, mint akkor, amikor a börtöntisztviselő szinte megvető utálattal mondta, hogy ezek után, hogy az egyház ítéletet hozott ellenem, nem hivatkozhatom arra, hogy az államhatalom igazságtalanul ítélkezett fölöttem" - állapította meg keserűen.(30)
Azután a történelem homokóráján lepergett hat esztendő, melyet Ordass Lajos teljes visszavonultságban élt át.
Csak Sztálin visszaéléseinek a XX. pártkongresszuson történt nyilvános feltárása nyújtott reményt arra, hogy a koncepciós ítéletek felülvizsgálatára előbb-utóbb nálunk is sor fog kerülni. Az erjedési folyamat az 1956 őszén Galyatetőn ülésező Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülésezése folyamán a külföldi egyházi vezetők és az államhatalom képviselői között lezajlott tárgyalásokon vezetett eredményre, amikor állami részről ígéretet tettek az 1948-ban hozott ítélet felülvizsgálatára.
1956. október 5-én valóban sor került a Legfelsőbb Bíróság részéről a budapesti uzsorabíróság külön tanácsa részéről Mb. XIX/1 15.495/1948/5 számú ítéletnek dr. Ordass Lajos terhére vonatkozó részének hatályon kívül helyezésére, mivel az ítélet törvénysértő, és a vád alól bűncselekmény hiányában való felmentésére.(31)
A legfelsőbb Bíróság a tényállást lényegében az uzsorabírósági ítéletben foglaltakkal egyezően állapította meg, de az abból levont jogi következtetést, hogy kit terhel az evangélikus egyház részéről a bejelentési kötelezettség, tévesnek találta.
Az Empie-féle levélben jelzett s az ítélkezés alapjául szolgáló 291 ezer dolláros segélyre vonatkozó ígéretet az Evangélikus Egyetemes Egyház javára tették, tehát az összeget egyedül az egyház szerezhette meg. Ordass Lajos a segély kieszközlése ügyében csak közbenjáróként, nem pedig "megszerző"-ként szerepelt, tehát ezen az alapon bűnösségét megállapítani nem lehetett. Az összeg felett csak azok rendelkezhettek, akik az alkotmány értelmében az egyház gazdasági ügyeiben rendelkezési jog birtokában voltak. Az ET II. tc. 81. §-a szerint az egyetemes iroda, illetve az EA 156. § értelmében az egyetemes felügyelő. Ordass Lajost bejelentési kötelezettség azon az alapon sem terhelte, hogy rangidős püspök volt 1948. ápr. 22 - jún. 14. közti időben, de azon az alapon sem, hogy a segélyezési bizottság tagja volt, de azon az alapon sem, hogy a bejelentés elmaradásáról tudomása lett volna, mert adat nincs arra, hogy erről tudomása volt, de egyébként is ennek csak a jó- vagy rosszhiszeműség szempontjából lenne jelentősége.(32)
Annak a ténynek, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel, az lett volna a következménye, hogy az elszenvedett szabadságbüntetés miatt kártalanításra tarthatott volna igényt, ezzel a jogával azonban nem kívánt élni.
Három nappal később, október 8. napján sor került az egyházi rehabilitációra is.(33) Az Egyetemes Egyház Törvényszéke megállapította teljes ülésében, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház különbírósága által 1950. április 1-jén hozott 452/1950 számú ítélete alaki és anyagi jogszabálysértések miatt törvénysértő és ezért hatályon kívül helyezi. Nevezettet minden joghátrány alól mentesíti. Kimondja teljes rehabilitációját és egyházjogi szempontból úgy tekinti, mint aki ellen nem volt folyamatban egyházi fegyelmi eljárás. Megállapítja, hogy megilleti erkölcsi és anyagi kártérítés.
Az ítélet indokolása részletesen kitér azokra az alaki és anyagi jogszabálysértésekre, amelyek valósággal nyüzsögtek a fegyelmi ítéletben.
Így a különbírósági ítélet az uzsorabírósági ítéletre volt alapítva, anélkül, hogy a fegyelmi bíróság a koncepciós per részleteit ismerte volna. Mivel az alapper jogalapja megdőlt, Ordass Lajos nem követhetett el fegyelmi vétséget. Egyébként nem állapítható meg, hogy a cselekmény sértette volna az egyház érdekeit.
Az egyetemes felügyelő nem tartotta meg a törvényes előírásokat, amikor az eljárást megindító határozatában nem adta elő azokat a tényeket és bizonyítékokat, amelyek az eljárás alapjául szolgáltak.
Elmulasztotta a panaszlottat nyilatkozattételre felszólítani.
Mellőzték a vizsgálati szakot és ennek kapcsán a panaszlott meghallgatását.
Törvénysértő volt a tárgyalás előkészítése, mert a törvényszék elnöksége nem győződött meg arról, hogy az idézés kézbesítése panaszlott és védője részére szabályszerűen megtörtént-e.
Törvénysértő volt a védelem mellőzése, annál is inkább, mert Kardos János közölte a bírósággal, hogy meghatalmazása nincs az eljárásra, és az idő rövidsége miatt nem áll módjában védencével kapcsolatba lépni. Ugyancsak törvénysértő volt az egyházi bíróság megalakítása, mert azon 13 tag helyett csak 12 vett részt.
Az ítélet nem állapított meg tényállást, mivel csak arra utalt, hogy a bíróság nem tudott az uzsorabíróság előtt lefolytatott üggyel érdemben foglalkozni.
A fegyelmi ítélet nyilván nem térhetett ki a legfontosabbra: arra a terrorizáló módszerre, amellyel Reök Iván előre biztosítani kívánta Ordass egyházi hivatalától történő elmozdítását.
Amikor a Legfelsőbb Bíróságon Ordass Lajos a rehabilitálást kimondó ítéletet meghallgatta, Jeszenszky Ferenc bíró ezekkel a szavakkal köszöntötte: "Lajosom, soha többé ez nem fordulhat elő."(34) Sajnos, ezek a szavai nem igazolódtak be. Alig három évnek kellett eltelnie, s 1958 júniusában Ordasst másodszor is, ezúttal véglegesen félreállították szinte ugyanazok az állami és egyházi vezetők, akik annakidején a rehabilitációjánál közreműködtek.
Befejezésül álljon itt annak a Paul Empie-nek az Ordassra emlékező sora, aki a perben felhasznált levelével Ordass igazságát támogatta:
"Ordass Lajos Isten embere volt egyházának legkritikusabb szakaszában. A háborúban szétrombolt országban arra buzdította népét, hogy életüket hajthatatlan hittel és bátorsággal építsék fel. Kortársai között toronymagasan emelkedett ki ez a szellemi óriás... Életének és munkájának gyümölcsei eljövendő nemzedékek számára lesznek áldássá."(35)
Jegyzetek
1. Bernáth Zoltán: Justitia tudathasadása. Budapest, 1993, 77.l.2. Mikko Malkavaara: (Luterilaisten yhtetta rautaesiripun lakeutuessa. Lutheran contacts at the fall of the iron curtain). Helsinki, 1993, 549.l.
3. A koncepciós pernél valós tények hamis összefüggésbe hozatalával előre elhatározott eredményt kívánnak elérni, akár oly módon is, hogy a védelem tanúit nem hallgatják ki.
4. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Válogatta, sajtó alá rendezte és utószót írta Szépfalusi István. Bern, 1985, 303,319.l.
5. Uo. 325.l. és Terray László: Nem tehetett mást. Bpest, 1990, 99.l.
6. Uo. 335.l.
7. Alpár András néhány év múlva - más ügyből kifolyólag - büntetőeljárás alá került és szabadságvesztés büntetésre ítélték. - 1956-ban külföldre távozása előtt Ordasstól elnézést kért.
8. Ülnökök voltak: Krausz János, Erdős Bertalan, Ilon Károly és Goldmann Sándorné, közülük kettőt előzőleg az IM-be hívattak, ahol megfelelő "eligazításban" részesültek.
9. Hiteles gyorsírói jegyzőkönyv a külföldi követelés be nem jelentésének bűntettével és egyéb bűncselekményekkel vádolt dr. Ordass Lajos és társai ügyében az Uzsorabíróság külön tanácsa előtt 1948. szept. 29-én reggel tartott főtárgyalásról (Mb. XIX/1 15.495/1948. Vádirat száma: Bp. államügyészség 1948 á. ü. 101.680/5. sz.
10. Jegyzőkönyv 135.l.
11. Jegyzőkönyv 5.l.
12. Jegyzőkönyv 14.l.
13. Jegyzőkönyv 20.l.
14. Jegyzőkönyv 156.l.
15. Jegyzőkönyv 185.l.
16. Jegyzőkönyv 190-204.l.
17. Jegyzőkönyv 219-220.l.
18. Az Mb. XIX/1 - 15.495/5/1948 számú ítélet 11 lap terjedelmű.
19. Az ET VIII. tc. 47. §-a értelmében "A vallás- és közoktatásügyi miniszter megkeresésére az eljárást hivatalból kell megindítani."
20. Lásd ad 357/1950 sz. alatt.
21. Terray László i.m. 130-131.l.
22. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, Bern, 1985, 392.l. Dr. Koritsánszky Ottó végrendeletéből és egy másik bíró halála előtti nyilatkozatából váltak ismertté a tények. (393.l.)
23. Lásd 465 sz. alatt a levelet.
24. ET. VIII. tc. 35. § 1 e/, g/ és j/ pontok.
25. Dr. Rédey Sándor és Bertha Benő bírák táviratilag közölték, hogy részt venni nem tudnak betegségre hivatkozással. (Fejes László főügyészt nem sokkal utóbb Kondorosra kitelepítették.)
26. ET VIII. tc. 71. §
27. VIII. tc. 11. §.
28. VIII. tc. 82. §.
29. Terray László i. m. 133.l.
30. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, Bern, 1985, 374.l.
31. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1956. október 5. napján kelt B. törv. I. 1584/1956/2 sz. határozata.
32. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások 559-560.l.
33. Az Egyetemes Törvényszék teljes ülésének 1956. október 8. napján hozott 798/1 sz. ítélete. Lásd Ordass i. m. 561-562.l.
34. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, Bern, 1987, 557.l.
35. Útitárs, 1979,1. szám 2.1.
Megjelent a Keresztyén Igazság 27. számában (1995. ősz)