Köztes időszakban születik ez az írás: az 1990 óta különböző intenzitással fel-felvetődő ügynökkérdés egyes újabb részletei 2005 elején - az ügynöktörvény-tervezet parlamenti tárgyalásával egy időben - talán minden eddiginél nagyobb nyilvánosság elé kerültek, ismét egyszer felkavarva az állóvíz felszínét. A törvényi szabályozás azonban hónapok óta a kodifikáció útvesztőiben kering. Az ügynöktörvény felmerülő alkotmányellenessége körüli viták miatt a rendezés időben ismét elhúzódik, és újra megkérdőjeleződhet, hogy az ügynökiratok nyilvánosságára és kutathatóságára vonatkozó szabályozás hatékony és eredményes lesz-e.
Köztes időszak ez azonban saját házunk táján is: nem egészen függetlenül a februárban közzétett, és öt evangélikus egyházi személy nevét is tartalmazó újabb ügynöklistától,(1) de már korábban jelentkező belső egyházi kezdeményezést (is) figyelembe véve az Országos Közgyűlés (OK) 2005. május 20-án az ügynökkérdéssel foglalkozó tényfeltáró bizottságot állított fel.(2) A bizottság - tagjai szerint a munkacsoport megnevezés jobban érzékeltetné működése jellegét! - június 14-én megtartotta alakuló ülését, de mivel a nyári időszak nem teszi lehetővé a kutatások végzését, az érdemi munkát szeptemberben kezdi meg. Konkrét eredményekről tehát mint a bizottság egyik történész tagja e lapokon még nem számolhatok be.
Írásomban mégis két területtel foglalkozom párhuzamosan, szándékosan nem különválasztva őket egymástól: az ügynökkérdés, de szélesebb értelemben véve az 1945-1990 közötti időszak feldolgozásának elméleti és módszerbeli kérdéseivel, valamint a tényfeltáró bizottság létrejöttével és elképzeléseivel.
A szerkesztőség ?elméleti jellegű? írást kért tőlem. Igen hálátlan és nehéz feladat azonban olyan kérdésről írni, amelyről a mai Magyarországon, némi túlzással mindenkinek megvan a saját ?elmélete?, de legalábbis gondolatai, véleménye, személyesen megélt vagy közvetett tapasztalata, olvasmányélménye, szerzett ténybeli tudása, ismeretanyaga. Erről az írott és elektronikus média megszámlálhatatlan világi és (inkább megszámolható) egyházi ?terméke? tanúskodik. A Fraternet evangélikus internetes levelezőlista élénk és sokszor heves véleménycseréi is a téma iránti, egyházon belüli közérdeklődés létezését bizonyítják.
Különösen izgalmas, ha a történész arra kap lehetőséget, hogy éppen ilyen, a hétköznapokat, a magánbeszélgetéseket, sőt olykor az emberi kapcsolatokat is befolyásoló, közérdekű témával foglalkozzék, és abban foglaljon állást. Még nehezebb a helyzete, ha a téma egyben élete egyik legszemélyesebb része. Nevesítve: a saját egyháza, az abban vele együtt élők, az abban lelkészi szolgálatukat végzők. Vagy azok, akikkel együtt volt gyerek, akik a munkatársai voltak vagy lesznek, akikkel vasárnapról vasárnapra egy szent térben ül. Akik - tudván tudja - testvérei a Jézus Krisztusban.
Egy ilyen feladat nemcsak számos hitbeli csapdát és buktatót rejteget, hanem szakmai szempontból is alapvető kérdéseket vet fel. A legnehezebb a történésznek először is saját kétségei felett kell úrrá lenni. Ezek általában arra vonatkoznak, hogy kell-e, szabad-e nekem, sőt, éppen nekem és éppen e korszak feltárásában részt vennem? Van-e elegendő tárgyi tudásom, gyakorlatom a szükséges információmennyiség megszerzéséhez és megfelelő szintetizáló készségem azok rendszerezéséhez? Képes leszek-e elviselni a munka során óhatatlanul rám rakódó lelki terheket? Kissé tágítva a kérdések horizontját pedig óhatatlanul felmerül a történelemmel foglalkozók örök és végső dilemmája: kinél van az igazság, és ki téved? Lehetséges-e a történelem érvényes interpretációja? ?Megismerhető és elbeszélhető-e a múlt objektív módon, úgy, ahogyan azt a természettudósoktól a maguk tárgya esetében elvárjuk, vagy pedig meg kell elégednünk valószínűsítésekkel, igaznak látszó, ám egzakt módon bizonyíthatatlan állításokkal??(3) Mindenek előtt távol kell állnia attól, hogy a saját szakmáját mindenhatónak tekintse, és minden más megközelítés fölé emelje. A történetírás ismeretelméleti dilemmái, és egymással sokszor teljességgel ellentétes elméletei mindenképpen óvatosságra intenek. A XIX. században kialakult professzionális történetírás egyik irányzata, a pozitivizmus vallotta az objektív valóság létezését, megismerhetőségét, törvényekké és szabályokká rendezhetőségét, és feltételezte, hogy a történész képes saját személyiségét félretéve a múltat pártatlanul, sine ira et studio vizsgálni. Ugyanennek a századnak másik irányzata, s annak jeles képviselője, W. Humboldt azonban a történelmi tények interpretálásának elkerülhetetlen szubjektivizmusára hívta fel a figyelmet: ?Ha megkíséreljük akár csak a legjelentéktelenebb tényt is elbeszélni, de szigorúan csak annak elmondásához ragaszkodunk, ami valóságosan megesett, hamarosan ráébredünk, hogy a kifejezések rendkívül óvatos megválogatása és mérlegelése híján hogyan csúsznak be mindenüvé olyan apró részletek, amelyek meghaladják a történteket, s ebből tévedések vagy bizonytalanságok származnak.? A pozitivista ismeretelmélettől való kezdeti eltávolodás a XX. század elejére eljutott a radikális szembefordulásig. Jelentős angol, amerikai és olasz gondolkodók véleménye szerint ?a történelmi tény nem objektív valóság, hanem a történész mesterséges konstrukciója, aki viszont elkerülhetetlenül saját korának szempontjai szerint, mint individuum végzi ezt a rekonstrukciós munkát. Vagyis az, amit történelemnek mondunk, nem önmagában való, hanem mindig a jelen szemüvegén át, a jelen problémáinak tükrében láttatott múlt.? A történész individuumának kikapcsolása tehát lehetetlen, ezért a történetírás nem más, mint értelmezés, és soha nem lehet objektív. Ez az ismeretelméleti szkepticizmus a II. világháborút követően némileg visszaszorult, de a 70-es évektől e nézetek újrafogalmazódtak és ha lehet, még tovább mentek, egészen az ismeretelméleti nihilizmusig. A mai (azaz két-három évtizedes) ún. posztmodern történetírás elméleti álláspontja szerint a történetírás a szépirodalommal egylényegű, ugyanúgy esztétikai jellegű tevékenység, ahogy a különböző művészetek, ?s ahogy egy kép, egy festmény nem képes visszaadni a valóságot, csak annak illúzióját, éppen úgy képtelen a történetírás a múlt valóságának a megragadására és ábrázolására.?
Talán érzékelhető, hogy ezek az elméletek cseppet sem adnak megnyugtató választ a mai történész kétségeire. Bevezetnek ugyan a történetírás legnyugtalanítóbb kérdéseibe, de vajon mi az, ami innen kiutat mutat?
És mi köze egyáltalán e historiográfiai áttekintésnek az ügynökkérdéshez? A közvélekedésben újra és újra felvetődik az alapprobléma, és ekörül rajzanak a gondolatok, mint fény körül a bogarak: kell-e, szabad-e foglalkozni az ügynöküggyel, illetve szükségszerűen tágítva a kört, egyáltalán az 1945-1990 közötti időszakkal. Furcsa kettősség jellemzi az ellenzők érvelését: egyrészt még nem vagyunk elég távol időben a kérdéses évtizedektől, másrészt ?15 évvel a rendszerváltás után már késő [kiemelés - M.K.] tisztázni a múltat.?(4) A közelmúlt vizsgálata sokakat óvatosságra int, mondván, nincs meg a kellő időtávlat, sok még az érintett élő személy és túlságosan meghatározóak a családi-rokoni kapcsolatok. Ugyanakkor a felhasználandó dokumentumok egy része megsemmisült vagy szándékosan és tervszerűen megsemmisítették, ezért a megmaradt iratok alapján csak torz kép rajzolható meg. Egyébként is, a fiatalabb történésznemzedék, amely felvállalná a korszak vizsgálatát, még nem is élt ?azokban az időkben?, ezért sem tapasztalata, sem joga nincs ahhoz, hogy az akkori eseményeket és tetteket megítélje, és bárki felett pálcát törjön! A történész e vélekedésből a személyesen neki szegezett kérdést is hallani véli, miszerint vannak-e a történettudománynak megfelelő eszközei, módszerei a múlt maradéktalanul hiteles, reális megismerésére, minden szempont, érv figyelembevételére, és egyáltalán, van-e jogosítványa egy pusztán munkáját végzőnek, szakmáját művelőnek bárkiről is elmarasztaló ítéletet hozni.
Ezek az aggodalmak korántsem alaptalanok és félresöprendőek. Számos példát idézhetnénk az irányzatos, egy-egy elméletet igazoló, egy-egy történelmi személyiséget tisztára mosó vagy éppenséggel elkárhoztató történetírásra. Az aggályokon mégis felül kell és lehet emelkedni. A fél évszázadot felölelő, és a magyarországi egyházak működését illetően alapvetően egységesnek tekinthető korszak éppúgy a múltunk része, mint történelmünknek bármely más területe. ?Nem könnyű tárgyilagosan írni a közelmúltról. [...] A pártállami évtizedek is részei történelmünknek, mert nincs válogatott múlt, csak múlt van.?(5) Nem szemezgethetünk önkényesen az édes, érett és a fanyar vagy rothadt gyümölcsök között. Különösen nem, ha komolyan vesszük a bűn, bűnösség, bűnvallás, bűnbocsánat, megbocsátás, megbékélés, végső ítélet elsőrendűen teológiai fogalmait, amelyek azonban - tudományoktól függetlenül - egyben személyes hitünk alapjai is.
És a korábbi kérdést megismételve: mi az, ami a történész számára kiutat mutathat az ismeretelméleti útvesztőből? Saját és a nála sokkal nagyobb kutatói múlttal rendelkezők tapasztalataira támaszkodva elsősorban tudnia kell mérlegelni saját korlátait és lehetőségeit. Ma már elismerhető, hogy objektív történetírás nem létezik, nem létezhet, hiszen ha az adatgyűjtés során talán nem is - bár némi erőszakkal még ez is megkérdőjelezhető -, de azok rendezésekor, értelmezésekor és értékelésekor óhatatlanul megjelenik a szubjektum. Ezért a történész akkor jár el korrekten, ha pontosan közli olvasójával, mi a saját nézőpontja. Ugyanakkor - eltérően a művészeti ágak képviselőitől - alkotói szabadsága nem korlátlan, azaz nem használhat fikciókat, és nem hallgathat el egyetlenegy tényt sem. A rendelkezésre álló források lehetőség szerint teljes áttanulmányozása után pedig esélye van átgondolt és megalapozott vélemény megfogalmazására. Végül a felmerülő történeti kérdéseket mint megértendő és megmagyarázandó problémaként kell kezelnie, magyarázataiban kerülni kell a manipuláció lehetőségét, helyette gondolkodásra késztetni.
Nincsenek illúzióim a bizottságra váró munka eredményességét illetően, mégis, ami lehetséges, azt meg kell tennünk. Ami megtudható, megismerhető, azt meg kell tudni és ismerni - Reményiket idézve sokadszor, mondván -, ?ahogy lehet?? A XXI. század történésze rendkívül bizonytalannak és támadhatónak érezheti munkáját. Fel van azonban vértezve az elődök felhalmozott (ismeretelméleti) tudásával, módszereivel, technikáival. Ezek birtokában elkerülhet buktatókat, tudatában lehet saját szubjektivitása lehetőségének és saját objektivitása lehetetlenségének. Talán még arra is esélye van, hogy a tényekre, dokumentumokra alapozott saját véleményét a társadalmi hasznosság kritériumának is megfelelően képviselje.
Két tipikus, szinte törvényszerű folyamatot azonban sokkal veszélyesebbnek tartok a fentebb sorolt aggályoknál. Mindkettő a szemünk előtt, nyilvánvalóan zajlik: időben mindinkább távolodunk egy-egy történeti eseménytől, jelenségtől, korszaktól, szinte elkerülhetetlen lejátszódik annak átpolitizálása illetve historizálódása. Az imént tárgyalt XX. század eleji ismeretelméleti iskola képviselői (B. Croce, R. C. Collingwood és az ún. prezentisták) már a maguk korában azt a nézetet vallották, hogy a múlt problémáit a jelen szemüvegén át látjuk, és a történész sem tesz mást, mint saját korának szempontjai szerint dolgozik. Az ügynökkérdés körüli mai parlamenti és pártok közötti politikai csatározások valójában két, párhuzamosan futó folyamatot jeleznek: egyrészt a múlt tisztázásának (más oldalról elhallgatásának!) valóban meglévő igénylését, másrészt azonban a kérdés napi politikává alakítását. Ez utóbbinak az ellenfél eredményes lejáratása, vagy akár a legközelebbi parlamenti választások sikere is lehet a tétje. (Annak a jellegzetes mai vélekedésnek, amely elhárítja magától az ügynökkérdés feldolgozásának szükségességét, az egyik oka éppen az lehet, hogy e két folyamatot állampolgárként igen nehéz szétválasztani.) Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) főigazgatójának megállapítása is éppen az ügynökkérdés átpolitizálódásának folyamatára utal: ?Az pedig valóban meggyőződésem, hogy a rendszerváltás óta elvesztegetettnek is tekinthető közel másfél évtized után sokkal értelmesebb e kérdéskört múltfeltárásként kezelni, mintsem aktuálpolitikai csetepatékra használni.?(6)
A másik folyamat a kérdés történelemmé válása, azaz historizálódása. Az idő múlásával lassan kihalnak azok a nemzedékek, amelyeknek konkrét, fizikai kapcsolatuk volt a diktatúrával, személyes áldozatai és szenvedői voltak a hatalma teljében lévő terrorszervezet működésének, vagy éppen csendes visszavonultságban, apolitikus hozzáállással, ?sértetlenül? élték végig ugyanazokat az évtizedeket. E semmivel sem pótolható és visszavonhatatlanul eltűnőben lévő történelmi tapasztalat megőrzése szempontjából felbecsülhetetlen értékűek az ún. oral history dokumentumai. A megélt, személyesen átélt magántörténelem nyomai, a visszaemlékezések, interjúk, emlékiratok természetesen más szempontok szerint kezelendők, és használhatóak fel, mint a történetírás más jellegű forrásai! Ahogy az emlékek eltompulnak és a fizikai szenvedés megszűnik, úgy válik a korszak egyre személytelenebbé. A korábbi ellentétek, konfliktusok, sőt a legsúlyosabb kérdések (pl. a bűnösség és/vagy felelősség) éle is eltompul. Akár egy egész nemzet eljuthat addig, hogy őszinte tisztázási és tisztulási folyamat nélkül is úgy érzi: túljutott, túllépett a saját történelmén. A történész egyik legfontosabb feladata e nemzeti emlékezetvesztés ellenében újra és újra végiggondolni a legkritikusabb kérdéseket. (Ez esetben mellékgondolat, mégis itt kell megemlíteni, hogy egyes történeti kérdések későbbi kezelését talán még ennél is jobban megnehezíti a művészi megközelítés. Természetesen a művészi szabadságot semmilyen mértékben nem érdemes összemérni a történetírói szabadsággal, de tény, hogy a művészet saját eszközeivel képes átlényegíteni a történetírás legalapvetőbb állításait is. Csak egy kézenfekvő példa: az ember, természeténél fogva szívesebben néz lírai szépségű, tünékeny képekből építkező művészfilmet a koncentrációs táborokról, mint az ugyanarról készült korabeli dokumentum- vagy propagandafilmet.)
Mi történt eddig?
Az elején köztes állapotra utaltam. Ez a helyzet az ügynökkérdés, általánosabban a pártállam és az egyházak kapcsolatának feldolgozottsági szintjére is igaz. A tisztánlátás érdekében szükséges az eddigi eredményeket számba venni. A közelmúlt, a XX. század második felének kutatása újszerű történészi feladat, a korszak feldolgozása világi részről (egyetemek, levéltárak) mégis már közel két évtizede folyik. Az állambiztonsággal kapcsolatos történeti kérdések általános és folyamatos feldolgozása jórészt hivatalból történik, egyes intézmények saját kereteik között végzik.(7) Az állam és az egyházak kapcsolata vizsgálatának eddig is számos eredménye látott napvilágot.(8) Köztük egyaránt találhatóak általános, összefoglaló igényű munkák, részterületeket elemző cikkek, tanulmányok, könyvek és dokumentumgyűjtemények. Ezek túlnyomórészt a katolikus egyház és a pártállam viszonyát tárgyalják.(9) Jóval szerényebb mértékben történt meg eddig a református szempontú feldolgozás.(10) Fontos különbség, hogy az egyes történelmi egyházak milyen úton indultak el múltjuk feldolgozásában. Míg a katolikus szempontú vizsgálat elsősorban a politikai események, a jogi és intézményi keretek megismerését tartja elsőrendűnek, illetve az egyházi személyekkel (egyházvezetők, alsópapság, rendek, egyesületek) kapcsolatos egyes esetek, az ún. ?ügyek?, perek történetét dolgozza fel, addig a református szemlélet a múlttal való szembesülést elsősorban és minden mást megelőzően elméleti, sőt teológiai feladatnak tekinti, felhasználva azonban más megközelítési módokat is: ?A velünk élő múlttal történő szembenézés, ami mindig a velünk élő bűnös múlt, olyan sok kérdést vet fel, hogy valóban csak az interdiszciplinaritás jegyében kísérelhető meg az azokra történő válaszadás.?(11)
Felbecsülhetetlen értéket képvisel azoknak a munkája, akik félhivatalosan, magánúton, sőt legtöbbször ?alternatív tevékenységként?, saját egyházuk vezetőségével szembehelyezkedve végeztek eddig is kutatásokat,(12) a nem éppen veszélytelen időkben is.
Sajátos számvetésre adhatnak lehetőséget az eddig megjelent munkák irodalomjegyzékei. Az eredmények tanulságos összefoglalásának is tekinthető pl. Tomka Ferenc plébános, egyetemi tanár 2005 első felében megjelent könyvének bibliográfiája.(13) A címgyűjtemény - néhány általánosabb tárgyú munkától, sőt szépirodalmi műtől (!) eltekintve - többségében azokat a könyveket, tanulmányokat és egyéb írásokat sorolja fel, amelyek a kommunista állam és az egyházak kapcsolatát tárgyalja. E munkák nagy része 1990 után született, s a 9 oldalas bibliográfiával a szerző maga is felhívja a figyelmünket arra a tényre: ?Jó, ha az olvasó tudja, hogy bár a kor sok kérdése feldolgozásra vár még, a történészek több témát átkutattak már, mint a mindennapok embere gondolná.?(14) Az állítást több más, rendkívül igényesen dokumentált és adatolt szakkönyv bibliográfiájával is igazolhatnánk.(15) Hézagpótlónak nevezett, valójában alapkönyvek, összefoglalások, alapvető dokumentumokat először közlő kötetek látnak napvilágot. A kutatómunka tehát, az egyházak akarják vagy nem, részt vesznek benne vagy sem, támogatják-e vagy akadályozzák, megállíthatatlan, még akkor is, ha törvényi keretek korlátozzák, vagy lehetőségeit a szükségesnél szűkebbre szabják.
Hol tartunk mi?
A múlt feldolgozásának szükségességét az egyházakon belül egymással polemizáló ?oldalak? - külső vagy belső kényszer hatására - mára többnyire elismerik. Ennek eredményességét azonban már sokan megkérdőjelezik, és mikéntjére is többféle vélemény fogalmazódott meg. A hivatalos - ezalatt most a társadalom, a közélet ill. a politikai élet felé kinyilvánított - evangélikus megnyilatkozások szerint az egyháznak belső ügye szembenézni saját múltjával,(16) el kell hárítania, hogy a folyamat külső kényszer hatására menjen végbe.(17) Sokkal lényegesebb azonban az Országos Elnökség március eleji nyilatkozata, majd az OK májusi határozata, amellyel ?befelé?, saját egyházának ?üzent?. Számomra megrendítő erejű a felismerés, hogy ezzel minőségében új korszak kezdődhet.(18) Hogy e ?hivatalos pecséttel? korábban nem létező esély, lehetőség nyílik az eddig inkább csak hangoztatott - és jobbára külső nyomásra megfogalmazott - szándék megvalósítására. A ?hivatalos pecsét? számomra azt jelzi, hogy a múlt feldolgozásának feladata elől egyházunk nem akar kitérni, ugyanakkor fenntartja magának azt a jogot, és autonóm működése lényeges részének tekinti, hogy azt mikor, milyen eszközökkel és következményekkel teszi meg. ?Hivatalos pecsét? kerülhet ezután azok munkájára is, akik már korábban módszeresen foglalkoztak a korszakkal, és most a bizottság jövőbeni felkérésére munkájukkal segíthetik a rendkívül terjedelmes és több évre, akár évtizedre is szóló kutatási program eredményességét. A bizottság ugyanis fontos feladatának tekinti e szerteágazó munka koordinálását is.
Az 1945-1990 közötti korszak evangélikus szempontú feldolgozásának eddig is születtek már jelentős eredményei.(19) Számos résztanulmány, kötet jelent meg, még több csupán kéziratban készült el, a majdani kiadás reményében. (Sajátos jelenség egyházunkban, hogy a MEVISZ, amely 1988-as megalakulásától kezdve függetlenül működő ifjúsági egyesület, 1995-ben könyvkiadói tevékenységbe kezdett. Ezzel jelezte, hogy fontosnak tartja és támogatja a fiatalabb generáció bekapcsolódását a múltkutatásba, és egyben feladatának tekinti, hogy saját korosztálya nyilvánosságával is megismertesse a megszülető eredményeket.) A kutatások a rendszerváltás előtti idők igen szűkös keretei között is folytak, és az egyházi ellenzék működésének fontos területét jelentették. E munka sokat köszönhetett a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek segítségének és a Norvég Kelet-Misszió támogatásának. A 90-es évek elejétől az egyház más részeiből is többen bekapcsolódtak a munkába, de mind a témaválasztás, mind a publikálás máig egyéni úton folyik. Találó a jelenlegi helyzet alábbi összefoglalása: ?a történelmi egyházak közelmúltat feltáró igyekezete részben magánemberek és kutatók kezdeményezésére, részben - vagy - utólag egyházi támogatással és jóváhagyással folyik. Bár érzékelhető az egyházi testületek kezdetbeni tartózkodása, ez az utóbbi években oldódni látszik.?(20) Hadd fűzzem hozzá ehhez saját szerkesztői tapasztalataimat: a kezdetbeni tartózkodás helyett - bár nem tudni, mit jelent itt a ?kezdetbeni? - 1995-ben, sőt 1999 táján is inkább érzékelhető ellenségesség fogadta a MEVISZ által kiadott interjúköteteket,(21) de nem az egyházi testületek, inkább az egyházvezetés részéről. Az egyházvezetés egy része 2002-ben érthetetlen fanyalgással fogadta az ugyancsak MEVISZ-kiadásban megjelent Túróczy-emlékkönyvet.(22) Az említett könyvek nem kaptak kellő hivatalos nyilvánosságot, légüres térben jelentőségük is elenyészett. Más jellegűek legfrissebb tapasztalataim, amelyek Kapi Béla 2004-ben megjelent emlékirataira vonatkoznak. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület hozzáállása, anyagi és erkölcsi támogatása a munka során mindvégig példaértékű volt. Nehéz azonban mit kezdeni a könyvet kísérő általános érdektelenséggel. Nem feltételezek emögött szándékosságot, hiszen a jelenség össztársadalmi. A visszajelzésekre mégis nagy szüksége lenne kutatónak, szerkesztőnek egyaránt. Az Országos Elnökség március 3-i nyilatkozata és az OK döntése azonban kétségtelenül az említett oldódást jelzi.
Az evangélikus múltfeltárás eddigi iránya inkább a katolikus egyháztörténet-írás metódusához hasonló, a korszaknak a református példákhoz hasonló, célzottan teológiai-elméleti feldolgozása még nem történt meg. Nem született egyelőre a pártállam és az evangélikus egyház viszonyát célirányosan vizsgáló összefoglaló munka sem. Az állambiztonsági tevékenység evangélikus vonatkozásainak feltárására pedig éppen csak megtettük az első lépéseket.(23)
Mi vár a bizottságra?
A bizottság az OK elé terjesztett és elfogadott határozati javaslat alapján működik.(24) Mivel a kutatási téma rendkívül összetett, és a történeti, politikai, jogi, igazgatási kérdéseken túl etikai, sőt dogmatikai kérdések is felmerülhetnek, helyes döntésnek látszik, hogy a bizottság személyi összetételét elsősorban a foglalkozás alapján határozták meg.
A 2005. júniusban tartott alakuló ülés kulcskérdése a bizottság tényleges feladatának meghatározása volt, mivel az elfogadott javaslat erre vonatkozóan tág értelmezési lehetőséget nyújt. A megegyezés szerint a bizottság a szorosan vett ügynökkérdés megfelelő feldolgozása mellett, ill. azon túllépve felvállalja a kommunista állam és az evangélikus egyház kapcsolatának széleskörű feltárását is. (A bizottság két történész tagja az előzetes felkérést eleve csak abban az esetben vállalta el, ha a megbízás erre a feladatra vonatkozik!) A várható legfontosabb kutatási területek közül itt csak a legfontosabbakat említem: az állambiztonsági szervek intézményi, szervezeti működése, annak (evangélikus) egyházi vonatkozásai; kapcsolata, összehangolt működése az ÁEH-val; az evangélikus egyház kijelölt helye, szerepe ebben a rendszerben, összevetve más egyházakéval, az azonosságok és különbségek, egyedi jellegzetességek kimutatása; az egyházi reakció ellen felhasznált államvédelmi operatív elhárító munka eszközeinek, módszereinek (őrizetbe vétel, bomlasztás, egyházfegyelmi eljárás, figyelmeztetés, egyházi személyek lejáratása, rendőri felügyelet, ügynöki beszervezés)(25) jelenléte az egyházi struktúra egyes szintjein és az egyházi élet egyéb területein; az egyházi ellenállás lehetőségei és a kollaboráció formái; a beszervezés mint leghatékonyabb operatív eszköz vizsgálata a szerv ill. a beszervezett szempontjából (célja, módszerei, körülményei, eredményessége, célszemélyei, önkéntes vagy kényszerű volta, ügynöki magatartások tipizálása). E lista korántsem teljes, mivel az iratok konkrét ismerete nélkül csak elképzelések fogalmazhatóak meg. Két lényeges gondolatot azonban kifejez: egyrészt a bizottságnak a legnagyobb körültekintéssel, minden körülményt mérlegelve kell eljárnia a feltárt adatok értékelése során, másrészt megbízatása alapján nyilvánosságra hozza az eredményeket, de nem vállalkozik semmiféle ítélet ?meghozatalára.?
Megemlítendő még, hogy a bizottság alakuló ülésén megállapította: fontosnak tartja, hogy a többi történelmi egyház hasonló munkáját figyelemmel kísérje, szakértőivel felvegye és tartsa a kapcsolatot, adott esetben közös munkában is részt vegyen.(26)
A tényfeltáró bizottság munkája, az eddigi szerény lépéseket figyelembe véve szinte ?tiszta lappal? indul. A kutatási terület hatalmas, ezért csak rendszerezett, szisztematikus, jól átgondolt és szervezett munkával lehet, kisebb lépésekben eredményeket elérni, ez így is több évet, akár évtizedet fog igénybe venni. Az OK által elfogadott határozati javaslat szerint a bizottságnak beszámolási kötelezettsége van a közgyűlés felé. A munka nagyságának ismeretében rövid időn belül nem várható végleges eredmények publikálása. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a bizottság időközi és kötelező évenkénti beszámolójában nem tárja maradéktalanul az OK és az egyház közvéleménye elé a megszerzett információkat.
A feltárandó és feldolgozandó iratanyag mennyiségét jól érzékelteti a következő áttekintés:
- Állami Egyházügyi Hivatal - legnagyobb egységes anyaga a Magyar Országos Levéltárban (MOL) található, ez 165 folyóméter(fm). Ehhez tartoznak az egykori egyházmegyei előadók anyagai a megyei levéltárakban, összesen 150-200 fm. (Ebből a legnagyobb egység a Fővárosi Egyházügyi Hivatal iratai, 14 fm.)- Kommunista pártok (MDP, MSZMP) - legnagyobb egységes anyaga a MOL-ban van, 1.500 fm. A MKP 1944-1948 közötti iratanyaga kb. 300 fm. Az önkormányzati levéltáraknak átadott pártanyag összesítve kb. 15.000 fm.
- Államigazgatás, közigazgatás - az egyes szóba jöhető minisztériumok (KüM, BM, IM, MM) és a Minisztertanács iratanyagában még becsült mennyisége sincs az egyházakra vonatkozóaknak. A megyei levéltárakban őrzött, egyházi vonatkozású (nép)bírósági, tanácsi iratok mennyiségi feltárása még nem történt meg.
- Állambiztonság, államvédelem - az egykori szervek jelenleg is meglévő, ill. abból levéltárnak átadott iratmennyisége körül nagy a bizonytalanság. A becsült adatok szerint az ÁSZTL-ban (korábban: TH)(27) őrzött kb. 4.000 fm egyharmada a katolikus egyházzal kapcsolatos, a protestáns, és azon belül az evangélikus egyházra vonatkozó mennyiséget ehhez mérten arányosan lehet megbecsülni.(28)
És legvégül: miért tükör nélkül, homályosan? Bizottsági jelölésemet nem kis szakmai vívódás és lelkiismereti tusakodás után vállaltam el végül. Korábbi munkáim során nemcsak konkrét információk birtokába jutottam, hanem fogalmat alkothattam e munka jellegéről is. Mégis, ebben az átmeneti helyzetben, az iratok teljes megismerése előtt az az érzésem, hogy egyelőre ?még egy tükrünk sincs.? Ha elvégezzük mindazt, amire vállalkoztunk, akkor talán már mondhatjuk, hogy tükör által, homályosan, de legalább látunk valamit. Erőt, útmutatást azonban csak annak a tudása ad, hogy egyszer tükrök nélkül, színről színre fogunk látni - és látszani. Mert ?most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.? (1Kor 13, 12-13)
Jegyzetek
(1) A 219 nevet tartalmazó, bevezetővel és ismertetővel ellátott névlista Szakértő'90 ?aláírással? a www.angelfire.com/zine2/szakerto90 honlapcímen jelent meg. Budapest, 2005. február 25. A lista nyilvánosságra hozatalát követően 2005. február-március folyamán a www.origo.hu honlap számos cikket, híradást, reagálást közölt. Egyházi vonatkozású pl. A papok hallgatnak, a tévések magyarázkodnak. 2005. február 28.; Hat püspök az ügynöklistán. 2005. február 28.; Dr. Harmati Béla nyilatkozata az ügynöklistáról. 2005. március 1.; Bocsánatot kérnek az ártó ügynök papok nevében. 2005. március 1.; Az evangélikusok bocsánatot kérnek ügynökeik miatt. 2005. március 3.; Ügynökügy: nem hisznek Frenkl Róbert állításainak. Magyar Nemzet, 2005. március 9. www.mno.hu. A híradásokat Vö. Dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök: Nyilatkozat; Frenkl Róbert: Listák; Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő: Nyilatkozat. Evangélikus Élet, 2005. március 13.Az ügynökkérdés 1990-2005 közötti politikai, pártpolitikai és jogi történetének feldolgozása alapvető és rendkívül fontos feladat, de jelen írásnak nem tárgya. A fenti felsorolás, a teljesség igénye nélkül csak érzékeltetni akarja azt a folyamatot és általános közeget, közhangulatot, amelyben az evangélikus tényfeltáró bizottság létrejött, amelynek tagjaként e sorok írója gondolatait közreadja.
(2) A bizottság felállításáról l. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata. Budapest, 2005. március 3. Közli Evangélikus Élet, 2005. március 13.; A MEE Országos Elnökségének 39/04/2005. sz. határozata, amelyben javasolja az OK-nek, hogy az ügynöklista kivizsgálására bizottságot hozzon létre.; Határozati javaslat és az 5/2005. (V. 20.) országos közgyűlési határozat tényfeltáró bizottság létrehozásáról. Megjelent Evangélikus Közlöny. 2005. június 30. Az Országos Közgyűlés határozatai. 11. o.; G.Zs.: Terítéken az aktualitások. Ülésezett az Országos Közgyűlés. Evangélikus Élet, 2005. május 29. (E tájékoztatás félreérthető, mert az OK, függetlenül a parlament majdani döntésétől és az ügynöktörvény további sorsától határozatával létrehozta a tényfeltáró bizottságot.)
A dokumentumokat összevetve jól érzékelhető a kezdeti bizonytalanság a bizottság létrehozásának célját illetően. A Nyilatkozat szerint a bizottság ?hivatott az ügynökmúlttal gyanúsított evangélikus egyházi személyek iratainak feldolgozására, és az erről szóló jelentés elkészítésére.? Az OK által elfogadott határozati javaslat szerint ?A munkacsoport feladata az evangélikus egyházra vonatkozó teljes (azaz ma hozzáférhető, megmaradt stb.) iratanyag feldolgozása alapján annak feltárása és bemutatása, hogy az egyházakat a szocialista államrend ellenségének tekintő kommunista (?szocialista?) diktatúra évtizedeiben az evangélikus egyház a/ lelkészei, egyéb alkalmazottai, tisztségviselői és tagjai b/ milyen nyílt, és - egyházunk kárára - milyen titkos kapcsolatot tartottak fenn a diktatúra elnyomó szerveivel...?. A közgyűlési határozatban ?az ügynökkérdéssel foglalkozó tényfeltáró bizottság? megjelölés szerepel.
(3) A történetírás ismeretelméleti áttekintését és az idézeteket l. Romsics Ignác: Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Bp, 2004, Osiris, 446-450.
(4) A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia nyilatkozatát idézi: Bocsánatot kérnek az ártó ügynök papok nevében. 2005. március 1. origo.hu/itthon/20050301katolikus.html (2005.03.02.)
(5) Dr. Kukorelli István: Előszó. In Köbel Szilvia: ?Oszd meg és uralkodj!? A pártállam és az egyházak. Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945-1989 között. Bp, 2005, Rejtjel, 9-10.
(6) Murányi Gábor: ?Csak hozott anyagból dolgozhatunk.? [Interjú Gyarmati György történésszel, az ÁSZTL főigazgatójával.] HVG, 2003. április 10.
(7) pl. Gyarmati György (szerk.): Trezor 1. A Történeti Hivatal (TH) Évkönyve 1999. Bp, 1999, TH; Trezor 3. Az átmenet évkönyve 2003. Bp, 2004, ÁSZTL; Rainer M. János, Standeisky Éva (szerk.): Évkönyv 2003. XI. Magyarország a jelenkorban. Bp, 2003, 1956-os Intézet; Évkönyv 2004. XII. Magyarország a jelenkorban. Bp, 2004, 1956-os Intézet.
(8) pl. Köbel Szilvia: Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945-1989. Doktori disszertáció. 2003. és Uő. ?Oszd meg és uralkodj!? A pártállam és az egyházak. Bp, 2005, Rejtjel.; Köpeczi Bócz Edit: Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége. Bp, 2004, Akadémia.
A titkosszolgálatok és az egyházak kapcsolatáról szóló, kiemelten fontos dokumentumközlések: Kahler Frigyes: III/III-as olvasókönyv I. Adalékok az emberi jogok magyarországi helyzetéhez az 1960-as években. A ?vallásszabadság?. Bp, Kairosz, 2001; II. Adalékok az emberi jogok magyarországi helyzetéhez az 1960-as években. A ?gondolat- és szólásszabadság?. Bp, Kairosz 2002; III. A ?CANALE? dosszié. A magyar titkosrendőrség és a II. Vatikáni Zsinat. Az ?Ibolya? dosszié. Hiányzó lapok ?A magyarországi görögkatolikusok történeté?-ből. Bp, Kairosz 2005.; Szabó csaba (szerk.): Egyházügyi hangulat-jelentések. 1951, 1953. Bp, 2000, Osiris-Budapest Főváros Levéltára; Majsai Tamás: Ügynökök az egyházakban - I. rész. Magyar Narancs 2005. március 3.; Ügynökök az egyházakban - II. rész. ?Teljes mértékben lekompromittáltatta magát.? Magyar Narancs március 10.; Ügynökök az egyházakban - III. rész. ?A haladó tábor egysége érdekében.? Magyar Narancs 2005. március 17.; Ügynökök az egyházakban - IV. rész. Őszinte, odaadó munkájáért.? Magyar Narancs 2005. március 24.; Majsai Tamás: Egyházak és titkosszolgálatok. I. rész. Mozgó Világ 2005/2, 3-33.; II. rész Mozgó Világ 2005/4, 103-122.
(9) Különös tekintettel Balogh Margit, Gergely Jenő, Mészáros István, Szabó Csaba munkáira.
(10) l. Bogárdi Szabó István: Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban 1948-1989 között. Teológiai doktori értekezés. Debrecen, 1995.; Fazakas Sándor: Emlékezés és megbékélés. A múlttal való szembesülés egyházi és teológiai kritériumai. Bp, 2004, Kálvin.; Ladányi Sándor: Az 1945 utáni református egyháztörténet kutatás jelenlegi állása. In Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete konferenciája, Nyíregyháza, 1997. augusztus 27. Nyíregyháza, 1998, 87-92.
(11) Bölcskei Gusztáv: Részlet a bírálati jelentésből. (Fazakas Sándor említett művéhez.)
(12) pl. Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékéban. I. Abaliget, 1992, Lámpás; II. Abaliget, 1994, Lámpás; III. Abaliget, 1996, Lámpás; Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. 1. Bp, 2000, Márton Áron; 2. Abaliget, 2002, Lámpás; Szabó Gyula mezőörsi római katolikus plébános és paptársai évek óta a MOL-ban és TH/ÁBTL-ben végeznek kutatásokat, amelynek eddigi kb. 40. 000 oldalnyi anyagát még nem publikálták.
(13) Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! Egyházüldözés 1945-1990 és az ügynökkérdés. Szent István Társulat, Budapest, 2005.: Bibliográfia, 466-474. o. A bibliográfiában egyetlen evangélikus vonatkozású és evangélikus szerzőségű munka van feltüntetve: Mirák Katalin (szerk.): Nem voltam egyedül - Beszélgetések az evangélikus közelmúltról. I. Bp, 1995, MEVISZ; II. Bp, 1999, MEVISZ.
(14) Uo. 16. o. A mindennapok emberének el nem ítélhető, mégis létező tájékozatlanságáért a sajtóban gyakran olvasható kijelentések is felelősek. pl. ?máig vajmi keveset lehet tudni az állambiztonsági szolgálatok pontos felépítéséről, az MSZMP vezetésének hozzájuk való viszonyáról, illetve az ügynökökről.? Listák évadja. Fejlemények az ügynökvitában. HVG, 2005. március 12., 101-104. Tény, hogy az 1945-1990 közötti korszak feldolgozásában egyelőre viszonylag csekély számú a kifejezetten a magyarországi állambiztonsági szervekre vonatkozó irodalom. A téma általában egy-egy átfogó munka keretein belül, külön részben, fejezetben kerül tárgyalásra, de mind ezek, mind az eddig megjelent önálló írások alapvető jelentőségűek. l. Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata. (1945-1990). In Gyarmati György (szerk.): Trezor 1. A Történeti Hivatal Évkönyve 1999. Bp, 1999, TH, 73-90. és www.abtl.hu; Kiszely Gábor: ÁVH. Egy terrorszervezet története. Bp, 2000, Korona és Uő. Állambiztonság (1956-1990). Bp, 2001, Korona.
(15) Az egyik legalaposabban összeállított forrás- és irodalomjegyzéket l. Köbel Szilvia i.m. 181-216.
(16) ?Az egyháznak ezt magának kellene tisztázni és rá kellene bízni - vélekedett a felügyelő. A papok átvilágítása kapcsán elmondta: az egyháznak is érdeke, hogy tiszta képet nyerjenek, de a hogyan nagyon kényes kérdés, és ő annak a híve, hogy a feltárást maguk a lelkészek végezzék el.? Belpolitikai Napló. Frenkl Róbert: nem voltam ügynök, csak együttműködtem az államapparátussal. 2005. március 2. www.hirado.hu
(17) ?most az egyházat újra kontroll alá akarja vonni az állam, az egyházra megint kívülről próbálnak nyomást gyakorolni.? Szebik Imre püspök sajtónyilatkozatát idézi: Döntési jogot kér az ügynökügyben az evangélikus egyház. 2005. február 22. origo.hu/itthon/20050222dontesi.html (2005.03.02.)
(18) Ugyancsak megrendítő erejű volt és példaértékűnek tekinthető máig is, hogy az Országos Elnökség - két nappal a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia hasonló lépése után - bocsánatkérő nyilatkozatot tett közzé: ?kérjük: Isten bocsássa meg az elkövetett vétkek sokaságát, és megkövetjük azokat, akik egyházi ügynökök tevékenysége miatt szenvedtek.? A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnökségének nyilatkozata. Budapest, 2005. március 3. Közli Evangélikus Élet, 2005. március 13. és Az evangélikusok bocsánatot kérnek ügynökeik miatt. 2005. március 3. origo.hu/itthon/20050303azevangelikusok.html (2005.03.03.) Az Elnökség e nyilatkozatban jelentette be egy bizottság felállítására vonatkozó javaslatát is. l. 2. sz. jegyzet.
(19) Különös tekintettel Boleratzky Lóránd, Böröcz Enikő, Rőzse István, Szépfalusi István, Terray László munkáira, ill. a MEVISZ által kiadott művekre.
(20) Czenthe Miklós: Múltfeltáró bizottság - gondolatok. Kézirat, 2005.
(21) l. 13. sz jegyzet.
(22) Cserháti Péter, Fabiny Tamás, id. Fabiny Tibor, ifj. Fabiny Tibor, Ittzés András, Mirák Katalin, Tekus Ottó, Tekusné Paveszka Ida: Isten embere. Túróczy Zoltán evangélikus püspök. (1893-1970) I-II. Bp, 2002, MEVISZ.
(23) l. A következő kutatásokat: Ordass Lajos második püspöksége - Böröcz Enikő; Keken András ügynöki tevékenysége - Böröcz Enikő, Mirák Katalin és Zászkaliczky Péter; Túróczy Zoltán püspök állambiztonsági megfigyelése - Mirák Katalin. Ez utóbbi téma dokumentumai nyomtatásban is megjelentek a 22. sz. jegyzetben feltüntetett Túróczy-emlékkönyvben.
(24) Az Evangélikus Közlöny 2005. június 30. magát a határozatot közölte. A javaslatot a közgyűlés a bizottság tevékenysége részletezésének tekintette és a jegyzőkönyvhöz mellékelte. A határozati javaslat teljes szövegét várhatóan az Evangélikus Élet fogja közölni a bizottság működéséről szóló tájékoztatóval együtt.
(25) l. Köbel i.m. 99-103.
(26) Általánosan, de ehhez hasonló szellemben fogalmaz egy katolikus tervezet is: ?egyházunk az előtt az alternatíva előtt áll, hogy szó nélkül hagyja [...] a keresztyén kutatók erőinek szétforgácsolódását - vagy vállalja a keresztyén erők összefogását, a keresztyén múlt pozitív feldolgozásának támogatását.? l. A Magyar Katolikus Püspöki Kar, illetve annak Állandó Bizottsága számára. Előterjesztés a Katolikus Egyház múltjának feltárásával kapcsolatban. Egyháztörténeti Kutatóintézet létrehozásának fontosságáról és lehetőségéről. Aláírók: Dr. Szabó Csaba, Göncz Balázs, Dr. Kahler Frigyes, Dr. Tomka Ferenc. Bp, 2005. április. Kézirat. A 2005. februári ügynöklistaügyet követően áprilisban a katolikus püspöki kar nyolc szakértő ill. tanácsadó bevonásával megbeszélést tartott. Az idézett Előterjesztés erre a tárgyalásra készült. Az Előterjesztésben a szakértők javasolják, hogy a konferencia hozzon létre egy Egyháztörténeti Bizottságot, és annak működéséhez szükséges intézményi háttér biztosítására állítson fel egy Egyháztörténeti Intézetet. A fejleményekről l. Véget ért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyári ülése. Magyar Kurír. Katolikus Napilap. 2005. június 9. www.magyarkurir.hu: ?A Püspöki Konferencia Történeti Bizottsága megbízást kapott egy történeti intézet felállításának előkészítésére, amelynek feladata lesz a magyarországi levéltárak felkutatása, különös tekintettel a kommunista diktatúra idején történt egyházüldözés időszakára. Veres András elmondta: Őszig az intézet tervének kell elkészülnie, a konkrét alapításról csak akkor döntenek majd. A majdani kutatás feladata nem az ?ügynökkérdés? feltárása lesz, hanem a kor átfogó vizsgálata.?
(27) A Történeti Hivatal felállításáról és átszervezéséről l. 1994. évi XXIII. törvény egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról. Kihirdetve: 1994. IV. 5. A törvény szerint a TH állami szaklevéltár, amely jogosult átvenni és megőrizni - többek között - a volt III/III-as Csoportfőnökség iratait. 2003. március 31-én a törvény TH-ra vonatkozó része hatályát vesztette. Az intézmény mostani működését 2003. április 1-jei hatállyal az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény határozza meg,
(28) A közölt adatok forrása: Előterjesztés a Katolikus Egyház múltjának feltárásával kapcsolatban. Egyháztörténeti Kutatóintézet létrehozásának fontosságáról és lehetőségéről. Aláírók: Dr. Szabó Csaba, Göncz Balázs, Dr. Kahler Frigyes, Dr. Tomka Ferenc. Bp, 2005. április. Kézirat.
Megjelent a Keresztyén Igazság 67. számában (2005. ősz) 27-38.o.